A pasiknak a kiegyensúlyozott nők kellenek (beszélgetés)

Én nőként is utálom az állandóan rinyáló,tovább lépni nem tudó nőket.Hát még a férfiak,akik egyszerűek,mint a bot.

Mindenkinek vannak problémái,de tarts barátnőt,akivel együtt lehet siránkozni.A kiszemelt pasit a becserkészési időszakban ne sokkold.

Igaz. Én szívesebben vagyok olyan lányok társaságában akik nem úgy nyitnak, hogy elpanaszolják az elmúlt évtized őket ért sorscsapásait, beleértve az exférj galádságait és kiterjesztve nyomasztó gondok köréta jelenkor napi nyűgjeire, mint például nem lehet sehol egy normális fodrászt találni és az egyedülállóknak csak korlátozott társkeresési lehetőségei vannak, etc... és

Én magam akkor is igyekszem mindekire rávigyorogni, mikor legszívesebben fölkötném magam mert az emberek - első alkalommal főként - nem kíváncsiak egy állandóan búvalb.szott panaszládára.

Múlt hétvégén egy alkalmi ismeretséggemmel utaztam el egy bécsi városlátogatásra a szabadság és kötetlenség jegyében és igaz, hogy ez arról szólt, hogy jólérezzük magunkatés egymást óhatatlanul előkerült olyan dolog, amely miatt abban a helyzetben természetesen támasza voltam.

Mindenesetre össze sem tudom hasonlítani azzal, mikor azon veszem észre magam, hogy a carpe diem helyett életvezetési és magánjogi tanácsokkal látok el egy sokszor még csak nem is látott de számtalan problémával küszködő csajt, akitől tudom, hogy ha össze is jön később úgyis menekülni fogok.

Tény, hogy minden férfi védelmező ösztöneit felébreszti egy elesett nő, azonban annyiszor volt részem ilyenhez az életben, hogy megtanultam ezt kezelni és diplomatikusan odébbállni, ha nem megy másképp.

Tartós együttélés, kapcsolat és házasság esetén nyilván megosztjuk örömünket és bánatukat, de úgy vélem alapból meg kellene próbálni azt, hogy nem azonnal "betámadjuk" a másikat egy sor olyan nyűggel, amelytől nem, hogy nem leszünk vonzóak de még könnyen kivívhatjuk azt, hogy messzire elkerülnek.

"férfi ismerősöm írta ki valamelyik nap, hogy unja a szomorú, továbblépni nem tudó nőket, és neki boldog, vidám csajok társaságára van szüksége, nem olyanokra, akik állandóan a problémáikról csacsognak. "

Ez így van, a ffiak nem szeretik a problémás és problémázó csajokat. Viszont: az élet nem habostorta. És amíg minden happy, addig a ffiak ki is tartanak a vidám, gondtalan csajok mellett,(akkor könnyű is kitartani), de amint beüt vmi (pl. egy nagyobb betegség, beteg gyerek, munkanélküliség stb), ők azok a ffiak, akik első adandó alkalommal lelépnek, mert hát a vidám csaj problémás lett.

Dehát a párkapcsolat aról szó, h "jóban-rosszban." Jóban könnyű kitartani...a rossz méreti meg az embert!

Arra vigyázz, hogy ne ragadj bele. Meg arra, hogy ne ez határozza meg a mindennapokat. Szerintem.

Amikor én egyszer depressziós voltam, de olyan igaziból, szóval diagnosztizálták is, na akkor az orvos azt mondta, hogy olyan tevékenységet csináljak, amit élvezek, amivel jutalmazom magam, ami jó. Na ebbe a szomorúzenérebőgniasarokban nem tartozott bele;) Persze, kell(het) az is néha. De nagyon néha.

Most éppen nincs miből tovább lépnem, mert a problémáim nem adottak voltak, hanem még mindig itt vannak.

Egyébként de, pontosan arra szeretném használni :) kicsit elbújni.

Egy igen népszerű férfi ismerősöm írta ki valamelyik nap, hogy unja a szomorú, továbblépni nem tudó nőket, és neki boldog, vidám csajok társaságára van szüksége, nem olyanokra, akik állandóan a problémáikról csacsognak.

Egyébként teljesen egyetértek, én sem szeretem az állandó sopánkodókat, de kicsit magamra ismertem ezek nők/lányok szerepében. Nekem is sok gond nyomja most a vállam, családi feszültség, anyagiak, és ez bizony a legtöbbször rányomja a bélyegét a napomra. Persze mindig érdeklődő vagyok, nem utasítom el soha a viccet vagy a témákat, ettől függetlenül nehéz a jóra koncentrálni, ha közben jár az ember agya. Van egy holland pasi, akivel már közel három hónapja beszélünk, nagyon jó a kapcsolatunk, tudom, hogy nagyon kedvel, én is őt, ettől függetlenül néha kicsit tartok tőle, hogy a problémáim nagyon kiütköznek rajtam. Ne értse félre senki, a megértők táborába tartozik, akiknek szintén vannak gondjai, de az enyémekhez képest kismiskák. Néha viszont tényleg nincs máshoz kedvem, mint a hangulatomhoz illő zenéket hallgatni, és sopánkodni. Baj ez?