Imádok a politika miatt összeveszni a családommal (beszélgetős fórum)

Lehet hogy butaság, de ha családon belül nincs meg a poolitikai egység, bizony elkerülhetetlen a veszekedés. Édesanyám mind a parlamenti mind az önkormányzati választásoknál nagyon sokat veszekedett velem, mert 2010-től már másik pártra szavaztunk. 3 éve meghalt és az egyik pulóverjét neveztem ki ünneplőnek, és vasárnap fel is vettem. Akkor jutott eszembe, hogy mit gondolna szegény anyukám, ha nem az Ő pártjára szavazok a szép pulcsiban, bizony átöltöztem. Fiam nevetett is rajtam, hogy " félsz a mama bosszujától".

Nem féltem, de a városunkban édesanyám pártja győzött, nem a miénk. Idén nagyon hiányoztak a kiabálásig fajuló egészséges veszekedések, politikai viták, amit a házból nem célszerű kivinni, és szerintem még élek, hiányozni fog ( mert a fiammal egyelőre egyetértünk )

Hát, azért nem kellene még szülők miatt is a külföldet választani. Éppen elég, aki más miatt kénytelenek kimenni.

Úgy látom, céltudatos csaj ez a Csakegyharit, megcsinálja amit végez, és megoldódik.-remélem:))

Nem láttam, mit végez, majd holnap megkérdezem ))

Szerintem jó úton haladsz, mármint, hogy tanulsz, rendben éled az életedet, hamarosan munkád is lesz, ezt áldozatnak éled meg a szüleiddel szemben, vagy belülről fakad?

Mert, ha az utóbbi, akkor nincs miért aggódnod, hiszen saját erőből lesz majd egzisztenciád, és idővel saját élettered, sok szülő-gyerek kapcsolat akkor javul meg, mikor kicsit függetlenednek egymástól a felek.

Itt a politikai téma csak a jéghegy csúcsa.

Külföldi munkavállalás?

Megoldás erre a helyzetre is.

Nálam ezek a korlátok állandóan változtak. 12 évesen még az utcára se mehettem ki, még egy pohár vizet se ihattam engedély nélkül, 16 évesen viszont suliidőben még éjfélkor is kint kolbászoltam. Apám hangulatember.

Ha nem járt mellé állandó piszkálódás, akkor elhiszem, hogy tisztelted a szüleidet. Ha értelmesen a tudtodra adták, hogy minek mi az oka, akkor az egész más. Főleg ha téged is meghallgattak. Nekem a nagymamám volt ilyen konzervatív, mégis őt szerettem a legjobban a családban, csak sajnos már nem él.

Abból fakad ez az utálat, hogy régen is ugyanilyenek voltak, csak sokkal durvábban. Ha apámmal nem értettem egyet, akkor egyszerűen megvert, vagy felképelt és ez nagyon megalázó volt. Sok rossz dolog történt a múltban, ami miatt nem tisztelem őket.

Én alapból nem bántok senkit, úgyhogy nem rajtam múlik, hogy lelki értelemben nincs családom.

Ha mindenen azért változtatsz,mert megszólnak érte,akkor rövid időn belül,nagyon sok betegséged lesz,aminek 80%át,ideg gyógyász kezeli majd...:(

Hadd szóljanak,azért van a szájuk! :)

"Szeretetről szó sincsen. Minek az?"

No igen, belőled is patakokban ömlik :S

A te döntésed, hogy belemész-e a vitába vagy sem. Amelyikbe nem mész bele, abból biztosan nem fogsz vesztesen kijönni.

Én 23 voltam. Előtte 5 évig jártunk, és már a menyasszony voltam, mikor egy hajnali vadászat miatt ott aludtam, náluk. Későbbi após is otthon volt.

Vadaászati élmény rendben lement, 1x meséltük szüleimnek, apám rákérdezett; OTT aludtál? És majdnem kaptam egy pofont. Nem, nem emelte a kezét, de láttam rajta. Vagy; beültünk valahova, apám odajött, megkérdezte, mit iszom? ( narancslé volt vodkával, de apám nem ivott alkoholt) Narancslevet, mondtam. Mire ő; -Megkóstolhatom? -Á, ez meleg már neked ( mindent jéghidegen ivott, én azóta is.) Na, mit mondtam volna?! Hogy csak 1x szabaduljak otthonról? Hagyjuk már ezt a mindíg, mindenért lázongást!! Nem lehet mindenki JOHN LENNON !!

21 évesen mentem férjhez, nekem addig mindig adott időpontra haza kellet érnem. Ha úgy gondolták, hogy a zenekar túl szélsőséges, akinek a koncertjére el akarok menni, akkor nem mehettem, ha az apukámnak nem tetszett a barátom, akkor nem barátkozhattam vele és még sorolhatnám a "sérelmeimet". Ha nem értem haza időre, akkor bizony bünti jött, stb.

És még sem utáltam a szüleimet, tudtam, hogy az én érdekeim a fontosak nekik. Azért kell időre hazaérnem, mert aggódnak értem, azért volt bünti a késés miatt, mert aggódtak értem, azért nem mehettem bizonyos helyekre, mert aggódtak értem. Én nem is aludhattam senkinél, még a bartőmnél sem, és mégis itt vagyok. Kutya bajom. Boldog és kiegyensúlyozott vagyok. A gyerekemet is így neveltem. Neki is haza kellett érnie időre, mert különben bünti volt. Én sem engedtem el bizonyos helyekre és én sem engedtem mindenkivel barátkozni, és a fiam szerint mi vagyunk a legjobb szülők a világon, pedig itthon lakik, nincs munkája, és igen, ő is 25 éves és mi is szoktuk noszogatni, hogy a saját érdekébe találjon már állást.

Igen... mi meg először az én szüleimnél laktunk gyerekestől, aztán anyósommal...és a házra kerestünk, arra ment minden fillér, rendbe kellett tenni, átalakíttani...de itt vagyunk, élünk és nem háborogtunk egész eddigi életünkben és nem szídtunk senkit. Volt banki tartozás...stb...:)

...és a barátaink is így éltek:)

24 évesen nem olyan meglepő, hogy nincs lakása.

Amúgy nem bántás, de miért vagy kiakadva, hiszen neked sincs. Illetve örökség révén van, ami nem nagy művészet.

:)))

Nem tudom mit hisznek a fiatalok. Az emberek minimális százalékának adatik csak meg az, hogy a szülők alájuk tolja a lakást. A többiek meg vagy albérletben laknak, vagy sikerül valahogy venniük.

Igen, mi is a munkabérünkből teremtettünk lakást magunknak kétszer is. És sajnos másodszorra, csak megvenni tudtuk, de költeni rá nem tudunk, így randa:)))