Anyós reakciója (beszélgetős fórum)
Hát had jöjjön! Az az anya, aki nem tudja tiszteletben tartani a fia érzéseit, választását, külön életét, és nem örül a boldogságának, az nem szereti, csak birtokolni akarja, mint egy tárgyat. Kérdés, hogy ilyen felfogású emberhez kell-e mindenáron ragaszkodni......
Nekem az volt a legborzasztóbb, amikor az esküvőnk után, amikor az összes vendég elment, a földön fekve sírt, és azt üvöltötte, hogy mivel érdemelte ki, hogy ezt tegye vele. Apukám lábát ölelte át, úgy sírt. Nyugtatót kellett neki adni, mert nem volt képes megnyugodni :(
Számomra az volt a borzasztó mikor a férjem kimeredt szemmel csak nézet maga elé. és megkérdezte (mit tettem én, hogy az anyám ilyen)
Igen, hasonló a szitu.
Akkor rögtön jön, hogy ellene hangolom a férjem... :(
Igen ebben igazad van, csak ott van hajlandóság a "TOLERANCIÁRA" ami anyósomnál nincs:-(
Szerintem nincs olyan, hogy választani kelljen. Mindig az összekötő kapocsnak (jelen esetben férj) kell helyrerakni mindkét oldalt. Ahogy én sem hunytam szemet esküvőszervezés közben az én anyukám ötlete felett és bevállaltam a vitát és mosolyszünetet, úgy a férjemnek is elmondom, ha valami nem tetszik. Nem a vita szítása a cél, sem az, hogy egymást imádják... A férjnek helyére kell tenni az anyukát, alkalomadtán a feleséget is. Senkinek sem könnyű helyzet. Nektek is ugyanúgy fenn áll, hiszen a ti férjeteknek is jóban kell lennie anyutokkal, és gondolom ti sem hagyjátok, hogy az anyukátok a fejetekre nőjön. Vagy nem?
Na igen itt a baj: az anyósok mindig a menyüket okolják. Az eszükbe se jut, hogy ők is ludasak. Nem azt mondom, hogy mindenről ők tehetnek. Mindenki követ el hibát, de sok anyós azt hiszi: ők bizony tökéletesek.
Hát kb. nálunk is ez van. Volt már olyan, hogy mondtam páromnak "vagy te szólsz rá, vagy én, de nagyon jól tudod, hogy abban nem lesz köszönet". Ismer: tudja, hogy elég nagy a szám, pláne ha betelik a pohár. Ilyenkor rászól az anyjára.. de van, amikor nem. Meg is értem valahol. Tudom, hogy utál vitatkozni, igazságot tenni meg pláne.
A férjem is megértem, mert nekem is fájna a szüleim és a férjem között választani.
És igen, az én anyósom is szeret arról tenni, hogy vele rosszba legyen a fia, és utána engem okolhasson.
Jó kérdés.. bár nem hiszem, hogy a férjek az áldozatot játsszák. Nekik sem könnyű.. hiszen eleinte ott van a párja és az anyja. Kit válasszon? Aztán telik az idő.. a gondok meg fokozódnak. És hát némely anyós azért tesz is róla, hogy a fia ne álljon vele szóba.
Nálunk a párom pl. mindenkinek szeretne megfelelni, ami persze lehetetlenség - de Ő senkivel sem szeret leállni vitatkozni.
Így amikor nagy a balhé, akkor vagy én szólalok meg és védem meg magunkat vagy senki.
Aztán persze itthon lecseszem én, de az egyik fülén be a másikon meg ki.
Igazából csak azt nem értem, hogy miért meny-anyós párharcnak kell lennie. Ugyanis az anyós a férfi/férj rokona, nem a leendő asszonynak kell vele megbirkózni, hanem a gyerekének... Elnézegetem sokszor, hogy a sok szerencsétlen faszi mit meg nem enged feleségnek/anyósnak, had tépázzák egymást, ők meg játsszák az áldozatot....
Úristen.. :O
De lehet, hogy nem is hinne neked.
Jézusom..ez már tényleg féltékenység..
Hú ,az már durva! Igen, lehet egy sokkterápia segítene neki észhez térni. Ha az se, akkor kösse fel magát ő! (jujj, ez durva volt, na de akkor milyen anya az ilyen?!)
Mi is összevesztünk az esküvő előtti napon.
A férjem utána annyira kikészült, hogy az esküvőnk után fel akarta magát akasztani.
Anyósom nem tud erről, de lehet, el kellene mondanom neki, akkor talán észhez térne.
Mi nem tartjuk a három lépés távolságot.. mert nem is tudjuk. Elbeszélgetünk, néha-néha megkávézunk, ilyenkor kenyérre lehet kenni. De ált. előjön a sötét oldala, és akkor nagyon nehéz vele. Ráadásul általában a bolhából csinál elefántot.
Most pl. nagyon azon van, hogy anyuék jöjjenek fel. Őszintén: én nem szeretném. Mondtam is páromnak, hogy ez senki ellen nem irányul, de nem látom értelmét, hogy a két anyuka jóban legyen, mert annak idővel úgyis meglesz a maga böjtje.
Nálunk is hasonló a helyzet :(
Tudom, hogy ő is nehezen viseli... :(
Igazad van!Ezért nem "hódolnék" be neki a jelen sztoriban!
Mivel nálunk még nincs gyerek, így rám féltékeny. Ha kapok egy szál virágot, akkor csapkod.. ha kapok egy doboz bonbont, csapkod. Komolyan: mint egy gyerek. Néha már tényleg aggódom, hogy mi lesz, ha egyszer lagzi lesz. Mert őt ismerve ott is képes lenne alkotni.
Nálunk amikor a szüleimnél laktunk az elején még jöttek, de utána nem tetszett nekik, hogy le kell húzni a cipőt a szoba előtt, kisebb okok miatt, mint padlószőnyeg, és a gyerek mászkál a földön, ezért a nappaliban inkább leültek, vigyem ki a gyereket, ott nem húzták le a cipőt, holott ott is vastag szőnyeg volt, de mi nem szóltunk inkább, és mégis nem jöttek csak 2-szer utána.Azóta amióta a gyerek nagyobb az apja elviszi, de csinál olyat, hogy az udvaron nem lehet játszani inkább kiviszi egy veszélyes helyre, az út szélére játszani, nehogy a virágai sérüljenek.Mondjuk az enyém többek szerint nem 100-as :)
anyosomek anyumekkal lagzi otta 1szer talalkzotak...ez mar 3 es fel eve... nagyon nem erdekel az o viszonyuk, hogy nem beszelnek stb...mi babat akarunk magunknak, nem a nagyszuloknek! aztan majd alakul valahogy....majus elejen kell szuljek. eszembe sem jutott eddig, hogy a babavallalashoz a nagyszuloknek puszipajtasoknak kell lenniuk.
:D
Én is ellennék vele, csak agyamra megy az állandó hasonlítgatás a rokon anyukához és ezáltal Némót hasonlítgatja ahhoz a kisgyerekhez, meg folyamatosan velük példálózik. Emellett sorozatosan állítja fel a diagnózisokat, ha a Fiam elkezd sírni... És nem enged egyedül sehová, ha a szomszéd városba megyek piacra, "rámküldi" a dédit...
Anno, sok év tűrés után, az esküvőnk előtt nekünk is volt egy csúnya balhénk anyóssal, szintén pont az esküvő miatt tört ki. Akkor (hangsúlyozom, akkor, mert se előtte, se azóta nem emeltem fel vele szemben a hangom) jól kiosztottam, majd hónapokig nem beszéltünk. Láss csodát, ő belátta a hibáját, és ő nyitott felém. Azóta viszont megvolt a 3 lépés távolság köztünk, mert az mérhetetlenül nagy csalódás volt számomra, ahogy akkor viselkedett (és nem magam miatt, hanem a fia miatt). Én meg nem vagyok az a mártír típus, akivel mindent meg lehet tenni, mert van egy tűrésküszöböm, amit ha valaki átlép, akkor onnantól fogva vége a "barizásnak".
Persze, hogy menj el!
Ha unokáról kérdez, mondd meg, hogy igen, lassan szeretnétek...
Légy vele kedves, türelmes, semmiképp ne mérgesítsd tovább a helyzetet. Lassan-lassan normalizálódni fog a családok közötti viszony, de mindenképp elviselhető lesz, ha látod, hogy neki is ez a célja - márpedig úgy tűnik, hogy ez.
Mindenképp az legyen a cél, hogy ha nem is sikerül az, hogy örömujjongással, de toleranciával legyenek egymás felé a családtagok.
Faluban lakik, a feléhez ő nem szól, a másik fele pedig rá haragszik...szóval nem hiszem, hogy a szüleim lennének a hibásak, akiket imádnak mindenhol, pedig egy faluban laknak!
Nálunk is egész délután durrog anyós, ha meglátja, hogy anyámék eljönnek...
És tök totál féltékeny, ha Anyu megfogja a Kisfiamat...
Pedig ő állandóan fogdossa,akkor is simogatja, meg gagyarászik neki, ha szegény gyerek alszik...
Igazából szerintem itt a baj: a korukra hivatkozva bármit, bármikor megtehetnek. A kort tisztelni kell, ezzel még egyet is értenék. De ez nem jogosít fel senkit arra, hogy beletenyereljen más életébe.
Sorstársak vagyunk :)) Nálunk ugyanez a helyzet. Ha akarnám se tudnám őt kikerülni. De egyébként a mai napig beront a szobánkba, és olyan vehemenciával, hogy csodálom, hogy a kilincs még nem akadt ki.
Alapjáraton el vagyok vele, csak néha iszonyatosan az agyamra megy. Vasárnap pl. meg akart győzni, hogy vissza kell venni az órát. :))
További ajánlott fórumok: