2009 októberi babavárók (beszélgetés)
diétáznod kell? az nem jó :-((
Nekem sem lenne szabad hiznom, de azért már 3-at megettem. Igaz nem nagyokat csinálok, olyan gyerekméreteket .
Apának is jó lesz holnap elvinni, de lehet, már nem marad a 2 tepsiből, úgy nekiestek, ahogy kijöttek a vizből.
Te milyen sütit sütsz?
Én is sütit készülök sütni, de még kicsit rákészülök, itt is nagyon meleg van, bár a klíma sokat javít a helyzeten, mindenesetre kimenni nem jó ötlet.
Annyira jó most annak, aki sütit ehet. Az én férjem mindig mondja, hogy nem vagyok normális, hogy sütöm a sütiket, meg mindenféle finom kaját, holott énnem ehetem meg, mert cukros diétázom. Na de attól tőlük nem vonom meg a jó falatokat. A kakaóstekercs pedig most olyan jól hangzik! Na de majd ha a baba megszületett!
én is nehezen viselem a meleget, amúgy sem szeretem a nyarat.
Most meg megy a sütő a konyhában, ezer fok van. Gyerkőcök a medencében, kimentem teregetni, majd megfulladtam. Árnyékban 35 fok van. Én is imádok turiba járni, nagyon jó dolgokat lehet kifogni.
Pl Hannának van egy gyöngyös csajos vászoncipője. Most a tesz-en ugyenilyet 3 ezerért láttam. Na szerintem még a fele sem volt, mert súlyra vettem.
Most náluni is Angol turi nyilt ott nagyon jó gyerekcuccok vannak. Bőrcipőt vettem Hannára 3oo ft. kisruhák 1-2oo.
Mi is készültünk hosszú hétvégére valahová, de lehet, hogy elmarad, már minden nehezemre esik.Apa nem vezet az is rám marad.... szivem szerint kihagynám. De Bence nyaggat a strandolással.
Én még soha nem voltam turiban, de mindenki annyira mondja, hogy milyen potom pénzért vesznek milyen tuti dolgokat, hogy egyszer én is elmegyek. Nálunk mostanság húgom szokott rá és olyan cuccokat vesz 1000 ft-ért amit máskor a C&A-ban megvett 8.000-ért. Biztosan én is élvezném ezt a vadászatot. :)) Főleg most, hogy babaruháról van szó.
Tegnap mi is leugrottunk a balatonra. Hát volt tömeg mit ne mondjak, úgyhogy örömmel láttuk, hogy dübörög a part. Szívesen strandoltam volna én is, de hát idén nem lehet. Majd jövőre bepótoljuk! Egyébként imádom a balatont, nagyon jó, hogy ilyen közel van.
Én is csak egy lépéssel járok előrébb, vagyis a zsákból kiválogattam az első három méretet (56, 62, 68), tegnap kimostam, ma szétválogattam, hogy rugi, body, miegymás, de méret szerint még nem. Egyszerűen ehhez is melegem van. Eddig kellemes hűvösnek éreztem a házat, de mintha ebben a soknapos kánikulában már átmelegedett volna és már nem érzem hűsnek. Most épp mozog a levegő, kis kereszthuzta mellett lehet elviselni, csak nehogy ennek meg más következménye legyen.
Folyton dől rólam a víz, már kész vagyok. Csak este lenne kint kellemes, de akkor meg Lenikém miatt már bent kell lennem ugye. Kivéve ma. Ma pl. borul a "napirendünk", amiről itt épp ma szó volt. Mindjárt megyünk a Balatonra, ismerős család ott nyaral, nekünk meg közel van, kicsit hűsölünk. Csak a fiúk alszanak... Lassan elkezdek zörögni, azt hiszem. :D
Ja, a ruhák... Képzeljétek, úgy megörültem, mert nyílik egy új turi Kanizsán, ráadásul Norbi ismerőse a tulaj, de egy srác, akit én is ismerek, ott fog dolgozni. Azért az öröm, mert mivel nem járok naponta Kanizsán, sosem fogom ki, mikor van új cucc, stb., így meg legalább van, aki szüljon, mikor érdemes menni. Gyerekruha érdekel, imádom is ezt a vadászatot, meg hát én tényleg rengeteg dolgot vettem már használtan, amikről ember meg nem mondja, hogy turiból származik. Ami kicsit is viseltes, el sem hozom.
Az élet apró örömei, mi? :D
Én is így érzem magam. Pedig lenne teendőm is, de szinte kényszerítem magam még a létszükségletű dolgokra is. Azt vettem észre, hogy olyan lassan csinálom azt is, amit csinálok, hogy már fájdalom. :D
Én is várom az enyhébb időt nagyon. Amúgyis az ősz és a tavasz a kedvenceim, a nyarat én sosem szerettem. Na jó, kivéve, ha strandolhatnék minden nap, de hát azt nem tehettem meg sosem. :))
Azért az első babánál a legjobb minden. A várakozás, készülődés, vásárlás......
