2010 decemberre babát várók, gyertek beszélgessünk! (beszélgetős fórum)
Hű de jó hogy ezt írtad,mert végső elkeseredésemben,hogy ha itt nem találok normális dokit,akkor gondolkoztam rajta hogy irány kecskemét.de ezek szerint ne akarjak ilyet!
Igen,az első pesten született,és most mivel oda messze lenne bejárni,kénytelen vagyok kegléden dokit keríteni.
Zita!
Most Cegléden fogsz szülni? Először Pesten szültél?
Én is úgy tudom, hpgy csaszihoz egy főorvos hozzájárulása is kell. Egy ismerősöm ezért vesztette el a babáját, mert sürgősen meg kellett volna császározni, de nem tudtak időben főorvost keríteni. ( Ez Kecskeméten) volt. Én kecskeméti vagyok és itt ultra katasztrófális a helyzet. Én most Pesten gondolkodok, ha összejön a kisteső, de egyenlőre fogalmam sincs, hogy hova menjek.
Nekem az lenne a szempont, hogy gátvédelem és olyan emberek vegyenek körül, akik úgy beszélnek velem vajúdás közben, mint egy emberi lénnyel szokás. Kecskeméten sajnos egyik sem divat. A második problémát pézzel még csak-csak ki lehet küszöbölni, nade az elsőt, azt lehetetlen. :-(
Mikor antibiotikumot kapott Barnus,mondták h ne csodálkozzak h hasmenélse lesz tőle,persze nálunk akkor sem volt sőt,kemény kaksija volt.Utána adtam neki a probi-t de attól se lett jobb.
Amúgy már nem aza gond h kemény neki,tök jó állagu a cucc,csak visszaszor4ítja,de aztán hamar kijön..
Múltkor pl 2nap egymás után volt kaksi,az már nagy szó!:)
Húú Tandi mi is együtt járunk wc-re.Ennek ellenére nem akar ő ráüllni.Ott toporog előttem amikor csak a wc-n vagyok.már szinte hiányzik ha egyedül ülök ott :DDD
Lehet ma szerzünk unokatesómtól szűkítőt,azzal megpróbálom ráültetni,mert múltkor mikor rátettem a wc-re láttam rajt h fél,nem volt stabil a póz,úgy kapaszkodott belém.sztem félt h bele esik..
amúgy nagyon ritkán próbálom nehogy megunja és aztán "soha" ne akarjon ráülni..
Sziasztok!
Zita,én úgy tudom h igen.kell a főorvos bele egyezése.Pont ez a szitu volt a családban,h a csajszi végig császira készült meg a dokija is,de a napján még ki kellett kérni a főorvos véleményét,aki majdnem normál szülésre variálta.Végül maradt császi.
Csajok és kedves eü-s Youlcsi: csaszit tényleg csak főorvos beleegyezésével csinálhat egy doki?
Mikor aktuális volt a téma,ezt beszéltük,de nem tudom mi volt rá a válasz.(nem különösebb okból jött a kérdés,csak mááá megint vki okoskodik)
Ennyiért sztem sem drága!
Én is néztem vatin ágyikókat,és olyan szééép mintákkal lehet kérni.......
Hát hétfőn megyek dokihoz,aztán lehet hogy a jövő héten még megyek máshoz is......
Jaj de nem egyzserű ez az orvos keresés.Mert az oké,hogy akit találtam az szakmailga nagyon ott van a toppon,de És itt jön ami nekem nem tetszik:állítólag soha nem ad fotót az uh-ról,apa nem jöhet be egyetlen uh-ra sem,és a nagy genetikai uh-kat pedig a kórházban csinálják meg,az akihez éppen kerülsz............(na jó ez utóbbit azért kiküszöbölnénk azzal hogy ezekre a vizsgálatokra felutaznánk pöstre a volt dokimhoz)Na de ne már hogy apa nem tud velem jönni és én még képet sem tudok nekii hozni?!Na de majd meglátjuk mi lesz hétfőn,és az alpján döntök hogy hogyan tovább doki ügyileg.....
Reni Te nem próbáltad Johinak a wc+szűkítő kombót? Nem ülne rá esetleg szívesebben, mint a bilire?
Az új bili kicsit másabb? Szűkebb? Tudod, Rebusnak ez volt a baja, túl nagy lyukú volt vagy vágta vagy mi a kölcösn bili.
Ügyes Barni! :)
Nyugi, majd idővel ráül a bilire. WC-vel is próbálkoztok néha? Milyen gyakran próbálod ráültetni? Lehet hagyni kéne a csudába mindkettőt 1-2 hátig és utána újrapróbálni. Amikor Te mész wc-re, ő is megy Veled? Mi Rebussal mindeig együtt mentünk (ha csak kettesben voltunk), hogy lássam, mit csinál. Teljesen meg van őrűlve azért, h lehúzhassa a wc-t. :)
:D
Türelmetlenül várom már én is a beszámolót. :)
Hétfőn hányra mész???
azt nem írtam, h én 2 ok miatt venném ki a rácsosból.
Az egyik, hogy most mi matracon alszunk, ő a rácsosba, így vagyunk egy szinten (a fejünk). De mivel van rendes ágyunk, szívesen használnám is. :) Viszont akkor ő "lejjebb" lenne, így kéne neki is ágy (nem biztos, h így is egy szinten lennénk, de mégis jobb).
A másik oka, h csak 60 centi széles a rácsos, és marha sokat forgolódik benne, mintha széltébe kicsi lenne. Nyilván, ha 160 centi széles ágya lenne, azt is "belakná", :) de azért a 80 centi széles fekvőrész csak jobb egy fokkal, mint a 60 centi. Egyik oldalról fal lenne, másik oldalon meg én+a leesésgátló. Így már cska nem potyogna le. Aztán, ha kistesó jönne, akkor mi kiköltöznénk Rebus szobájából, kistesó meg beköltözne. Legalábbis ez a terv, 'oszt meglátjuk mi lesz. :D
Sziasztok!
Mi úgy beszéltü meg Apával, h miután átköltöztünk, utána kicsivel megkaphatja az új ágyikót Babus. Nem egyből, nehogy sok legyen neki. És mivel egy (jó) daragib egymás mellett fogunk aludni, maradunk a gyerekágynál. Vatin :) néztem, 22 ezerért van már, az ágyneműtartós 32 körül van, de ez nem kell, emrt úgysem lenne hely kinyitni. Ebbe az ágy+ágyrács+leesésgátló van bene, veszünk vmi occsó szivacsot bele és kész. Ennyiért szerintem nem drága.
:-))))
17.45-re elvileg,de biztos lesz késés.Mindegy is csak már mehessek! :-)
ez a bili kérdés is nagyon érdekes, tegnap este épp összefgutottam egy ismerőssel és neki a 3 éves lánya nem akar bilizni, és ő már meg is mondja az anyjának, hogy neki jó a pelus, ha leveszik rőla és sokági van pelus nélkül akkor elkezd hisztizni amikor kell neki, de akkor sem pisil seholva (max a padlóra
ja és olyan ismerősöm is van, akinek a fia a nagy ruhásszekrénybe vitte be a bilit, és jó ideig csak ott volt hajlandó termelni a bilibe
Johit sdem érdekli a bili, most bizom benne, hogy a kacsás bili majd kedvet csinál neki, a kiscsajszim már néhány betüvel is jó barátságba került vannak olyan fa kockáink amin egyik oldalán betük vannak és valamely nap lelkesen nézegettem én meg néhánynál elkezdtem mondani, hogy ez apa betű ez mama betű meg ilyenek és utánna szépen megmutatja hogy melyik, melyik, hihetetlennek tartom sokszor, hogy milyen kis okosak
sziasztok
kege hogy álltok a kaki dologgal, eszembe jutott (vagyis mikor Johi betegeskedett utánna is még vagy egy hétig adtam neki probiotikumot , mert javasolta adoki, na mindegy is csak akkor tök ok, kis lágy, higas volt akakika, és a héten amikor egyik nap mind kinlódott a kakival, másnap reggel adtam egy kis li.nex babyt és ismét lett egy ok-s kakija
nem tudom, hogy próbálktad e, de esetleg ártani tuti nem ártanál vele, ha mondjuk két-három naponta kapna egy egy probiotikumot, legfeljebb nézz utánna
Azzal nem is büszkélkedtem h Barnu már ismeri a piros-kék-zöld-barna-fehér színeket:)))
De bilizni-wc-re ülni még mindig nem akar..:)
Már várm a hétfőt,akkor megy Zita a dokihoz:) Valaki kérdezte h 5-én ráérek..gondolkodnom kellett h mi is van akkor mert rémlett ez a dátumn:))aztán beugortt h Zita megy okihoz!:))
Hányra mész amúgy???
Ti látátok elsőnek is a nagy bizonyítékot,gondolod pont most ne jöttem volna hozzátok a friss infókkal??????
Nyugi hétfőn beszámolok mindenről!:-)
sziasztok
tényleg nagy itt a csönd:(
Johit átvittük ma nagyihoz, mi meg mindjárt indulunk egy kis esti kimozdulásra barátokkal
4561 én még nem tervezem, hogy kiveszem a rácsosból, jól elvan benne, szerintem majd vagy fél év múlva, vagy még később
SZiasztok!
Remélem jól vannak a Bébik, kicsit megint nagy csönd van!
Én azon gondolkozom, hogy mikor lehet áttenni a rácsosból a normál ágyba, még korai?
Ki hogyan tervezi?
Zita, ugye ma vagy doktorbácsis, ha van kedved akkor írjál, hogy mizu volt! :-)))
:) Mit csinálsz azzal a gyerekkel, h kőbe veri a fejét? :)
Jól van egyébként? (komolyan kérdem).
jó, hogy mondod, este fejreállítom Rebust. :)
nekünk most 2 napja nincs jó éjszakánk. :( Bár mondjuk ez azt jelenti, h mióta egymás mellett alszunk, azóta a rosszabb éjjel is 2x kelős, vagyis amikor ki kellett vennem az ágyból. De sokszor felsírt, sokat simiztem. 2 napja arra ébredtem, h bent a kezem az ágyában, a rácsok között, a gyerek meg arrébb, nem is rajta volt a kezem. :D
További ajánlott fórumok:
- 40-70 év közötti nagyik gyertek, beszélgessünk.
- 2010. november - ha ti is babát terveztek, gyertek! Beszélgessünk!!
- 2011. júliusi, augusztusi babát várók, gyertek beszélgessünk!
- Akik szeretnének babát ovu tesztek meg görcsölések nélkül gyertek beszélgessünk...
- 2017 ben babát tervezők gyertek beszélgessünk
- Harmadik babát tervezők, gyertek beszélgessünk:)