Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Harmadik szülésem cikk

Harmadik szülésem


Eljött ez is, már nagyon akartuk őt is, augusztusban kivetettem a spirált és októberben már terhes is lettem. Már a terhességem elején kezdtem aggódni, hogyan fogok kibírni még egy szülést. A félelmem időközben abbamaradt, élveztem a terhességet, de az utolsó hónapokban megint előjött.
Harmadik szülésem

Rettegtem, milyen lesz megint, vajon hosszú lesz, vagy a harmadik már kipottyan belőlem. Titokban reménykedtem, hogy nagyon gyors és könnyű szülésem lesz. De nem így történt. Állandóan bújtam a netet, olvasgattam, kinek milyen volt a harmadik szülés.

Terhességem 6. hónapjától nagyon fájt a medencecsontom, alig bírtam felkelni a székből, és a hátamon sem tudtam feküdni, levegőt is nehezen kaptam, de hát ez mind a terhességgel együtt jár. A 31. héten elkezdett kinyílni a méhszájam és megrövidülni a méhnyakam. A 33. héten a méhszáj érték 1111 lett, gondoltam mégiscsak könnyű szülés lesz, ha már ideje előtt nyílogatok. De aztán megállt a nyílás.

A 39. héten az orvos azt mondta segít egy kicsit, hogy jobban nyitódjak, mert még mindig kemény a méhszájam, és ezzel mivel már látja, hogy türelmetlen vagyok, megindul már a szülés és végre túl leszek rajta. Én ennek örültem is.

Ez egy pénteki nap volt, úgy engedett el, hogy szerinte kb. 5 nap múlva szülök, vagyis hétfőn vagy kedden, és mivel most megpiszkált, fog fájdogálni egy-két napig a hasam, de ez még nem az. Fájt is péntek-szombat, aztán eltűnt a fájdalom. Vasárnap gondoltam, ebből úgysem lesz semmi, nálam magától a szülés nem indul be, az előző két szülésem is indított volt.

Hétfőn viszont a wc papíron valami nyálkás dolgot vettem észre, ami egész nap jelen volt, de ez sem jelentett számomra olyan nagy dolgot, gondoltam, ez megint az a nyákdugó, aminek már egy része távozott valahogy a 32. héten is. Este viszont elkezdett valami szivárogni belőlem, úristen mondom, ez a magzatvíz lehet? Mondtam is a páromnak készüljön, mert lehet, ma még szülni megyünk. Csak nem? Egész éjjel jártam wc-re, mindig betettem egy papírzsepit és mikor mentem pisilni láttam, hogy elázott. Reggel a párom munka előtt megkérdezte, na mi a helyzet? Mondom, nyugodtan menj dolgozni majd hívlak, valami csurog belőlem, de nem tudom mi az.

Délelőtt felhívtam a dokimat és ő határozottan mondta, hogy az a magzatvíz és van 24 órám, hogy bemenjek a kórházba. Akkor mondom, ráérek, de anyósom és a párom nem hagytak, mondták, inkább menjünk be hamarabb, meg a neten is olvastam, ha elkezd szivárogni a magzatvíz, azonnal be kell menni a kórházba. Megadtam magam, de előtte még vettem egy jó forró fürdőt. Délben elindultunk a párommal. Ott a nővér mindjárt letolt, hogy rögtön kellett volna jönni, meg az orvos is letolt, hogy ki volt az a hülye, aki azt mondta, hogy 24 óra múlva kell csak jelentkezni, ekkor már kezdődtek a fájások, de csak gyengék.

A doki azt mondta, várunk, harmadik gyereknél ez magától beindul, bevezettek a vajúdóba, ahol voltak még ketten, de nem szültek, ők is csak vártak, hogy beinduljon. Későn délután már voltak erősebb fájások is. Párocskámat kértem, legyen a közelben. Estére elmúltak a fájások. 48 órát várnak, közölte az orvos és utána ők beindítják. Annyira féltem titkon reméltem, hogy nem indul be sehogy sem és megcsászároznak.

