Lelki terror. (beszélgetős fórum)

Szóval, szerinted van egy határ, amin kívül már nyugodtan lehet a másikat bántalmazni?

Lehet neked egészséges önértékelésed, ha a párodtól naponta azt hallod, hogy mit csinálsz rosszul.

Ha mondjuk a párod fáradtságra hivatkozva, netán a héten már másodjára nem mosogat el, akkor joggal becsmérelheted?

Ha beteg, akkor arra hivatkozva, nehogy elkapd, szó nélkül leléphetsz?

Mekkora az a súlyfelesleg, ami felett már letehénezheted? - 5kg? Netán 55?

Vagy egy erőszaknál: Kit lehet megerőszakolni?

Ha 2 pohárnál többet iszik a nő, akkor már lehet? Vagy ha térd fölött van a szoknyája, akkor már lehet? Vagy csak akkor, ha 5 pohárral is megiszik, és a combja is kint van a szoknyából?

Esetleg, ha részeget látok, akkor ha nem is erőszakolom meg, nyugodtan kirabolhatom?

Hol a határ????

Mikortól válik jogossá, hogy én a kedvesemet lehülyézzem, megverjem, zsarnokoskodjak felette, kalitkába zárjam, elszámoltassam minden percével, eltiltsam a barátaitól, eltiltsam a rokonaitól, stb. ?

Ha nem is hallgatjuk meg a másik felet és fogalmam sincs, hogy melyik esetben van szó tényleg szociopatákról, én inkább magára a szituációra koncentrálnék.

Elsősorban ezek a nők, akik sokáig halogatják, vagy egyáltalán nem lépnek ki, valószínű, hogy már a családból hozzák a mintát, pl. az anyjuk ugyanilyen rossz kapcsolatban élt de sem megoldást, közös nevezőt nem keresett, sem reagált, pl kilépve. Csak panaszkodott de nem csinált semmit és hagyta, hogy ezt a lánya, gyerekei végignézzék, ergo a modell adott, ők sem fognak megoldást keresni, csak elmondják itt, hogy mindez szörnyű, de aztán ülnek a fenekükön, ennyi. Megjelennek a "nem merek", "félek", "nem tudom, mit csináljak", "kivagyok"...

Akik pedig leírták, hogy igen, meg merték tenni a megfelelő lépést, azok vagy a rossz családi múltból tanultak és ez már egy kisebb evolúció, egyedül is elhatározták, hogy márpedig ők nem lesznek áldozatok vagy mártírkodók, vagy jó családi modell volt előttük és így képesek megkülönböztetni a normálist az abnormálistól.

Igen, van, amikor nem biztos, hogy az a férj ilyenné vált volna, ha már az elején tökön markolják, amikor elkezd hülyén viselkedni de vedd figyelembe, hogy erre nem mindenki képes elsőre mert otthon is azt látta, hogy az anyja mindent ráhagyott az apjára, rosszabb esetben nem is volt apa és azt sem tudják mit kell egy férfiban keresni, hogy kell komunikálni.

Milyen igazad van! Azért, mert az előző kapcsolata rossz volt, ezért joga van tönkre tenni a másik kapcsolatát, egy életet! :)

Az is valószínű, hogy nincs más dolguk ezeknek a nőknek, kitalálnak dolgokat, kicsit kiszínezik, csak, hogy még érdekesebb legyen.

Szerintem egy normális érzelmi intelligenciával rendelkező ember nem így reagálná le ezeket az eseteket. Már csak ha a negyede igaz az itt leírt dolgoknak meg kellene hogy indítsa az embereket. Persze azokat, akik mércéje normális, akik nem ugyanúgy gondolkoznak, ahogy azok a pasik, ekik ezt teszik velük.

Nem olvastam végig a fórumot,csak beleolvastam 1-2esetleírásba,de elsőre azt mondanám,itt nagyon sok főleg nőnek önértékelési problémája van.

Eltorzult önértékeléssel persze,hogy a másikat (férfit)fogja hibáztatni. A bíróságon is mindkét felet megkérdezik az álláspontjáról,és abból raknak össze egy képet. Itt csak félképek vannak,a kép másik felét a véleményezők írják,de most nekik meg mi közük van oda? Ott voltak? Látták? Átélték?

Én azért megkérdezném a másik felet is,hogy neki mi a véleménye ezekről.Biztos,hogy tudna fölhozni ellenérveket. Félreértés ne essék,nem védem a terrorizálókat,de mindennek megvan az ok-okozati viszonya.Pl: van olyan férfi,aki előző kapcsolatából hoz negatív tapasztalatokat,kételyeket,és sok olyan nő van aki alapból gyenge önértékelésű.

Ha két ilyen ember összekerül,akkor a gyengébbik idegzetű(ez általában nő) okolni fogja a moderálóbbat(aki általában férfi). Az indítékot tehát mindenki hozta magával,kifogásokat pedig lehet találni ezret,és kész a baj.

Már miért csak nála lenne a pénz és a hatalom? Írtad, hogy te fizetted a sulidat is, és dolgozol is. Ha arra elég volt, hogy fizesd, valamire most is elég lenne. Természetesen nem lesz olyan nivód mint előtte, gondolom, de megéri, meglátod! Akiket ismerek és úgy váltak el, hogy gyakorlatilag nem volt semmijük (volt, akinek munkája sem), mind arról számoltak be, hogy csak az első év volt nagyon sz.r anyagilag, de elrepült az is, mert ahhoz képest, ami előtte volt, legalább otthon nyugodtak lehettek, ez mindenért kárpótolta őket. Az első év lelkileg is stresszes, mert ilyenkor az apukák még nagyon kapálóznak meg fenyegetőznek, de ahogy nagyjából lezáródik a pereskedés, lenyugszanak ők is.

90%uk azzal fenyeget, hogy elpereli a gyereket (gyerekeket). De nagyon hamar kiderül, hogy nagy részüknél ez csak blöff, mert ha dolgoznak és nincs nagyszülő, nehezen tudják megvalósítani (egyáltalán, érvelni), hogy ők képesek idővel is rendelkezni ahhoz, hogyelvigyék oviba, isibe, főzzenek rá, stb. A bébiszitter vs anyuka meg rendszerint anyuka javára dől el.

Írtad, hogy ő sokat dolgozik és otthon mindent te csinálsz. Mivel dolgozol is, már bebizonyítottad, hogy munka mellett is te garantálod a gyerek nevelésének a gyakorlati részét (főzés, tiszta ruha, elvinni oviba, stb.). Tehát kompatibilis a munkáddal a gyerek. Ezzel szemben ő nem tudja felmutatni ezt, mert igaz, hogy jobban keres, de azon kívül időben nem fér be neki mindez, mert többet és tovább dolgozik.

Mivel hosszú távon rányomja a gyerekre a bélyegét a sok veszekedés, plusz nemsokára csak egy idegroncs anyukát lát majd és akkor igen, egyre rosszabbak lesznek az esélyeid, a helyedben most lépnék, ha ez a szituáció erődön felüli és nem tudtok közös nevezőre jutni a pároddal.

Szia, nagyon elkeserítő, amit írtál. Te egy bántalmazó kapcsolatban élsz, és már elindultál azon az úton, hogy annyira le fogja építeni az önbizalmadat, hogy képtelen leszel lépni. Úgyhogy most kellene, sürgősen. Ha másképp nem megy, kérj segítséget normális kolléganőtől, vagy rendőr ismerőstől. Nem lesz egyszerű már most sem kiszállnod, de ez csak rosszabb lesz, és hidd el a fizikai terror sincs messze. Van a Facebookon egy csoport, Újrakezdők a neve, és bár te még messze nem tartasz ott, ahol a legtöbb tag, de ne is tarts!- tőlük is kaphatsz pár tanácsot, segítséget.

Szedd össze magad! Szakíts! Ne egy hét múlva, ne még egy esély, stb. MOST!

Ez a helyzet, a barátod személyisége hipp-hopp magától, de még jóindulítú rábeszélésre sem fog megváltozni. Neki komoly pszichés problémája, problémái vannak, amivel szakember kellene, hogy foglalkozzon. A fenyegetéseknek ne dőlj be, ezzel csak manipulálni próbál.

De, egyvalaki a védelmedre fog kelni: Te magad! Hát van olyan ember a világon, aki ér annyit, hogy vállald érte ezt a poklot, amibe belekerültél? Hol van a bizalom, a tisztelet, a törődés, amiről egy jó kapcsolatnak szólnia kellene? Az nem elég, ha kétnaponta a pokol közepette megadja neked. Ezt érdemled Te? Valóban ezt? Szedd össze magad, az erődet, a bátorságodat és szeresd úgy magad, ahogy ez az ember nem képes rá! Tiszteld magad annyira, hogy veszed a cókmókodat és továbbállsz, amíg egy valóban rendes férfit nem találsz, olyat, aki méltó hozzád!

Sziasztok! Még új vagyok az oldalon, a témában keresgélve találtam erre a fórumra, láttam rengeteg tapasztalat, hozzászólás érkezett, így én is a segítségeteket szeretném kérni.

Fél éve vagyunk együtt a barátommal. Sajnos rettenetesen féltékeny. Ha rám néznek vagy ránézek valakire rögtön eldurran, hogy hogy nem bírom ki pasik nélkül, hogy nekem csak a pasizáson jár az eszem. El kell mondanom kikkel beszéltem nap közben, kikkel álltam meg pár szóra, és a munkahelyemen is hív. Vagy ha valami ismerősömmel váltok e-mailt, meg kell mutatnom. Nem vehetek fel kivágott felsőt, nem öltözhetek ki ha nincs velem, mert akkor biztos pasizni megyek. Ha nem veszem fel a telefont mikor hív (akár munkahelyen), kérdőre von mit csináltam, miért nem tudtam felvenni. Nem mehetek olyan helyre ahol pasik is vannak és nem tetszik neki, hogy férfiak között dolgozom. Nem enged a barátnőimmel szórakozni, vagy ha igen akkor fél órás faggatózás és esküdözés vár rám. Legutóbb a munkahelyemre is bejött és megfenyegetett, hogy bemegy a főnökömhöz, hogy én nem dolgozom csak flörtölök egész nap. Van, hogy megnézi milyen ruhát fogok felvenni másnap és ha túl kivágottnak ítéli meg számon kér, hogy pasizni megyek-e a munkahelyre. Megfenyegetett már, ha lelépek kiír rólam dolgokat a netre és, hogy tönkreteszi az életem amiért én is tönkreteszem az övét, vagy, hogy kirúgat a munkahelyemről. Többször mondta öngyilkos lesz ha elhagyom. Próbáltam elhagyni, de mindig azt kaptam, hogy megváltozik és belátja, hogy hibázott. A normális együtt töltött napok tényleg csodásak vele, ezért nagyon nehéz elhagynom őt. Viszont miest nem lát azonnal a pokolban érzem magam. Mindig esküdözik megváltozik, egy darabig sikerül is, de ha meglátja, hogy neten vagyok vagy megcsörren a telefonom, szinte eltorzul az arca. Mit tehetek? Van esély arra, hogy valaha is változik a helyzet? Sajnos már nagyon el vagyok keseredve már nem értek semmit, nem tudom ki vagyok, nem tudom mi helyes és mi nem, már inkább emberek közelébe sem megyek. Egyedül vagyok a szüleim betegek, nincs aki a védelmemre keljen.

Köszönöm!

Most már félek tőle, félek a reakcióitól. Mondjuk eddig féltem, mert ha a gyerek elkezdett, akkor is rögtön összerezzentem, hogy fog reagálni. Általában rögtön 2 gyerekem lett. Nem volt nekem elég az egy.

Állandóan ígérgetett, de igazából sosem volt ideje semmire. Most ha egyszer mond valamit, akkor legközelebb tutira nem úgy gondolja. CSak a pénzről beszél, hogy mennyit keresett. Az hogy én a gyerekkel voltam, a házimunka, most már én is dolgozom, nem számít. Most már tudom, hogy külön kasszán kellett volna élnünk. Neki köszönhetem azt is hogy fősulira jártam, pedig a tandíjat én fizettem. Sosem szórtam a pénzt, az övét sem, mert sosem volt célom, hogy kihasználjam, mert neki több van. Nyaralni kétszer voltunk 8 év alatt, úgyhogy nem igazán voltam elkényeztetve. Az örök mókuskerében élünk.

Most lett belém szerelmes, el akar venni, még egy gyereket. JÓ vicc.

Nem akar elveszíteni, mert mit fognak szólni mások, ráadásul velem jól meglehet jelenni. (Nem is járunk sehová) Mindenesetre érdekes hozzáállás.

Most már úgy érzem komolyabb problémái vannak mentálisan, nem csak azért ilyen mert kétségbe van esve, hogy elhagyom.

Sziasztok!

Jó sok ismerős dolgot olvastam tőletek. Én sokáig azt hittem én látom rosszul a dolgokat.

A történetem 8 év kezdődött. Élettársammal néhány hónap után sikerült összehoznunk egy gyereket (ezt mondjuk sosem fogom bánni, mert az egyetlen jó dolog az életemben). Ez még nagyon a rózsaszin ködös állapotbna volt. Csak annyit láttam belőle, hogy szorgalmasan dolgozik, nem link alak. Mivel heti hét napból hetet dolgozott, így túl sok időnk nem jutott egymásra, sőt szinte nem is nagyon volt közös programunk, azon kívül, hogy éjszakánként nálam aludt. A gyerekünk születésekor költöztünk össze. Mivel nagyon igaz, hogy lakva ismerszik meg az ember, így egy pici babával kellett rájönnöm nagyon sok dologra. A gyermekét rajongásig szerette mindig is. Mivel állandóan dolgozott, így tényleg egyedül kellett helyt állnom a gyerekkel, a háztartásban. Ezzel nincs is gond, mivel a lakáshitelt fizetni kellett, de amikor az általam annyira szeretett ember elkezdett mindenért ócsárolni. Én pedig csak néztem, és hallgattam lebénulva, hogy az az ember akit szeretek és sosem tudnék neki ilyeneket mondani, miket mond nekem. Tipikusan nyuszika esete a sapkával, ha van rajta sapka azért, ha nincs azért. RAjongva vártuk haza a babával, de ő csak a hibákat kereste mindenben. Ha nagy ritkán elmentünk valahová, ami általában a rokonokat jelentette, akkor nekem állandóan a kicsivel kellett foglalkoznom, mert az az anyja dolga. Szinte senkivel sem volt időm beszélgetni. Ugyanígy a szomszédokkal is. Neki volt ideje összebarátkozni velük, nekem állandóan rohannom kellett, mert nekem dolgom van. Mostanra a kötelező köszönésen kívül nem igazán tárgyalok velük, és engem tartanak furcsának, pedig jó okom van rá. Főleg, hogy párom nagyon jól tud pedálozni az embereknek, mindenkit levesz a lábáról.Munkája miatt nem voltak ünnepek sem szinte. Ha néha volt is, gyakorlatilag mindegyikre sírva indultam, mert természetesen nem tudtam megfelelni az igényeinek. Kicsi gyerekkel mellett a lakást fúlosra kellett volna takarítanom, mielőtt elmegyünk otthonról, mert milyen jó a tisztába haza jönni. (Ez még oké, csak nem ott ahol a gyerek miatt mindennap porszívózva van, tehát alapból nincs nagy kosz)Takarításmániás. Bocsánatkérést sosem hallottam tőle. Állandóan azt hallgattam, hogy nekem meg kell változnom, ő csak meg akar engem nevelni, mivel a családom ezt nem tette meg.

A gyereket annyira imádja, hogy ha egy karcolás is lett rajta, akkor azért is én voltam a hibás, mert az a dolgom, hogy egész nap fogjam a kezét.

A gyerek azért hisztis, mert én nem neveltem, nem is azért, mert együtt nem jól neveltük, mert ha én azt mondtam, hogy nem, ő azt, hogy igen. Még azt is meghallgattam már, hogy azért lett válogatós, mert biztos nem főztem neki, amíg gyesen votlam vele, mivel ő nem volt otthon és nem látta. Nála az ócsárolás az előjáték része volt. És most csodálkozik, hogy már teljesen elhidegültem tőle. Már nem kívánom (évek óta nem, csak eddig a csendért cserébe még hagytam magam), ez szerinte csak azért lehet, mert megcsalom. holott esélyem sem lenne rá. Mostanra ha munkából 10 perccel később érek haza, az a baj, ha hamarabb akkor az, (mivel biztos nem dolgozni voltam.) Az irodai kulcs tutira a szeretőm lakásáé. Nézegeti a telefonom, az emailjeimet, a facebookomat. Kutat a táskámba, ráadásul a gyerek előtt. Szeritne ez egy kapcsolatban normális. Ha nem hagyom, akkor rejtegetni valóm van. Munkám és a suli miatt, számára idegenek telefonszáma is a telefonomban van. Szerinte mind a szeretőm, már hívogatta is őket. A hányinger kerülget, ha meg akar ölelni. Ő benne fel sem merült, hogy ő ilyen rossz, mivel állandóan dolgozik értünk. Szerinte ezzel mindent megtett. Ha ritkán otthon volt velünk szinte leülni is félve mertem, mert ahelyett lehet házimunkát is csinálni, akkor is beszólt ha lázas voltam és lefeküdtem hidegrázással. Szilveszterkor költözni akartam, mivel már a rákos édesanyám előtt is képes volt ócsárolni engem és elegem lett. (Közben új munkahelyem is lett, eddig még abban is hozzá voltam kötve, és a fősuli mellett így már lett egy kis önbizalmam.) Sajnos nála van a pénz, és hatalom. Sajnos én csak minimálbért keresek, ez hozzáképest aprópénz. Én mehetek, de a gyereket nem vihetem magammal. Szerinte. A gyereknek jobb ha nem szakítjuk ki az otthonából. Nem számít ha az anyja boldogtalan, sokat látja sírni. Ha veszekszünk, azt veszem észre, hogy mindig mást állít, attól függ épp hogyan jobb neki, az adott információ.

Már teljesen ki vagyok borulva.

Persze nyilván van kiút én még nem találtam meg az enyémet, de ez nem azt jelenti, hogy nem is keresem.

Minden eset más és azt gondolom nem lehet általánosítani.Viszont sokat okultam az itt olvasottakból.Szerintem nem lehet abban bízni, hogy majd megvédenek. Ha történne mondjuk velem bármi a többiek lőhetnék azt hogy majd a rendőrség tudni fogja ki lehet az oka, attól nem rak az asztalra ebédet senki.

Gratulálok neked, hogy sikerült megszabadulnod ettől az embertől. És igen! Van kiút! :)

Már leírtam, hogy mit kell tenni. Csak egy nagy elhatározás kérdése. Nem szabad elhinni a fenyegetéseket, illetve védelmet kell kérni. És aztán látjuk, itt az eredmény. Nem győzhet a gonosz! Az a jók kiváltsága.. :) :)

Na az már tényleg gáz. Amúgy én sem mehettem egyedül sehova sem, ha mentünk valahová, mindenhova ketten együtt mentünk, illetve ő egyedül.

Dolgozni nem engedett, azt mondta, az asszony helye otthon van a gyerekekkel, és a háztartás a feladata. Ha mégis felhoztam, hogy dolgozni akarok menni, mindenféle indokot talált, hogy miért ne tegyem és valósággal hisztizett és ordított, hogy ez mekkora őrült gondolat, az én helyem otthon van az én feladatom a családi otthont melegen tartani.

Ha a szüleimhez mégis elmentem, azután cirkuszolt, és mindennek elhordta őket, holott náluk jobb emberek nem nagyon vannak. (Voltak)

Szegeny lany:(

Legy eros es szallj ki ebbol. En is benne voltam es kiszalltam.Azota sem volt senkim, de kit izgat? Csak akkor tudja az ember lanya ertekelni ezt, amikor tudja milyen egy borzalmas hazassagban. Amugy nekem most kezd belepni az eletembe egy aldott jo ember, akit gyerekkorom ota ismerek, csak tutyi-mutyinak tartottam. :) Szoval van elet a halal utan:) Es nem is halal a valasa, a psziches beteggel valo egyutteles: na az az elo halal, a pokol!!!!!!!!!!

Nem szabad feladni! Keresni kell a lehetőségeket.

Keresni kell embereket, akik hisznek neked. Család, szomszédok, barátok. Mindenkinek el kell mondani, mi a helyzet otthon. Valószínű nem fognak hinni neked, de akkor vissza kell kérdezni: Vajon miért mondom hogy ez a helyzet, ha nem igaz?? Segítséget kérek, mert bajban vagyok, nem pedig vádaskodást, vagy szánalmat. Az emberek készek általában segíteni. Aztán szép lassan tervet kell késziteni. Ez sok időbe telik, esetleg hónapokba is. Hogyan és hol és miből fogsz élni, ah eljön a pillanat, hogy menni kell. Hova fordulhatsz segítségért, hivatalos helyre. Családsegítő, NANE egyesület, rendőrség. A lényeg, hogy minél többen tudjanak arról, mi folyik otthon.

Az én szabadulásom ott és akkor kezdődött, amikor el kezdtem járni egy számítógépes tanfolyamra. Emberek közé mentem, és akkor kiderült, hogy én is értékes ember vagyok, vannak akik kíváncsiak a véleményemre, emberszámba vesznek és még teljesíteni is tudok. Ez mind számomra akkor új volt, de nagy lelkierőt és lökést és kisebb önbizalmat adott. Ezért fordulhatott elő, hogy egyszer csak, (magam sem tudom honnan vettem az erőt és a bátorságot) szembe szegültem vele, és azt mondtam: Kész, elég volt, nem csinálom tovább. Én itt és most befejeztem. és ez után hosszú, hosszú percekig zúdítottam rá az eddig lenyelt dolgokat, minden addigi sérelmemet, ami az elmúlt 20 év alatt ért. Most én nem hagytam szóhoz jutni őt, nem hagytam, hogy közbe vágjon, és kitartóan mondtam a magamét. Ő kikerekedett szemekkel nézett, szó szerint leesett az álla, és nem tudott mit mondani. Én pedig csak mondtam és mondtam. Az utolsó mondatom az volt: És ha csak egy kézzel is hozzám mersz érni, azonnal megyek a rendőrségre feljelentést tenni. Én zokogtam, ő meg csak nézett. Aztán kis idő múlva azt mondta, hogy valaki átmosta az agyamat, de majd megnyugszom. Én viszont ott, akkor tudtam, ezek után nincs vissza út!!! Minden nap elmondtam neki, hogy el akarok válni, és ha velem történik valami, akkor a rendőrségen találja magát. Két hónappal később beadtam a válópert..

Pontosan tudom, miről beszélsz. Nálunk ugyanez volt. Mindenki azt hitte, ez egy áldott jó ember. nem iszek, nem dohányzik, csak dolgozik, és szalad haza. na igen. De hogy mi történik a négy fal között, azt már nem látják, s ha bárkinek mondanád, nem hinnék el. Igy van. Közben pokollá teszi az életed. Uralkodik rajtad. A tulajdonának tekint. Ne hagyd tovább magad! Szerencséd, hogy felismerted, hogy baj van. nekem ez 10 évembe tellett és még 10 évig gondolkoztam azon, hogyan szabadulhatnék meg tőle. De egyszer csak jött egy esemény. Egy dolog, ami lendületet adott. Önbizalmat nem, de erőt igen. És végig vittem! :)

Kérjél segitséget a családsegítőtől, de legalábbis jelentsd be, hogy ez a probléma nálatok. Menj és a rendőrségen tegyél bejelentést, hogy fenyegetve érzed magad. Nem fognak tenni semmit sem, de lesz nyoma, hogy bejelentést tettél. Ha valami bajod lenne, azonnal őt fogják elővenni. Ez egy adu a kezedben.

és hát a saját lakásodból nem neked kell elmenned, hanem neki. Ha ezt nem teszi meg, akkor kény szerkilakoltatást kell kérvényezni az önkormányzatnál.

Ezt irod: "Szerintem ha megkapná amit akar akkor sem hagyna minket békén." Igen. Jól látod. Ezért ne is adj neki semmit se!!!

Próbálj meg tervet készíteni arra az esetre, ha végképp elszakadna a cérna. Sajnos fel kell készülni egy kisebb háborúra is. De mivel te felkészülsz, ő pedig nem, ezért te kerülsz majd ki győztesen. CSAK HIGGY MAGADBAN!!!!!!!!