Fehér zászló! Feladom lassan! (beszélgetős fórum)

Én évtizedek óta így élek (szétfolyik minden, semmire sincs idő, a gyerek kezében az ipad, koszos mosogató), egy nagy különbséggel: nem vagyok egyedülálló.

Szerintem ez kulcskérdés: az ember társas lény, együtt minden könnyebb.

Nem vagyunk egyformák, mindenki másképp reagál erre a helyzetre. Ha nem tudod egyedül megoldani, tudnod kell, hogy lehet segítséget kérni itt:

[link]

Azt gondolom, hogy a fórum indítója nem is akart alapból a témáról beszélgetni vagy eszmét cserélni, inkább csak ki akarta magából írni mindazt a frusztrációt, amit megél.

A helyzet az, hogy ezzel a gondjával nagyon nincs egyedül és bár az emberek mindenhonnan azt kapják az arcukba -én is- hogy ne panaszkodj! - a lassan elhatalmasodó depresszív hangulat mindenkiben ott van. Ott kering a közösségi portálokon az állítólagos idézet, hogy az olyan embert aki panaszkodik el kell kerülni, mert magával ránt a negatív gondolatok közé. Ez hülyeség. A mostani eléggé nyomasztó viszonyok között sajnos elég kevés lehetőség van kimozdulni, barátokkal találkozni, programot szervezni vagyis terelni a gondolatainkat. Aki pedig belesüppedt a saját negatív érzéseibe, azt nem magára hagyni, nem elkerülni kell, hanem kizökkenteni, segíteni. Már az is sokat segíthet, ha jól kipanaszkodják magukat egymásnak az emberek.

De van egy mondás: ha rendet akarsz rakni a lelkedben, akkor először magad körül rakj rendet!

A fórum indítója is azt írta, beleégett a retinájába a sok mosatlan a mosogatóban. Hát kezdjen el takarítani, mosni és vasalni. Legyen rend körülötte, kezdjen el élni! Máshogy, másként, mint eddig. Mert amíg rá nem jön, hogy az élet nemcsak úgy létezik ahogy eddig megszokta, addig egyre csak magát fogja sajnálni. Remélem, megtalálja a saját útját és képes lesz rendezni az életét.

Azt én is csináltam, akár már előző este megírtam a listát, hogy másnap miket kell elintézni. Szépen egymás alá, és amikor készen lettem valamelyikkel, akkor egy hatalmas piros pipát mellé!

És igen, amikor a gyermeked hazaér a suliból, és esztek valamit, és menjetek el együtt közös sétára, programra, beszélgetésre, fagyira, sütire, akármire... ne hagyd, hogy ő is olyan befelé forduló, "magában jól el van" gyerek legyen belőle.

"Apró lépések, minden nap próbálok csak arra koncentrálni, ami abban a percben a legfontosabb." Helyes! Előbb-utóbb sikerülni is fog. Az is helyes, hogy nem vádolod magadat a mulasztásaid miatt, hanem bízol abban, hogy egyszer majdcsak leküzdöd a mostani rossz helyzeted, amibe (leírásod alapján) valószínűleg a vírushelyzet kényszerített. De ezért viszont tenned kell!

Minden nap írjad fel a feladatokat, amiket el szeretnél végezni. Mindig azt a feladatot oldjad meg előbb, amivel a leghamarabb végzel, így lesz sikerélményed, erőd a továbbiak megoldásához. Nem baj, ha lesz nap, amikor pl. a 10 elemű listából akár 3-4 megmarad; azt átviszed másnapra. Egy dolgot ne tegyél: ne siránkozz a mostani helyzeteden, mert az biztosan nem fog előre vinni. Nem ijesztgetésként írom, de nem lehetetlen hogy a depresszió előszobájának küszöbén állsz; vigyázz, nehogy belépj, mert onnan nehezebb lesz kijönni, mint a mostani helyzetedből.

Szerintem nincs gond veled, csak picit összeszedettebb tervezést kellene készítened. Napirendet, amitől végszükség esetén térj csak el. Nem tudom, milyen szokásaitok vannak. Például ha számítasz rá, hogy több munkád van, akkor készíts olyan ételt, ami elfődögél magában a tűzhelyen, miközben dolgozhatsz, időnként csak ránézel. Rakott egytálételeket. Nagyobb mennyiséget előre, hogy legyen főzésmentes nap is.

Délután menjetek le sétálni, kicsit fejet szellőztetni, felfrissülni.

Tényleg jó szándékkal írom, egyszer gondold át, mely tennivalók tudnának időben párhuzamosan futni, jelentős energiamegtakarítást eredményez.

Időnként megengedheti magának az ember, hogy maga alá zuhan, de jó onnan minél előbb felállni, összekapni magunkat. Főleg egy gyermek mellett, akinek szüksége van ránk. Jól emlékszem 7 éves kislány?

