Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Egyéb témák » Az Út és a Cél! cikk

Az Út és a Cél!


Életkép: Mi módon gondoljuk azt, amire figyelünk!

Mikor a taxi megállt, a sofőr hátrafordult, mintegy pótolva azt a pillanatot, amikor az utasa beült. A hátsó ülésen egy fiatal nő utazott, ám idáig nem akart tolakodó lenni, hogy hátra forgolódik. Most már nem tudta leplezni tetszését és azt a kimondhatatlan érzést, amit csak egy nő okozhat. Az utas észrevette a már kicsit sem titkolt érdeklődést és ajka szélén egy röpke mosolyt lehetett látni, oly kicsit, hogy a sofőr meg sem látta. Kifizette a fuvart és szinte tudta, ma még többször is emlegetik majd.

Az Út és a Cél!
Kép: Pixabay

Mikor a járdára lépett, már lehetett látni (a taxisnak is), hogy arányos termetű kb. 175 cm magas, nem vékony, de nincs is súlyfelesleg rajta. Sötétbarna, egyenesszálú haja a lapockája közepéig ért. Meleg barna szemei tisztán csillantak meg a napsütésben és érdeklődve nézett körül. Hosszú formás lábai manökenekre emlékeztettek. Feszes napbarnított bőre olyan érzetet sugallt, mintha valami bársonytakaró lenne ráterítve. A derék és csípő vonala könnyen magára vonta a férfiak figyelmét. Most a húszas évei végén járva, érett nőként, ha nem is megszokta, de elfogadta azt a tényt, hogy ezek a tekintetek természetes pillanatai az életének. Azt sem tagadta önmaga előtt, hogy (hangulattól függően) még a önérzetének is jót tesz.


Rugalmas léptekkel indult el, mozdulatai nyugalmat és ritmust tükröztek. Megérkezett a vasútállomásra. Ez nem mindennapos eset volt nála, legtöbbször repülővel, kocsival és néha busszal utazott. Ezért is érezte úgy, hogy most mást választ, és bár az érzést nem lehetne izgalomnak nevezni, azért mint ritkaság, hordozott magában valamit, ami nem mindennapi. Szándékosan előbb szeretett volna érkezni, hogy át tudja élni az itteni légkört még a vonat indulása előtt. Mikor a csarnokba lépett, meg is állt kicsit. Hagyta, hogy az érzékszervei váltakozó ritmusban tudják feldolgozni a látott képben megjelenő sokféleséget. A színek számtalan sokaságát felvonultató emberek ruházatát, a zajos beszélgetéseket, melyeket a hangosbemondó sokszor szakított meg udvariatlan módon, a gyermekek kacagását, abban az ártatlan örömben, amit az utazás okozott nekik. Gondolatai közé pillanatokig nem tudott más befurakodni, mert a képek, hangok, illatok és érzetek lekötötték a figyelmét.

Az első ami eszébe jutott, mikor már az ingerek elérték a feldolgozhatóság elfogatható értékét, hogy ez kicsit olyan, mint valami népünnepély. Mintha az itt lévő emberek nem is valami felé tartanának, az út célja eltörpülni látszik az út megtételének izgalmai mögött. Tovább indult és hamar megtalálta a számára fontos információt, már a vonat felé tartott, amin majd utazik. Gondolatai már nem álltak meg, a jelen történését valamilyen hasznos tapasztalattá formálni, itt és most. Azt már tudta, az ilyen lehetőségek sokat fejleszthetnek a személyiségén. Igen, és ezt most használja is. Amikor az utazás fontosabb, mint az elérni kívánt cél, akkor látjuk-e a célt?

Egy óriási műanyagláda mellé ért, amiben a növény már kisebb fává nőtte ki magát. Megtorpant és érezte is a növényből áradó szavakkal nehezen leírható kapcsolatot. Egy kisleány ütközött neki, a gyermek megszeppent, de ő rá mosolygott kedvesen: -Semmi baj!- mondta és a lányka már szaladt is a szülők felé. Út és cél - ez most itt a kérdés, nem terelheti el a figyelmét semmi! Természetesen nem láthatjuk a célt is, meg az utat is egyszerre -gondolta- a cél mindig egy döntés eredménye. Valaminek a tervbevétele az, amit célnak lehet nevezni. Az ilyen jövőre fordított elképzelések céllá válása jelenti, hogy milyen irányban szeretnénk haladni az úton. Ez lehet átgondolt jövőkép és lehet egy akaratlan életvitelből származó cselekvéssor következménye. - Vajon én melyiket teszem, vagy nem teszem? - kérdezte magától.

Már odaért a keresett kocsihoz, fellépett a lépcsőn és a fülkében leült. Kellemes érzetet keltett benne, hogy figyelmesen tudja kezelni a gondolatokat és képes a következtetésre. - Miért nem tud ez mindig így lenni? - hallatszott egy belsőhang. Belenézett a kézitáskájába, ahol sok minden mással együtt meglapult egy kis könyvecske: Marcus Aurelius Verus Augustus Elmélkedései. Nem vette elő, úgy gondolta marad az utazás élményénél és majd később olvas, ha az alkalom úgy hozza. Hirtelen úgy érezte, mintha két részből állna és mindkettő magának akarná a gondolatai teljességét. - Határozatlan lennék? - szólt az újabb kérdés önmagához. Nem tudott hirtelen válaszolni, mert a szerelvény megmozdult. Ez az utazás is kezdetét vette a cél felé. Elmosolyodott - Most „csak utazzunk!” -




Írta: kvazir, 2019. március 24. 09:35
Fórumozz a témáról: Az Út és a Cél! fórum (eddig 56 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook