Csak kényszerből születtem? Szüleim nem is szeretnek? (beszélgetős fórum)

Na ez jó kérdés miért szülnek kényszerből....

Én tuti nem szülnék, még alapból se. :D De ez nem jelenti azt hogy nem szeretem a gyerekeket, mert szeretem őket, a családba is vannak és bármit megtennék értük, pedig nem az enyémek. :D Mikor olyat látok hogy a szülő nem értékeli a gyerekét, nem szereti vagy "csak" nem mutatja ki, baromira dühös vagyok olyankor, mert egy gyermekkel nem lehet ilyet megtenni....szeretetet kell adni neki és nevelni normálisan. Nem így....

Nem azt mondtam,hogy egy"dolog" voltál hanem,hogy idegen-még.Ráadásul,ha dühös az ember,mond hülyeségeket,féligazságokat.

Engem az sokkal jobban aggaszt,hogy nincs ajtód.Nem lehet magánéleted.Az,hogy nekik sincs,az egyenesen ijesztő,mert ezek szerint neked azért nem lehet,mert minek,ha nekik sem kell.

Mivel foglalkoznak a szüleid(nagy vonalakban)?

Vidéken éltek?(Én is,nem azért kérdezem:-)

Attól,mert tipikus,még nem jelenti azt,hogy rá is igaz.Az írásából nem ez derül ki.Amúgy én 22 éves vagyok,szerintem ez már nem kamaszkor,mégis sokszor ezt érzem és 15 évesen is ezt érzetem.De!Ettől még szeretem a szüleimet és tudom,hogy szeretnek,de képtelenek vagyunk együtt élni,mert anyukám természete egyre rosszabb és rossz azt hallgatni,hogy te nem értesz semmihez,te nem csinálsz semmit,most miért nem vagy itthon stb.És tudom,hogy sok gondja van egy szülőnek,de nem jogosítja fel arra,hogy a gyerekén töltse ki.Akkor sokan ugyanezt mondták nekem,mint amit te itt írsz.Tudod milyen szar,ha általánosítanak?És te is bele estél ebbe a hibába,amibe nálam akkor sokan.És az lett a vége,hogy ez miatt és pár egyéb ok miatt depressziós lettem és pszichológushoz kerültem.Nem szabad azt gondolni,hogy azért mert 15 éves,nem lehetnek valós gondjai.Sajnos ez ma már nem így működik.Nálam szerencsére nincs ilyen ajtólevétel meg kényszerből szültelek meg egyebek,de olyan volt már,hogy minek szültelek meg,mert véletlenül leejtettem a tálca sütit,amit sütött.Máig eszembe jut és sírva fakadok.De tudom,hogy csak a düh szólt belőle,de akkor is fáj.

Amúgy hozzád szólva kedves topicnyitó:megértelek.Talán ha elmennél egy pszichólogushoz,kicsit lehet könnyebb lenne.Mert mást nem nagyon tudsz tenni.

Ezzel egyet kel értenem.

Igaz még nincs gyerekem, de ha lenne érte élnék.

Miért látom egyre több nőnél a kényszerszülést?

Az én kislányom is becsúszott baba volt, ráadásul egyedül maradtam már terhesen vele, mégis mindennél jobban imádom, most 2 éves...

Ez nem attól függ tényleg, hogy terveztek-e vagy sem..

Leírtam, hogy apa mit mondott, miért kellett nekem megszületnem.

Nem tudom, lehet még fiatal vagyok ehhez a kijelentéshez, de ha én valaha is felnövök, soha nem lenne szívem bármiféle kényszerből gyereket csináltatni magamnak. Hisz egy életről van szó, akiről majd nekem kell gondoskodnom és nekem kell szeretettel ellátnom. Amíg nem születik meg egy baba, nekem még akkor is több mint csak egy "dolog".

Felismerhet ismerős otthonról, nem mindenki jóindulatú, megtudhatják a szüleid, mit írtál, és még rosszabb lehet a helyzet.

Nagyon sokan vagyunk itt a hoxán.

A lányom veled egyidős, elképzelhetetlen, hogy így éljen.

..Kitalálok neked valamit, csak még gondolkodom.

Az édesanyám még mindig azt emlegeti, hogy milyen "borzalmas" volt a szülés; ő egy injekciótól és halálra van rémülve...

(ősszel lesz az 58. házassági évfordulójuk)...

A ballagás után 15 évesen (évvesztesen)ugyanúgy kellett dolgoznom a szőlőben, mint a felnőtteknek... 7 hónap múlva viszont dolgozhattam reggel 8-tól éjfélig otthon hivatalosan... A fizetésemet anyukám félretette; 18 évesen (és akkorra már összejött a minigarzon ára, de lakást nem vehettem) mentem el szakmát tanulni, mellette dolgoztam, középiskolába jártam, csak 80 km-nyire albérletben teljesen önállóan... Van, ami viszonyítás kérdése csupán. Bár sosem vígasztaltam magam azzal, hogy másnak még rosszabb volt.

Reggel 4-kor kelni bizony nagyon rossz napról-napra.

Látod,ez az:"vagy tudom is én..."

Mert nem tudod pontosan.

Nem minden fekete vagy fehér.

Sosem fogom megérteni, hogy egy szülő, hogy képes ilyet mondani a gyerekének.

Vagy egyáltalán azt, hogy hogyan is engedheti meg magának azt, hogy így érezzen a gyereke.

Nekem is voltak nehéz pillanataim a szüleimmel, de anya mindig egy veszekedés után békejobbot nyújtott amiből tudtam, hogy szeret.

Ezt itt nem tapasztalom.

Majdnem elbőgtem magam az írásodon... Mintha én írtam volna anno... :-( Sajnálom!

Nekem kerek-perec megmondta anyám, hogy "miattad kellett hozzámennem apádhoz!" Mivel az első "olyan" randin össze is jöttem... És ezt a bizonyos mondatot nagyon-nagyon sokszor a fejemhez vágta. Egyszer még az akkor leendő férjem is hallotta, mondanom se kell, majdnem leszédült a székről...

Ennek ellenére szeret a maga módján. Bár tény, hogy engem okolt az egész elfuserált életéért. Soha semmi nem volt jó amit csináltam, több verést kaptam mint ölelést... Ja, és amikor felvettek a fősulira gúnyosan megkérdezte, "mégis mit gondolsz, ki fog eltartani?" Alig várta, hogy munkába álljak és elvegye a fizum a lakhatásért cserébe...

Megoldás ilyenkor nincsen. Az ember ilyen fiatalon nem nagyon ugrálhat. Én az első adandó alkalommal dobbantottam otthonról. De én már 23 voltam akkor.

Kitartás!

Szeptemberbe menj koleszba. Na meg van ifjúságvédelmis is a földön. Valahogy tuti megoldható a dolog.

Sajnálom, hogy ilyen szüleid vannak. Bár ezt az alvásos dolgot teljesen átérzem. Itt is az van. Alszanak és alszanak. Azt is elvárják, hogy a 14 hónapos lányom is csendbe legyen ilyenkor. Pf.... Kényszerből költöztem haza márciusba, de amint ovis lesz és dolgozok megyek vissza Kaposvárra lakni...

Tipikus kamaszkori probléma: engem nem szeret senki, korlátoznak; nem törődnek velem, nem engednek meg semmit; nem jó, amit csinálok;

minek is születtem, stb.

1-2 alatt elmúlnak ezek az érzések...

Hasonlókat gondoltam-éreztem én is...

Türelem...

Ami biztos, hogy nem normális, az az, hogy egy gyerek ne csukhassa magára a szobája ajtaját. Ezt már egy 12 éves is igényli. Én emiatt hétszentség, hogy már általánosban megszöktem volna otthonról valami barátnőhöz vagy akármi

Hogy lehet egy tinédzsert folyamatosan egy légtérbe kényszeríteni a szülőkkel? Egyszerűen nem fogom fel.

Szerintem ne akard megtudni, hogy mire gondolok mert a bicska kinyílt a zsebemben!

Azt szokták mondani, hogy halgattasék meg a másik fél is, de ha igaz amit leírtál.........az eszem elszál.

Undorító az ilyen szülő.