Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Az egyes jegyek karmikus feladatai a párkapcsolatban

Az egyes jegyek karmikus feladatai a párkapcsolatban


Nem véletlenül születünk ilyen vagy olyan csillagjegyben. Ebben a rendszerben mindenkinek megvan a feladata az Élet minden területén, így a párkapcsolatban is. Az egyes jegyek párkapcsolati jellemzőiről már írtam, most lássuk azt, hogy mi a karmikus feladat, azaz az a téma, ami végigkíséri az egyes szülöttek párkapcsolatait, amivel mindenképp találkozunk és amit meg kell oldanunk.
Az egyes jegyek karmikus feladatai a párkapcsolatban

A Tüzes jegyek (KOS, OROSZLÁN, NYILAS) feladata stabilizálni a kapcsolatokat. Meg kell tanulniuk az első lelkesedésen túl is kitartani, hosszútávon ugyanazt az érzelmi rajongást megtartani, amivel kezdetben jelen vannak a kapcsolatban.

KOS: meg kell tanulnia a párjáért is, nemcsak önmagáért küzdeni. Igyekeznie kell heves érzelmeit, konfliktuskeresését csillapítani annak érdekében, hogy a kapcsolat ne egy hadszíntérhez hasonlítson. Türelmet és megértést kell tanúsítani a párja iránt, és az sem baj, ha a tempóból egy kicsit visszavesz.

OROSZLÁN: legyen alázatosabb, emelje fel magához a társát. A párját ne az alattvalójának, hanem valóban az élete társának tekintse. Karmikus feladata annak belátása, hogy neki is lehetnek hibái, ha valami nem úgy megy, mint szeretné ne rögtön a másikra gyanakodjon.

NYILAS: lépésenként haladjon a célja felé, remek ötleteinek megvalósítását ne kizárólag a társára bízza, vegyen benne részt maga is. Legyen körültekintőbb és felelősségteljesebb, mert a kapcsolatban már kettőjük életéről kell dönteni. Nem elég szórakoztatónak lenni, hosszútávon részt kell vállalni a napi ügyek intézésében is.


A Föld jegyek (BIKA, SZŰZ, BAK) karmikus feladata annak megélése, hogy a kapcsolat nem kizárólag az anyagi, a materiális körülményektől függ. Fontos, hogy görcs és állandó latolgatás nélkül, felszabadultan tudjon részt venni a párkapcsolatban.

BIKA: ne kebelezze be a párját, hagyjon neki teret, időt a kibontakozásra. Ne tőle várja az anyagi biztonságot, hanem maga teremtse meg azt. Ne a külsőségek szerint ítélje meg a másikat, hanem a valós értékei szerint, amelyek néha igen eltérőek lehetnek.

SZŰZ: a sok agyalás helyett néha merjen a tettek mezejére lépni: kezdeményezzen! Ha valami nem célszerű, attól még lehet boldogító. Néha egy picit veszítse el a józan eszét és merüljön bele érzelmileg is a kapcsolatba, nem fogja megbánni.

BAK: hagyja, hogy a véletlenek is szerepet kapjanak az Életében, ne mindent tervezzen el előre. Ne nevelje a párját, hanem szeresse: dicsérje, biztassa, kényeztesse. Ez is egy befektetés, ráadásul meg is térül. Beszélgessenek többet és dolgozzanak kevesebbet. És ha a társának van igaza, nyugodtan elismerheti, a tekintélye ettől nem csorbul.


A Levegő jegyek (IKREK, MÉRLEG, VÍZÖNTŐ) karmikus feladata a kapcsolat megélése a mindennapokban. Hajlamosak csak szellemi-intellektuális síkon kapcsolódni e jegyek szülöttei, ami gondot okoz a mindennapok apró-cseprő teendőinek ellátása során. A gyakorlatiasságot nekik tanulni kell.

IKREK: karmikus feladata a társa iránti érdeklődése folyamatos fenntartása. Nem a kitartásáról híres. Úgy ossza be az idejét, hogy a kapcsolatra is jusson, ne felejtse el a nevezetes napokat, és néha egy kis romantika sem árthat meg. Lássa meg a kalandot egy tartós kapcsolatban is.

MÉRLEG: ne szorítsa magát háttérbe a társa javára, ne mondjon le terveiről, ne adja föl a személyiségét, hanem tegye gazdagabbá vele a kapcsolatot. Legyen több önbizalma, kapcsolatképesebb jegy nincs nála, tehát kiválóan meg fog felelni akkor is, ha nem alkalmazkodik mindenáron. Inkább kompromisszumot kössön, mint gyűjtögesse a megoldatlan problémákat.

VÍZÖNTŐ: karmikus feladata maga a párkapcsolat, annak is az intézményesített formája: a házasság. Meg kell tanulnia, hogy a kapcsolat nem az önfeladást jelenti. Attól, hogy kapcsolatban él, még lehet szabad. Különleges lehet, de különc ne legyen, mert az csak egy maszk, ami gyakran ráég az arcára, és önmaga sem fogja tudni, hogy kicsoda is valójában. legyen önálló, de legyen képes együttműködni is.


A Víz jegyek (RÁK, SKORPIÓ, HALAK) karmikus feladat a kapcsolat érzelmi hátterének biztosítása.

RÁK: a családcentrikussága és gondoskodása sokszor már nyomasztó, legyen tekintettel a környezete igényeire és ne erőltesse rá a szeretetét másokra. Meg kell tanulnia, hogy az érzelmek kinyilvánítása sérüléssel járhat, de emiatt elszigetelődni nem szabad. Az érzelmi biztonságát önmagának kell megteremteni, ezt ne a társától várja.

SKORPIÓ: jól ismeri a társát, ezért ne legyen féltékeny. A kapcsolatot ne a hatalmi játszma színterének használja, becsülje meg a ragaszkodást, ez nem jár mindenkinek. Legyen tekintettel arra, hogy a párja nem érezheti ugyanazt, de ez nem azt jelenti, hogy ő kevésbé lenne elkötelezett a kapcsolat iránt.

HALAK: figyeljen arra, hogy ne vállaljon föl olyan kapcsolatot, amiben nem teljesedhet ki. A kapcsolat számára a teljes összeolvadást jelenti, de legyen tekintettel a társa szeretetigényére is. Érzékeny lelkét gyakran megsértik, ezért muszáj megtanulnia megvédeni a határait. Odaadása végtelen, azt viszont ne engedje, hogy kihasználják.




Írta: szalszil, 2010. február 24. 21:03
Fórumozz a témáról: Az egyes jegyek karmikus feladatai a párkapcsolatban fórum (eddig 24 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook