55 -60-as nők életében a férfiak (beszélgetős fórum)

De jó, hogy kommenteltél! Az első válasz, ami hangulatában kapcsolódik a FI kérdésemhez. Lehet, hogy oda kellett volna betennem azt a könyv részletet, ami miatt a saját gondolataimmal keveredve felvetődött bennem a kérdés. Oda már nem tudom beírni sajnos, de ide most talán érdemes. Akit érdekel a téma, úgyis megtalálja itt is. Az idézett szöveg Lángh Júlia Macskák és férfiak c. könyvéből van.

"Vacsora legközelebbi barátnőimmel, kérdezem őket férjükről, élettársukról. Hogy milyen a viszony. Az egyik a férjéről voltaképpen nem érzi, hogy igazi társa lenne, nem tud kapcsolódni azokhoz a dolgokhoz, amelyek őt érdeklik, de közben nem érzi jól magát a bőrében, amióta nyugdíjba ment, keresi, mi lenne a dolga, ő, az asszony meg egyedül érzi magát. A másik nő, nevetve: amikor együtt töltjük az időt, mindig csak arról van szó, hogy ő hogy van, mit csinál, mik a gondjai a munkában, egészségben, rólam nem sok szó esik. Na, hát ez ismerős. A harmadik legyint, mit vártok, így is, úgy is egyedül van az ember. Aztán hirtelen azt mondja: ellenség. El akar taposni, be akar kapni,lenyelni, meg akar semmisíteni. DE nem, mert én taposom el! Ezen elhűlünk, leginkább én. Félelmetes lehet folyamatos harcban tölteni az életet. Bár talán nekik ez a jó, ha egyszer így csinálják. A negyedik csak annyit mond a harmincvalahány éve mellette élő férjéről: soha nem fogom megtudni, mit gondol. És mindegyikük: képtelenség megbeszélni azt, hogy akkor most voltaképpen mi is zajlik kettőjük között.Mert náha nagy zajlások vannak. De úgy látszik, ez csak a nőket izgatja."

Hát ilyesmiről szerettem volna én ezt a fórumbeszélgetést. Minden, a fentihez hasonló gondolatok az élet értelmén keresztül nézve kapcsolódik az elmúláshoz.

De a koronavírus járványhoz nem óhajtottam volna átérzéseket kelteni. :)

Ahogy körülnézek, mind gyakorlati, mind átvitt értelemben, nem sok okot látok az általános hurráoptimizmusra.

Visszatérve a FI kérdésére, bár még nem vagyok 55: szerintem a számvetés nem kor kérdése, sem az, hogy milyen szerepet játszanak valaki életében a férfiak. Mondjuk a 65 éves rokonom inkább megszabadulna a párjától, az 50-es barátnőm is, bár ő épp most újított be magának egy újabb szeretőt, a jelenleg szingli 50-es barátnőm meg vidáman elvan pasi nélkül, mellesleg én is. Szóval nincs szabály.

Jól írtad :

"Senkinek sem sikerült még örökké élni, tehát tudomásul kell venni bizonyos dolgokat."

Épp ezért élni kell a napokat, heteket, az időt, ami jut. Miért kéne a véggel foglalkozni amit úgy sem tudok befolyásolni mikor következik be! Viszont azt igen, hogy addig hogy élek! Tojok a covidra, a mutáns influenza bacikra, meg minden félnivalókra. Vigyázok magamra, embertársaimra, és megkeresem a szépet minden napban.

Abból indultam ki, hogy te nem félrecsúszol, hanem a témához visszacsatolsz és mederben akarod tartani a folyamatot.

Na mindegy.

Érthetően fogalmazz.

Hátha én is megértem, hogy mi köze a fórumcímnek és indító hsz-nek a covidhoz vagy fordítva.

Tényleg benn vannak ezek a szavak is. :)

Én olvastam egész más szemüveggel. :)