Mi is várjuk, de valahogy ez már más :-)
Megyek, megkelt a tésztám, kakaóstekercset sütök, majd küldöm ha kész lesz :-)))))
hát igen, mostanában már fel sem jön a gyerekekhez, apa viszi le őket. Nagyon fáradt biztosan :-)))
Látom kész a szoba, nagyon tuti lett!! Tele a szekrény is :-))))
az én ruháim még zsákokban. Igaz már elővettem a zsákokat, de még nem volt kedvem nekiállni kiválogatni, mosni, aztán helyet kellene szekrényben is csinálni, a többiek ruháit bezsákolni......ááááááááá
Tudod: Menye nem lánya...
Hozzánk is napozni jár anyós.
Sógornőmtől pedig gyakran hallom: Na majd megtudod!!! Meg. :) és aztán?!
Ez ismerős!!
Párom németben dolizott, én itthon a két kicsivel. Vágtam a füvet, közben húztam a babakocsit magam után...... a szomszédasszonyom pedig szóvátette anyósomnak, miért nem segit nekem néha. A válasz: neki is volt két gyereke és nem segitett senki.
Szerintem az a gond, hogy mindenhonnan az árad, hogy rossz anya, aki nem tölt minden másodpercet a baba mellett és esetleg még a környezete is ilyen hülye mondatokkal zaklatja, hogy te akartál gyereket, hát ez ezzel jár, te is túléled, stb. Pont hogy nem túlélni kéne, hanem megélni és nem ugyanaz. Sokan magunak is alig merik beismerni, amikor kezd telni a pohár és vágynak egy kicsi időre külön. Eleinte én is belefutottam ebbe, minden vásárláshoz vittem Lenit, holott Anyu szívesen vigyázott volna rá és nagyon közel laktunk egymáshoz, gyalog is kb. 5 perc.
Aztán kilábaltam ebből. :) Rábíztam néha, persze rendszert nem csináltam belőle soha. Meg... Kicsit az anyám is olyan, hogy a "mindenki magának szül" szöveget kántálja előszeretettel, mintha kb. azt akarta volna mondani, ne szervezzek semmit, mert van gyerekem. Pedig nem akartam volna nagy dolgot, max. havonta 1-1 órát, hogy elmenjek kozmetikushoz vagy ilyenek. Vásárolni ugyanis tudtam vinni magammal, de pl. gyantáztatni bajosan.
Na, nehéz ügy, mert magunkkal is meg kell közdeni, meg a környezet elvárásaival is. Az utóbbi meg sokszor nem is átgondolt, csak papagájként szajkóznak egy hülyeséget, holott nekik is jó volt a segítség anno...
Sziasztok!:)
Látom mindenki szenved a melegben,én is.Rám van állítva egy ventillátor ,mert már én se bírom.Egyébként meg imádom a nyarat ,csak idén most mellőztem a vizet(strandolás),félek h összeszedek valami nyavalyát,hajlamos vagyok rá és nem szeretnék se a babónak ,sem magamnak ártani.Szal így nehezebben viselem a hőséget.
Tegnap megkaptuk a meghívót uncsitesómék lagzijára,ami szeptember 5-én lesz.Már alig várom:D
Sziasztok!
Kriszti én is igy vagyok vele. Egyre nehezebben viselem
Nagyon szeretnék egy babahintát (újszülött kortól)azért is, mert az apuci 3 műszakos, és a babával leszünk egy szobában, tehát időnként szeretném majd a nappaliba kihozni a babát, hogy csend legyen a hálóban, viszont semmi tapasztalatom vele kapcsolatban.
Valakinek esetleg?
Sziasztok,
újra egy forró nap! nálunk kint már 32fok van!
Ha 'azokra' a csajos napokra gondolsz, egyáltalán nem bánom, hogy most nincsenek, igaz szülés után visszakapjuk borravalóstul. Ezt azért intézhette volna máshogy a természet, mert én pontosan 6hétig véreztem, már úgy néztem ki mint a drakula a vérveszteségtől. Minden első babás képen beleolvadtam a falba...
Jó reggelt, sziasztok!
Napirend: Boginak igaza van, nem lehet mindent percre pontosan betartani. Nálunk is az a napirend, hogy tudják ebéd után lefekszenek, pihennek. Igaz Bence mindig alkudozik, anya én csak pihenek, nem csukom be a szemem :-))
Nálunk kenguru volt és lesz is. Jól érezték magukat benne, sokat járunk kirándulni. Jól kihasználtuk.
Pelenka nélkül: Hanna most l8 hónapos, párszor ráültetem a wc-re de még nem érett rá, hogy magától szóljon. Igaz ha bekakil, megy hozza a pelust és a törlőt, ezzel közli, végzett.
Nem lehet erőltetni, minden babánál máskor jön el a sz.tisztaság ideje.
Én nem használnék mosható pelust, igaz mi is felnőttünk vele de sokkal kényelmesebb szerintem mamának és babának is. (gondoljatok csak a csajos napokra, kinek mi a kényelmesebb viselet)
Jó reggelt!
Ezen a fórumon olvastam mindent, ami miatt elöntött a felháborodás. [link]
különösen time anyuka hsz-ai.