Barátommal elég szépen összevesztünk, lehet hogy végleg. Hogyan lehet felejteni? (beszélgetés)
Hmmm... Szóval szeptember óta féltékeny, majd generál egy nagyjelenetet, amiben kiakaszt téged, és utána nem áll veled szóba.
Mindenesetre érdekes.
Azt azért nem hinném, hogy neked nem kell senki.
Hiszen szenvedsz az egyedülléttől!
Nem tudom miért, de feljött msn-re, amit nem szokott, csak kb. 1 éve, mikor először lett sz.gépe. Fent volt 5-10 percig. Nem írtam neki, nem zaklatom. Baj ez, ha nem írtam?
Beveszek a Xanaxra egy altatót is és alszok egy jót végre. Lehet, hogy holnap kések a melóból, mert hatott a bogyó! :D
Amúgy köszi a tanácsokat!
Mindent meglehet beszélni !!!
Olyan helyszínt kell kiválasztani ahol egyikőtök sem járt.
:)
Nekem már nem kell senki, meguntam már azt, hogy ők akarnak parancsolni.
Aki első látásra nem tetszik se kívül, se belül, az sajnos nem kell. Amikor őt megismertem, tudtam, hogy lesz valami. Nagyon jól megvoltunk mindig. Segített a költözködésben, az utóbbi lakást is segített rendbe rakni.
Nálam van a kabátja, nem tudom, mit csináljak vele. Kölcsön adta, mikor az enyémen a cipzár elromlott. Egyforma magasa vagyunk, pont jó rám. Gondoltam, hogy majd valamikor megkérdezem tőle, kell-e neki a kabát, vagy kidobhatom. Esetleg Vatera, de ezt nem mondanám neki! :) Igazi Rock n' roll kabát, tele szegeccsel. :)
Ezt azt hiszem, írtad is.
Nem hiszem, hogy csinált volna valamit, mert mesélte, mikor egyszer megcsalt valakit, másnap el is mondta neki.
Alig várom, hogy itthon legyek mindig, mert a munkahelyen sz@r a helyzet. Egyedül vagyok és ilyenkor zizi vagyok. Kezdek megőrülni.
Vagy engedelmeskedek és jó lesz, vagy lázadok és én leszek a rossz. Az utóbbit tettem...
Ha rám, mint öreg, tapasztalt rókára hallgatsz, akkor sikítva menekülsz az ilyen féltékeny baromtól.
Ez csak rosszabb lesz!
Egyébként meg vagy te olyan jó nő, hogy minden ujjadra akad tíz másik, akiből választhatsz.
Csak ne süppedj bele az önsajnálatba!
Nem akarok vészmadárkodni, de lehet, hogy csinált valamit a hátad mögött, és így akarja elhárítani a balhét, amit Rád irányít, hogy Te vagy a hibás, blabla...
Ilyenekkel én is kínlódtam, hogy mindenről eszembe jutott, pár évembe beletelt, de sikerült.
Unom ezt a tehetetlenséget. Várok a semmire...
Filmet sincs kedvem nézni egyedül. Mindenről eszembe jut. Ma pl. amikor a zoknimat húztam fel, az jutott eszembe, hogy akkor vettem, mielőtt megismertem. Vagy az ebédemről, ami neki is ízlett volna, mert kicsit fűszeresebb lett, amit ő szeret, én meg nem annyira vagyok olyan fűszerszerető, de ez nekem is ízlett.
2 éve, 3 hónapja vagyunk/voltunk együtt. Nyár végétől, talán szeptembertől vannak ezek a problémák.
Ma láttam a buszon. Leszálltam egy megállónál és mentem edzeni, az ő busza az enyém mögött jött. Egy irányból jött a buszunk, mert szinte egymás mellett van a melóhelyünk. Szerintem ő is látott, furán nézett.
Igen, ez a féltékenység már annyira megmérgezte az agyát, hogy nem tud máshogy gondolkodni, s Te vagy az, aki ennek issza a levét.
Hidd el, 1x le fogod már szarni azt, hogy mindig bizonygasd, hogy nem csalod meg.
Nem tudom, pontosan mióta vagytok együtt, de ha már több mint fél éve, akkor sajnos ez menthetetlen.
Én nagyon durván szenvedtem anno 1 ex miatt sokáig, aztán a semmiből előjött valaki, akinek már a menyasszonya lettem. :)
Értem.
Sajnos akkor is nagyon abnormális, ahogy Veled viselkedik. Pedig különbséget kéne már tennie egy számítógépes játék szereplője közt és 1 vérbeli nő közt...
További ajánlott fórumok:
- Most lesz az eljegyzésem karácsonykor. És a barátommal megbeszéltük, hogy milyen gyűrűm legyen. Melyiket választanátok?
- Imádok a politika miatt összeveszni a családommal
- Minden éjjel a volt barátommal álmodok
- Az első szerelmet el kell felejteni - a szakemberek szerint
- Barátnővel való összeveszés?!
- Megbocsájtani könnyebb vagy felejteni?