A járókák ideje lejárt? (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A járókák ideje lejárt?
Én nem gondolom, hogy baj lenne. A gyermekorvos barátnőmnek pl. a második gyereke ilyen.
Ahány gyerek annyi féle. Nincs két egyforma ember.
"ezelőt többször panaszkodtam a páromnak, a miénk miért nem játszik el egyedül néhány percnél tovább. Szerencsére rájöttem, az lenne a baj, ha eljátszana. . . Hogy miért, mert nem azért szültem meg, hogy akár egy fél órára is magára hagyjam. Vagy ti nem így gondoljátok??? "
Szerintem ez a mondatod akasztotta ki a népet.
Nálunk a gyerekeknek kellett alkalmazkodni hozzánk, hisz ők jöttek a családba. ez nem azt jelenti, hogy mi nem alkalmazkodtunk hozzájuk, de alapból neki kell.
A járókát, meg védőnője válogatja,melyik mit mond. Most is azt mondom, ahány védőnő annyi félét mondanak:)
A járóka alapból egy nagyon jó dolog, ha arra használjuk amire kitalálták. És ahogy olvasom itt ezzel nincs gond.
Na. Ne sértődj meg, egyáltalán nem kell, nem bántani akartak. Fiatal vagy és kicsit hevesebben reagáltál.:))
Sziasztok!:-) Nekünk van járókánk, bár a lányom még csak 7 hetes.:-)) A nappaliban állítottuk fel, egyelőre csak ritkán van benne, beleraktam a játszószőnyegét, így jól elvan benne azon ritka alkalmakkor, amikor beleteszem. Ez most még csak olyankor van, amikor nincs kedve aludni, nálunk mondjuk vendég van, örül, hogy hallja a beszélgetést, de nem feltétlenül kell ölbe venni. Később is szándékomban áll használni, mondjuk olyankor, ha csönget a postás, vagy a vízóra-leolvasó, és pár percre biztonságban magára kell hagyjam. Amúgy nincs kifogásom , sőt, pártolom, hogy a kúszó-mászó kisgyerek szabadon garázdálkodhasson a lakásban, de semmiképp se túl biztonságos mondjuk főzés közben láb alatt... Ismerek olyan embert, akit gyerekkorában így forráztak le... Most, ha nem alszik és főzök, a konyhaasztalra rakott pihenőszékében van, így szemmel tudom tartani, beszélgetek, énekelek neki. De később szerintem hasznos lesz, hogy a gyerek a járókában, amíg olyan munkát végzek, ami rá nézve veszélyes lehet.
Egy szó mint száz, jó találmány a járóka, főleg, hogy a legtöbben valóban csak rövid időre használjuk. Addig meg nemhogy káros, sokkal inkább hasznos.
Én pártatlan vagyok a témában, csak elolvastam a hozzászólásokat, de ezen felütöttem a fejem
"az ilyen véleményeket amiket az újságban olvastál olyan anyukák adják, ha egyáltalán kérdeztek valakit, akik nem is használtak soha járókát. Hogy lehet valakinek véleménye olyanról amit még nem is ismer? Ez csak előitélet."
rohiani, te beszéltél a megkérdezett anyukákkal és elárulták, hogy soha nem használták azokat?
vagy le volt írva a cikkben? mert akkor ezer-ezer bocsánat! más esetben te. is. előítéletes. vagy. :D
Szerintem a hintábol elöbb kiesik vagy kimászik.
Nekem is van járokám.Nagy hálos.Szerintem elég biztonságos és hasznos.
Na, erről beszéltem! Kezdődik az ellenségeskedés... Na mindegy, én nem használtam olyat, hogy szar szülő, stb.
A másik, ha olvastad az első hozzászólásomat, akkor tudod, hogy nekünk járóka helyett rács van a gyerek ajtaján. (Ami szintén "börtön") Tehát, nekem nem azzal van bajom, hogy járókába teszik a gyereket, hanem azzal, hogy ott korlátozva van, mert nincs akkora tere.
Na, de most úgy őszintén! Szerinted nem gáz, ha egy gyerek 1-2 órát eljátszik egyedül, ebben a korban?? Nem 2-3 éves gyerekről beszélek itt, hanem egy olyanról, aki még szavakkal nem tudja a tudtunkra adni, hogy mi a baja.
Egyébként meg a hozzászólásodhoz visszatérve, az a legegyszerűbb, ha bizonyos mondatokat kiragadunk egy egészből, és így szinte teljesen más értelmet nyer.
Szia!
Teljesen egyetértek veled! Két gyermekem van, az elsőnél nem volt járókánk, volt viszont kompunk, 3-szor esett ki belőle, ezután kidobtam. A második gyermeknek már volt járókája. Igaz, ha rajtam múlik, nem lett volna, mert nem láttam értelmét, de a sógornőmék vették. Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy a járóka nem mumus, hanem jóbarát. Nem volt nagy akkori lakásunk, mindössze 74 négyzetméter, de a leányzó szeretett állandóan a közelemben lenni. A kiságyból hamar megtalálta a kiutat, a kompot már eleve nem engedtem be a házba, az etetőszék szerintem evésre való, így ő a járókában pocolt. Volt amikor pár perc után megunta, de olyan is volt, hogy feltűnt milyen nagy a csend és láttam édesen alszik benne. Akkor volt igazán lelkes, ha a bátyus is bemászott mellé. Egyébként később továbbadtam a tesóméknak, de a keresztfiam egy percet se maradt benne, annyira utálta. Ez is, mint minden ízlés és szokás kérdése, senki nem attól jó, vagy rossz anya, hogy járókában van e a pici vagy kenguruban, vagy a hideg/meleg padlón/szőnyegen! Pemetének abban is igaza van, hogy nagyon helytelen,szerintem, ha a gyerek irányítja a szülőt. Láttam ilyen felfogásokat és a szánalmas végeredményt is! Igenis szeretem és tisztelem a gyerekemet, de én vagyok az anyja, ő érkezett ebbe a családba, persze, hogy mi akartuk, de alkalmazkodni kell neki is, nekünk is.
Erről eszembe jutott, hogy mi is ezért szereztünk be járókát mikor már nagyon tudott közlekedni, mert a szoba felénél feltornyozott játék kanapékat simán átmászta, eltolta, ha ki akart menni :)
A mienk is hálós. Ha megszüntetjük, a kiságy fogja felváltani a szerepét, de nem szeretem összekeverni az alvás helyét és a játék helyét, ezért volt eddig járóka. Most már talán érzékeli a különbséget.
Nem akarok senkivel vitába szállni.
Az első gyereknél nekem se jutott eszembe a járóka, nem is volt. De a másodiknál valahogy nagyon is jól jött, hogy néha el lehet őket szeparálni egymástól és nem mindig a veszekedést hallgatom.
Két éves lesz most és ő igenis szeret benne lenni, van kis kendője, amit szorongathat és megnyugvással tölti el. Ha muszáj teszem bele, de nem tiltakozik.
Szerintem is jó dolog a járóka. Nekem is volt anno, és a lányomnak is, mindegyik hálós. Teljesen jól elvolt benne - többnyire - és volt, hogy 1-2 órát is, mert amikor ki akartam venni hisztizett, hogy ő benne akar maradni, de volt olyan is, hogy egyátalán nem akart bennmaradni. Volt, hogy magától kéredzkedett bele. De olyan nem volt, hogy kimászott belőlle, csak belemászott és akkor sem lehetett kivenni mert kivágta a hisztit. :) Odahúzta a puffot, felmászott rá, onnan meg be a járókába, melynek a funkciója most már ágyruha és a vasalnivalók gyűjtőhelye.
Aludni soha nem aludt el benne, de tényleg jó volt amikor főztem, mosogattam stb. benne volt. A járókát a szoba ajtajába húztam, hogy azért ki és be is lehessen közlekedni, de Ő is rámlásson, teljesen jól elvolt benne, ám mióta elkezdett járni azóta párszor kéredzkedett bele, meg egyszer mászott bele.
A lényeg a lényeg, hogy attól nem érzem magam rossz szülőnek, hogy órákra benne mertem hagyni, mert Ő maga akart a járókában játszogatni...
Sziasztok.Az én lányom is járóka nélkül nőtt fel, eszembe sem jutott,hogy vegyek neki,amíg használhatta volna sem.De nem is éreztem hiányát.Kicsi a lakásunk,helye sem lett volna,azért,hogy csak útban legyen,minek?
Jól elvolt a lakásban,a veszélyes helyekre nem engedtem,de nem is volt olyan fajta,aki mindenáron a vegyszert akarta volna megkóstolni.
Én sokat voltam benne annak idején anyám elmondása alapján,és bébikompom is volt.Ma már azt is szinte tiltják az orvosok,mert állítólag deformálja a lábat.Nem tudom,én még egy olyan babát sem láttam.
Azért később nem árt, ha néha magára hagyond a gyerkőcöt, mert meg kell tanulnia egyedül is elfoglalnia magát. Mondjuk a te kicsikéd ehhez még kicsi, de 1,5 v. 2 éves korában már igen is el kell játszania egyedül 1 órácskát, persze ez nem azt jelenti, hogy akkor otthon hagyom rázárom az ajtót aztán játszon. Az én fiam már 4 éves és néha kimondottan szeret egyedül játszani, főleg hétvégén, amikor felébred nagyon szeret pizsiben a szobájában játszani és kimondottan egyedül, aztán persze a nap többi részében velünk akar lenni, és úgy is van.
De 10 hónaposan én sem hagytam magára órákra, még akkor sem mertem elmozdulni mellőle, ha aludt, pedig tuti biztos lehettem benne, hogy 2 órát aludni fog, de mégsem mertem elmozdulni mellőle. Max annyi, hogy a nappaliban tettem vettem.
Nálam mind a háromnak volt járókája, mindnek fa, szép nagy. A legkisebbnek állítható magasságú, amit lent a nappaliban használtam. Mindhárom abban állt fel először, és szívesen eljátszottak, amikor a veszélyesebb háztartási munkákat végeztem.
A hálósról semmi tapasztalatom, olvastam, hogy azért nem olyan jó, mert a gyerek nem lát ki belőle a sűrű szövése miatt.
Ha olvastad, pont írtam kivételnek ezt az emeleti dolgot... Egyébként tisztelet a kivételnek, de van sok olyan szülő aki nem csak 10-20 percre teszi bele a gyerekét! Ezek általában azok a szülők, akiktől oly sokat hallani: "az én gyerekem akár 1-2 órát is eljátszik egyedül" Nég néhány hónappal ezelőt többször panaszkodtam a páromnak, a miénk miért nem játszik el egyedül néhány percnél tovább. Szerencsére rájöttem, az lenne a baj, ha eljátszana... Hogy miért, mert nem azért szültem meg, hogy akár egy fél órára is magára hagyjam. Vagy ti nem így gondoljátok???
És megjegyzem, mielőtt kapnám a válaszokat, hogy ti nem ezért használtok járókát, én bizonyos szülőkről beszélek!!! Mert sajnos vannak ilyenek is!!!
Ez jó téma. Épp most vagyok hisztis, hogy a gyereket sehogysem tudom eltávolítani a szemetes közeléből, mert a kis rácsajtó sincs felszerelődve, és ... Mi nem használtunk, nem elvből, hanem csak így alakult. De még lehet a következőknél, nem tudom.
Mindenesetre a komppal ne hasonlítsuk. Mivel abból elég sokan esnek ki tényleg. A férjem gyerekorvos, ő találkozott sokkal aki kiesetta kompból, de aki a járókából, olyannal eggyel sem.
Ha már nem tudok mit kezdeni ezzel az örökmozgó egy évesemmel, beteszem a kiságyába. Ami azért be van ágyazva nappalra. Jól elvan ott, pedig azt hittem utálni fogja. Persze, ha meglát ki akar jönni.
További ajánlott fórumok:
- Te fel mernél használni egy 2hete lejárt fagyasztott csirkét?
- Válthatok lakásbiztosításnál biztosítót az évforduló lejárta előtt? Megszüntethetem a biztosításom úgy, hogy nem fizetem a díjat?
- Frontin 0. 25-ös gyógyszert vettem be, aztán észrevettem, hogy lejárt. Lehet tőle bajom?
- Fél éve lejárt egy gyógyszer. Beszedhetem még?
- Munkaidő lejárta után naponta 1 óra várakozás a buszvégállomáson a buszra?
- Lejárt a mascarpone szavatossági ideje 1 hete, fel lehet még használni?