30 éves lettem (beszélgetés)
Jajj nee
Csak elnekezd, hogy biztos ezert nem lett ingere gyereket vallalni, mert amugy az egy termeszetes dolog.
Van sajat dontese, nem akar, kesz. En sem akarom, megsem vagyok problemasakkal korulveve. Nem muszaj mindenkinek szulni. Hala istennek ez nem a kozepkor.
Azta...
Hát nem csodálom, H ennyi sérült gyerkőc "radnyomja" a bélyegét. Sok rosszak vagy körbevéve, ez lehet az oka. Csak a rosszat látod a gyereknevelésben🙈
Hidd el, én is fizetném a sajátomat inkább, főleg ha belegondolok ennyi év alatt mennyi pénzt adtunk már másnak...csak hát a hitelhez kell önerő is. Na, az nincs annyi, hogy bármelyik bank is szóba álljon velünk, hiába tudnánk fizetni a törlesztőt.
Próbálom én is rávenni magam, hogy jó az az albi, de azért csak az a nagy álmunk, hogy egyszer lesz egy saját, kertes ház.
Igyekszem nem foglalkozni az elvárásokkal, meg azzal, hogy ki mit mond, de nehéz ettől elvonatkoztatni. Pedig ha meg tudnám tenni, mennyivel könnyebb lenne az élet
Nem vagyok doki, de sztem nem jártok közös úton a pároddal. Te másra vágynál már, gyerek, család, o meg talán még nem. Sztem beszeljetek erről!
Nem akarok turkalodni de annal azert vannak jobban megfizwttt munkakorok is neharagudj. Igazabol merlegelhetsz h valtasz, vagy maradsz abban amit szeretsz, de nem leszel olyan penzes.
En se tudom, megertelek, en nem is szeretem oket, csak nemtom honnan ered a frusztraciod.
Nos, kint akar gyerekre is vigyazhatsz ha beszelsz egy adott nyelvet biztos elony ha gyerekekkel foglalkoztal eddig de ez csak egy tipp. Ha nem akarsz, ne menjetek.
A hazassag meg kb olyan, hogy fingom sincs minek unneplik. Ket ember par het utan is donthet ugy, hogy papirral osszekoti az eletet. Annak a puszta tenye nem erdem, vagy valami siker, amire buszkenek kene lenni.
Logopédus-gyógypedagógus, sajátos nevelési igényű gyerekek ellátásával foglalkozom.
Igen, de a szüleim és a testvérem is nagyon fontosak számomra, nem tudom elképzelni, hogy ne találkozzunk legalább néhány hetente.
Akik megházasodtak, házat vettek is előrébb járnak. Jelenleg biztos vagyok benne, hogy nem lennénk alkalmasak egy gyerekre. Igazán nem vágyom rá, lehet önző dolognak hangzik, de nagyon szeretem a szabadidőmet :) Ha úgy tartja kedvünk, egész nap csak filmet nézünk hétvégén, ha épp nincs kedvem főzni, rendelünk valamit, van, hogy csak 2 nap után mosogatok el, és van, hogy még a kutyához sincs kedvem. Ezt egy gyerekkel nem tehetném meg. Egyébként gyerekekkel foglalkozom, óvodás korosztály, szeretem őket, alig várom, hogy nagynéni legyek majd, de sajátra nem vágyom. Egyszerűen nem tudom magam elképzelni anyaként
Hát nem leszek népszerű, de nem baj.
"Nincs gyerek de van egy kutya". Igen, akkor lehet, hogy "ennyi az élet". De a valóságban nagyon nem ennyi. Én mondjuk albi helyet fizetném a sajátomat. De az én vagyok.
Még fiatal vagy előtted az élet, változtass. Utazzatok, lássatok világot. Nem feltétlenül mennék külföldre sem, mert ha magatoknak éltek, gyereket nem terveztek és jó az albi, akkor még hitelt sem kell felvenni. Éltek a mának. Nem baj az.
De valamiért szorongsz és pánikolsz. Te biztos tudod miért. És nem kell a társadalmi elvárásoknak megfelelni és azzal se törődj, hogy ki mit mond.
Milyen szakma az ha nem vagyok tul kivancsi? Amugy nem muszaj szakmaban elhelyezkedni, en sem abban dolgozok, amilyen szakon vegeztem es en regota huztam vna ki ha nem kotne ide minden szerettem. De ti ketten vagytok, igy nem kell egyedul menned.
Szülők sajnos egyikünknél sem tudnak segíteni, igazából volt, amikor még mi segítettük ki párom szüleit. Külföld pedig sajnos nem opció - nem bírnám a családomtól messze, egyrészt, másrészt olyan szakmám van, ami eléggé kötődik a magyar nyelvhez.
De igen, lényegében az egész ország helyzete siralmas. Tisztességes munka nem elég ahhoz, hogy az ember előre tudjon lépni. :(
Hat de...akik csaladot alapitanak “elorebb” jarnak. Szoval lehet belul elfojtod a gyerek iranti vagyat.
"Mintha eddig szépen haladtunk volna előre"
És merre? Mi volt a közös cél?
Nem tudom. Őszintén, keresem magamban a válaszokat hetek óta. Igazából mindig is nagyon befolyásolt, hogy mások mit gondolhatnak rólam. Az egész a pánikrohammal kezdődött, aztán jött egy sor orvosi vizsgálat, egészség szorongás, idő múlásától, haláltól való félelem... és ahogy ezeket sikerül racionálisan megmagyarázni magamnak, hogy nem normális attól rettegni, hogy meg fogok halni... jön egyből ez a szorongás azon, hogy igazából 30 vagyok és basszus, mindenki előrébb jár az életben, mint én. Pedig tudom, hogy nem. 😐
Amugy ja...ennyi az elet. Mit kell ezen aggodni. Van aki rendszeresen dug, vannak haverjaid, van csaladod, van mit enned, vagy fedel a fejed folott szerintem ez eleg jo. A tobbi meg nyifi-nyafi.
Mai vilagban eselyed sincs sajat hazra ha nem pottyantasz egyet kettot.
Vagy ha nem loknek meg a szulok hatulrol vagy nem orokolsz.
Ez Magyarorszag! Menjetek gyujteni kulfoldre.
En is hitelre vettem a lakasam de nem most!!!!
Nincs valami még a háttérben? Mert csak H amiatt lesz panikrohamod.h még nincs házad és nem akarsz megfelelni a társadalmi elvárásoknak, az úgy nem allja meg a helyét😵💫
Sziasztok! Néhány hete töltöttem a 30-at és azóta teljesen elveszve érzem magam. Mintha nem lennék eléggé felnőtt, úgy érzem komolyodnom kéne a korom alapján. Belülről feszít, hogy valamit nem jól csinálok, pedig szeretem az életem és úgy érzem sok mindent elértem már. 6 éve albérletben élek a párommal (vele 7 éve együtt vagyok), a kapcsolatunkban minden rendben, szeretjük egymást. Mikor megismerkedtünk, ő munkanélküli volt, az első években nagyon kellett számolni a pénzt. Azóta jobb lakásba költöztünk, mindkettőnknek jobb munkahelye, fizetése lett, sikerült páromnak jogsit szerezni, saját autót vásároltunk tavaly, nincs hitelünk, és bár saját házra egyelőre esélyünk sincs (de ez a hosszú távú cél), az albérletet simán tudjuk fizetni és minimálisan spórolni is tudunk mellette. Gyerek nincs és nem is tervezzük, egyikünk sem szeretne, de van egy kutyánk. Szabadidőnkben szeretünk társasjátékozni, számítógépen játszani, vagy elutazni a családi nyaralóba (na nem kell semmi luxusra gondolni, egy kis faház, de maga a nyugalom szigete). A családommal szerencsére jó a kapcsolatom, sokszor találkozunk tesómmal és szüleimmel is. Barátok terén sem panaszkodom, gimis barátnőkkel mai napig összejárunk, idén is voltunk közösen egy hosszúhétvégén, legjobb barátnőmmel pedig kb 18 éve ismerjük egymást és a mai napig ugyanúgy hülyéskedünk, mint 12 évesen a Balatonon, amikor megismertük egymást :D Tehát látszólag minden rendben, sínen van, de mégis kétségek vannak bennem. Sok olyan visszajelzést kapok, hogy ennyi idősen nem kéne már játékokkal foglalkozni (pedig remek közös program a párommal, szerintem jobb, mintha munka után csak döglenénk csendben a tv előtt), ismerősi körben azt látom, hogy már mindenkinek háza van/folyamatban van, nekünk pedig, mivel nem akarunk gyereket, esély sincs rá a mostani árak mellett. Mintha eddig szépen haladtunk volna előre, de most megrekedtünk egy szinten, amiben igazából eddig teljesen jól éreztem magam, csak ez a kerek évszám valahogy kizökkentett. Kb nyafogásnak hangozhat a dolog, hogy jó dolgomban panaszkodom, de erős szorongás és pánikrohamok jelzik, hogy nem csak unatkozom. Tényleg változtatnom kéne valamin, hogy komolyabb felnőtt legyek? Vagy csak túlaggódom az életet és tényleg ennyi lenne az egész?
További ajánlott fórumok: