Hát ennyi egy szülés!?

Másfél év próbálkozás után sem volt semmi. Gondoltam majd az esküvő után elmegyünk egy kivizsgálásra.

Izgultunk a nagy nap miatt, így fel sem tűnt, hogy késik. Minden terhességi tünetet ennek a számlájára írtam fel. 7-én volt az esküvő. 9-én végül leesett, hogy csinálni kéne egy tesztet, pozitív lett. Nem babonáskodtam, mindenkivel tudatni akartam. Szinte észre sem vettük, úgy repült el a kilenc hónap. Minden rendben volt. Kivéve, hogy iszonyúan savas voltam. Vödör számra ittam a savlekötőt.

Az első időpontom január 24. volt. De mivel a dokim 31-re írt ki, nem kellett még naponta járni vizsgálatokra. Pont ma /február 1./ egy éve, hogy elkezdődött fájdogálni a pocak. Persze éjjel. Minden készen állt a baba érkezésére. Felébredt a férjem is, annyit járkáltam. Kiderült, ő sincs túl jó..influenza. Pedig apás szülésre készültünk. Egész nap őt ápoltam, gyógyszertárba rohantam és végeztem a dolgomat. A fájások össze-vissza jöttek. Szóltam anyóséknak, hogy 40 fokos lázzal nem szívesen hagyom itthon a férjem, jöjjenek. Jöttek. De mégis úgy döntöttem, hogy feküdjünk le aludni, nem lesz itt még semmi. Aztán 10 órakor kiadtam a parancsot, irány a kórház. A sógorom vitt, útközben felvettük anyukámat is. Gondoltam, majd ő jön be velem szülni ha kell. Mert azt nem is írtam, mindenki azt mondogatta, hogy akkor "igazi" egy fájás, ha már a derekam is fáj. Hát nem fájt, egy percig sem az egész szülés alatt.

Fél 12-kor megvizsgált az orvosom, pont ügyeletes volt. Mondta, hogy készüljek. Borotválás, beöntés, fürdés. Fél 1 is elmúlt, mire a szülőszobába kerültem. De nem igazán hittem, hogy szülök. Valahogy hihetetlen volt, hogy velem történik. Na és sehol sem volt az a kínzó fájdalom sem, amiről beszéltek. 1 óra után burkot repesztett a dokim, s azt mondta, jobb, ha az anyukám a váróban vár, nyugodtabb szülésem lesz. Szóval "egyedül" vártam a történéseket. A szülésznő /aki nem volt túl kedves/ és a csecsemős nővér, ott beszélgettek az ágyam végében. Hát ezzel "ütöttem el" az időt, hogy őket hallgattam. Aztán olyan fél 3-tól már tényleg fájt, s két 5 perces között jókat aludtam. Az orvosom 3 óra körül megvizsgált és közölte, hogy mindjárt baba lesz, mert már eltűnt a méhszájam. Csak néztem az órát, hogy mikor telik le az az óra.

De nem sokáig, mert éreztem, itt az idő. 2009. február 2-án 4 óra 5 perckor megszületett az én kicsi fiam Marcell. 3600 grammal és 54 cm-rel, 10/10 Apgar értékkel. Szinte percre pontosan a nagypapája után 81 évre született.

Holnap lesz 1 éves! Naponta még négyszer szopizik, még nem volt beteg.

Mindenkinek ilyen könnyű babavárást és szülést kívánok! Na és persze ilyen evős, alvós nyugodt babát.