Fius anyák és menyjelöltek (beszélgetős fórum)
Ahhoz, hogy ilyen érzéseid (anyai) legyenek a menyed iránt, mi kellett? Már úgy értem, hogy ehhez neki van egy olyan személyisége, ami számodra teljesen elfogadható, vagy ha másmilyen lenne, Te akkor is tudnád szeretni? Szerencsés véletlen vagy tudatos elhatározás a részedről?
Minden elismerésem a Tiétek, hogy ezt így tudtátok alakítani. Van valami titka, hogyan sikerült ezt elérni, vagy teljesen "magától" alakult így?
Számomra megdöbbentő tapasztalat volt, amikor először jártam a pároméknál, anyukája szó szerint nekem esett, hogy miért nem főztem. Mármint náluk. Hát, nem jutott eszembe. Igaz, tudtam, hogy előző nap engedték haza a kórházból, de ennek ellenére se gondoltam, hogy egy gyakorlatilag vadidegen helyen főzzek. És nem azért, mert nem tudok, ahogyan ő rögtön feltételezte....
Nálunk a vőm édesanyja messze lakik, ritkán látjuk, így Ő /úgy érzem/ jobban kötődik hozzám. Menyem szülei viszont közel laknak, abban meg az a jó, hogy olyan jó fejek, hogy még hosszú hétvégéken is voltunk együtt, gyerekestől, én gyerekeim, ő gyerekei összesen 10-en, igazi nagycsaládos kirándulások ezek, amit szerintem mindenki élvez. Ha itt vannak a fiaméknál, akkor is sokat vagyunk együtt, főzőcskézünk, kártyázunk. Miután én egyke voltam, midnig vágytam nagy családra, ami most öregségemre adatott meg.
Aranyos vagy. Beszélgessünk az anya témáról: a menyem 11 évesen lett árva, veszitette el az édesanyját. Ha a jóisten is úgy akarja én kétszer annyi ideig szerethetem, segíthetem, és pótolhatom az anyai szeretetet. Édesanyja egy volt. Soha nem leszek, nem is tudnék a helyébe lépni. De mint anya, -a férje édesanyja- tudok neki, nekik, annyi szeretetet, gondoskodást adni, mint emennyit az édesanyja adhatott volna. Ez az érem másik oldala. Én ezért nem szeretem, ha kategórikusan kijelentik, hogy "anya csak egy van". Szülőanya egy van, de anya az is lehet, aki gyerekeként szereti az embert. Nem csak fehér és fekete van, vannak árnyalatok. Szerettel üdvözöllek
mi nem élünk együtt az anyósomékkal, azonban nagyon jó a kapcsolatunk, tudom, hogy lányukként szeretnek. csak leírtam, hogy az elején milyen is volt :) nem vagyok tiszteletlen, szerintem, sőt. amúgy meg senkinek nem tűnt föl, hogy az elején nem szólítottam meg őket - már ezt is megbeszéltem velük :)
de pl. a férjemnek mikor anyuék felajánlották, hogy akkor tegezze őket, szegény párom egy hétig nem tudott még mit köszönni sem, annyira zavarban volt. nem tiszteletlen volt, hanem vicces :)
az anyuzásról meg annyit, hogy én tényleg úgy érzem, van nekem édesanyám, EGY.
Szia! Először furcsa, de idővel megszokott lesz hogy ez a család a legközelebbi rokonod lett. Hidd el, nemcsak neked a fiatalnak, de nekik is új, szokatlan ez a helyzet. Mind a ketten most tanuljátok hogyan alkalmazkodjatok, hogyan fogadjátok el egymást. Biztos vagyok benne, ha ki tudnád, vagy ki mernéd mondani, hogy anyuka, apuka, vagy csak egyszerűen mami, lelkileg még közelebb kerülnél hozzájuk. Egyszerűen nem értem, miért olyan nehéz kimondani ezt a szót. Ne hidd, hogy ezzel megrövidítenéd az édesanyádat és az édesapádat. Ők amíg élnek, mindig a szüleid maradnak. Azt, hogy kerülöd a megszólítást - megértem, hogy zavarban vagy - tiszteletlenségnek tartom. Nem kevesebb, nem kisebbrendű az anyós. Én is az vagyok. Ugyanolyan gondosan felneveltem a fiaimat, mint a menyeimet a szülei. A házasságkötésük után gyerekeimnek tekintem őket is. Már értük is aggódok, őket is féltem és nekik is a legjobbakat akarom. Nem kell túlbonyolítani ezt a dolgot. Merj laza lenni, ne görcsölj. Ne akarj megfelelni ha találkoztok, csak őszintén magadat add. Amit javasolni tudok neked, sokat beszélgessetek. Ismerjétek meg minél jobban egymást. A kisebb menyem, már három éve a családunkban él, de mi még mindig át tudjuk beszélgetni a napot. Egyet ne feledj, te is, ők is nyugalomban, békességben, boldogságban szeretnétek élni. Ezért pedig mindkét félnek sokat kell tenni.
Szerintem is az a legjobb, ha rögtön az elején mindenki elmondja hogy gondolja az együttélést, mit vár el és mit nem. Ami ennél is fontosabb, hogy utána be is tartsa mindenki!!!
Én mikor nagynehezen beleegyeztem, hogy lakjunk együtt az ex-anyósommal ( a depressziójára hivatkozva...), az építkezés elején nagy örömébe azt mondta, minden úgy lesz, ahogy mi akarjuk, ez nekünk lesz, Ö csak 1 szobát kér. Ehhez képest már az elsö döntésünket megvétózta és mindennek olyannak kellett lennie amilyet Ö akart. A konyha borzasztó lett, inkább divat alapján rendezte be, mintsem hasznosság szempontjából, abszolút az én elképzelésemmel ellentétben. Persze Ö jó ha havonta 2szer használja....inkább csak a virágait tartja ott. Ha viszont elkezdtem fözni (még beköltözésük elött) arrébbtettem, akkor undok levelet hagyott a konyhapulton,hogy ne mozgassam a virágait, mert tönkre fognak menni, mindnek megvan a helye. A cérna ott szakadt el amikor a mi hálószobánk berendezésébe is beleszólt. Persze a végén nem költöztem!!!
sziasztok, vagy csókolom! :)
én pár hónapja lettem meny, az anyósomék 250 km-re élnek tőlünk, de ha hétvégente náluk vagyok, mindig segítek megtálalni, elmosogatni; főzni viszont nem :)
az elején nem szólítottam az anyósomékat sehogy, mert zavarban voltam, egy idő után ayonban elkezdtem őket nénizni és bázni. anyunak/apunak nem tudnám őket szólítani, akármilyen jó is a viszonyunk.
és mindig próbálok alkalmazkodni az ő szokásaikhoz, elpakolok magam után, viszont a férjem gyerekkori szobájába, amit mi használunk, nem szeretem, ha bejönnek, és ott - bevallom - gyakran szétpakolva hagyom a cuccainkat és bántónak érezném, ha ebbe beleszólnának, vagy elpakolnának.
Szia! Türelem, eljön majd a te időd is. Az életem az unokákkal lett teljes. A nagymamaság valóban egy más állapot. Biztosan szeretnek az égiek, nagyon korán megismerhettem ezt az érzést. A legidősebb unokám két hónap múlva 15 éves lesz, a legfiatalabb 2,5 éves. Én magam 58 éves vagyok.
Szinte lehetetlen tanácsot adni. Minden ember más, minden ember mást tart fontosnak. Ha beengeded az otthonodba, akkor vállalnod kell az együttéléssel járó nehézségeket. Már nem számit, hogy menyed, vagy csak a fiad élettársa. A lényeg, hogy a fiad szereti. Az életetek megváltozik, tekintettel kell lenni egymásra. Érezze, hogy otthon van. Fogadd el olyannak, amilyen, ne akard meg, vagy átnevelni. Ahhoz, hogy zavartalan legyen a kapcsolatotok, igen, mindjárt az elején beszéljétek meg, ki mit vár a másiktól. A ki nem mondott, a békesség kedvéért lenyelt szavak megmérgezik az együttélést. Ne várjatok arra, hogy a másik kitalálja, mit akarnak tőle. Legyen nekik is és neked is magánéleted. A szobájuk csak az övék legyen. Mivel a kislány már nemcsak a fiad életében lesz jelen, minden titeket érintő témát, együtt, a jelenlétében beszéljetek meg. Ehhez nagyon sok szeretetre, türelemre, egymásra figyelésre van szükségetek.
Kedves Madra, irigyellek az unokáidért már én is nagyon szeretnék nagymamaáskodni, ráadásul fiatal koromban gondozónőként dolgoztam, még ma is minden kisgyereket leveszek a lábáról mondókákkal, höcc katonákkal. Na de talán nem sokára. Meg tudom érteni Őket is, mindegyiknek jó munkája van, és még az építkezés sincs teljesen befejezve, igaz apróságok, kert...stb, de tudjuk, hogy ma nem olyanok a körülmények mint a mi időnkben voltak, hogy ha lejárt a gyes, várt vissza a munkahely. A kamaszkorral nekem szerencsém volt, mert a lányom a második fiúhoz hozzá is ment, a fiammal se volt különösebb gond, csak annyi, hogy egy év kemény "munkájával" a technikumból leküzdötte magát a szakmunkás képzőbe, de szerncsére idő közben megjött az esze, és hála az of-nek még tudott váltani. Azóta is megbecsülik a munkahelyén. Kamaszkorukban mi segítettünk elkezdeni nekik az életet, talán ennek köszönhető, hogy ők találták ki az "összeköltözést" de nagyon élvezem.
Azért nekem is adnátok valami használható jótanácsot?
A kislány nekem még nem a menyem lesz, csak egyszerűen itt fog lakni, mert ezt szeretnék és én beleegyeztem, mert a nagyfiam barátnője is itt lakott nálunk. Igaz, a végén ő a menyem lett. De - mint írtam - nem volt túl jó az együttlakás, így most tartok kicsit attól, hogy hogyan lesz ezzel a lánykával. Nem most ismerem meg, március óta ismerem, azóta töltött több-kevesebb időt nálunk, de csak napokban mérve. Annakidején a menyemet már több éve ismertem, mire hozzánk költözött. Mégsem sült el jöl a dolog. Lent írtam, hogy mi volt - többek között - az ok. Aztán mikor az unokák megszülettek, még rosszabb lett. De most nem ez a problémám, hanem az új. Vagy mindjárt üljünk le és ki-ki mondja el az elképzelését?
Kedves anyós társam! Minden anyának és anyósnak így kellene gondolkozni. Midjárt béke lenne mind a két táborban. El kell tudni engedni a gyerekeinket. Bár nekem nem volt túlságosan nehez, elég viharos kamaszkoruk volt. Hála és köszönet a menyeimnek, hogy embert faragtak belőlük. Az egyik fiam már több gyerek mellett diplomázott. Amikor minden lehetőség adva volt, hogy tanuljon, más, fontosabb dolga akadt. Tudomásul kell vennünk, hogy ők más generáció, nekik más a fontossági sorrendjük, más az értékrendjük. Nekem is az az elvem, hogy élni és élni hagyni. Hasonlóan hozzátok, nálunk is körforgásban vannak az edények. Már megszoktam, hogy olyan adagokat főzzek, ha beesnek és éhesek egyenek, vagy vigyenek, vagy felpakolok és elviszem nekik. Már boldog és büszke nagymama vagyok. Öt remek unokám van.
Nekem lányom és fiam is van, tehát kétszeres anyós vagyok, ráadásul egymás mellett,ill. fölött lakunk. A fiamék fölöttünk, a lányomék mellettünk külön házban. Először a lány kelt el, a vőm egy örök jókedvű mackó, első perctől tegeződtünk, Papát Papának, engem Mamszinak hív, nem is tudnám megmondani miért, csak úgy jött. Menyem Ancinak hív a Família kft ancija után, ezt Ő találta ki, semmi kifogásom ellene. Amikor hazajönnek, beköszönnek, mizújs, és mennek a dolgukra. Nem ülünk a nyakukon, de az nagyon jó, hogy nyáron sokat vagyunk együtt, sütögetünk, bográcsozunk, vagy csak beszélgetünk. Mindenki külön háztartást vezet, de vannak ételek /csülkös bableves, töltöttkáposzta, vadas, kocsonya, sólet/ amit én szoktam készíteni, ilyenkor vagy összejövünk, vagy mindenki viszi "kis láboskában kegyelmeséktől" és otthon beosztja. A fiam nagyon jó pizzát csinál, az is általában közös, a lányom kínait, úgy hogy gyakran vagyunk együtt, de hétköznap békén vannak hagyva, örülnek, hogy együtt vannak ilyenkor nem ülünk a nyakukra. Talán ennek is köszönhető, hogy miután fiatalkorukban segítettük őket az önállósodásban, ők találták ki, hogy költözzünk össze. Sajnos a nagymamázás még hiányzik, de remélem nemsokára ez is sikerül.
Kellemes délutánt mindenkinek!
Látod milyen különbözően gondolkodunk és mindenkinek más a természetes. Amikor a férjem szüleihez kerültem menynek -jaj de régen volt- nekem természetes volt, hogy anyuka és apuka lettek. A sógornóm is igy hivta őket, magától jött a megszólítás. Nekem sem élt az édesapám már akkor, és olya jó volt, hogy otthonról elkerülve újra családot kaptam, ahol gyerekükként szerettek. Ez egyikünknek sem okozott képzavart.
Őket magáztam, mivel a férjem is magázta a szüleit.
Mi már a menyeimmel tegeződünk és nekünk már ez a természetes. Anyuka nem lettem, de az unokák születése után MAMA vagyok mindenkinek.
Nos, nem tudom, milyen későbbi terveik vannak, de a helyzet nálunk is olyan lehet, mint nálatok, ha úgy alakul.
Igazból nagyon szeretném, ha jól érezné magát nálunk. De majd csak összerázódunk. Az is igaz, mindenhez két ember kell. Hiába akar az egyik nagyon jót, ha a másik elzárkózik, vagy nem úgy veszi. Ez mindkét félre igaz.
Én sem bánom, ha xy-néninek szólít, csak szólítson meg...:)
Én sem tudom a párom születi anyának és apának hívni.Tőlem ezt senki se várja el.Nekem van Anyukám,az Apukám pedig már meghalt.El sem tudom képzelni, hogy a párom apukáját Apának szólítsam.Ez szerintem csak régen volt "elvárás".
A magázódás pedig természetes.Mi magázzuk egymás szüleit.
Kedves Rozgó! Én is tartottam az első időszaktól. De nálunk olyan gyorsan mentek a dolgok, megijedni sem volt időm. Három hónap alatt összeházasodtak és nemsokára jött a baba. Egy évig éltünk egy fedél alatt. Az én, a mi életünk is megváltozott. Egyértelmü, hogy alkalmazkodni kellett mindkettőnknek. Ő is hozta magával az otthoni mintát. Az alsó szinten mi laktunk, ahol csak a fürdőszobán és a hálón volt ajtó. A többi egyterü. Ők fent laktak, de még fent, a mellettük levő szobában a másik fiam. Nálam a megszólitás okozott gondot, nem tudott és nem is akart anyukának hivni. Magázott és yx néni voltam. Mind a ketten otthon voltunk, én rokkant nyugdijas, ő mint babát váró kismama. Örültem, hogy a fiammal egy pár lettek, jól nevelt, de nagyon fiatal kislány volt. Sokszor mondott meggondolatlanul véleményt. Ezeket meg kellett beszélni. A fiammal nagyon szerették, szeretik egymást. Próbáltuk a saját életünket élni. A dolgaikba nem szóltam bele, a szobájukba csak akkor mentem, ha ő is otthon volt. Az zavart, hogy csak rajtunk keresztül tudta a vendégeit fogadni, mivel belső lépcső volt. Mindig fogadókésznek kellett lenni, nem tudhattam mikor, ki jön a lakásunkba. Általában nálam, az étkezőben ültette le a vendégeit, és mivel közösen használtuk az én dolgaimat, kinálta őket azzal, amit éppen talált. Már úgy fogalmaztam, olyan a lakásunk mint egy pályaudvar. Tele idegen emberekkel. Egy év után sikerült egy házat bérelnünk, távol mindenkitől, egy erdőben. A fiatalok ott maradtak a családi házunkban. Az alsó szinten a fiatal család rendezkedett be, fent, külön bejárattal a másik, akkor még nőtlen fiam. Azt, hogy most hogyan élünk, lentebb már leírtam.
Sziasztok!
Nekem sem lesz mostanában menyem(a fiam 3 éves) viszont én annó sajnos együtt laktam anyósékkal.
Megpróbálom röviden lírni a véleményemet:ahány ház(és konyha,és nő)annyi szokás.Pl van aki belepakolja a mosogatóba a koszos edényeket más meg rosszul van ettől.Mindenki máshogy intézi el a maradékot a tányérból(kirakja a macskának,kiöblíti,kitöröli stb) és mindenkinek a saját konyhája ismerős nem a másé.
Azóta hál istennek saját konyhám van már jópár éve,sokszor van nálunk tartva összejövetel(mivel nagyobb a hely)összejövünk 13-an,én sose várom el és nem is szeretném ha valaki az én konyhámba sertepertélne.A másik az ,hogy nem azért jöttek,hogy mosogassanak...Ha én megyek hozzájuk én se állok neki pakolászni és mosogatni.A tányéokat összeszedheti az ember.
Más:Én anyu főztjén nőttem fel és azt a kaját szeretem nem a másét,ezért tőle akartam tanulni főzni is.Ezen anyós megsértődött.Meg szívesebben bénázik az ember(eleinte) egyedül vagy egy olyan ember szeme láttára aki tuti nem beszéli ki a háta mögött,és segítséget is szívesebben fogad el olyantól.
Szia! Lehet nem irtam le érthetően, nincs elegem a kiszolgáláűsből, de időközönként jól esne, ha összeszednék a piszkos edényeket és betennék a mosogatóba. Ez volt a mondatom lényege.
De jó, hogy indult ez a fórum!
Mostanában lesz aktuális, hogy a kisebbik fiam barátnője hozzánk költözik. Mit ne mondjak, tartok tőle egy kicsit, ugyanis a menyemmel nem volt az együttélésünk valami remek. Hiba? Arra nem panaszkodhatok, hogy nem csinált volna semmit, sőt! Megcsinált ő mindent, de ha éppen én csináltam, akkor megjegyzéseket tett pl. a főztömre, amit pedig addig, amíg nem került hozzánk, "imádott". Röviden, nagyon nehéz volt az a másfél év, amíg együtt laktunk. Én úgy érzem, rajtam nem múlott, ezt egyszer a menyem is elismerte. Jó. Ez a múlt.
De! Ez a kislány már sokszor volt nálunk, ha a fiam hazajött az egyetemről, ő is mindig itt volt napokig. Igyekeztek olyankor ebédelni, amikor mi vagy még nem, vagy már megebédeltünk. Együtt talán egyszer ettünk. Ez még elmegy, mert ha éjszaka bulizni voltak, akkor evidens, hogy későn keltek. Ámbár én szeretem, ha a család legalább hétvégén együtt ebédel.
Ami zavar: 54 éves elmúltam, nem érezném bántónak, ha pl. "csókolom"-mal köszönne. (Egyenlőre nem szeretnék vele tegeződni. A férjemet zavarná.) Szóval, csak simán "jó napot", "viszlát", ennyi.
Mondtam a fiamnak, ha idejönnek, szeretném, ha csókolommal köszönne a kislány, az közvetlenebb, mint egy odavetett jónapot. Erre a fiam nevetett és azt mondta, milyen érdekes, a kislány anyukája egyenesen kikérte magának, hogy a fiam csókolomot köszönjön neki, ő kérte a jónapotot... (Ő 50 éves)
Amúgy eddig, ha itt voltak és elmentek, a szobájukat mindig szanaszét hagyták. Még a paplanok is egy gombócban, üres chipses zacsik itt-ott, meg ilyenek.
Igazából én azon kívül, hogy rendbetartsák a saját területüket (tetőtérben szoba, fürdő), én nagyon más nem várok el. Ha akarja a kislány, a saját ruháikat moshatja, vasalhatja, stb. Ha főzni támadna kedve, főzhet is felőlem.
Ezeket persze jobb lesz előre tisztázni - gondolom. Igaz, ha nem akarok sok többletmunkát magamnak, talán többet is elvárhatnék?
Na, írtam egy regényt, nem tudom, mit tudtok rá mondani, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Szia! A 15-ös hozzászólásodban azt írod, eleged van a kiszolgálásból, a 17-ben pedig az ellenkezőjét mondod, szivesen segítenének, de te nem engeded. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem értem, mi a problémád. Most segítsenek, vagy ne segítsenek?
Sziasztok!Mi a párommal lassan 11 éve vagyunk együtt,tehát elég fiatalok voltunk.Amikor náluk voltunk,soha nem kellet 1 poharat sem arrébb tennem.Ez nekem rettentő furcsa volt, mert én nem így lettem tanítva.Ő (anyós) egyáltalán nem engedett ki semmit a kezéből.Én ezt elfogadtam.Elég messze lakunk egymástól(350 km-re).Ezért ha eljön hozzánk neki sem kell semmit segítenie.
Az hogy egy lány milyen, az nagyban függ az anyukájától,hogy mire tanította meg.
Én azt látom mostanában, hogy a lányok többsége nincs "befogva" a házimunkára.Velük nem tudom mi lesz ha nem csinálják meg helyettük a dolgokat....
Szia! Én egy ilyen ember vagyok hogy szeretem és nem kényszerből csinálom. Képzeld a mososgatást egyenesen imádom, ilyenkor jár a fjeem pl eg yuj étel elkésziotésére. Én mondom hogy ne segitsen senki, segitenének szivesen.
Szia! Miért szolgálod ki őket, miért pakolsz el utánuk? Elvárják? Akkor neked is lehetnek elvárásaid. Ezt kell higgadtan megbeszélnetek, még a kapcsolat elején. Ne csak a fiaddal, hiszen mindketten érintettek ebben. Nem érdemes összeveszni a fiaddal, vagy magadban dohogni. Ha fáraszt, ne csináld.
Szia! Én segitség alatt azt értem, ha pl. ki vanak szolgálva, megmelegitve az éltel, megteritve az asztal stb. ha ettek, legalább szedjék le az asztalt és ne másnak kelljen utánuk dolgozni. Egy kis könnyitére gondolok segitség szó alatt, de sajnos nem kapom meg. Összeveszni meg nem szeretnék a fiammal.
Edit
További ajánlott fórumok: