Ha Te szeretnél külföldön dolgozni, a párod pedig hallani sem akar róla. Teendők, tanácsok? (beszélgetős fórum)

Soha senkiért ne add fel a vágyaidat, álmaidat!

Mindig bánni fogod, hogy megalkudtál!

Mindig bántani fog, a "mi lett volna, ha..."

nézd, aki fiatalon ennyit nem kockáztat érted (illetve kettőtökért), az később még kevesebbet sem fog.

ha röghöz kötve, alárendelve, az álmaidtól megfosztva szeretnéd élni az életed, akkor maradj.

ha nem, akkor minél hamarabb valósítsd meg a saját terveid.

elhiszem, hogy nehéz, de két ennyire különböző embernek nem lehet boldog közös jövője, csak akkor, ha valamelyikőtök hajlandó változni.

Nem fog kimenni a párja. Én is így gondolkodom, és tudom, hogy nem mennék ki soha. Nem azért, mert félek, hanem azért, mert számomra más az, ami fontos.

De igen, mindenki egyszer él, és senkinek nem szabad feladni az álmait.

Szerintem ez a probléma nem megoldható. :(

Mert itt nem önzőségról van szó, hanem életmódbeli különbségekről.

Hiszen hogyan várhatná el tőled, hogy ide kössed magadat, ha neked nem ez az utad? De te hogyan várhatnád tőle el, hogy menjen, és mindent adjon fel? Szerintem egyik sem opció, és ilyen esetben kompromisszum se lesz...

Nagyon szar itt a helyzet, igen. De én pl. úgy vagyok vele, hogy semmiféle plusz pénz, vagy jobb élet nem éri meg nekem azt az elvesztegetett időt, amit pl. a szüleimmel és a családommal tölthetek.

Van aki ezt nem érti, mert nem érzi. Az a típus az, aki megy. Szerintem egyik sem jobb vagy rosszabb, mindkettő verzió érthető... Viszont nem egyeztethető egy párkapcsolatban.

Hát sztem az lenne a legjobb, ha te kimennél dolgozni, ha tudsz, aztán meglátod, hogy hogyan tetszik neked ott kint...

Ha bejön, talán a párod is másképp áll hozzá...

Te már régóta vágysz külföldre, sztem meg kellene lépned, mert ha most nem, akkor később, mikor már ott lesznek a gyerekek, nehezebben tudnád...

Egyszer élsz!

Azt látom,hogy nagyon mások vagytok a pároddal,talán a céljaitok sem közösek.

Bevallom,én se mennék,még az országon belül sem.

Én úgy gondolom, ha igazán menni szeretnél, akkor csak idő kérdése és menni is fogsz! (Csak tuti helyre menj!). :) És én ebben egyáltalán nem is látok semmi kivetni valót, hiszen fiatal vagy, megszeretnéd alapozni az életed (amire itthon nagyon kevés esély van), ill. nem is azért tanultál ennyit, hogy felad az álmaidat! Bár egy szakmunkás is jóval többet keres kint, mint itt...és simán nevetve megél.

A párod, ha igazán szeret megért és vagy veled tart vagy elenged! Fiatalok vagytok...az élet kiszámíthatatlan. :)

Ahol két embernek nem egy az útja, az már nagy gond.

Te nyitott vagy, vágysz a többre, az újra, céljaid, vágyaid, terveid vannak...

ô pedig elvan a maga kicsi világában, "nekem jó, ahogy van"... ez már két elágazó út.

ezt neked kell tudni eldönteni, hogy mi a fontosabb, saját magad, és hogy kiteljesedhess a munkádban (is), vagy a jelenlegi párod, aki láthatóan semmit nem hajlandó érted (vagy kettőtökért) változtatni.

persze, mindenkinek lehetne preferenciái, érthető, ha ő jobban szeretne helyben maradni, de azért az eléggé furcsa, hogy még fontolóra sem akarja venni, hogy esetleg miattad néhány évre akár próbaképpen elköltözzetek.

én azt mondanám, hogy fiatal vagy, menj külföldre dolgozni, munka terén jobban fogsz járni, s valószínűleg ennél jobb párkapcsolatot is fogsz találni (még akkor is, ha most esetleg elfátyolozza a szemeid a rózsaszín köd:)).

Sziasztok!

Nagyon szeretném, ha elmondanátok a véleményeteket, esetleg leírnátok a tapasztalaitokat és tanácsot is szívesen fogadok. :)

Sokat gondolkodtam ezen, már akkor aktuális volt ez a téma nálam, amikor még nem ismertem a páromat.

A tények a következők: nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, kevés jövedelemből felneveltek, iskoláztattak, egyetemre is járhattunk a nővéremmel. Én mindigis a humán tárgyak felé vonzódtam, ezen belül is a nyelvek felé, konkrétan a német és az angol volt a kedvencem, így egyetemen ezt a két szakot választottam. Lediplomáztam, ám a munkavállalás terén nem voltam szerencsés, hiszen bár van állásom, de számomra, monoton, nincs benne kihívás, és a legfőbb fájdalmam, hogy nincs lehetőségem nyelveket használni, kommunikálni.

Már kb. 18-19 éves korom óta (most vagyok 25) tudtam, szerettem volna külföldön élni, még ha nem is egész életemben, de szerettem volna a tudást megerősíteni, nem csak könyvekből tanulni a nyelveket. Szeretek utazgatni, de sajnos a jelenlegi fizetésemből nem igazán futja.

A bonyodalom jócskán abból adódik, hogy a párom (29), aki első munkahelyén dolgozik, és helyi viszonylatban jól keres, bár korántsem külföldi szemmel jót, hallani sem akar a külföldre költözésről, mert neki elég az, amit keres, itt van a családja, a barátai, és nem tud jól beszélni idegen nyelven (bár megjegyzem, hogy érzéke van hozzá, hallottam már angolul beszélni és jobban ment mint gondoltam).

Ráadásul Magyarország északi részén lakunk, és innen sem akar költözni.

Felajánlottam, hogy költözzünk a határ mellé, én pedig ingázok és Ausztriában tudok dolgozni, Ő pedig Magyarországon, de ez sem opció számára.

Tudom, hogy Ausztriában sem fenékig tejfel minden, de hiszem hogy kitartással, megfleelő hozzáállással igenis lehet boldogulni, amire itthon kevés esélyt látok.

Felmerül bennem a kérdés, vajon én vagyok önző, vagy Ő? Önző lennék, hogy elszakítom itthonról, a családjától, csak azért, hogy nekem jobb legyen és meg tudjam magam valósítani? Vagy Ő az önző, amiért nem akar velem tartani és megelégszik azzal, amije van? (egyébként mind az én, mind az Ő szülei támogatnának minket a költözésben)

Sokat emésztem magam emiatt. Egyébként nagyon jó a kapcsolatunk, a fentieket leszámítva.

Ti hogyan látjátok a helyzetet?

Köszönöm a válaszokat!