Azt javasolnám, hogy vegyél egy mély levegőt, nagy elhatározást és állíts össze magadnak/magatoknak egy napirendet.

Pl. reggeli, gyermek összekészítése, iskola, hazafelé bevásárlás. Otthon kis mosogatás, majd ebéd/vacsora főzés. Nem tudom mi az otthoni munkád, de nálam megy a főzés munka közben is. Kihangosítom a kollégát a telefonon.:) Néha azt is megbeszéljük, hogy milyen fűszert használjak.

Takarítani sem kell minden nap, ha odafigyeltek, hogy mindent a helyére rakjatok. Konyhát ugye állandóan törölgeti az ember. A fürdőben is ki lehet mosni a mosdót egy-egy kézmosást követően (2 perc), vagy gyorsan egy szivaccsal letörölni a csempét (10 perc).

Délután menni a gyermekért, hazafelé egy kis séta, élménybeszámoló, beszélgetés.

stb... stb...

Szerintem is ez van. Orvos mondta valamikor régen egy közös ismerős állapotával kapcsolatban: az ingerszegény környezet nagyban hozzájárul ahhoz, hogy valaki fizikailag, érzelmileg, szellemileg fokozatosan leépüljön. Szinte észre sem veszi, és ha a környezet nem áll mellé, egyedül nehéz kimászni belőle.

Meglehet, hogy az FI-nak is célszerű lenne nem csak a mi segítségünket, de egy szakember segítségét is kérni. Nem szabad megvárni, míg komolyabbra fordul a helyzet. A gyerekek számítanak rá!!!

Most nem írtok magamról, mert nekem van férjem, amikor kicsi volt a gyerek voltak nagyszülők, és amúgy is vannak testvéreim, unokatesóim és barátaim is, akik segítettek, ha másban nem, akkor abban, hogy a társaságuk miatt nem gügyögtem mindenkivel, azaz felnőtt témákról is tudtam beszélgetni.

Elképesztő számomra, ha valaki így maga alá zuhan azért, mert + foglalkoznia kell egy pár éves gyerekkel, mert gondolom a gyerek már nem csecsemő, hanem legalább ovis korú.

Home office? Ettől meg végképp nem tudom, hogy miért kellene a kardunkba dőlni, vagy befordulni.

2 barátnőm is van, akik a gyerekük születésétől kezdve egyedül nevelik a gyerekeiket, mellette háztartást vezetnek és dolgoznak. Soha egyik sem sopánkodott így.

Igen is volt idejük összedobni 1 felnőtt és a gyerek részére kaját napi szinten. Esténként miután hazaértek a melóból, kb. 1 óra alatt készítettek valami gyors kaját, elmosogattak, elpakoltak és utána a gyerekkel foglalkoztak.

Hetente egyszer mindkettő anyukának volt ideje végig takarítani a lakást, ki-ki a maga igényei szerint.

Amikor mentek a gyerekért bölcsibe, oviba vagy suliba, lent maradtak egy kicsit a téren, hogy a gyerek tudjon játszani a levegőn.

Az egyik, teljes munkaidőben dolgozott, ami azt jelentette, hogy fél 7-kor elindultak otthonról és este 6-ra értek haza.

A másik 4 órában dolgozott, mert nem szerette korán kelteni a gyereket, így 8 előtt 10 perccel elindultak otthonról és alvás után hazahozta a gyerekét.

Soha nem picsogtak így!

Mégis írok magamról.

Nekem már felnőtt gyerekem van és férjem is, és itthonról dolgozok március óta és heti 1 alkalommal bemegyek az irodába.

Reggel ugyan úgy kelek, mintha bemennék a munkahelyemre, kávézunk a férjemmel, ő elmegy dolgozni, én úgy 8-9 óra között bekapcsolom a munkagépemet és el kezdek dolgozni. Simán tudok néhány percet arra szánni, hogy bepakoljam a mosógépet, majd kiteregessek, amikor végzett, meg tudom igazítani az ágyat és még netezni is szoktam.

Dél körül haza szokott jönni a férjem, így együtt ebédelünk, azaz van időm arra, hogy melegítsek kaját. Most, hogy itthon vagyok többször főzök, de igyekszem most is úgy alakítani, hogy hétvégén több napra előre elkészítsem, hogy a munkámat a főzés miatt ne kelljen megszakítanom.

Délután, amikor hazajön a férjem együtt vacsorázunk, majd van időm elmosogatni, elpakolni, közben beszélgetek a fiúkkal. És igen, van, hogy este még újra odaülök a géphez és dolgozok tovább.

Ugyan úgy hétvégente takarítok, ahogy a munka mellett szoktam, azaz a szombat van erre szánva, vasárnap inkább a főzésről szól és a vasalásról este.

1,5 évig munka mellett, mert akkor még bejártam minden nap. 2 háztartást vezettem, mert a tesómnak segítettem. És azt is bírtam, minden zokszó nélkül. Soha senkinek nem panaszkodtam és nem volt teher számomra, nem is lettem depis és semmi, pedig nem csak a háztartások voltak, hanem mellette a tesómat vittem dokikhoz, elintéztem az ügyeit, stb.

Tehát, én enyhe túlzásnak tartom azt, hogy egy felnőtt nő képtelen 1 kis gyerekkel megoldania az életét. Ez puszta önsajnálat.

Ha azért nyafognál, hogy anyagilag sz@rul állsz, azt simán elfogadom és együtt érzek veled, de 1 gyerek, 1 lakás, 1 munka ellátása nem olyan ördöngös, hogy harakirire kelljen készülni...

Biztosan.

A bunkók, a nagymamák meg a nyitvatartó bolt. 🙄

Osztják. Nem osszák.

Mivel már átéltem sokmindent, így a saját tapasztalatom alapján írom le a véleményem.

Akarni kell és ki lehet lépni ebből a helyzetből.

Egyedül maradtam anno 2 gyerekkel, az egyik 5 éves volt, a másik alig múlt el 1. Amikor a kicsi másfél éves lett, akkor muszáj volt visszamennem dolgozni, mert egyszerűen nem volt miből megélnem a két gyerekkel, és még úgy is azon kellett izgulnom minden hónap vége felé, hogy ha esetleg beteg lesz valamelyik gyerek, akkor miből fogom kiváltani a gyógyszert. Egyiket hordtam az óvodába, a másikat a bölcsődébe ( kerékpárral ) .

Ilyen helyzetben tanultam levelezőn, de azt se hagyhattam abba, mert vissza kellett volna fizetni a tanulásomhoz kapott támogatást a munkahelyemnek és nem lett volna miből.

Akkoriban nem volt ennyire népszerű az eldobható pelenka, forgótárcsás mosógéppel mostam , és főznöm is kellett, mert úgy volt olcsóbb .

És nem volt segítségem se, magamnak kellett megoldanom mindent. Megoldottam, mert meg kellett.

Rend és tisztaság volt körülöttünk, persze nem volt net, se telefon, és mesélni is én meséltem a gyerekeknek.

Nem voltak drága játékaik, és szakítottam rá időt, hogy törődjek velük.

Nem voltam kipihent, ez igaz.

Egy picit gondolj bele !

Szerintem is ott a gond, hogy állandóan a négy fal között, egymagadban vagy. Mekkora a gyermeked? Jár már oviba vagy suliba? Az is kimozdulás, amikor elviszed, és érte mégy, de valóban szükség lenne valakire, akire néha rábízhatnád, és tudnál magadnak u.n. "énidőt" szakítani, fodrászhoz, masszázsra, fürdőbe...

Amikor én évekig itthon dolgoztam, (mert a vállalkozásomban nem volt még annyi ügyfelem, hogy külön telephelyre költöztessem) úgy törtem meg ezt a végtelen egyhangúságot, hogy amikor leültem dolgozni = kezdődött a munkaidő, akkorra átöltöztem az itthoni (mosás, főzős, takarítós) ruhából, azokba a ruhákba, amelyekben munkahelyre mentem volna, ruha, cipő, fésülködés... Egészen másként éreztem magam!

Egy kis lépés, hogy kizökkentettem magam abból szürke mindent elborító egyhangúságból, amelybe ilyenkor tud belesüllyedni az ember. És igenis, az "ebédidőt" is kihasználtam, és ha még futotta, akkor lementem levegőzni, emberekkel találkozni, beszélgetni.

Csak kezdd el, utána majd minden nap egyre több kis apró lépés, lehetőség tárul eléd. Van kiút, ne add fel!

Nagyon sajnálom. Nehéz időszak, főleg otthon dolgozva + gyerekekkel + minden a te nyakadba van.

Akik osszák az észt próbálják ki! Miért kell ekkora bunkónak lenni a másikkal nem értem. Ja nekik van férjük, vagy bejárnak munkába, gyerekek meg iskolában. Netán férj is nagymama is besegit.

A helyzettől függetlenül ha van barát, ismerős menj át hozzá nem szabad ennyire bezárkózni ha mindenki így tenné nem lenne bolt nyitva stb

A 20 perces netes kikapcsolódás nem eredményez koszt, mikrós kaját, teli mosogatót, gyereket órákig az iPad előtt. (Mondjuk sok egybefüggő 20 perc igen).

A leírásodat olvasva kb.nem csinálsz semmit egész nap. Ja, dolgozol meg bőgsz. Tudom, ezt nem tetszik így más tollából olvasni.

Mindig a legelső lépés a legnehezebb.

Aztán lépni kell tovább és tovább.

Biztos vagyok benne, hogy elégedettséggel töltenének el a megtett lépések.