Mese a kis bagolyról

Éjszaka, békák laknak a kis tóban, de már elcsendesedtek ők is.

A bagoly sem huhog, csak némán tollászkodik egy kiszáradt faágon.

Mire vár? A pockok is alszanak.

Egy libbenés és indul hangtalan, keresni denevéreket.

Elszáll a falu felett, a templom tornyát célozza meg.

De akkor egy pillanat és semmi sem látszik, de a bagoly fennakad. Háló fogja össze szárnyát, lábát és bármit csinál, csak egyre jobban belekeveredik.

Jaj, szegény madár, mi lesz most veled? Itt fogsz elpusztulni? Éhen és szomjan? Mozdulatlanul? Másoknak kitéve testedet?

Hiába az elkeseredett vergődés, csak elfáradt, de a szabaduláshoz nem került közelebb!

És beletörődve sorsába, várta a rút halált, már nem is kapkodott, csak rongyos tollcsomóként lógott a vékony köteleken.

Aztán jött a pirkadat, hajnali szellő kélt a tó felett és a kis bagoly már feladta minden vágyódását... Lehetett volna családja, ott az a szép bagolylány. Úgy tűnt ő is hajlandó. Építhettek volna fészket az öreg várromnál és a szélén ülve nézhették volna az éjszakát, hogy vonulnak a felhők tovább…

És lettek volna tojások, amin anyjuk hosszan ül és a leendő bagolypapa hordta volna az élelmet.

Néhány nap után kaparászás hallatszott volna a tojások oldalán és apró csőrök feszegették volna a repedéseket!

Négy, gyönyörű fióka! Mennyi öröm!

És ez most mind odalett! Nem lehet belőle semmi sem!

De a madárfogó hálóhoz vendég érkezett.

Elcsodálkozott az ember, no de ilyet! Mit fogott a háló? Kis baglyot?

Nem baj, jó lesz a gyereknek! Építünk neki röptetőt.

És kifejtette a baglyocskát a szálak közül és vitte haza kisfiának.

Nézd, mit hoztam neked! De vigyázz rá, ritka jószág, nehogy baja essen!

Aztán elkészült a röpde és a kis bagoly búsan ült az ülőrúdon. Csak nézett kifele.

Hol vannak már a szép remények? Család, bagolylány, Isten veletek!

És szemében pára remegett. Tehetetlen búsan, remények nélkül, boldogtalanul.

Egy szép napon megjött a gazda és lábgyűrűt hozott kezében.

No, te madár, még meghalsz itt, annyira szomorú vagy! Tovább már nem nézhetem. Hoztam neked ajándékot. Egy alumínium karikát. Rá van írva, hogy ki vagy, és ha bajod esne, engem keressenek.

Le ne vedd! Nem akadályoz majd semmiben, de megvéd, ha bajban leszel! Viseld, mint egy karkötőt és élj boldogan vagy száz évet!

A karika a kis bagoly lábára került – és kinyílt a kalitka!

A kis madár értetlenül nézett. Lehet ez? Most mehet? Repülhet egyedül?

Először csak kiült a nyitott ajtó szélére és megmozgatta rég nem használt szárnyát, aztán repült!

Fel a magasba! Fel a felhőkhöz! Fel a várba, egy lány után, aki fiókákat ajándékoz majd neki és teljes lesz a család!