Burnout - kiégés (beszélgetős fórum)

Boldog Húsvétot!

Minek rágódni a múlton?

Vége a nehéz életnek, rendezôdtek a körülmenyek, tudod, mennyit bírsz...ennek örülj!

A múltat pedig vágd ki a *ba!

Sziasztok!

Történetem röviden a következő: hirtelen felindulásból 22 évesen elköltöztem otthonról a párom szüleihez, mert szüleim ellenünk fordultak, évekig kerestem a helyem, rosszabbnál-rosszabb munkahelyeim plusz egy félbehagyott iskolám volt, aztán egy "sokk" hatására összekaptam magam, találtam egy olyan munkahelyet, ahonnan elengedtek suliba, igaz minimálbérért 3 ember munkáját végeztem (bölcsődei takarító+dadus+konyháslány). 5 év alatt megcsináltam 3 diplomát, még be sem fejeztem az egyiket de már elkezdtem a következőt. Közben anyósomnál vezettem egy fél háztartást, 6 emberre mostam, vasaltam, fenti szintet én takarítottam, főzésnél anyósom keze alá dolgoztam, bevásároltam neki, kutyákat rendben tartottam, stb... Hajnalban megcsináltam, amit tudtam, utána mentem dolgozni ott szintén hasonló tennivalók voltak rohamtempóban, mert nagyrészt nem volt segítségem, utána vagy rohantam suliba vagy haza és folytattam mindent ott, ahol abbahagytam. Közben sikerült diplomás munkahelyet találnom, mialatt a harmadikat csináltam, igaz csak határozott időre, de 11 hónap alatt többet kerestem, mint a bölcsiben 3,5 év alatt... Alighogy kezdtünk volna egyenesbe jönni, hogy végre férjemnek is meg nekem is van egy jobban fizető állásunk, nekem is majdnem megvolt az összes sulim, erre férjem anyja kibukott idegileg (nem miattunk én mindig tisztelettudó és alkalmazkodó voltam hozzá, rengeteget segítettem neki), szóval elzavart minket onnan (ezt hívják úgy, hogy rajtunk csattant az ostor...), pedig nemsokára lejárt volna a lakáskasszánk, így elköltöztünk egy kis 1,5 szobás lakásba, közben született egy gyönyörű kislányunk (terhesen még zh-ztam, 6 hónapos volt, mikor letettem az államvizsgát)... Most ismét várandós vagyok, meglepetés baba és most azt érzem, hogy kiégtem... Félre ne értsen senki, imádom a gyerekem, ő a mindenem, nagyon várom a másodikat is, csak olyan érzés van bennem, hogy felszabadult rengeteg időm (csak magunk után kell rendet tartani, mosni, stb, nem 100 nm-t kell rendbetenni, csak 37-et, nincs suli, vizsga, itthon vagyok GYED-en) és most értem el arra a szintre, hogy van időm elgondolkozni azon, hogy elfáradtam... Rengeteg energiám elment egy olyan háztartásra évekig, ami "nem a sajátom" volt, a sulikra, a megterhelő 3 emberes munkára, a hirtelen költözésre, a szülésre... Nem lelem örömömet semmiben csak a gyerekemben és ez szerintem nem normális dolog...

Szívesen beszélgetnék olyanokkal, akik hasonló helyzetben voltak/vannak, hogy hogyan lehet ezeken a dolgokon túllendülni, átvészelni. Mi nemsokára költözni szeretnénk családi házba, mert lejár a hitelünk erről de azt érzem addig is pokol itt lakni én csak patkánylyuknak hívom, nem szeretem sem a környéket, sem a várost...