Felálltam, leporoltam magam és elindultam tovább... (beszélgetés)

Most épp arra, hogy ennyi elég is volt mára a hülyeségekből, meg a kamukból.

Úgyhogy lépek. :D

Második válaszom a megjegyzésedre.

Köszönöm, már minden rendben van.:)

Nézd!

A harmincas éveimben vagyok.

(Édesanyám már nem él, de ez teljesen független a lényegtől.)

Ismétlem: Szeretett önmagánál is jobban, mint a legtöbb édesanya, de nem tudta, hogy mi válik legjobban az életemben a javamra - honnan tudta volna, ő is azt kapta, amit nekem adott.

Igen.

22 évesen, mikor a vizsgáimat igyekeztem letenni és bizonytalan voltam valamiben, mindig beugrott: Nehogy azt hidd, hogy te vagy a legokosabb.

Ha egy fiúval igyekeztem jópofizni, beugrott: Nehogy azt hidd, hogy te vagy a legszebb.

Állásinterjú: Nehogy azt hidd, hogy...

Valamit nem értek.

Elgondolkoztál hogy valamit nem jól csinálsz a következtetés az lett hogy anyukád rosszul szeretett?

Mert ezt írtad?

Óvatosságra és szerénységre tanított.

Nem túl építőjellegő mondatok ezek de nem is bántóak.

Szeresd anyukádat :)

A rombolószeretet az, amikor a szeretethez jó szándék párosul, de ismeret az nem.

Pl. Nekem minden sikeres dolgomra azt mondta édesanyám, hogy: "Ne bízd el magad!

Nehogy azt hidd, hogy nagyon okos/ügyes vagy!

Nem olyan könnyű az élet!

Sokat kell dolgoznod, hogy boldogulj!

Ezeket és rengeteg hasonlót mondott szeretetből, óvásképen édesanyám.

Erre gondoltam a romboló szeretet alatt.

Helyes!

Ne térj le a jó útról!

Ami a fórumcímben van.

Nagyon sötét, nehéz helyzetben voltam.

Huszon néhány évesen.

Tudtam, hogy valamit nem csinálok jól. Keresni kezdtem.

Kiderült. "Rossz nevelést" hoztam magammal, azaz szeretetben nőttem fel, de a szeretet nem épített, hanem leépített.

Ezt az örökséget írtam felül és megváltozott a világom.