Dalban mondom el neked... (beszélgetős fórum)

Nem lehet még itt a búcsúzás

Csak Te voltál nékem, senki más

Elvitted álmomat,

Még látom arcodat

Mindíg kisért egy fájó gondolat

Gondolsz-e majd rám

Ha elmúlt az éjjel

Minden álmunkat

A hajnal tép széjjel

Hazudd, hogy fáj

Hogy most is fáj a búcsúzás

S hogy nem szerettél így

Még senki mást

Gondolsz-e majd rám

Ha más csókját kéred

Nem ölel majd át

Két karom téged

Hazudd hogy vársz

Örökké vársz, csak engem vársz

S hogy nem szerettél így

Még senki mást

Ha végre itt a nyár és meleg az idő

Az ember strandra jár, mert azért van itt ő,

S míg anyu öltözik az apu ideges,

Hogy olyan lassan készül el, hogy addigra este lesz

Jaj úgy élvezem én a strandot

Ottan annyira szép és jó,

Annyi vicceset látok, hallok

És még Bambi is kapható

1. Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ,

Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád

És ha még most tied a szó,

Ne hidd, hogy így marad örökre,

Ajánlom, tűnjél el a színről sietve.

2. Ne hidd azt, ó, ne, hogy letagadhatod,

Mások dolgoznak helyetted, míg szerepedet játszod.

Egész más most ez a világ,

Jobb lesz, ha végre már megérted,

Az idő lassan, lassan eljár feletted.

IS :))

Rózsafa virít az ablakom alatt

Néked küldöm minden levelét

Rózsalevelén megírom neked azt

Rövid az élet, futnak az évek,

nem tudjuk melyik, mit ígér.

Melyik hoz könnyet, melyik lesz könnyebb,

hogy jó, vagy rossz, ha véget ér.

Rövid az élet, de amíg élek,

gyűjtöm a szépet veled én.

Megbecsült percek, évekké lesznek,

emberhez méltó sors az enyém.

És ha mégse, hogyha minket valami érne,

ami rossz, ami fáj, ami bánt.

Nem fogunk összetörni, jöhet bármi

le fogjuk győzni, le fogjuk győzni,

és kéz a kézben megyünk tovább.

Csak a szépre emlékezem, az első boldog nyárra

Két csillag a két szemeden fénylett az éjszakába.

A vén szigetre eljött a nyár,

de minket együtt már nem talál...

A barna bőrű fáknál úgy lesem lépteid én.

Rád gondolok, amikor az orgona virágzik nyár elején

Amikor a rózsafák közt száz napsugár játszik rád gondolok én...

Szerettél-e, nem kérdezem, ezt elárulta csókod,

Amelynek lángja még a számon ég.

Sohase vettem észre azt, hogy más szemébe néztél.

Csak a szépre emlékezem, amíg élek én!

Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,

Feledjen el!

Ilyen az élet, Bözsikém édes,

Feledni kell!

Maga a legszebb emlék életembe'

A neve könnyeket csal két szemembe'

Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,

Feledjen el!

Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj,

Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll,

Minek a nyíló virág, a kikelet,

Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret?

Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj?

Lila akácok, a boldogság sosem vár.

Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre.

Úgy el szállok, mint a fecske, magasan a levegőbe.

Amerre én járok, bámul a világ,

irigylik a sok pénzt, amit költök rád.

Én a sok pénzt nem sajnálom,

csak te légy a pici párom!

Nincsen olyan ember,

Ki ne érezné egyszer,

Hogy sírni kell. -Sírni kell

Könnyítene rajta

Könnye, hogyha hullna,

Mégsem mer. -Mégse mer

Úgy nevet ő, mint aki csupa derű,

Észre sem venni azt, hogy oly keserű.

Nincsen olyan ember,

Ki ne érezné egyszer,

Hogy sírni kell. - Sírni kell

Mégis rejti könnyét,

Azt hiszi, ha gyöngébb, félni kell.

- Félni kell

Ne várasd soha azt, ki téged szívből imád,

Egy macska mégsem ehet egér helyett libát.

Az élet úgyis tovaszáll

A sír magába zár...

Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád,

lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád.

A rózsa tövise is megszúrja a kezed,

s az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed.

Ha néha bántalak, gondolj az első csókra,

gondolj az első édes halk szerelmes szóra.

Egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,

s rádöbbensz arra, hogy itt a helyed.

Ne bántsatok soha engem, én a szidást nem érdemlem,

nem tudok más lenni.

Mert akinek a szíve fáj hajnalban is mulatni jár,

nem lesz abból semmi.

Szeretem a cigányzenét az italból sosem elég,

rohanok egy zűrös sötét elmúlás elébe.

Éjszakáról éjszakára ezt húzatom a csárdában,

vége van már vége.

Akkor sirassatok engem, ha majd amikor a szívemben,

elfogytak a nóták.

oly szomorú lesz, oly kietlen, mint egy sivár őszi kertben,

a hervadó rózsák.

"Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,

írjátok egy szürke kőre ezt a sekély pár sort

Élt egyszer egy koldus szegény dalos ajkú nótás legény,

kár volt érte kár volt"

"Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,

írjátok egy szürke kőre ezt a sekély pár sort

Élt egyszer egy koldus szegény dalos ajkú nótás legény,

kár volt érte kár volt"

Kell még egy szó,

mielőtt mennél.

Kell még egy ölelés,

ami végig elkísér.

Az úton majd néha,

gondolj reám -

ez a föld a tiéd,

ha elmész visszavár!

Nézz rám és lásd

csillagokra lépsz,

nézz rám tovatűnt

a régi szenvedés,

hol a fák az égig érnek

ott megérint a fény.

Tudod jól, hova mész -

de végül hazatérsz!

Szállj, szállj sólyom szárnyán

három hegyen túl;

Szállj, szállj ott/én várok rád,

ahol véget ér az út...

Úgy kell, hogy te is értsd -

nem éltél hiába.

Az a hely, ahol élsz -

világnak világa.

Az égig érő fának

ha nem nő újra ága,

úgy élj, te legyél -

virágnak virága!

Szállj, szállj sólyom szárnyán

Három hegyen túl

Szállj, szállj ott/én várok rád

Hol véget ér az út

Nézz rám, s ne ígérj;

Nézz rám sose félj -

ha nincs hely, ahol élj -

indulj hazafelé!

Hull a hó a kéklő hegyeken,

s a fecskék messze délre szálltak.

Mért szakad fel minden újra élesen?

Mért remélem úgy, hogy újra látlak?

Otthon újra zajlik a folyó,

s a várra ezüst dér szitál majd.

Léptünk nyomát rég belepte már a hó,

vissza hozzád hogyan találjak?

Szívet cseréljen, aki hazát cserél!

Mert bárhogy él, s bárhol, csak félig él.

És bármerre jár, bárkit is talál,

más ott a csók, más a táj.

Otthon újra zajlik a folyó,

s a várra ezüst dér szitál majd.

Léptünk nyomát rég belepte már a hó,

vissza hozzád hogyan találjak?

Hull a hó a kéklő hegyeken,

s a fecskék messze délre szálltak.

Mért szakad fel minden újra élesen?

Mért remélem úgy, hogy újra látlak?

Pillangó, tarka szárnyú pillangó,

vígan száll, ha forrón tűz a nyári napfény.

Pillangó tarka szárnyú pillangó,

eltűnik a semmibe, ha arra jár a szél

"Ha most is várod még álmod szép ígéretét,

Várj, míg felkel majd a nap.

Ha látni sejtenéd, mi az éjben olvad szét,

Várj, míg felkel majd a nap.

Egy új nap mindig új reményt ígér,

A végtelen sötétjét tépve szét.

A félelem határt kap, mint a lét,

Te csak várj, míg felkel majd a nap"

Amikor még húszéves az ember,

dal fakad az ajkán, nem panasz.

Az éveket még zsugorgatni nem kell,

s oly édes még az illatos tavasz.

Húszéves vagy, Istenem, de szép is!

Tárt karokkal vár a nagyvilág.

Május van és néked kék az ég is,

mind tiéd a harmatos virág.

Húszéves vagy, s mindezt meg se látod,

úgy szeretnél felnőtt lenni már.

Ne kergessed el az ifjúságod,

hisz úgyis elszáll, siettetni kár.

Bizony, bizony egy szép napon

kopog az ősz az ablakon,

s egy reggel már a hajadon csillog a dér.

Még zeng a dal, még itt a nyár,

de langyos már a napsugár,

és odakünn egy régi dalt dúdol a szél.

Hűtlenül elhagyott az ifjúság,

de nyílik még számodra sok szép virág.

Ma még talán nagyon szeretsz,

de ifjú már sosem lehetsz,

öreg fiú, húszéves már sosem lehetsz!

Darumadár fenn az égen hazafelé szálldogál

Vándorbottal a kezében szegény legény meg-megáll

Röpülj madár ha lehet, vidd el ezt a levelet

Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson, ne sajnáljon engemet

Hulló levelek

Szemébe mondtam , hogy nem szeretem

Vártam , hogy erre majd mit mond nekem

Gyötörtem,kínoztam szüntelenül

.Féltékeny voltam oly'kegyetlenül

Hazudtam néki ,hogy más férfi /leány / várt

Ma este randevúnk volt

Szerettem volna ha könnyet ejt tán'

De Ő csak nevetve fölém hajolt

S azt mondta :szeretsz te engem

Szíved enyém ,tudom én

S én ellöktem magamtól durván

Nem szólt egy szót sem csak nézett rám

A két szemét még most is látom,

Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.

Egy percig állt, sebzetten, bénán,

Nem szólt egy szót, csak elment némán.

Hervadt falevél hullt le a fákról,

Elvitte őt az őszi szél.

Mégis minden este vissza - vissza várom,

Mert szívem csak őérte ég.

Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár

Szomorú szívem csak őreá vár

Beláttam ,hibáztam ,megbántam én

Él bennem mégis egy halvány remény

Visszatér hozzám , ha eljön az ősz

És rájön , hogy mégis szeretem Őt

Szerelmünk emléke mindent legyőz

S még jobban szeretem mint azelőtt

Már érzem csókját a számon

És látom lágy mosolyát

A vétkemet százszor is bánom

És várom hívó szavát

Magamba járok az őszi ködben,

Vállamra hervadt falevél röppen.

Egy régi nótát dúdolok halkan,

Szívem csak ott van ahol te vagy.

Talán csak megszokás viszi a lábam

Egy kis pad felé, a lomb alatt,

Ahol összebújva ültünk még a nyáron,

És mosolyogva néztél reám.

Ha a ma lesz a holnap tegnapja

Tedd a bús emléket az ablakba

Nehogy szomorúan gondolj a tegnapra

Tölts még egy kortyot a poharadba!

Tudod jóból is árt a sok

Bármit is teszel

Akár túl sokat iszol

Vagy túl sokat eszel

De ha kedved elhagyott

Minek szidnád a tegnapot?

Inkább csinálj magadnak jó előre

Még egy szép napot

Lila orgonák, ó, vigasztaljatok!

Mi lesz most velem, hogy mind kinyíltatok?

Hiába járok a kertbe’, jobbra-balra nézegetve,

nem találok kedvesemre, bárhol is keresem,

a sok szép virág közt én őt nem lelem,

a sok szép virág közt én őt nem lelem.

Lila orgonák oly dús a lombotok,

egy kis barna lányt, de elbújtattatok.

Ha nem jő elő a párom,

nem marad virág az ágon,

mind letépem, s megtalálom,

többé nem menekül,

bármerre szaladna, karomba repül,

bármerre szaladna, karomba repül

Mély erdőn ibolya virág.

Elrejt jól a borókaág.

Minek is rejt az az ág,

Gyere, tágas a világ.

Mély erdőn ibolyavirág.

Lombos fán fütyül a rigó,

Napfényben dalolni de jó,

Dalolj vígan, te rigó,

Télen, nyáron az a jó,

Lombos fán fütyül a rigó.

Amikor olvastam, rögtön beugrott a dallama :)

Lakodalom van a mi utcánkban, férjhez megy a falu legszebb lánya

Hivatalos vagyok oda én is, nem mennék, ha százszor üzennék is

Hivatalos vagyok oda én is, nem mennék, ha százszor üzennék is

Vége van már a lakodalomnak, nagy bánata van a menyasszonynak

Forgatja a karikagyűrűjét, sajnálja a régi szeretőjét

Forgatja a karikagyűrűjét, sajnálja a régi szeretőjét

Fehér galamb száll a falu felett,

Viszi az én bánatos lelkemet.

Nyugtalanul szálldos ide-oda,

Nem leszek én boldog talán soha.

Csókoltam én szép lányt már eleget,

De igazán egyik se szeretett.

/:Nem hall engem senki sóhajtani,

csak igazán szeressen valaki.:/

Bánat tépi szívemet, lelkemet,

Mert igazán senki se szeretett.

/:Nem hall engem senki sóhajtani,

Csak igazán szeressen valaki.:/

Ember, mit jelent e szó?

Dicsőség, vagy szégyen?

Ember, gonosz pusztító

Vagy csodákra kész isten?

Ember, a csillagokig ér

És démonoktól retteg.

Ember, egy falat ételt kér

És elherdál száz kincset...

R: Száz arcát mutatja feléd

Száz szerepét

Jóságát, kegyetlenségét,

Önzését, nagylelkűségét.

Ember, a győzelemre tör

De a küzdelmet rég unja

Ember, embereket öl

De gyermekeit óvja...

R: Száz arcát...stb.

Félig ördög, félig angyal

Titkot rejtő álarcokkal

Összegyúrva értelemből

Ösztönökből, félelmekből

Nem a stílusom, de egyszer-egyszer meghallgatok ilyent is, mert megmosolyogtató.

Vállalom, hogy nem vagyok tökéletes,de erre sosem törekedtem.

A bemutatkozó szövegedben, valami olyasmiről írsz nincs tökéletes ember, mindenkit úgy kell elfogadni, amilyen.

Nekem, ha valaki megmutat valami olyan dolgot, ami nem a stílusom, sőt messze áll tőlem, annyit mondok, nem az én világom, de arról a másik emberről nem vonok le semmiféle következtetést.