Fiatalon kivehető fogsor-hogy lehet így teljes élet (beszélgetés)
Nem, nem kerül pár millióba.
Az inplantátum kb. 120-180 ezer forint, amiből kell néhány, a korona ez esetben is 20-40 ezer között van darabonként.
Persze így sem kevés pénz, de mégsem néhány millió, hanem csak 1.
De kivehető lesz, nem?
Én olyanra gondoltam, ami a maradék fogakhoz van rögzítve. Nem került szóba ilyen?
Szia!
A maradék fogakhoz lesz kapcsolva a protézis,a fogdoki szerunt jò támfogak lesznek,inkabb a beszed torzulásátol meg az idegen test- érzéstõl tartok,kevesbe attol hogy mozogni fog,ügyes,precíz a doki.
Na igen, van akinek már sokkal korábban kivehető fogsora van. Ezt nem tudom milyen lehet, de biztos nehezebben lehet megszokni, mint a rögzítettet. Ha van még 2 fogad, akkor nem lehet rögzíteni a protézist? Meg vannak a rugalmas fogpótlások is. Nem sokkal drágábbak. Valplast a neve. Én inkább ezt nézegetném.
Nekem van 2 hiányzó fogpótlásom, de híd formában, azaz nem kivehető. 2 fogamat lecsiszoltak és azok tartják a hiányzó pótlást. Már 2 éve csináltattam, de sokszor rajta kapom magam, hogy feszegetem a nyelvemmel. ez az első hónapokban nagyon rossz volt. Mivel hátul van a beszédemben nem volt zavaró. A fiamnak 18 évesen csináltak 1 koronát. Soha semmi problémája nem volt. Nem érezte idegennek, nem zavarta. Azt gondolom, hogy ez az egész egy kicsit pszichés dolog...
Az első napokban biztosan furcsa lesz a beszéded, ahogy hallod a saját hangodat. Ha hiányos volt a fogsorod, az biztosan kihatott a beszédedre is, most viszont teli szájjal más lesz a hangképzés is. Ezt újra meg kell tanulni, mint ahogy az evést is. El kell telni egy kis időnek, hogy bátran bele merj harapni egy szendvicsbe, vagy egy szelet rántott húsba.
A legfontosabb, hogy jól illeszkedjen a fogsor, mert ha valahol feltöri az ínyedet, akkor majd nem akarod használni, ami pedig többet árt, mint használ. Lehet, hogy igazítani kell rajta itt-ott, mert nyom, vagy feltör, de addig kell visszajárni az orvoshoz, amíg tökéletesen nem illeszkedik mindenhol.
Nekem 44 évesen tették fel a felső fogsorra a koronákat.Eltartott több hétig,míg eltünt az idegen test érzés.
Kivehetőm csak alul van 2-2 a két végén.Ezt már 60 évesen kaptam.Nagyon nehezen szoktam meg,hónapok alatt.De idősen biztos nehezebb.A ragasztó csak fél napot bír ki(Lacalaut vált be).A kaja rendszeresen alá megy,állandóan kapkodom ki és mosom.De ezt könnyű,nem is okoz gondot,hányingert sem.Na de nincs hozzá szájpadlás.
Ha jó orvosod van,akkor nagyon jót tud csinálni.Láttam a környezetemben jót és rosszat
is.Addig javítgassák,míg tökéletesnek nem érzed,ha nem jó elsőre.Ezen ne csodálkozz,ez vele jár általában.Lényeg,hogy csak tökéleteset hozz el,addig ne is fizesd ki!És tanítsanak meg mindenre vele kapcsolatban!(ahogy itt már írták is)Sajnos láttam orvost,aki nem törődött ilyesmivel:(((
Az ember szervezete tudat alatt tiltakozik az idegen anyag ellen. Idovel azert meg lehet szokni, ha nehezen is. Az, hogy naponta 2-3-szor elvonulok - barhol - diszkreten fogat mosni, ma mar termeszetes.
Meg mindig jobb "botifoggal" elni, mint fogatlanul, osszeesett arccal lenni emberek kozott.
Szia!
Köszi a biztatast,elsősorban attol felek,hogy állitolag oriasi hanyingerrel jar az elejen a behelyezese, na azt nem bírom.Meg attol tartok,hogy megvaltozik a hangképzés s az feltűnő lesz a munkamhoz pedig sokat kell beszelni,a fogsor mehkapasa utan par napra mennem kell dolgozni!