Beszélgetés meghalt hozzátartozóval agykontroll segítségével lehetséges? (tudásbázis kérdés)

koszi szepen..

Nem talalom sehol sem ezt a konyvet, mar neztem tobb helyen, de majdcsak ratalalok valahol...nem irnatok meg valamiket..?

olvasd el: Thorwald Dethlefsen: A sors, mint esély cimű könyvét. Abból egy kát dolog világossá válik.

Ha pedig az apuddal akarsz beszélni, keress hozzá szakembert.

sziasztok!

Nekem apukam junius 25en halt meg, 48 evesen,nem tudjuk mi miatt..egyik naprol a masikra lebenult, aztan egyhet utan meghalt...

az orvosok azt mondtak h gerincvelogyulladas, de a vereredmenye nem mutatott ki semmilyen gyulladast..szerintuk nem tudjak h mi miatt halt meg, es csak ramondtak valamit..

iszonyatosan hianyzik, nagyon apas vagyok/voltam..van egy batyam, neki mar felesege es ket gyermeke van, de nagyon maga alatt van..allandoan azt hajtogatja, h legjobb lenne utanna menni..

En is felek a "szellemes" dolgoktol, de nagyon szeretnek vele beszelni...szerintetek h lehetne?

kerlek meseljetek meg errol a 45 napos dologrol..

En ugy tudtam, h a halalunk utan 40 napot "gondolkodunk", h h eltunk, es h mit rontottunk el..Ha megtanultuk a lecket akkor mehetunk tovabb, es akkor nem embernek szultunk, hanem valami masnak..

illuminatok?

Nem csak az ártók veszik el az energiádat. Pontosabban az ártók nem azt veszik el, hanem ártanak, azaz betegséget, vagy hasonló rosszat hoznak. Az aki sokáig marad itt, egy idő után energiára van szüksége, nem akar ártani, mégis elszívja az energiád.

Hiszek benne, mert megtapasztaltam.. Tényleg. Utánna kezdtem kutatni ezt az utat.

Szia!

Ez igaz, de el kell engedni, mert ez nekik büntetés a földön ittragadni. Barátnőm anyukája is itt maradt, mert nem tudott neki a lánya megbocsájtani, hogy öngyilkos lett.

Ezt ne csináld egyedül. Fordulj lélekgyógyászhoz.

De nagyon komolyan mondom!!!

nMucus. Ahogy látom az adatlapodon 20 éves vagy. Én 22 éves voltam, amikor az édesanyám -egyik pillanatról a másikra-meghat. 48 éves volt és fél 10-kor agyvérzést kapott, fél egykor halott volt. Rá 3 évre meghalt az édesapám is 56 éves volt. Ugye mondanom sem kell, hogy "rám szakadt az ég" De, hogy még rakjanak rám az égiek, az öcsémet az apám tmetése utáni napon tartóztatták le, mert valami bandába keveredett. Ja és akkor már én a rendőrségen dolgoztam. Azt hittem nincs tovább. De ekkor nekiálltam tanulni. Én munka mellett végeztem a gimnáziumot, a főiskolát az egyetemet. Még 45 évesen sem értettem meg, hogy miért hagyott "cserbe" az anyukám. 2003-ban Erdélybe voltunk kirándulni, ahol megismerkedtem 2 házaspárral, akik táltosképzőt végeztek. Az idősebbik hölggel beszélgetésbe elegyedtem, aki nagyon sok -számomra teljesen ismeretlen és addig érthetetlen- dologról beszélt. Amikor hazaértünk megvettem egy könyvet amit ajánlott, a címe: Thorwald Dethlefsen: A sors, mint esély. Ez a könyv indított el azon az úton, hogy megpróbáljam más szemszögből felfogni a halált. Azóta persze nagyon sok más könyvet is olvastam. Még arra emlékszem, hogy a második köny a Beszélgetések Istennel háromkötetes köny volt. Mondanom sem kell, hogy az én igen racionális agyamban a kerekek igen csak csikorogtak, mert minden más volt benne, mint amit addig gondoltam, hittem. Naponta felhívtam az Ágit (a táltos hölgy, aki lélekgyógyászatra szakosodott) hogy ez egyszerűen képtelenség, de mire az első kötet végére értem egy kicsit másképp értékeltem a dolgokat.

Nem változtam meg (nagyon) de sok mindent másképp fogok fel, mint azelőtt. És ami a lényeg, hogy kevésbé fáj a múlt.

Azért mertem leírni a könyvek címét, mert a lányom, aki nem sokkal idősebb nálad, Ő is elolvasta, persze rá nem olyan benyomást tett, mint rám, mert hál Istennek ő még nem veszített el közeli hozzátartozóját, de ő is más szemmel látja már az őt körülvevő dolgokat.

Köszönöm szépen, ez nagyon kedves! :)

Azt hiszem, h így kb két hónap elteltével, már aránylag elég jól sikerült feldolgoznom, ami Keresztanyukámmal történt... Sok mindennel próbáltam nyugtatni magam, ezzel az egésszel kapcsolatosan, és nagyon remélem, hogy azért nagy része igaz is... Legfontosabb dolognak azt tartom, hogy: szegénykémnek így sokkal jobb, már nem szenved tovább... És ez nem azt jelenti, hogy nem szeretném, ha még ma is itt lenne velünk! Ugyanis az az igazság, hogy a szenvedésből bőven kijutott Neki, kb 5év... Ha jól emlékszem 2002-ben találtak Nála először rákot, azt sikerült legyőznie... Aztán 2004-ben, még azzal is megbírkózott... De az utolsóval, ami 2006 őszén támadta meg, már sajnos nem tudott megküzdeni... Nagyon elterjedt, legyengült, nagy küzdelem árán néha sikerült jobban lennie, de sajnos ez az alattomos betegség sokkal erősebb volt Nála... ;( Na de a lényeg ezzel az egésszel kapcsolatosan, h már azt hiszem, h vmivel könnyebben tudok erről az egészről beszélni, meg nem is tudom... Azt hiszem, h már könnyebb az egész... Persze nem telik el úgy nap, h ne jutna eszembe, többször is...

Mostanában, kb másfél hete meg megint nagyon sokat gondolok rá... Még egy emberrel együtt... Ugyanis az egyik csoporttársamnak most június 23.-án motorral balesete volt... A motor tankja felrobbant, és Milán (a csoporttársam) testének 60-70%-a megégett, a belső szervei is nagyon károsodtak... Majdnem egy hétig feküdt a Szent István kórházban, altatásban és lélegeztető gépen volt... Ő is rengeteget küzdött az életéért, és élni is akart, de sajnos a szervei nem bírták, és június 29.-én Ő is elhúnyt... Az egyik legjobb barátom volt, és csak 20 éves... És az Ő halálában nem találok "értelmet"! (Mondjuk a halálnak amúgy se sok értelmét látom, csak egy szükséges rossznak tartom...) Pontosan senki se tudja, h mi is történt Velük akkor hajnalban, mi miatt történt meg ez a baleset... Kicsit lökött srác volt, de mindig meggondolta, hogy mit csinál, hülyeségekbe nem ment bele, csak "ésszerű keretek" között... És most az Ő halálán is túl kell magam tenni, de azt még nem tudom hogyan fog sikerülni, de meg kell tennem, még ha nehéz is lesz...

Múlt hétfőn kezdet volna Siófokon dolgozni, de pont előtte nap volt a baleset... Megígértem Neki, hogy ha tényleg megyek a Balatonra nyaralni, akkor mindenképpen meglátogatom... ;(

...

És a Milán halálában még az is rossz, hogy mindent felkavart bennem Keresztanyukámmal kapcsolatosan is... És most már majdnem két hete Ők ketten töltik ki minden gondolatomat...

Szia!

Az én Nővérem április 4.-én halt meg. Ő is 51 éves volt és 2005 óta volt beteg, de senkinek nem modta meg, az utolsó hónapokban jöttünk rá, hogy valami nem stimmel. Nagyon lefogyott stb...Ezt csak azért írtam, mert nagyon hasonló ez az egész.. Amikor meglátogattam, kérdeztem Tőle, hogy hogy van, Rám nézett és bólogatott,hogy jól, pedig nem igaz.Nem volt jól. Szóval az ilyen súlyos betegek már ilyen fázisban nem örülnek senkinek Ők már nem itt vannak, készülnek a túl világra, nem örülnek semminek. Példa: a Nővérem unokája akkor született és csak rá nézett és ennyi. Amikor ott álltam a beteg ágyánál csak simogattam a kezét és nem jött ki egy szó sem belőlem. Olvastam egy cikket az nagyon sokat segített ebben a fájdalmas hetekben, hónapokban, ha gondolod megmondhatom, hogy hol találod.

Az en olvasmanyaimbol ugy tudom hogy MINDEG van valasztasi lehetösegunk , hogy hova szulessunk ? ! De , megis van nemi kenyszer is benne ! /az adossagokat be KELL vasalni ill kifizetni!/

Judas - evangeliuma pedig azert maradt ki az ujtestamentumbol , mert tul jelentektelennek tartottak az egyhazi emberek a 300-as evekben, amikor az ujszövetseget összeallitottak./egyebkent is , az ujszövetseg , nem mas mint ismetlese ugyanannak temanak Jezus tanitvanyaitol,es gondolom hogy az egyhazi atyak , elegnek tartottak azt amit bevettek az ujszövetsegbe./