13 éve nem mondtam Neki, hogy szeretlek! (beszélgetős fórum)

Vagy nem.

Van, amire hiába vár, vársz, várok.

A hitegetés meg (őt, magadat) olyan dolog, ami a semminél is xarabb.

A "Mi lett volna, ha...?" az egyik legmérgezőbb gondolat a világon.

Van olyan, amikor már nincs lehetőség a változtatásra, de csak egyetlen ilyen létezik: a halál. Ha meghal, vagy meghalsz, soha többé nem mondhatod, soha többé nem hallhatja, mit gondolsz-érzel iránta.

Egyetlen szó bearanyozhatja nem csak azt a pillanatát, mikor hallja, hanem az egész életét.

Ne sajnáld tőle magadat, mert eljöhet az is, amikor részéről "a cél iránti túl sokáig tartó vágyakozás, megöli magát a vágyakozást" (Dűne :DDD, még abban is vannak jó gondolatok). Muszáj mindig aszinkronban lenni? Csak rajtad múlik, hogy egyszerre tudjátok azt megélni, milyen szeretetben/szerelemben élni egymással.

Tudom, sokan leírtak már sok ehhez hasonló sorokat, akár itt is, de most ehhez volt kedvem.

Lehet,hogy nem lenne elég a szerver kapacitása,ha leakarnám írni az akkori zökkenőket.Mindegy mert mára már csak egy halvány fekete folt maradt belőle mindkettőnk részéről.Fiatalok voltunk és "hülyék".

Most hogy mondanám?

A múltkor,mikor haza értem a melóból úgy 3:30 körül a fülébe akartam súgni,de még sem tettem.(hátha mégsem alszik:))

Kizárt dolognak tartom, hogy az elején a zökkenők azért voltak, mert te túl sokszor mondtad volna neki, hogy szereted. Lett volna zökkenő anélkül is.

Én nagyon nem bírom az ilyen játszmázásokat egyik fél részéről sem.

A "kicsikarás"-t sem, meg a "nem érzed?"-et sem.

Igenis jól esik az embernek, ha a másik azt mondja neki, hogy szereti. És nem a mennyiségen van a hangsúly, hanem a minőségen. Lehet súlytalanul szajkózni a szeretleket álló nap, meg lehet ritkán is mondani, de akkor a másik nagyon jól érzi, hogy abban minden benne van. Talán azért elégelte meg annak idején, mert nem érezte őszintének. Ki tudja, mi okból. Vagy magában nem hitt, vagy benned, tök mindegy már. Rég volt, elmúlt.

Neked kell tudni, hogy MOST hogy mondanád, mekkora érzelmi töltettel.

Na majd eldöntöd :)

Nem is mondtam én se egy szóval se, a hangsúly az "úgy"- on volt, vagyis hogy olyan mélyen.

És miért nem mondtad?

Nem akarod vagy nem mered?

Lehet, hogy én nem értem a történetet.

De arról szól, hogy beleszerettél egy nőbe, aki sokáig nem vett téged komolyan, aztán rájött, hogy kit veszített benned, de fordult a kocka, és már te nem tudsz úgy állni hozzá érzelmileg, ahogy azt az elején tőle szeretted volna? És így lébecoltok egymás mellett 13 éve?

(azt sem tudom, hogy fordult a történet a háztartásbeliség ellen ill. mellett, de azt itt a hoxán már megszoktam :D )

Takarítónőként?

Mert ha nincs tapasztalata semmiben akkor ki foglalkoztatná? Tanult valamit?

Vasalni nagyon ritkán szoktam. Az olyan csajos dolog.

Teregetni még elmegy.

A 220 kétszer vágott engem is falhoz, de mindkétszer rájöttem, mit csesszintettem el. (Érdekes volt érezni, hogy a hajam égnek állt.)

Hát a mosógépet belőni nehogy már kardinális probléma legyen.

Én nem ettem még garnélát, nem is vágyom rá. Hogy miért kellene brazil konyha szerint készült ételeket ennem, nem is értem. Ergo tökmindegy, ezeket hogyan készíted el. Látod, nem vagyunk egymáshoz valók! :D Hacsak azt nem vesszük alapul, hogy a takarításért én sem rajongok.

Szeretek viszont kettesben villanyt szerelni. Bútorokat javítani. Szeretnék pár dolgot egy könyvkötőtől eltanulni. Ilyenek.

Ez megegyezés és igény kérdése, már ha a lehetőség adott, hogy valaki otthon maradjon.

Én egyébként a munkamegosztás híve vagyok. Ha a férfi keresi a pénzt, a nő otthon van, abból minden esetben vita lesz. Kinek a munkája fontosabb, ki mennyire támogatja a másikat, stb...

Jobb, ha mindketten dolgoznak is meg otthon is beosztják a feladatokat.

Én nem robotolok, mert szellemi munkát végzek, de el tudom tartani magamat a fiammal.

Viszont pasi az nem kéne ide nekem családfőnek.