Reggel 6-kor megint kezdődtek a fájások. Szegény párocskám éjjel az autóban aludt. Hívtam, kezdődik megint. Mértem a fájásokat 6-7 percesekkel kezdődtek, fél 10-kor már 3 percesek volt és sokáig így is maradt, rettenetes nagy fájdalmak, mondtam én ezt nem fogom kibírni, még csak 5 centire voltam kinyitva, a páromnak már reggel 9-kor mondtam, hogy öltözzön be, mert nehogy lekéssen, reménykedtem, hogy ez villám baba lesz, hiszen a harmadikat szülöm.

Kemény volt a méhszájam és lassan nyíltam csak, ezek szerint még nem volt itt az ideje ennek a szülésnek, lehet nem is kellett volna, megbolygasson az orvos. 11 óra 2 percesek, már sehogy sem volt jó. A folyosón mászkáltam, kapaszkodtam a korlátban, a lábaim úgy remegtek a fájdalomkor, majd összeestem, zuhanyoztam. Fél 12, 7 centi. Délben megint csak 7 centi, az orvos azt mondta, meggyorsítják a szülést, beleegyezek, hogy bekössenek egy infúziót? Mondtam bele, és akkor beeresztették a párocskámat is.

Itt fogyott el az erőm, mikor megláttam, sírni, ordítani tudtam volna neki, hogy vigyen innen el, mert én ezt nem bírom ki, de nem szóltam, mindjárt odasietett hozzám, ölelgetett, száz puszit adott, simogatott, szorította a kezem, masszírozta a derekam.

Le kellett feküdnöm, mert rám kötötték azt a szívhang vizsgálót, na így aztán teljesen végem lett, feküdve vajúdni, és ki tudja meddig. Már percenként jöttek a fájások és persze az infúziótól még nagyobbak. Majd kitörtem a párom kezét, annyira szorítottam, aztán megnézett fél óra múlva a nővérke és azt mondta még mindig csak 7 centi, a fejecske még mindig fent van, még egy fél óra. Úristen, én addig nem bírom!

5 perc múlva kiabáltam, hogy már jön, nyomnom kell. Egy másik nővér odaszaladt, azt mondta, ne nyomja, megpróbált kézzel tágítani és 2 perc múlva szólt a másiknak, hogy hívja az orvost, mert szülünk! Pár perc és annyian lettek körülöttem, na végre gondoltam, végre kint lesz, aztán elkezdtem nyomni és nyomni és nyomni, alul csak azt a feszítő érzés éreztem, hogy már úton van és alig fér ki, már 10-szer is nyomtam és semmi, kértem a nővért hogy ő is nyomja kézzel mert én nem bírom kinyomni, azt mondta dehogynem csak nyomjam, már látják a haját.

A haját? - hát én már azt hittem, legalább a feje kint van, hogy mennyit nyomtam nem tudom, sokat, 20-30-szor biztosan, meg aztán a nővérke is segített és egyszer csak kinyomtuk, kint van, vége annak a feszítő érzésnek és vége a fájásoknak, itt a mennyország a megkönnyebbülés. Párocskám sírt. 12.50-kor megszületett Barbara, kék volt, úgyhogy mindjárt el is vitték, állítólag rosszul nyomtam és hosszasan attól kékült be, vagyis nem kapott már elég oxigént.

Ezután még megszültem a placentát, ami gyerekjáték volt, mert ugye az orvos is segített, a párom ekkor fordult el, mondván, na ez aztán nem szép látvány. A varrást teljesen éreztem, sziszegtem közben, de nem érdekelt már semmi fájdalom. Ezután még 2 órát ott maradt a párom velem, itt már én sírtam. Rájöttem, hogy mindig jobban imádom ezt a férfit! Aztán már nevetgéltünk, felhívtuk az összes rokont, barátot, vagyis inkább a párom, mert engem mindig elkapott a sírás.

A kérdésemre a választ megkaptam, melyik fájdalmasabb, az indított szülés, vagy ami magától indul be, nekem nem volt közöttük különbség.




Írta: 1e76158442, 2011. szeptember 12. 09:53
Fórumozz a témáról: Harmadik szülésem fórum (eddig 9 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook