Ez egy írói képzés feladata volt

Ernest Hemingway: A fehér elefánt formájú hegyek (1928)

Az Ebro völgyének túlsó oldalán hosszú, fehér hegyek emelkedtek. Ezen az oldalon nem volt se fa, se árnyék, a vasútállomás két sínpár közt, a napon sütkérezett. Szorosan az állomás tövében az épület vetett egy kis meleg árnyékot, a söntés nyitott ajtajában pedig bambuszból fûzött gyöngyfüggöny lógott, a legyek ellen. Az amerikai fiatalember és a lány, aki vele volt, kint ült az árnyékban egy asztalnál. Rekkenő hőség volt, Barcelonából várták az expresszt, negyven perc múlva kell megérkeznie. Két percre áll meg ezen az állomáson, aztán megy tovább Madridba.

- Mit igyunk? - kérdezte a lány. Levette a kalapját, és letette az asztalra.

- Kutya meleg van - mondta a férfi.

- Igyunk sört.

- Dos cervezas - szólt be a férfi a függönyön.

- Két nagy pohár? - kérdezte az asszony az ajtóból.

- Igen. Két nagy pohár.

Az asszony kihozott két pohár sört és két nemezlapot. Letette az asztalra a nemezlapokat és a söröket, s megnézte a férfit és a lányt.

A lány a hegyeket nézte. Fehéren csillogtak a napfényben, a vidék pedig barna volt és poros.

- Olyanok, mint a fehér elefántok - mondta a lány.

- Én még nem láttam fehér elefántot - mondta a férfi, s kiitta a sörét.

- Persze, nem láthattál.

- Miért ne láthattam volna? - mondta a férfi. - Az még nem bizonyít semmit, ha te kijelented, hogy nem láthattam. Miért ne láthattam volna?

A lány a bambuszfüggönyt nézte.

- Valami felírást festettek rá - mondta. - Mit jelent?

- Anis del Toro. Egy ital neve.

- Ne próbáljuk meg?

A férfi beszólt a függönyön:

- Hello.

Az asszony kijött az ivóból.

- Négy reále - mondta.

- Két Anis del Torót kérünk.

- Szódával?

- Szódával akarod?

- Nem tudom - mondta a lány. - Szódával jobb?

- Egész jó.

- Szódával kérik? - kérdezte az asszony.

- Igen, szódával.

- Édesgyökéríze van - mondta a lány, és letette a poharat az asztalra.

- Mindennel így jár az ember.

- Igen - mondta a lány. - Mindennek édesgyökéríze van. Főként az olyasminek, amire már régóta vágyott az ember, mint például az abszintnak.

- Ugyan, hagyd ezt abba.

- Te kezdted el - mondta a lány. - Én jókedvű voltam. És remekül éreztem magam.

- Jó, hát próbáljuk meg remekül érezni magunkat.

- Kérlek. Én azon voltam. Éppen azt mondtam, hogy ezek a hegyek fehér elefánthoz hasonlítanak. Ez nem volt vidám dolog?

- De az volt.

- És ki akartam próbálni ezt az új italt is. Egyebet nem csinálunk soha, igaz? Megnézünk mindenfélét, és új italokat próbálunk.

- Körülbelül.

A lány a hegyvonulatok felé nézett.

- Szép hegyek - mondta. - Tulajdonképpen nem is hasonlítanak fehér elefánthoz. Csak úgy értettem, hogy a fák közt mintha olyan lenne a bőrük színe.

- Igyunk még valamit?

- Jó.

A meleg szél a bambuszfüggöny szálait hozzáverte az asztalukhoz.

- A sör jó hideg volt - mondta a férfi.

- Finom - mondta a lány.

- Igazán őrült egyszerû kis mûtét az egész, Jig - mondta a férfi. - Voltaképpen nem is operáció.

A lány a földet nézte az asztal lábánál.

- Tudom előre, hogy fel sem veszed majd, Jig. Igazán semmiség az egész. Csak éppen megnyitják.

A lány nem szólt semmit.

- Veled megyek, és ott maradok veled végig. Csak megnyitják, s aztán megy minden magától.

- És aztán, utána mit csinálunk majd?

- Utána megint minden jó lesz. Ahogy azelőtt volt.

- Miért gondolod?

- Mert semmi más bajunk nincs. Csak ez az egy dolog keserítette el az életünket.

A lány a bambuszfüggöny felé nézett, kinyújtotta kezét, és megfogott két szálat a gyöngyfüzérekből.

- És azt hiszed, hogy minden rendbe jön, és boldogok leszünk?

- Biztosan tudom. Ne félj, Jig. Ismertem másokat is, akik átestek rajta.

- Én is - mondta a lány.

- És utána csuda boldogok voltak mind.

- Hát ha nem akarod - mondta a férfi -, akkor ne csináld. Én nem beszéllek rá, ha nem akarod. De tudom, hogy milyen semmiség az egész.

- És te igazán ezt akarod?

- Ezt tartom a legokosabbnak: De semmiképpen sem akarlak rávenni, ha te nem látod jónak.

- De ha megcsinálom, akkor jókedvû leszel, és minden úgy lesz megint, mint azelőtt, és szeretsz majd?

- Most is szeretlek. Tudod jól, hogy szeretlek.

- Tudom. De ha megcsinálom, akkor megint tetszik majd neked, ha olyasmit mondok, hogy fehér elefánthoz hasonlít valami, és örülsz majd neki?

- Nagyon, nagyon. Most is nagyon örülök neki, csak nem bírok erre figyelni. Tudod, hogy milyen leszek, ha bánt valami.

- Ha megcsinálom, akkor nem fogsz többet bánkódni?

- Emiatt nem fogok bánkódni, mert semmi az egész.

- Akkor megcsinálom. Mert az nem érdekel, hogy velem mi lesz.

- Hogy érted ezt?

- Magammal nem törődöm.

- De én törődöm veled.

- Ó, persze. De én nem törődöm magammal. Megcsinálom, és aztán minden nagyszerû lesz.

- Én nem kívánom tőled, hogy megtedd, ha így fogod fel.

A lány felállt, és az állomás széléig sétált. A síneken túl, a másik oldalon gabonaföldek voltak, az Ebro partját pedig fák szegélyezték. Messze, a folyón túl, nagy hegyek látszottak. A szántóföldeken egy felhő árnyéka vonult végig, s a lány meglátta a fák közt a folyó vizét.

- Pedig a miénk lehetett volna mindez - mondta. - Minden a miénk lehetett volna, és mi napról napra egyre jobban elrontjuk.

- Mit mondsz?

- Azt mondtam, hogy minden a miénk lehetett volna.

- Hát a miénk is lehet minden.

- Nem, nem lehet.

- Miénk az egész világ.

- Nem, nem a miénk.

- Bárhová elmehetünk a világon.

- Nem, nem mehetünk. Már nem a miénk.

- De a miénk.

- Nem a miénk. Ha egyszer elvették az embertől, nem kapja vissza soha többé.

- De nem vették el tőlünk.

- Jó, majd meglátjuk.

- Gyere vissza az árnyékba - mondta a fiatalember. - Nem szabad így gondolkoznod.

- Nem gondolkozom - mondta a lány. - Csak tudom.

- Én nem kényszerítlek, ha te nem akarod…

- Azzal sem érek semmit - mondta a lány. - Tudom. Ne igyunk még egy pohár sört?

- Ihatunk. De meg kell értened, hogy…

- Megértem - mondta a lány. - Most már ne beszéljünk többet, jó?

Visszaültek az asztalhoz. A lány a hegyeket nézte a völgy túlsó, kopár oldalán, a férfi pedig hol a lányt nézte, hol az asztalt.

- Értsd meg - mondta -, én nem kívánom tőled, hogy megtedd, ha nem akarod. Szívesen vállalom az egészet, legyen meg, ha neked olyan sokat számít.

- S neked nem számít semmit? Meg tudnánk lenni valahogyan.

- Persze hogy számít. De nekem senki nem kell rajtad kívül. Nekem senki más nem kell. És tudom, hogy semmiség az egész.

- Ó igen, te tudod, hogy semmiség az egész.

- Rendben van, de hiába beszélsz így, én mégis tudom.

- Nem tennél meg valamit a kedvemért?

- Mindent megteszek a kedvedért.

- Nem hagynád abba a beszélgetést, ha kérlek, kérlek, kérlek, nagyon szépen kérlek?

A férfi nem felelt, csak a poggyászukat nézte. Az állomás falánál állt a két táska, és rájuk volt ragasztva valamennyi szálloda címkéje, ahol csak megháltak.

- De hát én nem kényszerítelek - mondta. - Bánom is én az egészet.

- Mindjárt sikítok - mondta a lány.

Az asszony kijött a függöny mögül, és letett elébük két pohár sört a nedves nemezlapokra.

- Öt perc múlva itt a vonat - mondta.

- Mit mondott? - kérdezte a lány.

- Azt mondja, öt perc múlva itt a vonat.

A lány vidáman rámosolygott az asszonyra köszönetképpen.

- Jó lesz, ha átviszem a táskákat az állomás másik oldalára - mondta a férfi. A lány rámosolygott.

