Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Csípőprotézis - Ki hogy élte meg a műtétet? Tapasztalatok? fórum

Csípőprotézis - Ki hogy élte meg a műtétet? Tapasztalatok? (beszélgetős fórum)


1 2
2017. jan. 19. 14:16
szia! 49 éves vagyok és múlt év júliusában súlyos csípő izületi kopás diagnosztizált az orvosom a bal csípőmben. Közben nyáron a térdem is meg lett mátve - porcleválás miatt ezért haléasztódott kicsit a csípőprotézis műtét.Most decemberben közölte az orvosom,hogy a Honvéd kórházban javasol egy másik orthopéd orvost akihez jelentkezzek be várólistára mert sajna a műtétet nem fogom megúszni.Kicsit mérges vagyok mert ha ezt tudom,hogy nem Ő műt már tavaly nyáron fel kerülhettem vokna a várólistára. Mostmár sajnos fájdalomcsillapító nélkül létezni nem tudok:-( és reménykedtem benne,hogy akkor az idén 2017 tavaszán sikerül túl esnem a műtéten de mivel január 24-ére kaptam időpontot így félek már a 2017-be bele sem férek majd. Úgy hallottam rengetegen vannak a várólistán. Szerintetek mikorra kerülhetek sorra?:-( nagyon félek bár ahogy itt olvasom a kommenteket sokan azt írják akik már túl vannak rajta,hogy már bánják,hogy eddig húzták halasztották. Mennyit kell bent feküdni a kórházban? Altatásban vagy helyi érzéstelenítésben műtik-e az embert és milyen kivizsgálások kellenek a műtét előtt? S kb. mennyi idő az amig vissza tudok menni dolgozni?előre is köszönöm válaszotokat és mindenkinek nagyon szép napot!!!!
33. hatkata (válaszként erre: 19. - Tunde1015)
2014. márc. 18. 10:59
Szia! 54 vagyok, szintén született ficamos. Febr. 5-én műtüttek, eltűnt a 2 cm hosszkülönbség, fájdalom megszűnt. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne halogassa sokáig a műtétet, mert tönkre mennek a térdei is a csípőkimélés miatti plusz terhelés kapcsán, amik a térdekre kerülnek. A gerincről nem is beszélve. Akkor aztán indulhat a műtétsorozat!!! Bizonyos mozdulatok TILOs-ak három hónapig, és TORNA+Torna!!!!
32. hatkata (válaszként erre: 14. - Meréxke)
2014. márc. 18. 10:50
Szia! Engem febr. 5-én műtöttek, sajnálom hogy korábban nem vágtam bele, új életet kaptam. Igen, az első két nap nagyon fájdalmas, és a felépülés is hosszadalmas, DE MEGÉRI, viszont tenni is kell érte. Igaz, hogy minél tovább huzza valaki a műtét elvégeztetését, annál később kell majd a csere, de az se mindegy, hogy a mire műtétre kerül sor, mennyit szenved, és mennyit ROMLIK az állapota, ami a felépülést sem segíti elő!!!!
2012. nov. 30. 16:41

Szia Zsó!

Ha még olvasod, és aktuális, akkor van egy nagyon pörgős, élő fórum a neten, ahol a kérdéseidre választ kapsz! /beszéltünk is ezekről/. A Google keresőbe írd be, hogy "csípőprotézis fórum", és első helyen be fog jönni a fórum /házipatikás/. Szóval szeretettel várunk ott: Zsuzsa

2012. nov. 21. 10:59
Zsó vagyok.Sziasztok. Én viszonylag friss műtött vagyok,és most olvasgatom a lábadozás meneteit. Látom mijen sok fiatal eset már át csípő műtéten.Ezért első sorban fiataloktól szeretném kérdezni,mert vannak köztetek olyanok is akik műtét után szültek, és nem találkoztam még olyan információval, kérdéssel. Tudom ez egy kényes téma,de műtét után ki, mikortól kezdve tudott aktív szexuális életet élni, és hogy vannak e szigorú korlátok az ágyban? A másik kérdésem, a műtött lábam hosszabb lett, ez még fog-e javulni,ugyanis még két mankózok,és még nem voltam kontrollon,hogy az orvosommal konzultálni tudjak,és a kényes témáról meg merjem kérdezni. Előre is köszönöm az információkat!
29. turkkati (válaszként erre: 28. - Abri)
2012. márc. 22. 17:29

49 vagyok, és még nem fáj annyira, hogy fájdalomcsillapító kellene.

Inkább esztétikai dolog, mert a bal rövidebb, tehát eléggé sánta vagyok.

Nem bírok (akarok:) cipekedni, meg a sántaság miatt gyorsan menni, de még nem lesz műtét.


Annak örülök, hogy te most gyorsabban gyógyulsz:D

28. abri (válaszként erre: 23. - Turkkati)
2012. márc. 22. 17:10

Nekem is azt mondták, hogy húzzam amíg tudom. Húztam is, szenvedtem, fájd. csillapítókon éltem, mire elhatároztam, nem bírom tovább, megoperáltatom magam. Több mint egy évet vártam a várólista miatt, az idő alatt rengeteget romlottam. Nagyon megszenvedtem, nehezen épültem fel. A második lábam jobb állapotban volt, azt most műtötték, az előzőhöz képest 100x jobban viseltem.

Mostani eszemmel nem húznám ilyen sokáig, mert nem mindegy milyen állapotban van a csípő, az izmok. Bár már előbb rászántam volna magam és nem szenvedtem volna annyit. Az elsőnél 52 voltam.

27. turkkati (válaszként erre: 26. - Orsibigyu)
2012. márc. 13. 11:52
Vidd el, inkább téves riasztás legyen, mint valóban baj, amit későn diagnosztizáltak!
2012. márc. 13. 11:10
Én bevallom nagyon nyugtalan vagyok emiatt, ugyanis a háziorvos megnézte a fiam csípőjét, mikor 6 hónaposan felállt, majd 9 hónaposan is mikor egyedül megtette az első lépéseit, és azt mondta, hogy ilyen ügyes fiúnál fel sem merül a lehetősége a csípőficamnak, ezért nem is vittem el. De most 1,5 éves és az állítólag, majd kinövi O lába még mindig görbe. Lehet jó lett volna megvizsgáltatni. Nagyon tervezem, hogy még elviszem ortopédorvoshoz. Vagy felesleges aggódnom?
25. turkkati (válaszként erre: 24. - Tunde1015)
2012. márc. 13. 06:56

Szerintem a szűrés nagyon jó, és mire kialakul a terpeszbetétes pelenka is sokat tesz.


Nekem 3 gyerekem van, egyik sem volt csípőficamos, még csak a gyanúja sem volt meg.

24. tunde1015 (válaszként erre: 23. - Turkkati)
2012. márc. 12. 21:02

Az orvosom szerint annyit változik az orvostudomány, hogy mire cserére kerül sor, már modernek és strapabírók lesznek az új segédeszközök.

Más téma! Nem találjátok furcsának, hogy mostanában alig, vagy talán nem is születik csípőficamos gyerek, a mi korosztályunkban pedig gyakorinak ez a jelenség sajnos?!

23. turkkati (válaszként erre: 22. - Orsibigyu)
2012. márc. 12. 18:17

Megyek orvoshoz, csak a tavalyi év kimaradt.

Fáj, hogyne fájna, de még bírható.

49 éves vagyok, és ahogy utánaolvastam, nem az 1. műtét a nagy, hanem a protézis cseréje. Hát húzom amíg lehet. Hátha lesz majd olyan, ami 30 évig is bírja és már nem kell cserélni:)

22. orsibigyu (válaszként erre: 21. - Turkkati)
2012. márc. 12. 18:05
Miért nem mész orvoshoz, és meddig akarsz még várni vele? Fájdalmaid nincsenek? Szegény apám is annyit szenved, de kerüli az orvost. Nem értem miért teszi? Alig bír már járni úgy sántít.
21. turkkati (válaszként erre: 19. - Tunde1015)
2012. márc. 12. 17:10

Szia Tünde!

Én hasonló cipőben járok, én is kétoldali csípőficammal születtem, igaz nekem csak a bal a necces, rövidebb és fáj is.

Nekem műtéti időpontom még nincs, igaz lassan 2 éve, hogy utoljára orvosnál voltam.

Még jól elvagyok, járkálok is, de sietni és sokat menni nem tudok.

Hát tanácsot adni nem tudok, ha túlleszel rajta, majd te okosítasz ki engem:)

Üdv:Kati

2012. márc. 12. 11:57
Bocs a hibákért, de izgultam! :)
2012. márc. 12. 11:56

Sziasztok!

Én is új vagyok, és még a műtű előtt állok! Június 15-én lesz a műtétem Győrben. Szükségem lenne néhány jó tanácsra, rengeteg kérdés kavarog bennem.

48 éves leszek, mindétoldali csípőficammal születtem, elsőként a bal lábamat műtik, kb 2 cm-rel rövidebb a másiknál. Egy éve voltam orvonál, akkor kezdődtek az "igazi" fájdalmaim, azóta mindig rosszabb, menni már csak rövid távon tudok, de megvagyok, dolgozom. Az orvosom elég szűkszavú, de jó szakember. Mit tehetek a gyors gyógyulás érdekében műtét előtt és után?

2012. febr. 23. 19:25
Sziasztok! Új vagyok,54 éves,150cm, "már csak" 79kg. A cs.protézis műtétem miatt vettünk számítógépet, és ezért lett internetünk is.Alig tudtam valamit erről a műtétről.Orvosoktól sem kaptam felvilágosítást. Tavaly szeptemberben volt a csípőprotézis műtétem ami nem cementes,csak "beszorításos".Lábaim hossza egyforma.Műtét után haza sem jöttem,átkértem magam a rehabra.Mindent meg akartam tökéletesen tanulni,hogy ne legyen gondom a lábammal.Meglepődtem,mert a 2 gyógytornász (aki foglalkozott velem),meglepődött,hogy mennyire jók az lábizmaim.Ment is minden rendesen,nagyon nem fájt semmim.Itthon kijárt még 2 hétig a gyógytornász.már rá kellett volna feküdni a műtött lábra,de nem tudtam.Dagadt volt a dréncsövek helye és a heg körül.Elmentem (2szer)a dokihoz aki műtött,majdnem kidobott,hogy a műtéttel minden rendben,még friss a műtét, majd meggyógyul.Voltam több orvosnál,egyik elküldött röntgenre,ami negatív lett.Lábam továbbra is fájt és dagadt volt.Másik dokihoz is mentem,vittem a felvételt is.Ő elküldött ultrahangra,ami szintén negatív lett.Mindkét doki visszaküldött ahhoz az orvoshoz aki műtött.Még nem voltam,majd márciusba megyek,akkor leszek "6 hónapos". Szomorú vagyok és félek.
17. turkkati (válaszként erre: 15. - Abri)
2012. febr. 23. 12:59

Anyukámnak már több, mint 10 éve volt a műtét, most már kopott a protézis körül, néha fáj is, de sokkal szebb a járása, mint nekem.

Ő is aktívan kertészkedik, ellátja a ház körüli teendőket.

Szerintem 60 éves kor fölött nem kell gondolkodni, bele kell vágni.

2012. febr. 23. 09:40
Ezek szerint a nénikémnek szerencséje volt? Neki tökéletesen egyforma a lába, szép a tartása is, a menése is és nem fáj neki.
15. abri
2012. febr. 23. 09:37

Látom Orsi, hogy regisztráltál a Házipatikára a csípőprotézis fórumra. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy olvasson vissza, nagyon sok hasznos hozzászólást olvashattok.

Nekem is rossz lett a tartásom, én mér kissé előrehajolva jártam, most ez már sokkal jobb, gondolom a második műtét után ha odafigyelek a tartásomra fog még javulni.

Csak azt tudom mondani hogy nem annyira rossz mint amennyire félünk tőle! Nálunk a harmadik napon kivették a dréncsövet és a gyógytornász lábra állított, gyakoroltatta a járókeretezést. Ettől fogva kijártunk a wc-re. Minden nap tornáztatott, megtanított lépcsőzni, majd mankózni. Otthon is ki tudunk menni a fürdőbe, a konyhába enni, nem kell feküdni egész nap.

Apukád még fiatal, kár tönkretenni a fájdalommal az életét. Kersztapám 2 protézissel permetez, rotál, fűnyíróz, metsz, teljesen megváltozik utána az élet.

Az elején ügyelni kell a mozdulatokra, de ahogy erősödnek az izmok egyre jobb a mozgás. Házhoz jár gyógytornász tb-re, aki nagyon sokat segít, mindig mondja hogy mit szabad csinálni.

2012. febr. 22. 18:36
Sziasztok! Új vagyok,engem is érdekelne a cs.protézis műtét utáni érzésről, fájdalomról életről pár dolog. Válaszolnátok? Előre is köszönöm.
13. orsibigyu (válaszként erre: 10. - Abri)
2012. febr. 22. 11:25
Köszönöm a linket! Engem azért aggaszt, hogy halogatja, mert ugye szenved és félek, mert látom, hogy a gerince is utánaferdül a lába egyenlőtlensége miatt. Vajon ha tovább halogatja nem lesz nehéz korrigálni a tartását? Nagyon féltem emiatt!
12. abri
2012. febr. 22. 09:21
A műtött lábam nekem is hosszabb lett, kaptam magasítást de így nagyon neház menni. A második műtétnél fogja az orvos korrigálni, utána egyforma lesz. A vápát így tudta kialakítani.
11. Lolita63 (válaszként erre: 9. - A0c1361e44)
2012. febr. 21. 11:32

Kb:2 cm-es betét van a cipőben.

Használni jól tudja,nem fáj.

10. abri (válaszként erre: 5. - Orsibigyu)
2012. febr. 21. 11:25

Minél előbb vegyétek fel a kapcsolatot ortopéd orvossal, mert nagyon sokat kell várni a műtétre! Közben a beteg állapota romlik, ő maga szenved!

Nekem tavaly volt az egyik, most lesz a másik csípőm műtéte. Nem egy leányálom, ki lehet bírni és megszűni szinte teljesen a fájdalom!

Bár előbb rászántam volna magam!


[link]


A házipatikán van egy csípőprotézis fórum, érdemes belenézni!!

9. a0c1361e44 (válaszként erre: 8. - Lolita63)
2012. febr. 20. 12:21

Ha tehetitek menjetek másik orvoshoz! Valamit nagyon elmértek! A két lábnak egyformának kell maradnia műtét után is, ha van kis különbség az talán elmegy de, hogy ortopédcipő kelljen!

Elvileg azért is kell egyformának lennie a lábnak, hogy ne kopjon félre, illetve el a másik.

A nénikémnek is csak az egyik van műtve és a másikat elvileg nem kell.

8. Lolita63 (válaszként erre: 4. - A0c1361e44)
2012. febr. 20. 11:46
Egyik lábát műtötték,a másikat is majd kellene,akkor már egyforma lenne.
7. a0c1361e44 (válaszként erre: 5. - Orsibigyu)
2012. febr. 20. 10:36

Szerintem vágjon bele mielőbb!

A nagynéném 61 éves volt a műtétnél és azóta nagyon jól van! Elmúltak a fájdalmai és, mint írtam azóta nagyon szépen tartja magát és nem sántít.

2012. febr. 20. 10:34
Persze féltem én is, de sajnálom is, hogy ennyit szenved.
5. orsibigyu (válaszként erre: 4. - A0c1361e44)
2012. febr. 20. 10:33
Nem. Édesapámnak. Csak azt hiszem elolvasta a neten egy kórház tájékoztatóját ahol a kockázatokkal és szövődményekkel akarták felvilágosítani a műtétre várókat és aminek a végén van a beleegyező nyilatkozat. Szerintem ő ezért fél annyira, hogy már 3 éve halogatja ezt a műtétet. Mind2 lábát kell majd műteni, de nem egyszerre fogják. Szerintem nem kellene féljen, mert már alig bír mozogni, ennél már csak jobb lehetne.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook