A cicáim (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A cicáim
Köszönöm az érdeklődést.
Cicukám eszik, iszik és a "dolgait" is rendesen elvégzi. Sőt már kiszolgálja magát vízzel, hallottam, amikor kiugrott a kádból.
A nap nagy részét kint a teraszon tölti.
Már a farkincáját sem húzza a földön, már emeli kicsit.
Örülök nagyon, hogy javul.
Köszönöm az aggódást - jobban van!
A csípőjével lehet gond, mert 3-4 lépésenként megáll, a farkincája lóg (de idegek nem sérültek, mert tudja picit mozgatni).
Néhány óránként kap nyers húst, mert az a jó vérképző. Iszik is.
Pisikél, kakikál csak óvatosabban.
Rendbe fog jönni. Figyelek rá éjjel-nappal és segítem őt. :)
:)
Köszönöm az aggódást. Mikor jött a pasi és beengedett a szomszéd kertjébe, én mindenre fel voltam készülve. Aprólékosan végig néztem a bejárattól addig, ahol láttam Grétámat utoljára. Suttogtam a nevét, hogy hol van, és egyszer csak felállt! :)
Nagyon hasmenéses volt, le kellett langyos vattával mosogatnom, de él!
Bizonyára mérgezett egeret, vagy ételt evett.
Itthon betettem a védett helyére, evett szaftosat, de még csak alszik. Kicsit hőemelkedése van, és nem akar vizet inni - ezért a szaftot kapta a cicakonzervből.
Köszönöm, hogy drukkoltatok.
Megviselt vagyok én is - gondolhatjátok.
Ne gondolj a legrosszabbra, ha volt ereje elmenni, reméljük, lesz elég ereje a hazaútra is.
Nagyon drukkolok, tudom milyen érzés.
Sajnos nem. Nincs is itt szomszéd.
Reggel 6-kor még szaladgált, kiment a kertbe, de 8 órakor már lógott a farkincája, vastag volt, és laposkúszásban jött be a lakásba. Azt hitttem hogy egeret hozott a szájában. Kizavartam (bánom). Kint láttam, hogy nincs semmi a szájában és nagyon liheg.
Átment a szomszéd kertbe, próbált pisilni, de nem sikerült neki. Egész nap figyeltem, próbáltam vizet adni, de nem kellett semmi.
Semmiféle külső nyomot nem láttam rajta.
Ő a leukózisos. Lehet, hogy most jött elő rajta, és állt le minden szerve, mert mikor hazahoztam, akkor a teste nagyon gyenge volt és hűvös. Mire ennivalót adtam volna neki, ismét elment.
Azóta nem láttam. :(
Nem lehet hogy egy szomszéd bezárta a Grétikét? mi a Cicut egyszer már évekkel ezelőtt elsirattuk, és kiderült, hogy a szomszéd garázsában volt napokig, amikro kerestük, a keserves nyávogására lettünk figyaelmesek....
Korábban már irtam, hogy nekem hetek, hónapok , sőt 2 év elteltével is jöttek haza macskáim. pld sokat elloptak, mert szépek.
Köszönöm az érdeklődésed.
Még mindig nem jött elő Grétikém. :(
Nem sokat tudtam aludni, mert minden mozgásra felfigyeltem, hátha Ő jött haza - de nem. :(
Kibőgtem már a szemeimet gyönyörűségem miatt. :(
Majd írok, ha biztosat tudok, de félek, hogy nem lesz jó hírem. :(
Sziasztok! Rég nem voltam, de köszönöm a jeleket!
(Nem tudom mindet rendszeresen viszonozni, nem személyes, csak érintõképernyõn folyton vacakolni kell egy örökkévalóságot, mīg megérti, hogy a jelekhez mennék.)
Zulu, ugye a kutyod jól van a süni után?
Jobbulást kívánok Grétikének!!!!
Most kövezzetek meg, de az én macskáim tetõkön is vannak egyelõre és azt nem tudom bekerīteni...
A kandúros szomszédoknak direkt cicákhoz találta egy ingatlanos ezt a zárt helyet...mert ilyen kellett, ugyanis Newton azelõtt egy Cabrio vászontetõjén napozott és a tulaj a gazdit megfenyegette, hogy amint meglátja, elüti, hát olyan hely kellett, ahol nem mehetnek utcára és mikor beleszerettem a cicákba és hoztunk sajátot, nekünk természetesnek tûnt, hogy ott fognak mászókázni-nézelõdni, ahogy gyakorlatilag az elsõ cicók is, akiket gyakorlatilag megtanultam ölbevenni. Meg kell mondjam, egyik sem kamikaze-cica, mégis minden nap izgulok, de egyelõre nem tehetünk semmit. Viszont nagyon büszke vagyok rájuk, mert vigyáznak. Püppi például hetven centit is képes két hónapon át meditálni, menne-e, vagy sem, Holly is megnézi, hova ugrik, mielõtt ugrik. Pont a kandúrok egyensúlyoznak számomra durva helyen, természetesen izgulok, de a kertben is felmásznak más cicák jó magasra és ha gondban vannak, nagyon magasról ugranak le(ha mernek), ott sem veszélytelen... de ha találnánk egy naposabb lakást, mert itt tavasszal 16fokban hibernálódok, a cicók bezzeg (lapos) tetõre járnak napozni, akkor természetesen okosabb leszek már...
Viszont ami jobban megrémīt, az a sirályok tömkelege...olyan óriásnak tûnnek.. és ha egyik visīt, olyan, mintha Hollym nyikogna...eddig még nem hallottam "sirályveszélyrõl", de nem tetszenek...
Egér... ha jól be lennék rezelve, lehet, hogy én is kergetés közben akár véletlenül agyonütném, ahogy egyszer egy csótányt a kollégium fürdôjében felmosónyéllel... annyira magamon kīvül visītoztam.... hogy is mondjam, láttam már cuki egérfélét az erdõben, de ha valami úgy kiborít, hogy ne tudjak magamról... nem biztos, hogy "tökéletesen"tudnék viselkedni...
Szép napot Nektek és a cicóknak-kutyiknak-paciknak-papagájoknak! (Bocs, ha valamit kihagytam!)
:-DDDDDDDDD
Elnézést kedves hoxa tag : szegény nyuszmusz (remélem nyuszmusz nevü nincs) :-DDDDD
OFF
A csóriról jut eszembe. Felénk is van ez a kifejezés, ugye amikor valaki szerencsétlenre, "szegénykére" használjuk.
Egyszer én is írtam itt valakire, hogy csórikám, és a csorieva nevű felhasználó beírt a fórumba, hogy mi a gondom vele, vagy valami hasonló, már nem emlékszem. (Úgy látszik feléjük nem használják ezt a szót?!)
Azóta nem merem hoxán használni, pedig amúgy szoktam. :D :D
ON
Esetleg legjobb az egyenes út alapon megmondani nekik, hogy a nyuszit nem így kéne tartani, mert fázik, stb, foglalkozni kell vele, DE ha ők nem kaarják, akkor te szívesen átveszed?
Már ha szívesen átveszed... de még az is jó lenne, ha új gazdit keresnél neki, csak addig nálad lehetne!
Szegény kicsi jószág... :(
Na igen, de mi van, ha megtudják, hogy átmásztam hozzájuk, és én vittem el a nyuszit? Simán feljelenthetnek betörésért, birtokháborításért és lopásért. Aztán mehetek a sittre! Párom is e miatt nem akarja, hogy magánakciózzak.
Valami mást fogok kitalálni!
Ja hát igen, csak így az a szerencsétlen állat fogja megszívni :(
Nálunk is a szomszédban húsvét óta van egy törpenyuszi. Mert ugye kell a gyereknek. :( Kint van a kertben éjjel-nappal, fagyban, melegben. Még egy nyomorult háza sincs. Amióta ott van, soha nem láttam, hogy foglalkoztak volna vele.
Mondtam a páromnak, hogy átmászok a kerítésen és ellopom. De nem engedi :(
Mert cuki, mert kell a gyereknek, mert ő jó fej és tart állatot, mert épp olcsóért adták, mert miért ne, mi közöd hozzá?
Kb. ezért.. :)
Sajnos tart :(
A múltkor is olvastam FB-n, hogy találtak egy sérült cicát, látták, ahogy épp zuhan le az emeletről :(
És sajnos nem kevés ilyen esetről olvasok :(
Persze! Még mielőtt kiengedtük őket a teraszra felszereltünk kb. 100 ponton rögzített, fémszállal áthúzott macskahálót. Annyira jó, hogy az egész súlyával neki tud dőlni, ha nem tud egyensúlyozni a korláton. Szerintem még az én súlyomat is kibírná. Persze ehhez nagyon alaposan és fixen kellett rögzíteni. Kb. 5 centinként. Sehol nem tud kibújni, beakadni. Már több éve megvan, simán nyitva hagyjuk az erkély ajtót nyáron, persze bent alszanak, de kimehetnek, ha akarnak. A szomszédoknak szoktak dumálni, mindig ott időzik pár kisgyerekes szülő és mutogatják, hogy: nézd, cica! Ezek meg teszik-veszik magukat! :)
Tart valaki úgy macskát emeleti lakásban, hogy nincs háló/rács a teraszon??? De hát az első adandó alkalommal kiugrik egy madár/lepke/bármi után!!! :O