- Vidd. Azután gyere vissza, és kiisszuk a sört.

A férfi megfogta a két nehéz bőröndöt, s átcipelte a másik sínpárhoz, megkerülve az állomásépületet. Végignézett a síneken, de a vonat még sehol sem látszott. A söntésen keresztül jött vissza. Bent az utasok iszogattak, akik a vonatot várták. Megivott egy ánizst a söntésasztalnál, és nézte az embereket. Feltehetően valamennyien a vonatot várták. A bambuszfüggönyön át ment ki. A lány az asztalnál ült, és mosolygott rá.

- Jobban érzed magad? - kérdezte a férfi.

- Remekül érzem magam - mondta a lány. - Nincs semmi bajom. Remekül érzem magam.

Nézőpont – a nő, Jig (nem egy nő, hanem Jig) meséli el a történetet. A naplójának! Így kezdődik: Kedves naplóm… maximum 20-25 sort írhat. De azt ügyesen fogalmazza meg! Semmit se hallgasson el! Legyenek érzelmei, a helyzet értékelése…

A/ egyszer úgy írja meg, hogy előtte már eldöntötte: megtartja a babát

B/ egyszer úgy írja meg, hogy eldöntötte: elveteti a babát

Megoldások:

1)

Kedves naplóm…?

Így nem kezd az ember mindent eldöntő bejegyzést!

Ami életekről dönt és vezeti új utakra a bejegyzés gazdáját.

1928 augusztus 18.

Úton vagyunk megint! Ülünk a vonaton. Hova? Már nem is számolom, nem tartom nyilván. Talán Madridba…

Csak sodródunk és nincs egy szál, egy vezérfonal, mely mentén haladnánk.

A vagon koszos, félig lehúzott ablakán betűz a nap és egy légy fáradtan próbál kimenekülni a résen, de nem tud megküzdeni a huzattal. Szegény! Bármit akar, csak tehetetlenül próbálkozik! Mint én…

Kedvesem ülve alszik a kupé falának dőlve. Akit én férfinak hívok és hittem eddig… Pedig csak egy önző kisgyerek! Aki talán sosem komolyodik meg! De manipulál! Azt mondja, tartsam meg a gyereket, ha gondolom – de igazából nem akarja! Csak terelni kíván, hogy azt tegyem, ami jó neki!

És nem vállal felelősséget semmiért!

Pedig, most új életet kezdhetnénk! Felnőtteset! Elkötelezettet!

Minden a miénk lehetne! Szeretet, gyerek, család!

A gabonaföldek, az Ebro, a fák…

Egy kis ház, gyermekkacaj, letelepedés, együtt munkálkodás….

Nem iszom több alkoholt! Árt a kicsinek!

És a következő állomáson leszállok, egyedül! Viszem szívem alatt az életet! Óvom, vigyázom szeretem!

El sem búcsúzom! Kedves had álmodjon tovább a vonaton a semmi felé!

Én megyek. Engem már cél vezet! Feladat!

2)

Kedves naplóm!

Megint úton vagyunk! Irány Madrid! A vonatra várunk!

Ittunk sört és Anis del Toro-t. Borzasztó a meleg!

Bámultam a csepp árnyékban ülve az Erbo partját és a fák között a hegyek kilátszó ormát!

Tulajdonképpen nem is hasonlítanak fehér elefánthoz. Csak úgy mondtam! Azt gondoltam, hogy olyan a hegyek színe!

Kérek még egy sört és elgondolkodom! Mit tegyek? Ha ez a gyerek a hasamban, megszületik, vége az utazásoknak! Vége a gondtalan életek! Hiába mondja Emberem, hogy ha akarom, tartsam meg!

És abban sem vagyok biztos, hogy nem hagyna el, ha megszületik a kicsi és rájönne, mekkora kötöttséget jelent!

Pedig, én nem akarom, hogy elhagyjon a férfi, aki a mindenem!

A gyereket nem ismerem, de őt igen!

És mondta is, hogy az elvetetés nem egy nagy dolog! Sokan ezt teszik, aztán élnek boldogan, semmi nem változik!

Azért én félek! Egy kicsit! Fájni fog? És utána tényleg minden marad a régiben? Az életem, az életünk Kedvessel? Azt szeretném, hogy így legyen! Még élni akarok! Szabadon, hogy bármit megtehessek!

Érkezik a vonat! Csak pár percre áll meg, hogy felszállhassunk.

És én, indulok új városok, szórakozások felé!

Csak még Madridban megállunk a klinikánál!

„Nem egy nagy dolog”!

Utána megkönnyebbülök!