2010 novemberi babát várók (beszélgetés)
Itt más a rendszer. A nögyógyászod, akihez jársz, csak a terhességedet követi figyelemmel. Nem lehet orvost fogadni, annál szülsz aki ügyeletes.
Bízzunk benne, hogy jönnek maguktól a babák, a szülésmegindítást szeretném én is elkerülni.
Mennyit mozog még a picid?
Nem tudsz rákérdezni, ha legközelebb mész? Mikor mész?
Ha nála szülsz, akkor végképp nem értem, miért irányít a kórházba, de gondolom, protokoll miatt, s mert megvan mindennek a menete, azért. A 41. héten "szokás" befektetni, aztán ha a napi vizsgálat rendben, akkor a 42. hétig várnak, máskülönben meg az eredményektől függően. Csak az eljárást nem ismerem és félek is tőle.
Még volt más dolgom is, de most kezdek hozzá.
Meg is néztem, és elhatároztam, hogy csinálni fogom. Mostanában kicsit elhanyagoltam a tornát, pedig eről az oldalról tornázgattam, kapok hírlevelet, nagyon jó dolgok vannak benne.
Megsült a pogi?
Úgy látszik, itt No-ban sem egységes a nögyógyászati ellátás, mert míg más orvosokhoz az utolsó hetekben gyakrabban járnak a terhesek , addig én kéthetente. Máshol a terminus után kétnaponta kell menni ctg-re, na ez az én drnömnél nem így van, ha 18-ig nem szülök meg, ö átirányít a kórházba. Talán nem akarja vállalni a felelösséget, ha vmi történik?
Azt, hogy mikor fektetnének be, azt nem tudom.
Nem, nem hiszem, azt olvastam róla, hogy nem fáj, asszem Egyptnem is volt, kérdezd Tőle.
olyasmi, de az nem nagyon durva? Félek tőle.
hajrá Bowris, hajrá Evid!
Ajánlom azt a tornát amit belinkeltem, nekem jól esik medencefájdalom alatt. És állítólag könnyíti a szülést!
A szülésindítás nem a burokrepesztés plusz oxitocin infúzió?
Naná... :-)))))))) Bár mostanában már nem annyira... :-))))
Képzeljétek tegnap óta nagyon nagyon fáj a medence csontom mindenhol, alig bírok menni. Az előbb hívott a szülésznőm, mondtam neki, azt mondta ez jó hír. :-) Lehetséges, hogy tényleg előbb szülünk? Jujujujuj, a héten még neeeee. :-)
Nálunk bárkire szabad hasonlítani. Nekem mindenki tetszik a családból, kivéve a sógornőm gyermekei, akik nagyon szőkék, de azt szerencsére az apjuktól örökölték. és anyósomra sem annyira, de érdekes, hogy a férjem rá hasonlít imitt-amott, de olyan jól válogatott, hogy mind a szebb vonásait kapta.
né, hogy kacag a néni! Elfaren, Te tudsz valamit!
ó, az sem segítene, amilyen az én szerencsém...
mi az, hogy nem törődik veled?! Hétfőn fektetnek...
Aranyos vagy, köszi! :-))) Igen, én barna szemű vagyok, és eredetileg gesztenyebarna. Párom kékszemű, és szőke, gyerekkorában tejfölszőke volt. :-) És nagyon göndör hajú.
tudod mit kell orrba, szájba ;)
Jaj, én erröl nem vagyok jól informált, mert bízom benne, hogy nem lesz szükség rá.
Mikor fektetnek be a kórházba?
Én tegnap tudtam meg, ha nem szülök meg a kiírtig, utána az orvosom nem törödik velem, a kórházba kell járnom vizsgálatokra.
Én valamelyik nap azt álmodtam, hogy kislányt szültem. De négy orvos nem tévedhet :)
Lehet, az már a második szülésem volt!
A ti kislányotok benneteket elnézve gyönyörü lesz!
Te is barna szemü vagy ugye?
Én se voltam soha az a tipikus szöke ( csak messziröl), mert bár voltam természetesen szökébb is , mint a fotón, nagyon-nagyon világos böröm van, de a szemem, szempillám, szemöldököm sötétbarna.
Ha a fiam úgy nézne ki, mint az apja, nagyon örülnék neki, de sajnos a gyerekek nem mindig a szüleire hasonlítanak. Az én családommal nem is lenne gond -szépek-, de azért nem lennék oda, ha az anyósomra, sógoromra hasonlítana, vagy a sógornöm vörös haját örökölné.
Jó is lenne, ha olyan lenne, mint a szülei, akkor nagyon szép gyerek lenne :D
... és ki mit tud a szülésindításról? Mondtok valami bíztatót vagy kevésbé bíztatót? Mi az eljárás? Oxitocin orrba-szájba és mehet?
Képzeljétek, nekem visszatérő álom egy jó ideje, hogy ikreket szülök, és az egyik szőke, a másik barna baba... :-)
Sziasztok Lányok! No mi a helyzet, Adri megszült már? Bár kutyafuttában visszaolvasok s megpróbálom kihalászni a híreket, de azért mondjátok:)
Férjem és én is szőkének születtünk, de látszott, hogy meg fog valamennyire barnulni. Nekem pl. látszott a szemöldököm íve, fekete szempilláim voltak, tehát elég karakteres arcom volt, nem olyan szőke voltam ami tiszta fehér, szemöldök szempilla minden. Nekem az nem tetszik annyira ha valaki nagyon fehér. De szerintem ez úgy van, hogy az tetszik amilyen vagy, és amilyen a férjed, ezért a gyermeked is tetszeni fog. Anyum azt álmodta, hogy barna szeme volt a babámnak. Apósomnak és nagymamámnak olyan fekete szeme van, hogy nem tudod hol kezdődik a pupillájuk. Nem bánnám azt sem, de nekem is férjemnek is kékes-zöld szemünk van.
Én is nagyon kiváncsi vagyok a sorrendre! De eddig mindenkinek előbb jött, kivéve Naperszét. :-)
Sziasztok, én szőke göndört szeretnék! :-) A göndör valószínüleg menni fog, talán világosbarna is.
Nah, tuti én leszek az utolsó! Mindegy amúgy, csak 23. után már neeeee.....
De jó a Bowrisnak! (Meg aki már túlvan rajta!) Én átugornám ezt a 3 hetet. Ma is arra gondoltam, milyen jó lenne úgy felébredni, hogy már itthon vagyunk :)
További ajánlott fórumok: