A bántalmazás mint olyan, amiről senki nem beszél... (beszélgetős fórum)

Azért ma már nem annyira tabu ez,mint korábban.

Vannak segélyszervezetek,ingyenesen hívható telefonszámok.

A rendőrség bizonyíték hiányában nem sokat tud tenni.

A bántalmazás szinte mindig lelki bántalmazással kezdődik.

A nők "betörése" fokozatos.

Sokszor már csak akkor kapnak észbe,amikor elcsattan az első pofon,de addigra már teljesen le vannak építve mentálisan,ezért nagyon nehéz véget vetni egy ilyen kapcsolatnak,ha ügyes manipulátorral van dolguk,meg főleg.

Bárki kerülhet ilyen helyzetbe,a gyermekkorban bántalmazott nők különösen veszélyeztetettek, nagyon nagy százalékuk választ rosszul párt maga mellé,és nagyon nehezen lépnek ki ebből.

Ugye mindent otthonról hozunk,a szüleinktől tanulunk.

Aki ezt látta otthon,könnyebben viseli.

nehéz kérdések ezek,de már sokkal jobb a helyzet,mint pár évtizede.

Nekem ez a fórum valami szómenésnek tűnik.

- Rengeteg ilyen témájú fórum van a hoxán.

- Nem tartanak senkit rabságban, mindenkinek saját döntése, hogy kilép egy ilyen számára megalázó kapcsolatból

- Aki meg jól érzi magát benne, azon nem kell segíteni

- Nem szavalni kell, hanem megkeresni őket. Biztosan van mindenkinek a környezetében ilyen. Aki már a netre eljut, az tisztában van azzal, hogy mit kell lépnie.

Azt meg végképp kétlem, hogy senki ne beszélne róla, hiszen a tévéből is ez folyik reggel-este.

Vagy a sértettek nem mernek beszélni róla? Majd itt fogjuk szóra bírni őket? Itt fog öntudatára ébredni?

A véleményem, hogy itt nagyon sok kapcsolat, házasság ér válással. Nem egy olyan fórumot olvastam már, ahol közre adta az asszonyka, a problémát a kapcsolatában - két hónap múlva már váltak.

A nőkben is tudatosítani kell, hogy beszélniük kell róla. Még mindig sok az olyan család, ahol " elfogadott " a bántalmazás, szégyen és hasonló.

Nagy úr a félelem, a tudat, hogy nincs érdemi külső segítség, illetve annyira korlátozott még, hogy értelmetlennek találják az első lépés megtételét.

Családi háttér-segítség nélkül majdnem lehetetlen.

Baráti szinten pedig ismét nehéz, hisz ki vállalja ezt be hosszú távra? Az sem diadalmenet.

Sajnos még mindig nem állunk a helyzet magaslatán. Előrelépés van a törvénykezésben is, de olyan esetek vannak, hogy az eszem megáll.

Jelenleg ahol élek anyaotthont építenek, a telefonos lelki segélynyújtás működik már, de amíg a sürgősségi elszállásolás lehetősége nincs meg, tehetetlenek vagyunk...

Jobb híjján iskolákban tartunk ilyen jellegű előadásokat, próbálunk minél több fórumon beszélni a családon belüli erőszakról. De mindez nagyon kevés...

Minap volt műsorban a férfi, aki anno volt párja után ment és a gyerekét maga mellett vonszolva lövöldözött, 2-en meghaltak. Számtalanszor kért a nő segítséget, hangfelvételt készített, mindhiába. A tárgyaláson a védője azt mondta, a gyereke iránti hatalmas szeretet késztette erre, hogy visszakapja.

Vannak bőven még hiányosságok e téren.

Egyetlen megoldás létezik.

Az ember fogja a gyerekét, az iratait és elmenekül.

Ha van hová, akkor megnyugszik egy kicsit és próbálja az életét újra tervezni.

Megszabadulni a bántalmazó féltôl, az anyagiakat tisztázni - mindez hivatalosan.

Közben egy kicsit megnyugszik, de legalább is ki tudja magát néhány hónap aludni. Mert a rémálmok kisértenek hosszú ideig. Ha már egy kicsit biztonságban tudja magát és a gyerekeit, könnyebben tud a munkahelyre, esetleg lakásra koncentrálni.

A kilencvenes években még ennél is kevésbé foglalkoztak ezzel. Ha egy gyerek agresszív volt az óvodában, elintézték azzal, hogy rossz kölök, de az meg se fordult senkinek a fejében, hogy otthonról tanulta. Azóta szerintem sokat fejlődött a társadalom ezen a téren, habár még nem tökéletes.

Ezek az elnyomó emberek általában gyengék és azért kapaszkodnak ennyire az áldozatba, mert nélküle nem tudnának a saját lábukon megállni. Az áldozatnak meg sokszor lenne lehetősége elszakadni, a gát sokszor belül van, nem kívül.

Valamiért ezek a nők elhiszik, hogy ők azt a bánásmódot megérdemlik, vagyis szerintük is jogos a verés. De ezek a nők már olyan szinten sérültek lelkileg, hogy nem is akarnak ezen változtatni.

Pedig nekik is és a "verőlegénynek" is szüksége lenne kezelésre.

Tény, hogy létezik, de az is tény, hogy sok nőnek nem is lehet segíteni, mert ő, akkor is valamiért szereti a párját, férjét, ha monoklikkal megy dolgozni. Családon belül is van ilyen. Sokan próbáltak neki segíteni, mehetett volna külföldre is, hogy a férje meg nem találta volna. De, még a nő volt felháborodva, hogy mit képzelnek, ő szereti a férjét.

Segíteni azon lehet, aki maga is akarja.