Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Egyéb témák » Gondolatok az osztálytalálkozókról cikk

Gondolatok az osztálytalálkozókról


"Találkozunk 5 év múlva" írják a tablójukra a végzős diákok, vajon így lesz és hogyan tovább?

A nyár nem csak a pihenés, nyaralás időszaka, ezekben a hónapokban szervezik az osztálytalálkozókat is, a mi évfolyamunknak a 45 évest szervezték júniusban, ebből kiderül mennyire nem vagyok már fiatal.

Saját életemből vett példákat mondok el, miközben nosztalgiázok egy kicsit, és talán gondolatokat ébresztek másokban is a témával kapcsolatban.

Gondolatok az osztálytalálkozókról

Egy faluban (azóta város lett) születtem és végeztem az általános iskolát.

Egyetlen találkozónk sem volt, nem vállalta senki a megszervezését.

Szüleimtől hallottam néhány osztálytársról, hogy mi van velük, az ő haláluk után a szálak teljesen elszakadtak.


A középiskolát egy kisváros nagy múltú gimnáziumában végeztem, a találkozókat, egy kedves leány osztálytársunk néhány segítővel 5 évente megszervezte, idén volt a kilencedik, a 45 éves. A szervezők ott élnek a városban, gyakrabban találkoznak egymással a mindennapjaik során, ez sokat jelent az összetartásban.


Én a 20 évesen voltam először, mindig volt ok rá, hogy miért nem vagyok ott, egyetemi elfoglaltság, éppen akkor született a fiam, munkahelyi továbbképzés, szülők súlyos betegsége. Volt, amikor magam helyett rövid beszámoló levelet írtam, a városban járva személyesen találkoztam a szervezővel és így ő elmesélte, nagyjából kinek, hogyan alakult a sorsa. A találkozókon sohasem volt teljes a létszám, de sokan ott voltak.

Nagyon izgultam, szinte remegett a lábam, amikor beléptem a kapun, a lépcsőn szembe jövő hölgy a nyakamba ugrott nevemen (lánykori) szólítva, én néztem-néztem, de nem jött be, ki lehet, ciki... Aztán jött egy férfi, akit én ismertem fel előbb, végül jót nevettünk az egészen. Az idő mindenki felett elszáll. Annyira jó volt meghallgatni a beszámolókat és azután ebéd közben visszamenni az időben, felemlegetni az együtt töltött négy év legjobb sztorijait.


A 25 éves találkozó jubileumi ünnepséggel egybekötött, teljes iskolai találkozó volt, én az év elején temettem el édesanyámat, de ott voltam.

Megható volt, nagyon-nagyon ünnepélyes, de mivel nem vonultunk el osztályonként beszélgetni és az étkezés is egy hatalmas teremben együtt volt kb. 140 embernek, így intimitása, családias hangulata nem volt a találkozónak, de jó volt ott lenni, körbenézni az emberek arcán és azt gondolni, "ti voltatok ifjúságom tanúi és a tanárok az életutunk elindítói".


Írok még a 40 éves találkozóról. Számomra ez volt a legcsodálatosabb, ez annyira kerek szám, hogy nagyon kevesen nem jöttek el. Sajnos a program része volt a temetői látogatás is: hárman már nincsenek közöttünk.

Az osztályteremben, huszonegypár nagyszülő korú ember, akik nagy szeretettel mesélnek gyerekeik sikereiről, a világ leggyönyörűbb, legokosabb unokáiról és a hófehér hajú osztályfőnökünk könnyes szemmel hallgat bennünket. "Olyan jó látni benneteket, gyerekeim!" - mondja. Mi voltunk az első osztálya.

Ebéd után előkerülnek a családi fotók, azután elhangzik néhány "könyökünkön jön ki" anekdota a régmúltból. Körbemegy a névsor, felírjuk a címváltozásokat, e-mail címeket, egy ideig tele lesznek a postafiókok, majd lassan alábbhagy a lelkesedés.

"Találkozunk öt év múlva." Találkozunk?


A főiskolán, egyetemen már célirányos, hasonló érdeklődésű emberek kerülnek tanuló csoportokba, legalábbis az én időmben így volt, tehát a végzés után nagyobb valószínűséggel találkoznak szakemberként a mindennapokban is.

Az évfolyam találkozókat, azért ötévenként megszervezték az egyetemen dolgozó kollégáink, ezek az egyetemi klubban nagyon meghitt körülmények között zajlottak, volt, amikor helyben főtt a bográcsban a pörkölt, és a "lányok" otthonról hozták a saját sütésű süteményeket. Mindig jó volt a hangulat. Természetesen szakmai témák is előkerültek, hiszen ez kötötte össze a jelenlévőket.


"Nem az iskolának, az életnek tanulunk." - de az iskola indít el a nagybetűs életbe.

Jó találkozni, azokkal, akikkel együtt indultunk és azokkal, akik segítettek bennünket.

Név nélkül, köszönet nekik!




Írta: judit47, 2011. szeptember 4. 10:14
Fórumozz a témáról: Gondolatok az osztálytalálkozókról fórum (eddig 30 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook