A szerelem egyik fokmérője, hogy akarunk-e közös gyereket? (beszélgetés)

Sajnos csak így képesek parfümözni. Egy enyhe illat belefér, de nekem bőven elég valamilyen finom dezodor, amit csak nagyon közel hajolva lehet érezni. És nálam igaz az, hogy illat alapján választok. A teste illata alapján. Ha izzadt, és ez számomra nem büdös, hanem kifejezetten jó.

Sajnos az ilyen illatkirályom megcsalt :( valószínűleg másnak is bejött a teste bűze. Hát ez van.

Azért nem árt a 2.- 3. randin mondjuk futni vinni a pasit :)

Ez a meglátni és megszeretni is egy hülyeség szerintem (aki hisz benne, attól elnézést.) Meglátni és vágyakozni a testére esetleg, mert éppen olyan a libidó. Az embert szeretjük meg. Elég felszínes dolog lenne egy testet szeretni. Az ember ennél sokkal több.

Bírom az illattal hódító pasikat is. Rosszul vagyok a parfümszagtól. Egy pasi ne parfümözze magát.

Szeretetre meg bizalomra épülő párkapcsolatban akar élni a frász, nem 95 éves vagyok. Szerelemre épülő kapcsolatban élek, le sem írom, mióta, és emiatt tudom, hogy a szerelem nem csak két évig tart.

Ami nem zárja ki az épeszű gondolkodást. A szaporodási ösztön az szaporodási ösztön: nem uralja az embert és nem is jön mindig elő.

Amiről te beszélsz, az a dugniakarok érzése, ami a szerelem első két évében van a fejedben, mert minden emberi lény így van kitalálva.

Én pedig a szerelemről beszélek, ami évtizedeken át tart. Ha szerinted két évig van csak szerelem, utána meg már nincs, akkor valóban nem ugyanarról beszélünk. Én arról a szerelemről beszélek, ami akár húsz év után is van, nem pedig egy kis lángolásról az elején.

Ha a szerelem csak ennyi lenne, akkor nagyon szomorú lenne az élet.

Gyerekkorban szerelem? Ugyan :)

Nem tudok enni... ilyen velem pasi miatt utoljára 17 éves koromban fordult elő. Enni mindig tudok.

Utólag rájöttem, azok csak fellángolások voltak. Egy volt, akitől remegtek a lábaim. És ő külsőleg nem is felelt meg annak a sémának, amit kitaláltam magamnak, hogy nekem tetszik. Alacsonyabb volt és kicsit köpcös. Talán az lehetett szerelem.

Ami így kezdődik, bár utána a másik személyiségébe leszünk szerelmesek, az egész lényébe, de ahhoz meg kell ismernünk őt. Hiszen ha nem ismerjük, kit szeretünk? Csak egy testet? Az meg nem szerelem, hanem vágyakozás.

Ennek számomra semmi köze a gyermekvállaláshoz. Sőt, ha valaki az irántam érzett szerelemre hivatkozva elkezd a gyerekvállalás gondolatával ostromolni, az már nem stimmel. Miért látná bennem a gyermekei anyját? És itt jönnek az észérvek: nem járok bulizni, esetleg házias vagyok, jó anya lennék stb. De ha szerelmes, akkor ezen logika mentén nincsenek észérvek. Ha annyira szeret, úgyis csak engem akar, hogy nem akarok gyereket, nem kezd el agyalni, mert pusztán attól elégedett, hogy velem van.

Én értem amit írsz, meg azt is, amit előtte írtál, hogy amikor valaki szerelmes, logikus, hogy megfordul a fejében a gyerekkérdés is a szaporodási ösztön miatt. De épp ez az, hogy inkább csak a szaporodási ösztön az és nem a szerelem mert egy csomóan otthagyják egymást gyerek után vagy még a megszületése előtt, szóval nagyon nem nevezném az ilyet akkora szerelemnek, inkább felkorbácsolt ösztönöknek.

Ha pedig csak ösztön, azt ki lehet élni védekezéssel is. Utólag nem lehet visszacsinálni, ha megvan a baba.

Épp ezért én mindig fenntartással fogadom, amikor valaki ömleng, oszt hamar ott is hagyják egymást, ennyi vót a nagy szerelem mások meg diszkrétebben szerelmesek de tartósan (és nem szeretet meg barátságot értek alatta, hanem tartós szerelmet)

Hogy lehet-e racionálisan gondolkodni amikor szerelmes vagy? Szerintem igen. Nem mindenki kapkod, és hányszor egy megcsaló fél, aki szerelmes egy másikba, racionálisan felépített terv alapján keríti be az áldozatát meg minden részletre odafigyel meg minden. Most más kérdés, hogy arra használja, hogy átverje a másikat, de szerelmes is meg koncentrálni is tud egyszerre, a kettő nem zárja ki egymást, ösztön és racionalitás. De van, akinél igen. Ez nem jelenti azt, hogy ő csak mert hülye, akkor jobban szerelmes. Szerintem. De tévedhetek:)

"Én azt nevezem szerelemnek, amitől beindulnak a hormodjaid, amitől szárnyalsz, amitől nem tudsz enni, gondolkozni...amikor mást sem akarsz csak vele lenni, egyesülni és örökké együtt maradni."

És ez a gondolat vége, így van. Nem toldjuk még hozzá azt a mondatot, hogy "és még egy gyereket is csinálni".

Ahogy így most végiggondoltam, a fórumindító kérdésére az a tudományosan megalapozott válaszom, hogy: igen :D de ne egyetek meg ezért, én is szép szeretetre, meg bizalomra épülő párkapcsolatban élek, szóval nem becsülöm én le, attól, hogy a szerelemről más a véleményem. :)

Indoklás:

Minél szerelmesebb valaki, annál jobban elborítják az agyát a különböző hormonok, és minél jobban elborítják az ember agyát a hormonok, annál kevésbé tud racionálisan gondolkodni, ilyenkor hatalmasodhatnak el az ösztönök...stb. stb.

A szerelmet két felnőtt érzi egymás iránt. Akkor is, ha nem akarnak szaporodni. A szerelem tisztelet, szeretet, szexualitás elegye.

nem a szaporodási ösztöné.

ez most durva lesz:

Szerintem, akkor nem szerelemről van szó....szerintem.

Egyébként félbeszakítottak miközben írtam, és nem tekertem vissza, én balga!, aztán így alakult, hogy ennyire nyomatékosra sikerült a véleményem. ;-)

"Szerintem itt igazából a gyerek után való vágy az, ami szerintem minden szerelmesnél meg kell, hogy legyen."

Szerinted...aztán mi van, ha nincs meg?

Pedig igen. Nagyon nem mindegy, hogy nem lehet, vagy szeretnél, de nem jön össze.

Volt egy kolleganőm, nem lehetett állítólag gyerekük, de olyan nagyon nem is mentek a dolog után, ha jól tudom, viszont panaszkodott, hogy milyen jó lenne... Akkoriban még nem volt lombik, meg ilyesmi. Most már idős, és totál úgy állítja be, hogy óóó, hát nem is akartak, de közben látszik rajta, hogy meg van keseredve.

Nekem elvileg lehetne gyerekem, de nagyon nem akarok, és eddig sem akartam soha. Valahogy nem vagyok anyatípus. De ezt elismerem, belátom, van ennyi önismeretem, és reálisan látom, abban a szerepben nem tudnék megfelelően helytállni, mert nem akarok.

Ettől függetlenül voltam már szerelmes, de akkor sem akartam gyereket. Tőlem már akartak, de én elmenekültem :) a gondolat is taszít.

Pedig a korban már benne vagyok. De ha így is teljes az életem... olyan jól elvagyok én így.

Talán úgy csinálnám, ha akarnék gyereket, hogy előtte beszélgetnék az illetővel a gyereknevelésről, csak úgy, mindenféle témáról ennek kapcsán, ami felmerülhet. Persze, ez akkor is lutri, miből mit vált ki a szülő szerep élesben.

Én olyan pasit szeretnék, akinek már van gyereke. Így biztos nem erőlteti nekem, egyébként pedig abból, hogy hogyan bánik a meglévő gyerekkel, lehet következtetni sok mindenre.

Ha hatszor rosszul méri fel valaki, na az már elég gáz :D értem én, hogy szerelem, bár ez is érdekes, nálam van azért egy igényesség/IQ/érzelmi IQ/külső tulajdonságok minimum szint, ami alatt nem jön a vonzalom. És így a szerelem sem.