Eltévedve - Ha voltál/vagy úgy, hogy nem tudod merre és hogyan haladj tovább az életben (beszélgetős fórum)

Hihetetlen, hogy mennyire nem kellenek a humán tudományok manapság, de az is igaz, hogy túl sokan lettünk. Amikor én felvételiztem 6:1 arányban vettek fel embereket, akkor 150-et. Előtte 20:1 arányban, 30-50-et. Most gyakorlatilag felvételi nélkül bejut mindenki, aki nem a seggét vakarta a középiskolában. Kap jó kis párszáz fős előadásokat, aminek a felét nem érti, de nem is kérdezi meg, aztán vagy hazamegy olvasni, vagy nem.

Szerintem mindenkit becsapnak ezzel, mert aki most jön ki, a tizedét nem kapja, és nem is tudja annak, mint egy 10 évvel ezelőtt végzett.

Így lesz végzett történészből múzeumi biztonsági őr, szociológusból pultoslány, magyar szakosból titkárnő, régészből parfümárus, hogy csak a környezetemet említsem.

Én kb. fél évig voltam ilyen állapotban. A párkapcsolatomban (13 év után) szünet volt, munkám éppen elveszítettem, szóval azt hittem itt a világ vége. Sajnáltam is magam ám rendesen. Pedig nem volt rá okom most már tudom. A sulit szépen befejeztem pedig tudtam, hogy soha nem fogok azon a területen dolgozni.

Aztán elgondolkoztam, hogy mit kellene tennem, hogy normális, boldog életem legyen, mi az amire vágyom.

Akarom vissza a párom, jó kapcsolatot a gyerkőckémmel (sajnos hozzá sem nagyon volt türelmem), egy munkát közel a lakhelyemhez, angolul tanulni, rendszeresen sportolni. Most ez mind megvan.

Könnyű elsüllyedni az önsajnálatba, de fel kell tudni állni, és tenni a dolgunkat. Úgy érzem nekem sikerült, remélem nektek is fog.

Sok sikert. Minden csak rajtunk múlik. Csak találd ki mit akarsz és tedd meg érte mindazt amit csak tudsz.

Sziasztok!

Szociológia és töri tanár szak- magyarul éhen halhatok, ha ezzel foglalkoznék. Szívsen tanulnék vmi mást, csak nem tudom mit.

A gyerek témát még én sem érzem aktuálisnak, partnerrel sem találkoztam eddig, akitől és akivel közösen vállalnék.Elegem van abból, h hülye munkákat kell végeznem , amik nem érdekelnek, de a pénz miatt csinálni kell. Meg szeretném találni a nekem megfelelő szakmát és hivtást, bármi is legyen. És itt nem a papír a lényeg, hanem, hogy jó legyen csinálni.VAn pár ötletem, de mindegyik annyira különböző, h nem tudom hol kezdjem a megvalósítást és melyiket is válasszam.

Én 29 voltam, amikor elkezdtem a fősulit, estin, munka mellett. Időre be is fejeztem, kitűnő eredménnyel. Azt tanultam, amit mindig is szerettem volna, és amiben el is tudtam volna képzelni magam, szívesen csináltam volna.

Mivel humán terület, annyira nevetséges a fizetés, hogy nem éri meg váltani a mostani állásomból, ahol ugyan nem veszik figyelembe a diplomát, de legalább a számláimat ki tudom fizetni.

Viszont ahogy megy az idő, egyre kevesebb esélyem marad a tanult szakmában való próbálkozásra. Na ezt érzem én zsákutcának!

Szívesen tanulnék, de ha egyszer engem pont nem azok a dolgok érdekelnek, amiben pénz van???

A másik hogy 34 évesen még mindig nem érzem, hogy gyereket akarnék, és ez az egész annyira frusztráló.

Egyszóvel azt érzem: kiégtem.

Én amikor kezdő tanár voltam az iskolában, a tanárok közül azok, akik hajlandóak voltak kommunikálni, azt mondták, hogy meneküljek, de sürgősen.

Életük legnagyobb problémájának tartották, hogy nem léptek le időben. Alig találkoztam olyannal, aki nem volt kiégve. Mondjuk folyamatosan szívatott is minket mindenki aki ért, az önkormányzattól a politikusokon át az igazgatókig mindenki, a szülők meg a gyerekek már csak a hab meg a meggy voltak a tortán.

Ezért azután elkezdtem mást is tanulni, és le is léptem, amint tehettem.

Inditottam egy fórumot, ha érdekel ott részletesen kiveséztük az esetem. (Mit tehetek, ha az apa nem akarja elvállalni a gyereket?)

Az biztos, hogy a kicsi nem csak reménysugár, hanem maga a megújulás!

A főiskolát én úgy kezdtem, hogy IGEN! ezt akarom csinálni, de a sok barom életunt tanár nagyon elveszi az ember kedvét. Na meg az állam, aki azokat a munkahelyeket szünteti meg aminek a betöltéséhez kell a diplomád...

Sziasztok. Bocsi, nem bántásból, de akkor mikor elkezdtétek a fősulit, meg a továbbtanulást, akkor hogy gondoltátok?

Azért kérdezem, mert az ember nem azért ül évekig az iskolapadban, hogy aztán mikor végzett, azt érezze, hogy felesleges volt és nem is érdekli amit addig csinált.

Szia!

Lehet, hogy a gyerek lesz az a reménysugár, nem? De nem ismerem a sztorid, úgyhogy lehet, h nyálasnak tűnök :)

Nekem a suli miatt szorongó rémálmaim vannak, hogy még erre sem vagyok képes...szval betegítem magam.

Te mivel próbáltál eddig vigasztalódni?

Szia!

Én is depis voltam pár évig, aztán egyszercsak magától elmúlt...pasikról annyit, hogy csupa szarba mentem bele, és nem bírtam kiszállni, úgyhogy még kínoztam is magam.

Eddig milyen megoldásokkal próbálkoztál?

szia,

én 29 éves vok. 2003ban diplomáztam. miota kijöttem a sulibol én is ezt érzem. erre jött egy pánikbetegség, ami még szorongosabbá tette a szürke hétköznapokat.

igazábol még most sem tudom mi szeretnék lenni.

a pasiügy is bonyolult.

Sziasztok!

Úgy érzem már pár éve, hogy egy helyben állok. Vége a sulinak (egyetem, bár még hátra van 1 szakom,de egyszerűen nem tudom befejezni, totál csőd...pedig nem vagyok hülye hozzá), már elkezdtem dolgozni régóta, de nem érdekel a munkám, csak muszáj a megélhetéshez....igazából amiből diplomáztam az se tetszik, nem is tudok vele elhelyezkedni....szóval ki kéne találnom, hogy mi az ami érdekel, mit csinálnék szívesen, mi akarok lenni!Szívesen tanulok még, de kérdés, hogy teljesen új dolgot vagy a már meglévőhöz kapcsolódót...És persze itt van a párkapcsolat,ami szintén probléma...Van valaki aki hasinló cipőben járt vagy jár? Egyébként 28 éves vagyok, úgy érzem kifutok az időből...