Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Benedekünk születése - a rémálom után minden rendbe jött

Benedekünk születése - a rémálom után minden rendbe jött


2006-ban ismertem meg a páromat, én még fősulira jártam, majd a lediplomázásom környékén nyitottunk egy boltot egy kisvároskában. Szerettünk volna babát, de nem görcsöltünk rá a dologra, úgy voltunk vele, hogy ha jön, szeretettel várjuk, ha még nem, az sem baj, mert fiatalok vagyunk..
Benedekünk születése - a rémálom után minden rendbe jött

Aztán 2008 júliusában késett a menzeszem. Az eszemmel tudtam, hogy az nem lehet, hogy csak késik, mert nekem még soha nem késett, de nem tudtam elképzelni, hogy várandós lehetek. Nem nagyon tudtam várni izgalmamban rögtön megcsináltam a tesztet, amelyen azonnal kirajzolódott a két csíkocska. Lezsibbadtam picit, gyorsan átfutott az agyamban mi lesz, mit szólnak otthon, karrier kéne meg ilyesmi, nem gyerek, szóval majd kiugrott örömömben és izgalmamban a szívem. A páromnak potyogtak a könnyei a boldogságtól, madarat lehetett volna vele fogatni.


Terhességem minden tünettől mentesen indult, soha nem volt hányingerem, nem émelyegtem, csak a vége felé égett a gyomrom, de ez is teljesen elviselhető volt. Kislányt szerettem volna nagyon, de amikor kiderült, hogy picifiam lesz, sírtam örömömben. Minden vizsgálaton minden rendben volt, azonban a 30. héten valami foltot láttak kisbabám pocijában. Pontosan nem tudták, mi az, mit csináljanak vele, azt mondták, fel is szívódhat, de komolyabb dologra is fel kell készülnünk. Persze mi reménykedtünk, de ahogy teltek a terességi hetek, csak nem szívódott fel az a folyadékkal telt tömlő a beleinél.


2009-ben az anyák napja május 8-ra esett. Ezen a napon folyt el a magzatvizem, tehát ő egy igazi anyák napi ajándék... Az első anyák napi ajándékom. Zuhanyozás összekészülődés után indultunk be Szerelmemmel a 30 km-re lévő kórházba, közben hívtam a szülésznőmet, hogy helyzet van. Anyukámék is elindultak hozzánk az ország másik feléből. Hamarosan egy kis segítséggel beindultak szépen a fájások, rettenetes volt, pláne, hogy a gép nem igazán mutatott semmit. Kijött minden belőlem, csodálkoztak is, mert általában 6 ujjnyinál szoktak hányni, az pedig nem lehet, hiszen elvileg (a gép szerint) nekem nem fáj. Megvizsgáltak tényleg 6 ujjnyi volt 10 óra szenvedés után. Nem sokkal később már nem volt jó a szívhang, ezért azonnal vittek császározni. Mit ne mondjak, az epidurális bekötése már megváltás volt, mindegy volt mit csinálnak velem, annyira készen voltam. 10 óra 4 perckor megszületett a mi áldott kisfiúnk: Benedek. Az első napon minden rendben volt, látszólag nem kellett semmilyen beavatkozás, de a második napon hányásai voltak, különböző vizsgálatokat csináltak rajta, végül az eredmény: tojásnyi méretű ciszta a vékonybélben, teljes bélelzáródás, 3 naposan műtét. Az orvosok megmondták, hogy nagyon kockázatos, de bíztunk, illetve szerintem nem is nagyon voltunk észnél, mert így utólag vissza tekintve, nem tudom, hogy tudtuk ezt végigcsinálni. Szörnyű volt, kegyetlen, senkinek sem kívánom.


A műtét szerencsére remekül sikerült, azonban nem tudták levenni a lélegeztető gépről, csak többszöri nekifutásra sikerült ez is. Nagyon gyorsan gyógyult a mi kis szemünk fénye, az első széklet volt a vízválasztó, de szerencsére erre sem kellett sokat várni. Hamarosan el lehetett kezdeni a táplálását is, eddig csak infúziót kapott. Másfél hét után kikerült a koraszülött intenzívről a patológiás újszülött osztályra. Két hetes korában engedtek haza minket. Azóta hála Istennek, semmilyen baja nincsen, középső csoportos, nagy ovis :)


A párommal együtt, amíg élünk hálásak leszünk a műtétet végző sebésznek, illetve a PIC-en dolgozóknak, hogy megmentették Benckánk életét. KÖSZÖNJÜK!




Írta: b8e2bb7d44, 2013. december 30. 13:08
Fórumozz a témáról: Benedekünk születése - a rémálom után minden rendbe jött fórum (eddig 19 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook