Anyósok ide!!! (beszélgetős fórum)

*

☻

Miért kéne anyós-meny kapcsolatban anya-lánya viszonyt kialakítani? Nálunk mindenki egy a hatból, ha itt van, ha távol van. Nekem a menyem teljesen egyenrangú ember a család minden tagjával. Mi békében és jókedvben megvagyunk egymással kb. 8 éve.

Nem kell minden mögött drámát keresni. Sokkal egyszerübben kéne élni, nem kell hazudozni, tudni kell bocsánatot kérni, ha valamit nem jól csináltunk,tudni kell nevetni, jókedvűnek lenni vagy sírni ha kell. Pontosan tudom, hogy kinek mi a szokása, a kedvenc étele vagy éppen mit nem szeret és soha nem jobb kézzel vakarom a bal fülemet!Egyenesen, kertelés nélkül beszélünk meg dolgokat, amit például én soha nem tehettem meg

a szüleimmel. Én soha nem éreztem és éreztettem, hogy anyós vagy meny, nálunk ilyen ismeretlen. Mi jókat beszélgetünk, nevetünk együtt és megbecsülünk minden együtt töltött percet, mert sokat vagyunk távol egymástól a munka miatt, de ami megadatik, abban a másiknak örömet akarunk szerezni. Mert mi így érezzük jól magunkat. Semmi sem kötelező és semmi sem elvárt, főleg nem a tisztelet, mert nálunk mindenki úgy gondolja, hogy az a legalapvetőbb dolog, olyan, mint a levegővétel.

Csak holnap válaszolok, ha megszólítasz, mert most megyek a kórházba, hogy kicsit beszélgessek az édesanyámmal és elaltassam, mint a babákat szokás. Sajnos.

Ajándékozni mindig nehéz, főleg ha tényleg azt szeretnéd, hogy igazán jó ajándék legyen. Ha mindegy mit adsz, csak legyen valami, akkor sokféle sz@rságra el lehet költeni a pénzt (pizsama, zokni, törölköző hihihi).

Mindenképp legjobb valahogy kipuhatolni, minek örülne a hölgy. Nekem az is jól esne, ha kerek-perec megkérdezné mit szeretnék, ennyit pénzt szán rám. Ha nem fér bele a keretbe, hozzáteszem, de legalább azom van, ami kell. Még 100x jobb, mint a sok felesleges holmi. A sok-kevés fogalma relatív. Nekem pl. 3000 Ft ajándékra szép összeg, 7000 Ft sok is. De ha valakinek csak 1000-re futja, nem nézném le.

Most,hogy így visszaolvastam,valóban ilyen a Te anyósod?

Hát nem semmi!

Ezt jól leírtad!

Én mindig így csinálom,sokszor együtt vesszük meg az ajándékot a menyemnek valóval,vejemmel.

Ha ajándék ötletem nincs megkérdezem a lányom,hogy mit vegyek az unokáknak,amire valóban szükségük van!

Ha hozzám jönnek vendégségbe,megkérdezem,hogy mit süssek,főzzek.

Ez így helyes ahogy leírtad!

Légyszives ne többes szában,de egyébkét igazad van.A menyem utálja a spenotot ,mi szeretjuk/unokák is/ezért neki mindig káosztát főzők,mi eszük a spenotot.Szerintem ez természetes és csupán kedvesség.Én pl pénzt karácsonyra nem adok,de előre megbeszéljuk mit vegyek.A menyem utálta a gyümölcs tortát,de én sokszor készitek/neki mást/és végül már megszerete.A krumpli salátát mi szeretjük zelleresen menyem és vőm utálja ezért ők külön kapják.Ugy gondolom ezzek apró dolgok,de v.szinü később ezek rontják meg akapcsolatot.

irjatok csak le és tanulunk.

Azt is bizonyitott dolog,hogy az anyás nem ösztönös,egy tanulási folyamat.Nekem annak szülés

után mindent tudok/mondta anyám/.Ez nem igy van,bizonyos dolgok ösztönösek.Fürdetést,pelenkázást,stb meg kell tanulni,bizonyos helyzetekben mit is kell tenni/ha éjszaka sir/Vagyis ismét témánál,tanulni kell az anyóságot is.

Részben van igazad,sok számit attól hogy milyen nevelésben és szeretetben nevelkedett.Valamiért ilyen,persze ez nem mentség.Gyermek korában kevés vagy egyaltalán nem kapott szeretetet.

Az én példám,anyukám tanítónő volt,nem kapott szeretet,adni sem tudott.Egyszer nem simogatott meg,cirogatott.Nekem ez volt természetes akkor.Gyerekek születése után megkelett tanulni simogatni,dicsérni

Bocs.én nem rád gondoltam.Te reálisan gondolod,nem tömjénezed magad.Nem kiálltottad ki magad tökétesnek.igyikünk sem tökéletes,én legalábbis nem.

Az anyósságról volt szó és abban egyett értettünk,hogy tanulnu kell és van előttünk egy minta ,jó vagy rossz.Nekünk is van szülünk/volt/ anyósunk.A gyermek nevelést is tanulni kell,ez nem ösztönös.Ezt majom kisérletekkel igazolták.Tégy ha édesanyád simogató volt,v.szinü Te is az leszel,ha nem megkell tanulni.

Nem attól rossz valaki, hogy anyós, az biztos. Aki rossz anyós, annak általában a jellemében vannak egyéb hiányosságok is. Ha valakit csak a menye tart rossz embernek, ott nem az anyósban kell a hibát keresni.

Én pl. ismerek rossz menyeket is. Egy van a távolabbi rokonságban is. Na annak aztán még senki nem tett a kedvére, nemcsak az anyósát utálja, de az egész famíliáját. Mindenen megsértődik, úgy viselkedik, mint egy dáma a parasztok között. Pedig senki sem akarja megsérteni, csak soha semmi nem tetszik neki, de soha nem mondja, hogy mi a problémája. Ha esetleg valaki rákérdez, akkor: Ááááá semmi! No ott biztosan nem az anyósban a hiba, habár ő sem tökéletes (én szívesen cserélnék vele anyóst), de nem szól bele semmibe neki, mert 1 évben ha 3x látja. Ráadásul az unokákat is elidegeníti, ez nem tudom kinek jó? Itt sem az anyós-meny viszonnyal van a baj, hanem egyszerűen kibírhatatlanul rossz a természete, csak a férje bírja, de diplomatikusan nem alkot róla soha véleményt, nem tudom vele egyébként hogyan viselkedik.

Szia-Szia!

Bizony igy van,gondoljuk végik.Te hiszel abban hogy anyós és meny között ,anya-gyeremek kapcsolat/nagyon szoros/ sokáig fenntartható?Kikiáltva magát "jó anyós-anyának",mindent együtt tesznek :Később kiderül az ilyen ember tulajdonképen önző ,csarnok/bár ő ugy gondolja ,hogy imdája a menye/Igy is tömkre lehet vágni egy családot nem csak kritizálással és veszekedéssel.a jóindulat néha többet árt.Most már értem "a pokolhoz vezető út,jókivánsággal van kirakva"

Szereti a maga módján. A gyerekeit is hasonlóan, de ők ebben nőttek fel, nekik megfelel, nálunk egy kicsit mélyebb, önzetlenebb volt a szeretet. Addig szereti, míg agyára nem mennek, aztán elküldi őket, ne idegesítsék, minden olyan felszínes.

Egyébként addig nem voltak konfliktusaink, míg a gyerekek meg nem születtek. Addig nem is tűntek fel ezek a különbségek a 2 család közt. És a tanult mintát hozza magával mindenki, de egy házasságban lehet csiszolni. Csak azt bánom, hogy a gyerekeknek igazán 1 nagyanyjuk van. Én megvolnék nélküle, nem vagyok ráutalva, nem is szeretném, mert akkor aztán mindenki tudná, hogy én rászorultam valamiben.

Azt hogy ki milyen tőkéletes tudjuk.Milyen hibákat kővetünk el?

Ugy inditottam,hogy mondjátok el mit és hogy csináljunk.Tanuljunk egymástól!!!

Legalább is én szeretnék.Gyermek nevelésközben is sok hibát kővetünk el,persze nem akarattal,mert ugy gondoltuk hogy igy helyes.Később derült ki,nem igy kellet volna.

Csak egy pl.gyermekeimet mint minden anya féltettem a megfázástól,ezért egybe sapkét és sálat adtam rájuk./34 és 32 évesek most/egy hete derült ki ,hogy ők ezt utálták,ahogy kiértek levették.

Kb 10 évvel ezelőtt sokat gondokodtam,milyen lesz majd ha gyermekeim elmennek.Már akkor mondtam van baba áplolás-gondozás/tanitom/,terhes tanácsadás,de anyós iskola nincs.Nem baj ha egymástól tanulunk,mert mindenki kővet el hibát.

Én csak sajnálni tudom azokat az embereket akik csak jók,tökéletesek.Én nem vagyok egyik sem.

Sziasztok!

Visszaolvasva a hozzászólásokat, úgy látom igen csak dúlnak az indulatok. Anyós vagyok én is. Vejemet több mint 10 éve ismerem, 3 és fél éve vagyok az anyósa. Soha nem éreztem, hogy a lányomat elveszítettem volna az által, hogy férjhez ment. A lányom szülőtől való leszkadása úgy történt, ahogyan az a nagy könyven meg van írva. Lányommal, vejemmel a kapcsolatunk töretlen, a vejünktől soha nem kívántuk, hogy anyának, apának szólítson. Sok éve már, hogy tegeződünk és a kereszt nevünkön szólít, a fiunkkal pedig haveri kapcsolatban áll.

A fiunk leszakadása rólunk, a szülőktől nehezebben megy úgy veszem észre. Nagyon ragaszkodik hozzánk. Az utóbbi hetekben több alkalommal említette, hogy mennyire rossz lesz neki, ha az egyetem miatt el kell költöznie itthonról. Én bizony most buzgón imádkozom azért, hogy sürgősen találjon egy kislányt, aki ezt megkönnyítené neki. Nem hogy féltékeny nem lennék a kislányra, de kimondottan örülnék, ha kicsit megkönnyítené a leválás -nem csak fizikai, de lelkileg is- nehéz folyamatát.

Az a szülő aki úgy érzi, hogy gyermekét elveszti a veje vagy menye miatt, az bizonytalan saját magában. A gyermek gyermek, a szülő pedig szülő marad mindörökké. Úgy gondolom fölösleges azon tépelődni, hogy ki áll gyermekünk életében elöl, a szülő vagy a gyermek párja. Lehet egymás mellett is élni, nem versengve. Tudni való, hogy vannak olyan élmények amelyek elvitathatalanok egy szülőtől, gondoljunk csak a kora gyermekkori történésekre, az első szavakra, az átvirrasztott éjszakákra, de vitathatatlan az is, hogy van olyan élmény amit csak gyermekünk párja képes biztosítani.

A tisztelet kérdéshez egy gondolat: a tiszteletet nem megkövetelni, kivívni kell, hanem kiérdemelni! És ez igaz mindig és mindenkire.