Gyerekkorom nyarai (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Gyerekkorom nyarai
Nem valami pulykaorr, vagy hasonló?
Olyan valami nálunk is, de én azt nem ettem. Állítólag nagyon édes volt, és inkább csak az édes nedvet szopogatták ki belőle.
Ááá, megszámlálhatatlan életveszélyt túléltünk :)
Mi folyton tyúkól tetején mászkáltunk, pancsoltunk az itatójukban. Bújócska-fogócska, számháború, biciklizés férfi bringán a váz alatt. Megállni csak fal mellett tudtunk, tele voltunk sebekkel. Pecázni jártunk, 8-10 centis halakat fogtunk, amit meg is ettünk parázson sütve. Kukoricát csórtunk a téesz tulajdonából megsütni, a búzát meg csak játszásiból laposra hemperegtük.
A másikhoz már nem voltam hajlandó elmenni.
Ők a kertünk végében laktak:D
Mindig mamáméknál nyaraltam.
Az utcánk végén laktak.
Meg kikirícsből fontunk magunknak koronát, és ettük a papsajtot, és mi még az ugráló kötelet is szerettük.
Mi nem jártunk napközibe, de a sulitól pár házra laktunk, és délutánonként ott gyülekeztünk. Az iskola-gondnok, aki ott lakott a szolgálati lakásban, kihozott a szertárból egy labdát, és az udvaron kialakított kézilabda pályán rohangásztunk egész szürkületig. És mindegy volt, hogy fiúk-lányok, együtt. És ahányan összejöttünk, mindenki egyszerre játszott, nem csak 7-7 fő.
Akkor még szenes kályhák voltak a termekben, és a kiszedett hamut, salakot mindig az udvaron terítették szét, így ha esett az eső, akkor sem a sárban topogtunk.
Persze így a sok futkosás után olyanok lettünk estére, mint a feketére festett ördögök. Otthon nem győztek a szüleink kimosdatni a koszból.
Igen! Az 50 filléres fagyi! Felénk vasárnap ebéd után triciklis ment végig az utcán, már messziről hallottuk, hogy csengetett. Szaladtunk, hogy időben kiérjünk. Négyféle ízből lehetett választani: citrom, vanília, csoki és málna. De mindig csak 1 db. 50 fillérest kaptunk. Több gyerek esetében az is kész vagyon volt.
Ugrás a teljes írásra: Gyerekkorom nyarai
További ajánlott fórumok:
- Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? - És mi lett belőled?
- Szellemekkel kapcsolatos gyerekkori élményetek volt már?
- Mai gyerekek kontra mi gyerekkorunk
- A gyerekkori elhanyagolás hatásai, mit gondoltok erről?
- Egy fiatal nő kezdeményezheti a tegeződést egy idősebb férfi felé, akit gyerekkora óta ismer,de már ciki a csókolom?
- Hiányoznak gyerekkorom nyarai a mamámmal. A régi...