Babatervezési dilemma. Dilemma! De miért? (beszélgetős fórum)

Szia Wewe!

Nem tudom, segít-e Neked az én történetem a döntésben, de azért leírom. 25 évesen mentem férjhez, a férjem 11 évvel idősebb. Egy 80 m2-es lakásban lakunk, aminek még tíz évig fizetjük a svájci frankos törlesztőrészleteit. Ezenkívül van még autóhitelünk, de azt novemberben letudjuk.

Az esküvő után gondolkoztunk, mikor jöjjön a baba. A férjem azt mondta, még várjunk vele, de én be voltam sózva. Végül is neki tutibiztos munkahelye volt jó fizetéssel. Én fél évig dolgoztam itt, mikor megfogant az első baba. 26, 28 és 30 évesen szültem, a kórházban csodabogárnak néztek, hogy ilyen fiatalon már a harmadik csemete jött. Több mint öt éve vagyok itthon a három gyerekkel. A munkahelyemre már nem mehetek vissza, de járok nyelvtanfolyamokra, megtanultam egy hatodik nyelvet, járok hastáncra, próbálok visszafogyni emberi formátumra. 32 éves leszek három hét múlva, előttem az élet, lesz még bőven lehetőségem karriert építeni (közgazdász vagyok).

Karácsony előtt a férjemet 13 év munkaviszony után kirúgták a tutibiztos munkahelyéről. Az első sokk után leültünk számolni - a megtakarításainkból és a végkielégítéséből néhány hónapig tudjuk tartani az eddigi életszínvonalunkat. Közben gőzerővel munkát keresünk, amelyikünk előbb talál, az megy dolgozni, a másik itthon marad a most egyéves legkisebbel, amíg nem lesz óvodai helye. Közben a férjem egy vitaminoldat reklámozásával próbál mellékjövedelmet szerezni, nekem most tavasszal fogják kiadni az első könyvemet. Optimisták vagyunk mind a ketten, majd csak lesz valahogy!

Amit ki akarok hozni az egészből: nem láthatunk a jövőbe. Nem tudhatjuk előre, mikor lesz válság a világban, mikor szűnnek meg biztos munkahelyek, mert a cégnek nincs elég megrendelése. Nem tudhatjuk azt sem, hogy a baba könnyen összejön-e vagy csak nehezen vagy egyáltalán nem. Nem tudhatjuk, meddig tart egy házasság, életünk végéig vagy csak egy-két évig. Olyan nincs, hogy tuti feltételek mellett gyereket vállalni, mert nincsenek ideális feltételek.

Mi nem bántuk meg, hogy ennyi hitel mellé, egy 80 m2-es lakásba vállaltuk ilyen fiatalon a három gyereket. Boldogok vagyunk, a gyerekek szépek, boldogok és egészségesek. Előttünk az élet, remélem látni fogjuk még felnőni az unokáinkat is.

Sok sikert, bárhogy döntötök is. De ne feledd, egy várva-várt gyerek mindig egy csoda. És nem kell hozzá luxusvilla, hogy boldogan felnőjön, csak szerető szülők és hogy az alapdolgokra teljen.

Én azt mondtam a gyerekvállalás előtt, hogy inkább ne építkezzünk, mert a lakást egy fizuból is fenn tudjuk valahogy tartani, mint hogy összespóroljunk egy nagy házat, amit aztán tizenév múlva el kelljen adni, hogy tudjuk miből fizetni a sokadik lombikot. Mert nem tudni, mit hoz a jövő.

Puszi és sok sikert!!

Ne keseredj el! Nem biztos, hogy olyan reménytelen a helyzet! Valahogy biztos meg lehet oldani, mert olyan még sose volt, hogy ne legyen valahogy! Nincs egy nagyi, aki tudna vigyázni a picire, ha te visszamennél dolgozni? Akkor csak pár hónap esne ki, fél évig meg csak lehet valakit fizetni.. az is jobb, mintha egyikőtök sem keres pénzt...

Jajj mit okoskodok itt, beledumálok, miközben fogalmam sincs a dolgokról! Csak próbálok hangosan gondolkodni, hogy mi megoldás lehet ilyen helyzetben... de ne add fel, ne keseredj el, biztos, hogy van valami megoldás! Az nem lehet, hogy a vállalkozás miatt ne legyen gyermeketek! A gyedet az állam fizeti! Ha be vagytok jelentve -márpedig miértne lennétek, akkor kapni fogsz fizetést. Ha több gyedet szeretnél kapni, akkor jelentsd be magad magasabb összegre, hátha!

Abszolút egyet értek!

Mindezek ellenére úgy gondolom, mi nem vagyunk frusztráltak, nincs rajta a hétköznapjainkon ez a megfeszített "akkoris pénz kell, ha beledöglök is" érzés. Szerencsére itt azért nem tartunk. Vannak stresszesebb helyzetek, stresszelő tényezők, de azok rajtunk kívülálló okok miatt, más emberek szemétségeiből adódóan... ami miatt kicsit tehetetlen az ember. Ilyenek vannak, de úgy gondolom, nem úgy élünk, hogy minden nap megszámoljuk a filléreket. Amit írtam, hogyha kell valami, azt megvesszük.

De tényleg egyet értek veled, igazat adok neked, csak szerencsére ilyenről nincs szó nálunk :)

Mi is pont ebben a cipőben járunk.

Igazat adok hogy soha nem lesz 100% alkalmas időpont egy baba bevállalásáshoz és nem az a lényeg a gyerek megkapja e a legújabb kütyüket, hanem szeretetet törődést oda figyelést. Ám ebből még nem lehet jóllakatni egy gyereket.

Ha a szülők fusztráltak a mindennai megélhetés a számlák kinyögése miatt, attól még nem lesz jó egy gyermeknek, nem lesz boldog légkör odahaza...

akkor részemről egyenlőre tárgytalan a baba kérdés.

szomorú vagyok de jelenlegi álláspontomban nem tudok mit kezdeni... a munkát nem tudjuk abba hagyni. tehát a gyerek megint csak "háttérbe"szorul.(mármint a gondolat ,hogy bárcsak,hátha,na majd ebben a hónapban,és akkor is kell) gondolatok:((((((((((((

Nem tudom meg tenni,hogy alkalmazottat fizessek baby sittert fogadnánk.. "kényszer vállalkozásból"erre nem telik:(((((((((((

ez van...

Kedves Tercsi1!

Érdekes a helyzet, amit felvázoltál, én elég hamar szereztem szakmát, 2,5 éve már dolgozom, elég hamar saját lábamra álltam.

Így már úgy gondolom, hogy amit eddig felépítettünk önerőből, az nem rossz, tekintve a minimális háttér-támogatást.

Úgy tudom, egészségesek vagyunk, a partnerem mellett abszolút biztonságban érzem magam, szeretem, ő is szeret, ő is szeretne gyereket, a munkája is megvan, és az élhető feltételeket is úgy gondolom, hogy a leírtak alapján kipipálhatjuk.

Ez nem is hangzik rosszul! :)

De tanulságos a történetetek, amiben benne van, hogy egyszer fent, egyszer lent. Erre is nyilván készülni kell.

Sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. De bízni kell, hinni benne, hogy minden rendben lesz, és akkor így is lesz!

Szívből gratulálok a picikhez, jó egészséget nektek! Remélem a harmadik gyermeketek is a tervek szerint megérkezik majd!

Nagyon tetszik ez az átgondolt, vagy legalábbis kívülről átgondoltnak tűnő egzisztencia... ezzel tudok leginkább azonosulni! Mert fiatalon a legalkalmasabb gyereket vállalni, aztán amikor ezen "túl vagyunk", akkor lehet a karrierre koncentrálni, ami így nem törik meg, nem szakad meg... szerintem rettentő sokat számít! Az én szakmám meg pont olyan, ahol egy kis törés, és mindent elölről kell kezdeni. Akkor jobb, ha nem szakítjuk meg állandóan, hanem még idejében megteszem, "amit megkövetel a haza" :DDD

Szerintem gyerekvállaláshoz 3 alapvető dologra van szükség;

1. egészség

2. biztos partner

3. élhető feltételek

Az utóbbi sokak számára eléggé eltérő lehet. Mi számít élhetőnek egy hitelmetes családi ház ahány jogsi annyi kocsival és jól fizető munkahely, vagy albérlet melynek rezsije és a havi koszt kivitelezhető a mai világban stabilnak mondható 1 vagy 2 fizetésből ill ha hitel van, akkor azt is lehet mellette még törleszteni.

Szerintem nem kell kertesház és autó egy gyerekhez, utóbbi is elgendő lehet. Pláne ha abból indul ki az ember hogy fiatalon akar még szülni, mert egy fiatal induló párnak nyilvánvalóan nem lesz meg azonnal minden.

Sajnos nekünk sem tudtak a nagy dologban (otthon, autó) a szülők segédkezni, viszont "apróbb" dolgokban (gyereknek bölcsó, járóka...stb) azért beszálltak anyagilag az én szüleim, páromék semmiben. Viszont a páromnak fiatal kora ellenére jólmenő munkája van, így önerőből meg tudta venni az ingatlant, rá 1 évre meg lett az esküvő, majd rá egy évre meg is született az első gyerekünk.

Az én állásom, bár biztosnak mondható, nem egy sztárgázsijú hely, de egyenlőre biztonságban érzem magam abban a tekintetben, hogy babázás után visszavárnak.

Viszont a párom szuper munkája (egyébként vállalkozó) amint megszűltem eléggé szarul ment mondhatni 1 éven belül még annyi pénz sem jött be hogy az alap dolgokat ellássa mint pl.:rezsi, könyvelő, járuléka...stb az én gyedemből és a megtakarításainkból éltünk.Most egy fél éve újra kezd beindulni a munkája, ami amiatt is jó mert útban a kistesó.

Szóval attól még, hogy minden szép és jó nem garancia semmire se, bármikor beüthet a krakk.

Így ha a 3 feltétel adott érdemes belevágni minél fiatalabban. Ami számomra annyit jelent hogy pl.: nekem mindenféle leszólás és lenézés nélkül alap az hogy meglegyen a nő és a férfi szakmája ill a nőnek az a bizonyos munkaviszony ami mellett megkaphatja rendre a juttatásokat. Ha pl.: csak kozmetikus akkor pl.:érettségi után 2 évvel már meg is van a szakmája 1-2 éven belül a szükséges munkaviszonya így a huszas évei elején elkezdődhet a család alapítás ha 3 feltétel adott.

Én pl.: gimi után egyetemre mentem és 6 évig tanultam, aztán szerencsére diploma után el is tudtam helyzkedni és kb 1 éves munkaviszony után kezdtünk bele a babprojektbe ami ráadásul elsőre össze is jött így 26 évesen szültem első gyermekem és még a 28. szülinapom előtt érkezik a kistesó. 3 gyermeket szertnénk, attól függően hogy hogy bírunk kettővel és itt nem csak az anyagikara gondolok a 3.ikat is kis korkülönbséggel. Így mire jönne ovoda iskola, ki tudnánk használni a nagycsaládos kedvezményeket pl:. tankönyvvásárlás, étkeztetés, de ami ennél is fontosabb a gyerekek jobban el tudnának játszani egymással, párom és tesója és én és tesóm között is kis korkülöndség van és nagyon jól el voltunk sokat játszottunk.

Én terveim szerint 30éves korom körül túl leszek az életem gyermekvállalásos részén és utána még bőven lesz időm egzisztenciát építgetni. Mivel egyszerre mnaradok ki a melóból nem kell többször újrakezdeni a dolgokat, én ezt érzem a gyerekeim szempontjából és a magam szempontjából is a legideálisabbnak.

Az én pályámra nem jellemző mindaz ami ezidáig velem történt, se időben házasság, nem pedig gyerekek. És sokan esnek abba a hibába, hogy addig valósítják meg magukat, amíg már a biológiai órájuk is bekacsint és vagy csak nehézségek (pl.:lombik, örökbefogadás) árán vagy sehogy sem lehet gyerekük.

Számomra mindig is nagyon fontos volt a gyermekvállalás, viszont azért sokmindenben a Jó isten is mellém ált mert hamar adott volt a számomra ehhez fontos 3 lényeges dolog.

Szerintem irreális célokat ne állítson az embeer maga elé, mindig csak kicsivel tegye feljebb a dolgokat és akkor menet közben alakulnak ki a dolgok és 40évesen áll majd neki a családaplapításnak.

Szurikáta111, nagyon jó és hasznos dolgokat írsz. Abszolút egyet kell értenem veled.

Azért olyan jó, hogy ilyen sokféle gondolkodású, különböző véleményekkel rendelkező ember megszólal, ez a legjobb dolog, hogy megírtam ezt a cikket, és innen is, onnan is megvizsgáljuk a dolgot. Elérte a célját azt hiszem!

Szerintem sokan tanulunk mások történeteiből, életéből, akik hasonló cipőben járnak, mint mi, azok azért, akik másképp gondolkodnak, azok is tudnak magukkal vinni valamit, úgy gondolom.

És igen, kell a társ, ő kell a legjobban. Kell a rugalmasság, kreativitás, és némi külső segítség is jól jön, ha baj van...

Velem járt a lányom az egyetemre, imádta, poén volt. Utána, ha nem volt más, jött velem tárgyalni, csücsült az állványon kobakban. Tudja, hogy van munka, és helyén is van a fejében a dolog. Ettől még ugyanúgy mentünk játszótérre, meg mindenhova, ahova mások is. Nem gondolom, hogy ez nem jó..

Viszont zongorázni lehet a különbséget a legnagyobb sógorom és a legkisebb között. Végig lehet nézni a fiúkat (5-en vannak tesvérek a férjemék), hogy milyen ma az, aki beleszületett a jóba, és az, aki kicsit gyerekként "részt vett" a megteremtésében.

Nem arról beszélek, hogy 12 órát álljon a gyerek naponta az utcán és ossza az újságot, mert az nyilván nem válik a javára, de attól önmagában nem lesz baja, ha látja a szülőket komolyan dolgozni.

Viszont valamilyen szint külső segítség tényleg kell. Nem is csak a munka miatt, de voltam én olyan beteg egy influenzától is, hogy nem bírtam felállni, mert elestem.. No legalább ilyenkor nem árt, ha van kit felhívni...

Nagyon megértelek. A férjem a filmiparban van (napi 12 óra meló, és a hétvége is foglalt). Én meg építész vagyok. :-) (plotteren alvás hajnalig, stb..) A férjemet szülésre engedték el, forgatás volt, és az szent.. Gondold el, mennyi mondjuk Nicolas Cage gázsija egy órára.. Szóval az van, hogy én vállalok annyit, amennyit tudok a munkából, amennyit meg kell, annyit gyerekezek.. De még így is nagyon kemény, mert még jószerével a fogkefét is én adom a férjem kezébe, mert annyira vigyázni kell rá, hogy tudjon menni, mert nincs pardon..

Nagyon jó, hogy nálatok működik az, hogy együtt hoztatok létre valamit, együtt csináljátok, és nélkülözhetetlenek vagytok egymásnak. Viszont ezen változtatni is csak te tudnál. Felvenni mást, kitermelni a bébiszitter árát. Ez utóbbit azért írtam, mert ha nincs nagyszülő, akkor tényleg necces a dolog. Itt a hoxán nem népszerű, de sokan vesznek igénybe segítséget a gyerekneveléshez, pont azért, hogy ne kelljen kiesni a kerékből, mert tényleg el kell tartani később..

Talán azért is döntöttél úgy, hogy nem vállalod a gyerekeket csak a bank miatt, mert érezted, hogy valami nem stimmel. Nagyon jól tetted. Ezért írtam valahol lejjebb, hogy társ nélkül nem megy, az biztos.. Úgy nagyon gáz, mondjon akárki akármit.

Teljesen igazad van. Dilemma az van, kell is, hogy legyen. A természet mégis úgy alkotott meg minket, ahogy megalkotott. Az nem fog megváltozni, hogy innentől kezdve 35 évesen kezdjünk menstruálni, és 130 évig éljünk. Ergo csak mi tudunk egyenlőre alkalmazkodni a biológiához. Nincs azzal se semmi baj, ha valaki később szül, a tök semmire tényleg nem kell szülni.

De azért nem csak az anyagiak miatt van ez kitolódva, hanem azért, mert sokan eleve 26-28 éves korukig "csak élni akarnak", és nem is gondolkodnak előre, még egy icurka picurkát se.. No mármost, ha a pénz meglenne, amit abban az időben valaki csak úgy el..ik... Meg sokszor az egészség is meginog akkor abban az őrületben.. Nem azt mondom, hogy akkor szüljön valaki, csak azt, hogy egy lánynak arra is kellene a döntéseinél gondolni, hogy majd az is lesz egyszer.

A másik meg, hogy akikkel együtt végeztem az egyetemen (Műszaki, szóval nem büfé szak,) a legtöbben még nem szültek, hogy majd ha lesz ez meg az.. Akik nem kaptak komoly szülői segítséget, ott az történt, hogy olyan nemtommilyen egzisztencia azóta sincs, viszont gyerek sincs.. Márpedig aki akar, annak el kell kezdeni lassan, mert 35 felé járunk. Ők se milliomosok, meg mi se, de nekünk legalább már a gyerekek megvannak. Irigyelnek is sokan érte.

Persze itt azért nyilván mégiscsak olyan emberekről beszélünk, akiknek azért ha közel nem is úgy, ahogy gondoltuk anno, de mégis van sanszuk munkát kapni.

Mondjuk ahol tényleg nincs olyan végzettség, vagy kereativitás, ott tényleg erősen el kell gondolkodni, de mondjuk pont ott szoktak kevésbé..

Egyet értek veled, az első mondatod megborzongatta a hátam, hogy mennyire igaz!

És az a szomorú, hogy lutri minden, nem tudhatjuk, hogy milyen állapotok lesznek itt mondjuk 10 év múlva, vagy egyáltalán milyen körülményeink lesznek.. de nem szabad ettől függővé tenni, mert akkor ennyi erővel sosem lesz gyerekünk! Én azt mondom, ha mindketten akarjátok, vágjatok bele, ahogy látom, hasonló cipőben jártok, mint mi... vesztenivaló csak az idő van, ami telik, múlik, visszafelé sajnos nem megy... és én már ott tartok, hogy minden perc, amit nem babázásra szánok, szinte elvesztegetett idő. De ez én vagyok. Kinek mi a fontossági sorrend. De tényleg lehet nevelni, SZERETNI azt a gyereket albérletben is, vagy "kis lábon élve" is. Ahogy lentebb írták... mások is felneveltek generációkat így! És mi lett belőle? Erős, okos, talpraesett emberek (tisztelet a kivételnek, ugye az mindig akad), és nem anyagi helyzettől függően, hanem mert okosan, szeretettel voltak nevelve!

Kívánom, hogy mielőbb köszöntsön be hozzátok a "gólya"! :)) Sok sikert!

Visszaolvastam a sok hozzászólást és igen elgondolkodtatóak! Bibity, köszönjük, én is úgy érzem, hogy sikerülnie kell! :)

Vikuka! Nagyon nem vagytok könnyű helyzetben. Amit leírtál, teljesen értem. Az én munkám is hasonló, saját magamnak termelek pénzt, ha nem dolgozom, nekem nincs fizetett szabadság, nincs táppénz... fix költségek vannak.. helyet bérelni, adót fizetni.. ha van elég bevétel, ha nincs! Szóval átérzem a helyzetedet. Csak nyilván annyiban rosszabb, hogy ti ketten együtt csináljátok, ha te kiesel, párod is. Ez nagyon nem egy biztosíték. Nincs más megoldás, hogy dolgozzatok? Nem lehet még egy megbízható, harmadik féllel társulni? Ez nem csak baba, egyébként a megélhetés szempontjából sem túl nagy biztosítás... mert mi van, ha kiesik egyikőtök? Bármi, most nem csak baba, épp neadjIsten beteg lesz valamelyikőtök? Akkor ott lenne legalább a másik fizetése. De így nincs... Így ő sem tud dolgozni. Ez nagyon nem jó így...! :( Remélem, hogy találtok megoldást ezekre, mert így valóban nagyon nehéz! Nagyon szorítok értetek, én mindenképpen azt mondanám, hogy változtassatok, mert kívülről nézve így nem sok lehetőség van babázni... Ha választani kell... hogy baba vagy megélhetés... Jó lenne egy plusz személy, aki helyetted tudna dolgozni, míg te babázol... És akkor azért nem állna meg az élet, de a férjed tudna pénzt keresni! Nagyon szorítok nektek!

8éve alá írtam elő szocpolt 2 gyerekre. 6 éven belől 2 nek keltt volna születnie... akkor abban a helyzetben voltam. de elváltam.. a babák nem születtek meg! vissza kelett fizetnem kamatos kamattal minden.. hálát adtam a jó istennek ,hogy nem lett 2 gyerek,mert ők látták volna kárát.. azért,mert (muszály)bol jöttek volna a világra,hogy ne keljen vissza fizetni a pénzt amit álambácsi adott! és el is váltam.így csonka család lettünk volna.. VISZONT! jól döntöttem,hogy nem születtek meg mert a szívemre hallgattam nem az eszemre! nem szültem csak azért mert (KELL) ezért inkább mindent vissza csináltam"eredeti állapotra" de ha jobban bele gondolok... a babák 6-8évesek lennének ha még is meg születtek volna.. és én 32. viszont túl lettem volna és fiatal ifjú anyuci lennék! bár albérletből albérletbe mentem volna velük és el szenvedték volna azt amit én is. kb mindenbe hiányt szenvedtek volna!

most!?? szeretném.. jó lenne. de nagyobb a dilemma rajtam milesz akkor HA!?? HA nem megyünk pénz keresni,ha nem tudom meg venni,ha beteg lenne,ha velem valami lenne,ha ha ha ha ha ha ha .. és csak a ha 1000x is! ...

Szia!

Saját tapasztalat: 20éves voltam mikor megismertem a férjem. 1,5 hónap után összeköltöztünk. Volt hová. Egyetemistaként eltertottuk megunkat. Gyereket nem vállaltunk amit ma már nagyon bánunk. Elkezdtük építeni az egzisztenciánkat. Saját külön lakás volt 2 autónk is. 2010ben született a fiunk 2 évet vártunk rá. A lányom 2012ben 2 hónap alatt. Most szeretnénk 3. Babát de május óta nem jelentkezik.

Most izgulhatunk hogy ne szaladjunk ki az időből.

Munka: páromnak biztos állása volt majd mikor a lányunkat vártuk munkanélküli lett. 1 hónapon belül talált másik állást. Így volt bizonytalanság.

Nekem a szülésem előtt lett határozatlan idejű szerződésem a próbaidő alatt estem teherbe.

Azt nem tudom hogy mit hoz mèg a sors de a biztos háttér nem a legfontosabb.

Már bánjuk hogy fiatalon nem vállaltunk gyereket.

Viszont a gyerek ebben az esetben már nem látja a folyamatát annak, hogy hogyan is lett meg az a "nyugodt háttér". És ez baj, ha nem látja.. Nagy baj. Mert azt hiszi, hogy az csak van.. Márpedig az igazi nevelés az, amit a gyerek lát maga körül...

Szerintem a nyugalomnak, a nyugodt családi háttérnek nem a meglévő tárgyakból kell sugározni, hanem saját magunkból, abból a biztonságérzetből, hogy "képes vagyok rá", és akkor is összefogunk, akkor is kimászunk, ha éppen baj van.

Arró nem beszélve, hogy valaki mondjuk 37 éves korára eléri, amit akart. Mondjuk. Aztán babázik 3-6 évig, nyugis, ahogy mondod.. De utána mi lesz?? Azért már 45 év felé erősen meglehet, hogy öregnek titulálják, és ráadásul még "kis gyerekei is vannak". Szóval nem csak elérni kell "azt a szintet", hanem megtartani is még vagy a gyerek 30 éves koráig...

Ezért vagyok én inkább a folyamatosság híve..

De persze tudom, hogy ez nem csak a tervezésen, és nem mindig rajtunk múlik, mindenkinek abból kell főzni, amit dob a gép... De mondjuk a végtelenségig a szándékos halogatást nem tartom célravezetőnek.

Régen megszültek minket anyáink huszonévesen, és folytatták a munkájukat. Abból tartottak el minket, abból spóroltak. És sokszor sokkal alapvetőbb dolgokban kellett összehúzni magunkat, de azért éhezés, meg ilyenek már nem voltak a 80-as években..

Ma szerintem sokat várunk. Miért kellene előre mindennek meglenni. Egy egészséges önbizalmú ember miért ne mondhatná azt, hogy még ugyan nincs meg minden (persze a lakókocsinál azért több kell), de mindamellett, hogy vállalok gyereket, szépen visszamegyek dolgozni, és meg fogom rá keresni a pénzt. Persze, a gyerek némileg nehezítő tényező. Lehet, ha hagyjuk. De aki mondjuk az otthon töltött két évet kihasználja egy kis tanulásra, egy nyelvvizsga szerzésére, és nem két héttel a gyes lejárta előtt kezd elgondolkozni a visszatérésen annak még előnyére is válhat a két-három év otthonlét... Utána van egy nehezebb év a betegségek miatt, de egy gyereknél azért ezen is hamar túl lehet jutni, és megy minden tovább..

Nekünk négy gyerek van, én is dolgozom és a férjem is. 12 négyzetméteren laktunk, amikor az első született. Ma már albérletben vagyunk, most készülünk saját házat venni.

Szóval jöttek a gyerekek is, meg azért épülünk is. Úgy, hogy nem sajnáljuk magunkat, és dolgozunk. De én azért nem halálra, én mindig elérhető vagyok a gyerekek számára. Persze volt olyan, hogy valami már nem ment a "gyerekek miatt", de akkor váltottunk. Persze nem könnyű, volt olyan, hogy be voltam tojva, hogy most mi lesz, de az a tény, hogy mindezt munkából akartuk elérni a saját erőnk által mindig segített végül..

Ne higyjétek azt el, hogy nem lehet megcsinálni, és ez a mai generáció képtelen rá. Nem vagyunk rá képtelenek, nem vagyunk rosszabbak, mint a régiek..

És még egy gyerek után is lehet úgy dönteni, hogy nem kell több. Ha mondjuk 24 évesen szül valaki egy gyereket, mondjuk 26 éves, amikor visszamegy dolgozni.

Amire 27 éves, addigra az alapbetegségeken túl vannak, 28-29 éves korától már majdnem 100%-ig úgy tud dolgozni, mint annakelőtte, építheti a karrierjét, és ha nem tervez több gyereket akkor már nem is kell félbeszaktania.. De ő döntheti el, hogy később karriert épít, vagy éppen még szül pár gyereket, és nem a természet dönti el.. Szerintem ez az igazi szabad választás..

Persze ehhez nem árt egy normális család, elsősorban egy olyan férj, aki hasonlóan gondolkodik, és aki becsül téged annyira, hogy a másik fele legyél, akár az életben, akár, ha a sors úgy hozza, a mukában is.. Enélkül tényleg kínlódás, és nehéz sors lehet a babaakarásból...

Köszönjük szépen! Remélem így lesz!

Érdekes egyébként, amit mondasz. Nagyon sokszor jut ez eszembe, ez a "másik oldal"... Hogy ha várunk, lehet egy biztonságosabb, stabilabb háttérbe születhet a baba, és én is lehet kiegyensúlyozottan tudnék babázni. Sok 30-as, sőt 40-es éveiben járó anyukát látok így... annyira sugárzik belőlük a nyugalom, az a biztonságérzet.. hogy ő már biztos lábakon áll, tudja kiféle-miféle, és hogy most pedig a gyermekére szenteli az energiáit. Szép dolog ez.

Biztos vagyok benne, hogy kemény munkával, kitartással el lehet érni a célunkat, ahogy ti is tettétek. Azt is tudom, hogy benne van a pakliban, hogy 10 év múlva már jobban fogunk állni (azért remélem, csak haladunk majd előre!), de akkoris, ezt a harcot együtt vívjuk meg :) És bárhogy is alakul, én boldog leszek!

De ha belegondolok, hogy 10 év múlva kezdjünk bele.. akkor ezt az időt, a mai énemre visszagondolva annyira elvesztegettnek érezném... kinek mi a legfontosabb. Rábízom az ÉLETRE, úgyis úgy lesz, ahogy lennie kell. ;)

Szia!

Gratulálok a picikhez! :) Jó egészséget nektek, és ilyen sok-sok örömet, ami árad a leveledből! :) Ez jó dolog, hogyha a szülők nem kapatják el a gyerekeiket, még ha megtehetnék sem, mert sokszor ez a gond, hogy gyerekként nem tanulja meg tisztelni a munkát, azt, hogy van, amiért meg kell dolgozni, akkor neki lesz csak nehezebb az életben. Szerintem ti is megdolgoztatok azért, amiben most vagytok, de ahogy írod, nektek sem lehetett könnyű... a lombik sem lelkileg sem fizikailag nem könnyű lehet. De itt vagytok, család, boldogan, és ez a lényeg. :)

Köszönöm!

Mi is nehezen hoztuk össze, kemény munkával, "nélkülözéssel". Annak ellenére, hogy jó módú családban nőttem fel, sajnos a szüleim segíteni nem tudtak/tudnak. A párom családja részéről sem volt/van segítség.

10 évvel ezelőtt, amikor megismerkedtem a párommal, a 0-ról kezdtük.

Én nem bántam meg, hogy az eszemre és nem a szívemre hallgattam, bár most akkor már lenne egy kb. 8 éves gyerekem.

De így nyugodtan nevelhetem a gyerekem, nem azon kell rágódnom, hogy ki tudom-e fizetni a rezsit, az albérleti díjat és hogy mikor menjek vissza dolgozni, hogy ne nélkülözzünk.

Sok sikert! Biztos vagyok benne, akárhogy is döntötök, az úgy lesz jó!