Tierfell naevus levetetése (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
Én Zsanianyu vagyok, olvashattátok a mi esetünket.
Nekünk 2x fél évünk ment rá erre a műtétre, mire sikerült eltávolítani a tierfellt. Kisebb korrekciós műtétre/műtétekre még lehet számítanunk, mert bőrátültetést is kellett alkalmazni, és csúnya hegesedés léphet fel.
Én nagyon örülök, hogy megcsináltattuk, még sz előtt, hogy a gátlások kialakultak volna a gyerekben, mire kamasz lesz, már emlékei sem lesznek róla, csak a fényképek. A bőrrákról pedig nem is beszélve, nagyon felszabadító érzés, hogy nem kell emiatt aggódni. A lelkiismeretem is teljesen rendben, hogy mindent megtettem a gyerekemért.
Nagyon nehéz időszak,az biztos. A gyerek óvodába nem járhatott 2x fél évig, az itthoni felügyeletét megoldani, dolgozó szülők, nagyszülők mellett. A munkahelyről hiányozni a műtétek utáni időszakban, és a rengeteg visszajárkálás... Anyagilag, pszichésen megviseli a családot.
Én mindenképp javaslom, hogy minél korábban történjenek ezek a beavatkozások.
Nekünk is az első orvos azt mondta, nem kell hozzányúlni. Egy másik kamaszkorban javasolta. Egy harmadik pedig rögtön elvállalta 3 évesen.
Szinte minden orvos mást mond, más módszert, más időpontot javasol.
A szülőnek kell eldönteni,hogy ő maga szíve -esze "legmélyén" mit tart helyesnek, és ahhoz olyan orvost keresni, abban segít.
Nem részletezted hogy hány éves a pici,és mekkora az anyajegy.Ne szomorodj el, bár nem tudom a részleteket.Nagyon jó lenne ha többen csatlakoznának ehhez a fórumhoz,mert úgy látom hogy sok aggódó szülő van,mert többet érint ez a probléma mint gondolnánk.Környezetemben nincs ilyen eset,de ahogy kérdezgetek ismerősöket van közte akinek van ilyen és a régi felfogás szerint nem nyúltak hozzá és azóta sincs semmi baja.
Viszont olyan is van akinek csak egy icipici anyajegyből volt a baj.Én nagyon aggódom a gyermekem miatt,egyenlőre fél évente nézetjük,de a műtétbe amit javasoltak majd pubertás korban,bele sem merek gondolni.Remélem nem lesz baj,de bízom benne ha valami változás lesz azt időben észre tudják venni.Egyenlőre egy helyben toporog ez a fórum,mert nincs sok köztünk aki konkrét tapasztalatokat tudna mondani.Rajta aki tud valamit írjon hogy másnak is támpontot tudjon adni.KÖSZÖNÖM!
Sok kitartást mindenkinek!
Szurkoljatok nekünk is. Mi most kezdjük a küzdelmet. A kórházban így fogadták: "ilyet még nem láttunk". Én sem, és akkor mi van? Ha valakinek valami baja van, akkor szóljon egy szót is. Leszarom ki mit mond. Engem csak a szövődmények rizikófaktora miatt érdekel a dolog. Hogy valakinek nem tetszik? akkor nézzen valóvilágot. A szövődmények gyakoriságát jelenleg az olvasottak alapján kb. 20%-os rizikófaktorba teszik. Így az esztétikai kérdésen kívül nem érzem úgy, hogy a gyereket évtizeden át tartó műtétsorozatnak kellene kitennem. Amit tehetek érte, hogy különösen védem a napsugárzástól és a külső hatásoktól. Akit rávettek már a sorozatos műtétekre annak milyenek a tapasztalatai? Megérte? Aki nemet mondott a műtétekre, annak lett valami baja? Ha jelentkezne olyan, akinek már kamaszkorú gyermeke van hasonló problémával, az nagyon-nagyon-nagyon sokat segítene.
Mi a Budai Gyermekkórházba és a Heim Pálba megyünk első körben, meglátjuk mit mondanak. Jan. végén és februárban megyünk. A plasztikai sebész magán volt, de vele csak telefonon konzultáltunk, más ügyben ismertük őt, ezért segített így. Különben ő azt mondta, hogy akkor is el lehetne távolítani az anyajegyet, ha a fél fején lenne. Azt persze nem mondta, ez mennyire fájdalmas vagy sem.
Küldök privátba képeket.
Hová mentek bőrgyógyászhoz? Magánba vagy államiba? Érdekelne, hogy mit mondanak...
Nekünk azt mondták, 5-6 éves kor után lehetne elvégezni a műtétet, de mivel nagyon vérzékeny, ők nem szívesen csinálják meg. :( Meg több műtétből is állna a sorozat, az expander beültetése után - nem altatásban - töltögetnék és akár 2 évet is igénybevenne az egész műtétsorozat. :((( Ez kicsit elvette a kedvünket. :(
Sziasztok!
Novemberben született a kisfiunk és Enid79 kisfiához hasonlóan a hajas fejbőrén van egy szőrős anyajegy, még nem mértem, kb.6-7 cm átmérőjű. Mi januárban megyünk először bőrgyógyászhoz. Eddig telefonon - fénykép segítségével – konzultáltunk plasztikai sebésszel (magán), ő megnyugtatott, hogy ennek a levétele ma már rutin. Az lenne a gond, ha a hajas fejbőr és az arcbőr is ilyen lenne, mert az két különböző bőrtípus, más-más eljárást igényel . Azt is mondta, hogy mivel a heg nem nő, ezért érdemes a végleges fejmérethez közeli állapotban elvégezni a műtétet, ő a tíz éves kort javasolta. Előbb persze bőrgyógyászhoz megyünk, de gondoltam megosztom veletek, amit eddig megtudtam.
Enidet szeretném megkérdezni, hogy a kisfia haja mennyire takarja el az anyajegyet? A szőkeség miatt látszik, vagy a más jellegű szőrzet miatt? Nekünk még kopasz a babánk – most lesz két hónapos – és abban bízom, hogy a haja elfedi valamennyire az anyajegyet. Én is attól félek, maradandó károsodása lesz a hülye megjegyzésektől. Ha esetleg privátba tudnál képet küldeni arról, most hogy néz ki a fejecskéje, illetve milyen volt születéskor, azt megköszönöm.
Szia!
Igen, a műtét TB támogatott.
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy ezt a műtétet gyermekeknek támogatja a TB, vagy fizetni kell a műtétért?
Egyik ismerősöm azt mondta, hogy 800.000 Ft-ba kerül nekik a műtét, és ezen nagyon ledöbbentem. Előre is köszönöm a választ!
Mennyi idős most a kislányotok? Mi az, hogy hiperaktív? Hogyan mondhattak ilyet?
KisKatica, értem már, hogy nálatok, miért kezdik ilyen hamar. A teljes homlok nagyon durva és ugye ott nincs haj, ráadásul tudnak máshonnan bőrt pótolni. Nem lesz egyszerű, de ügyesek lesztek!!!
Szia!
A Heim Pált nem ismerem.
Szia Zsanianyu!
azt mondták hogy a hasábol nyernek majd ki bör és apránként azt teszik afejére ezért tart olyan sokáig.azt mondta a doki hogy 6 éves korára szeretné befejezni.
mi a heim pálba járunk. mi a vélemény róla?
Szia!
Nem volt semmi gond vele bőrgyógyászati szempontból. Szóba sem került, hogy várni kellene vele, az én lányomnál kisebbeknek is megcsinálták ezt a műtétet.(3 évesek voltak, akiket ismerek)
Én meg épp azt gondolom, hogy jobb korábban, könnyebben átvészelik a gyerekek, szeretném, ha megoldódna a problémánk még mielőtt kialakulna a gátlásosság ez miatt.
Az sem utolsó szempont nekem, hogy iskolás korra meglegyen, mivel hónapokig tartó az eljárás, és nem szeretném, ha ez miatt sokat hiányozna az iskolából, és évet kellene ismételnie.
De ez csak az én véleményem, ha egyetértesz az orvosotokkal, akkor hallgatni kell rá. Ha bizonytalan vagy, akkor más orvosok véleményét is ki kell kérni, és úgy dönteni, hogy a lehető legjobb legyen.
Szia.Sajnos az egész homlokát betakarja és a bal szemhéját is befedi.
Mi a heim pálba voltunk és ott azt mondták hogy a testén lévö kisebbeket fél éves korában fogják leszedni ég azt mondta a sebész dr.Novoth Béla hogy 6 éves korára szeretné befejezni a mütéteket.
azt mondták hogy a hasából vesznek ki majd bördarabokat és azt teszik az arcára.ti kihez jártok?
Köszönöm, kedves vagy!
Remélem, most már tényleg sikerül eltávolítani a "foltocskát", mert egyre jobban zavarja a kiscsajt.
Jönnek a kérdések, hogy miért pont neki... :(
Szia!
Ha ezt mondta a szakember, biztos így van.
Mondták milyen eljárással?
Sziasztok!
nemrég születt kislányunk teljes homlokát befedi a tierfell.
voltunk a heim pálba és nekünk azt az infót adták hogy 1 évesen elkezdik leszedni.szerintetek ez elhetséges?
Szia Nócika!
Sajnos bele kellett, hogy vágjak még egyszer...
Csütörtökön jöttünk haza a kórházból.
Tavaly komplikáció lépett fel, hamar (másfél hónap után )kellett kiszedni az expandert, így nem sikerült elég bőrt nyerni. Ezért csak kb. a felét tudták plasztikázni.
Most megint beültették az expandert, holnap megyünk kötözésre, nagyon remélem, hogy most minden rendben lesz.
A kiscsaj jól viseli, pedig nagyoon mozgékony, most mégis fekszik már egy hete.
Nekünk komoly gond megoldani kb. 4 hónapot, hogy oviba nem mehet, viszont dolgozni meg járni kell.
De belevágnék akárhányszor, ha kell!
Az eredeti méretére már nem emlékszem kb. 15X7 cm volt.
Szia Zsanianyu.hány éves neked most a kislány?
és hány centi az anyajegy vagy is menyi volt?
Belevágnál mégegyszer? a kislány hogy tűri?
Nem azt kérdeztem ,hanem azt hogy a kisfiad nem műthető,mert az elején még arról volt szó hogy később megműtenék.
Írtad hogy te hamarabb szeretnéd mint 5 6 éves.