Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Bók vagy micsoda? fórum

Bók vagy micsoda? (beszélgetős fórum)


2010. jan. 14. 18:37

Sziasztok!


Mivel pasikkal kapcsolatosan kicsit nehezen igazodom ki, a segítségeteket kérném. Elhangzott egy párbeszéd közöttünk és nem tudom mire vélni a lényegét. Szóval tettem neki egy apró szívességet, segítettem valamiben neki erre ő azt mondta: "Tudtam én, hogy mégis szeretsz...én is szeretlek.Csak el ne mondd a párodnak!"A dolog pikáns jellege abból adódik, hogy mindkettőnknek van párja. Viszont ezt a párbeszédet több olyan szitu előzte meg amikor olyan szavakat használt: Életem, Drágám, Imádlak.Sokszor segít nekem, gyakran a nevemen szólít, hangosan köszön, néha pedig kifejezetten undok és arrogáns. Néha összefutunk "véletlenül". Minden egy mély szemezéssel kezdődött (ő kérdezett tőlem én felé fordultam, a tekintetek találkoztak és hirtelen mindkettőnknek elakadt a szava) és azóta gyakran összemosolygunk, szóval én mindig örülök ha látom és szerintem ezzel ő is hasonlóan van hiszen nem megyünk el egymás mellett úgy hogy ne kutatná a tekintetem, ne mosolyogna rám. Viszont ezeket a mondatokat nem tudom hová tenni. Csak poénkodás vagy félénk vallomás?! Lehet ezt komolyan venni? Nekem pedig hogyan kellene reagálnom ha van párom (akiben rengeteget csalódtam, és ő szívesebben menne csajozni, nincs megelégedve az alakommal stb.)de ez a közeledés - ha az egyáltalán - annyira jól esik, hogy azóta nevetek újra!? Valaki segítsen!:)

13. vorsi75 (válaszként erre: 12. - Bors Móni)
2010. jan. 14. 13:40
Akár mondhat is, bár mint tudjuk nincs barátság nő és férfi között. Lehet mégis bók volt?
2009. júl. 4. 20:39
És szerintetek mond ilyent valaki aki "csak" szimplán barát?
11. sariya
2009. júl. 4. 19:38
nem bók volt,hanem tény.
2009. júl. 4. 16:47

Bók: 3. udvarias hízelgő szólam, főképen hölgyekkel szemben.


Jól emlékeztem. Bókot akkor mondanak, amikor nem úgy gondolják, csak hízelegni akarnak. Tehát ha határozottan kijelentette, hogy ez nem bók volt, akkor higgy neki és zsebeld be a dicséretet.

2009. júl. 4. 15:55

esetleg tény közlés.

:)

8. Bors Móni (válaszként erre: 7. - Winny)
2009. júl. 4. 15:47
Kifejtenéd bővebben?
2009. júl. 4. 15:42
Arra gondolt amit mondott!
2009. márc. 24. 17:14
Azt tudnotok kell,hogy én nem tartom igazán szépnek magam,csak egy átlagos.Ő mégis úgy néz rám,hogy 34 éves fejjel belepirulok.(Hozzáteszem Ő 12 évvel fiatalabb nálam)Attól tartok,hogy belém zúgott,mostanában elég furin viselkedik velem.
2009. márc. 23. 21:42
Szerintem arra hogy egyszerűen szép vagy,nem gondolta hogy bókot mondjon,mert ha úgy gondolta volna akkor somolyogava vagy véresen komolyan rávágta volna hogy igen ezt bóknak veheted!!!!!!
2009. márc. 23. 21:30
vagy Zsuzsa válasza történhetett, vagy csak a barátnő buta beszólása miatt hirtelen vágta rá..
2009. márc. 23. 21:28
Bocs, de elég lökött a barátnő. Kellemetlen helyzetbe hozza a másik kettőt.
2009. márc. 23. 21:24
az azt jelenti, hogy nem azért mondta, hogy imponáljon, hanem csak az igazat mondta.
2009. márc. 23. 21:22

Ha azt mondja egy srác,egy csajnak,hogy

-Szép vagy.

És a csaj barátnője megjegyzi:

-Hú micsoda bókot kaptál.

Erre a srác:

-Nem bók volt.

Szerintetek mire gondolt?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook