Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk: a barátság fórum

Egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk: a barátság (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk: a barátság

2010. márc. 22. 13:35
Összevesztem egy barátnőmmel, akit már kilenc éve ismertem. Eddig is voltak összezörrenéseink, főleg a nagy szája miatt, az általános érdeklődése megvolt felém és segítőkész is volt, de sajna a rólam megtudott dolgokat mindig tovább adta másoknak. Sokmindent elnéztem neki, nem szóltam érte, hisz szerettem és megértettem, hogy nehezen viseli a kritikát. Az őszinteségem miatt vesztünk össze, mert elmondtam neki, hogy mi az amin szerintem változtatnia kellene, persze rajtam is lehet mit változtatni, de ő ezt nyíltan mindig ki is mondta. Hát én is, ő nem viselte jól és most nem beszélünk. Úgy érzem, megkönnyebbültem mióta nem találkozunk, de sajnos hasonló a baráti körünk, így nehézkes lesz találkoznom a barátaimmal, hisz ő rám se bír nézni. Igaz barát volt-e kérdem, ha arra buzdítja közös barátainkat, hogy ha ővele találkoznak, akkor engem ne hívjanak? Sajnos sikeresen irányítja az embereket, többek között engem is egészen eddig. Szavaival mindig is tudta manipulálni barátait, sokáig hittem, hogy jóban vagyunk, bár folyamatos megjegyzései néha nagyon fájtak. Nekem ne mondja senki, hogy az a barátnő, aki ha hibázol azt az orrod alá dörgöli folyamatosan és durva megjegyzéseket tesz. Persze egy-egy poénnak szánt beszólásomon ő vérig sértődhet. Egy ember, ha be tudja látni, hogy hibázott oda tud állni a másik elé bocsánatot kérni. Olyan ember nincs, aki nem hibázik. Ő nem tudott elém állni, ezt mindig rám hárította. Elegem lett, így a legutóbbi alkalommal nem mentem oda hozzá bocsánatért. Azóta nem is beszélünk. Igaz barát ilyet tesz?
2009. jún. 25. 11:03
Szerintem lehet igaz barátság mind azonos, mind külön neműek között. És még csak nem is életkorfüggő a dolog.
12. hamurapi (válaszként erre: 10. - Zsí11)
2008. aug. 24. 15:51

Szerintem ez is időfüggő.Vannak hosszantartó nagy

szerelmek és barátságok.Azonos nemüek közt inkább

el tudom képzelni a hosszut.Különnemüeknél már

nem.Sánta a dolog.Saját tapasztalato m az, ha másik

nemünél nem voltam elég eredményes,megpróbáltam

"barátja" lenni,csak a közelében lehessek.Nyilván

valóan odavoltam érte.Aztán ha nem vezetett e próbálkozás eredményre,lassan ellaposodott a

kapcsolat,minden rossz szó nélkül.Más esetben

barátok voltunk évekig,de aztán regénybeillő hatalmas szerelem lett a vége.Jellemző,hogy amikor

25 év után telefonon megkerestem,azt mondta nem

veszi jó néven,hogy hivtam,nagyon rosszul esett

mert nekem ő vol a"Ő".

11. hamurapi (válaszként erre: 10. - Zsí11)
2008. aug. 24. 15:51

Szerintem ez is időfüggő.Vannak hosszantartó nagy

szerelmek és barátságok.Azonos nemüek közt inkább

el tudom képzelni a hosszut.Különnemüeknél már

nem.Sánta a dolog.Saját tapasztalato m az, ha másik

nemünél nem voltam elég eredményes,megpróbáltam

"barátja" lenni,csak a közelében lehessek.Nyilván

valóan odavoltam érte.Aztán ha nem vezetett e próbálkozás eredményre,lassan ellaposodott a

kapcsolat,minden rossz szó nélkül.Más esetben

barátok voltunk évekig,de aztán regénybeillő hatalmas szerelem lett a vége.Jellemző,hogy amikor

25 év után telefonon megkerestem,azt mondta nem

veszi jó néven,hogy hivtam,nagyon rosszul esett

mert nekem ő vol a"Ő".

10. Zsí11
2008. márc. 1. 20:57
Szerintem igenis létezik, igazi barátság! De, nem mindegy mit nevezünk annak. Tapasztalatom szerint az igaz barát "akkor jön, amikor mindenki más elmegy"; s ettől barát a barát. Tudja mikor van szükséged rá - s én is tudom, hogy mikor van szüksége rám.
2008. márc. 1. 20:45
Nekem is volt éveken keresztűl azt hittem hogy ugyanannyit számítok neki én is, ahogy nekem ő, de nagyon keményen becsapott, elárult és kihasznált.Lezártam a vele való mindennemű kapcsolatot, azóta sokkal óvatosabb vagyok én is.
2007. dec. 4. 08:47
Sziasztok! Citrolnak teljesen igaza van! Én egy embernek adtam oda a szívemet a barátság terén is! Sajnos csalódtam benne, azzal ámított, hogy én vagyok neki is a LEGJOBB barátnője, de szerintetek lehet egy embernek két legjobb? Szerintem nem, akkor legalábbis, ha mindkettőhöz igazán őszinte! Mi így alkottunk egy hármast, amikor véget ért az én barátságom, mert ő becsapott, megkeverte azt a bizonyost! Az a baj, hogy nagyon hiányzik!!!! Egy bölcsibe járnak a gyerekeink, már 3 hónapja nem beszéltünk, nagyon csúnyán összevesztünk. Ma reggel találkoztunk azóta elöször. Amióta találkoztunk, csak ő jár a fejemben, de teljesen megszakítottuk a kapcsolatot. Nem tudom mit csináljak!!!
2007. dec. 2. 22:16

Szerintem szerelemben, és barátságban egyaránt van Igazi.

Nekem a legjobb barátnőm olyasvalaki, akivel szsen régen nem találkoztunk, de gyakran telózunk, felhőtlenül örül az örömömnek és osztozik a bánatban énis, detto.

Egyszerűen érzi az ember, ha egy barát lrdek-vagy Igazi barát.

Tény utóbbiból csak 1-2 létezik, a másikból amennyit szeretnél.

2007. dec. 2. 21:57
Sosem voltak barátaim,mindig csak futó haverkodások,az épp aktuális párom barátaival cseverésztem,aztán 3 évig volt osztálytársam egy lány,jól elvoltunk,de semmi extra.Gimi után megszakadt a kapcsolat egy félreértés miatt,nem volt veszekedés meg semmi,csak egyszerűen nem találkoztunk többet,aztán 4 évvel később véletlenül összefutottunk,épp a fél éves kislányomat sétáltattam,azóta minden héten találkozunk,keressük egymást,onnan folytatjuk,ahol abbahagytuk,persze átbeszéltük és jót röhögtünk a félreértésen ami elválasztott minket.Nekem ez az igazi barátság.
2007. nov. 20. 21:19

Barátságban szerelemben nemhiszek.

A barátságok nagyrésze a következőkről szól többnyire.Ha ff nő közti a dolog,akkor az egyik biztos hogy többre vágyik.Ha egyneműek közti a dolog,akkor az esetek nagyrészében valamilyen érdek van mögötte.Nem ismerek más típusú barátságokat.

2007. nov. 13. 08:43
Szép amit írsz, de ez nem teljesen barátság nem?
2007. nov. 13. 08:34

Mekem van egy igazi barátom,idös de nagyon szeretem.Neki köszönhetem hogy a depresziómbol gyogyulok.Tudnotok kell férjezett vagyok 28-éves házasság!! de sose hittem volna hogy létezik számomra még a nagy "Ö"!!! De sokat aggodom érte ,messze lakik töllem de találkozunk 4.hetente- három..ez igen nagyon kevés tudom. Mindent megtudunk beszélgetni én nagyon boldog vagyok hogy van nekem !!!! És ö is,talán neki mönnyeb mert függatlen,nekem nehezebb, surlodok és bevallom igen szerelmes vagyok ebben a korban!!

Nem tudom mi lessz velünk olyan fájdalmas,beszélgetünk minen nap a skypen!! Igy tartsuk egy másban a lelket!! Ö benne mindent megtaláltam.....még öbbet amit soha életemben nem!!! Gondoskodást,álmaim valora váltását, szeretettet, és biza a szexet is amit már rég nem éreztem!! Ne nevessetek ki de öszinte voltam és leirtam nektek....igen idös korban is van szerelem!!!ENGEM IS ELÖSZÖR MEGRETTENT DE VALÓSÁG!!Naprol-napra jobban hiányzik hogy melettem lehetne, de hát nem lehet itt a férjem!! ...de szenvedek,,, az idö talá megold mindent várok és fojtatom igy mert ö nekem az élet!!! Köszönöm ogy le irhattam !!!????

2007. nov. 12. 17:40

Nekem volt egy nagyon jó barátnőm. Legalábbis azt hittem az. Sülve-főve mindig együtt voltunk. Aztán történt valami. Kihasznált, átvert. Nagyon bántott a dolog, de próbáltam túltenni rajta magam. Onnantól már nem voltak bensőséges beszélgetéseink, csak általános érdeklődés. Ezek a beszélgetések is egyre ritkultak. Most ott tartunk, hogy két hete már nem hív, nem keres. Lehet, hogy makacs vagyok, de én sem keresem. Elvégre Ő volt az, aki felrúgott mindent. Próbálom elfelejteni a múltat és új barátnőt keresni, de nem bízom már senkiben. Egyébként is nagyon nehezen barátkozom, nekem idő kell mire nyitni merek valaki felé.


Egy igazi barátnőm van, aki már 27 éve mellettem áll. Ő ott volt akkor is, amikor műtöttek, és akkor is amikor az örömömet kellett valakivel megosztanom. Bármikor hívhatom, és ez fordítva is igaz. Remélem, hogy még sokáig azt mondhatom hogy van egy igaz barátnőm.

2007. okt. 30. 07:51
Emberi kapcsolataink közül, normális körülmények között legszorosabb a családi kötelék. A mai rohanó világban egyre kevesebb az igaz barátság. Ha jól belegondolunk, valóban barátunk az, akiről így gondoljuk?
Nézzük meg kicsit a barátság erkölcsi vonatkozásait.

Ugrás a teljes írásra: Egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk: a barátság

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook