Ciklus beállítása babavárás érdekében (beszélgetés)
40 dgk liszt,2 dkg élesztő,2 dl langyos viz,só.
Az elmorzsolt élesztőt elkeverjük 2 evőkanál langyos vizzel és egy bő kanál liszttel,langyos helyen kelesztjük fél óráig.A lisztet ,a megkelt élesztőt,sót és a maradék vizet összedolgozzuk,letakarva,langyos helyen kelesztjük,mig kétszeresére nem nö.
Én utána jól kinyújtottam,tényleg papirvékonyra,mert sütés közben feljön és isteni finom lett.
Ez jó ötlet!
Egy két hónap alatt simán véghez vihetnénk!
:-))))
Sziasztok!
Megjöttem,vásárlás elmaradt! :))
Mi hamar elkeztük. Első mensit megvártuk bár igen sokat váratott magára. Olyan 38 nap körül jött meg.
Aztán begyulladt a hasam, ez volt a második mensi előtt!
Aztán a következő hónapban már tényleg dolgoztunk rajta, úgyhogy csak két hónap pihi volt.
Remélem mostmár minden rendben lesz!
Most nyáron a melegben már talán nem kapok el semmit ami gondot okozzon!
Nekem április 13. péntek volt a mumus!
Érdekes, hogy én is végigbőgtem hazáig az utat, de aztán szombaton új gondolatokkal ébredtem, a régieket eltemetettm, ennek így kellett történnie alapon!
Minden rossz vmi jónak a kezdete, új lappal indíthatok!!!
Szeptemberben kezdjük is!!!
Ez izgi!
Jó lesz!
Aztán tehetjük föl sorra a két csíkos képeket!!!
:-)))
Moncus neked is márciusban volt?
Engem 13-án műtöttek. Sose fogom szeretni már a március 15-ei ünnepet!
Kimentem az utcára és csak bőgtem. Biztonságosabb volt otthon a négy fal között!
Szerencsére ennek már vége.
Ésmost talán lesz megint baba!
Én alapvetően nagyon nem bánom hogy ilyen enyhe lett a mensim. Sose voltam az a nagyon görcsölösen mensiző.
Jó ez így nekem!
Nem vagyok lázas, szerencsére és egyenlőre alig érezhető viszketés, úgyhogy időben elkapom a grabancát.
Na, akkor együtt izgulhatunk.
Ezt csak apa tudja, mert mindig meglepi.
Annyit tudok, hogy nem kell télikabát és síszerkó.
Gondolj arra hogy nem lesz gond!
És egy a fontos hogy ne legyél lázas.
De gondolom nem ilyen komoly ez a fertőzés ugye?
Akkor szurkolok én is.
Nekem jövő hét vasárnap kéne jönnie. Remélem nem jön!
Vica!
Vékony vagy vastag tésztájú pizzát sütöttél???
mert kéne egy jó recept vékony tésztára:))))
Akkor egész jól megúszhatod Lujzika!
:)))
Hol lesz a jól megérdemelt pihenés?
Szia Chris!
Nekem is most volt a 3. mensim a misesed ab. után, és tényleg nálam is észrevehető volt, hogy kevesebb amennyisége! Egyébként szerintem ez nem baj, sokszor előfordul ilyen!
Megy a drukk ezerrel!!!!Reméelm sikeres hónapotok lesz:))))
Nekem majd jövő hét közepén derül ki, hogy 9 hónapos lesz-e. Nagyon jó lenne, de most összeszedtem vmi vacak fertőzést.
Még nincs nagy gáz és remélem nem hat ki negatívan a terveimre.
Szia Vica!
Köszi szépen kell is nagyon!!!
Most valahogy tele vagyok reményekkel és életem legboldogabb szülinapja lenne ha nem jönne meg!!!!
Úgyhogy reménykedek ezerrel!
Szia Lujzi!
Hát igen eddig szépen csökkent a ciklusok hossza. 38...35...31
És most remélem 9 hónapos lesz!!!!
Olyan jó lenne már!
veled mizus?
Szia Chris!
Hogy vagy??
Én is olvastalak,megy a drukk!!!
Úgy tűnik, megúszom ezt a nyarat.
Mivel 2 hét múlva megyünk nyaralni, utána pedig nem lesz itthon a fiam, max még a jövő hétre eshetnek be a gyerkőcök.
Szia Christineee!
Olvastam, hogy kezd visszaállni a régi ciklusod és volt ovud is.
Nemsokára drukkolhatunk....
Szia Gabo!
Nkem márciusban volt Missed ab.-om és nekem is az első erős volt , a második és harmadik meg nem.
És ez alatt mutattott némi helyreálló tendenciát is a ciklusom.
De ennek ellenére van érés meg minden!
szia Lujzika!
Nálad is lehet, hogy vmi fertőzés???
Lehet kapni recept nélkül pharmatex kúpot, az jó szokott lenni ilyen helyzetekben:)))
szerintem akkor ma kezdj új vonalzót!
Ne aggódj, nem mindig egyforma a vérzés intenzitása!!!
Sziasztok, mesélek:)))
Pénteken voltunk keresztgyerek látogatáson Kecskeméten, igazán jól sikerült, mert nagyon cuki volt (4 éves Milán), úgy örült nekünk...A vacsora egy kicist felemásra sikerült, mert kicsit kevés kaját csináltak, ami nem lett volna baj, ha nem vacsorár hívnak bennünket:)))
De az ajándékok telitalálatok lettek, a focikaput egyből össze kellett szerelni és anppaliban kipróbálásra is került:))) Éjfél után értünk haza, meglehetősen fáradtan!
Szombaton intéztük a projektünket és jött egy kertész is, aki erdélyi pasa, és komolyan mondom úgy beszél "magyarul", hogy nem lehet megérteni...este volt hússütögetés, utána meg egy hatalmasat sétáltunk a Duna-parton, jó volt egy kicsit romantikázni:)))
Vasárnap próbáltam palacsintát sütni rezsón!!!!A végére úgy belefáradtam, hogy császármorzsa lett belőle:)))Délután lementünk fürödni,de csak úgy tudtunk átmenni a szigeten, hogy a derékig érő holtágon a fejünk fölött tartottuk a cuccainkat:))) Azért nagy királyság volt, mert iszonyatosan meleg volt! Nálam ennyi történt, olyan kár, hogy ilyen rövid a hétvége!
További ajánlott fórumok:
- Down-szűrés: vérvétel vagy amniocentézis. Avagy hogyan válik a babavárás aggodalommá?
- Ti hogyan tudtok elaludni félelem nélkül, ha egyedül vagytok éjszaka? Mit tesztek annak érdekében, hogy ne féljetek?
- Kalóriaszegény és zsírszegény édességek a jó alak és megelégedés érdekében
- Mit teszel meg annak érdekében, hogy megőrizd vagy visszanyerd az egészséged?
- Minden áron gyereket, avagy mit tennél meg, annak érdekében, hogy babád születhessen?
- 45 évesen babavárás