Dohányzás - leszokás (beszélgetős fórum)
Kedves mindenki!
Másodszor szokok le a dohányzásról. Párom láncdohányos. Először 2015-ben hagytam abba, fél évig nem dohányoztam, majd egy nehéz pillanatban rágyújtottam. Most 2 hete, hogy nem gyújtottam rá. Nem kaparom a falat, sőt, másodszorra mintha könnyeben menne. Viszont aggódom a párom miatt, nem szeretném, ha idő előtt elveszíteném. Örülök, hogy itt megoszthatom a gondolataimat és a tapasztalataimat. Olvastam a könyvet is, és champixet is szedek. Viszont elég furcsán érzem magam, komoly hangulatingadozásaim vannak...
Na ez az, fél éjszaka ezeket a konvertálási hibákat javítgattam, az ő helyett i-ket írt. Lojavítottam a sok helyesírási hibát is.
Sajnos ez egy amatőr fordító, ráadásul csupa jóakaratból a német fordításból dolgozott.
Van hivatalos fordítás is, amit említ is a szöveg végén: „Leszokni a dohányzásról? Nem is olyan nehéz ”, írta Allen Carr. Az 1985-ben írt könyvet 1988-ban, Szép Zsuzsanna fordításában adta ki Magyarországon az Idegenforgalmi Propaganda és kiadó vállalat. Rz a példány volt meg nekem.
Hát már mindegy, ez Kövesdi-féle fordítás elérhető.
Hogy lehet egy kismamának dohányoznia??? Ha magadra nem vagy tekintettel, az magánügy... de a GYEREKEDRŐL VAN, VOLT SZÓ!:( Ez nagyfokú felelőtlenség!
Én is dohányos voltam... de a gyermekem várása idején és a szoptatás alatt egy szálat el nem szívtam volna!.
Megvan. 28.oldal a könyvben:
"Sıt hiszem, hogy egy vezetı dohánygyár az államilag elıírt figyelmeztetı
szöveget arra használja, hogy eladja a termékeit. Sok rövid reklámfilmben láthatunk
félelemkeltı részleteket, mint pókokat, óriási bogarakat vagy húsevı vénusz
légycsapóját.
A figyelmeztetés így olyan nagyban és feltőnıen van rányomtatva, hogy a
dohányos még ha akarná sem tudna átnézni fölötte. A félelmek, melyeket a
dohányos érez, az aranydobozos csillogó dobozkával kapcsolatos asszociációt
ébresztenek.
Irónikus módon a leghatalmasabb faktor ennél az agymosásnál maga a dohányos.
Az egy tévedés, hogy a dohányosok akaratgyenge és testileg elpuhult emberek
lennének. Jó kondícióban kell lenni, hogy a mérget elviseljük. Ez az egyik ok, amiért
a dohányosok vakok a statisztikákra, melyek meggyızıen bizonyítják, hogy a
dohányzás káros az egészségre. Mindenki ismer egy Pista bácsit, aki napi két doboz
cigarettát szívott el, soha az életben egy napot sem volt beteg és nyolcvan évig élt.
Mások, dohányosok százai, akik a legszebb éveikben elhunytak, vagy az a tény hogy
Pista bácsi még életben lenne, az senkit sem érdekel."
...én is bízom benne! Abban is, hogy tudok segíteni.... a saját ötleten nekem tökéletesen bevált!
Sajnálom, hogy nem előtt csináltam, közel 40 évig mérgeztem magam :( Másfél év kihagyás volt, -amíg vártam a fiamat és ameddig szoptattam:)
Guruljka...
remélem Te is lemondasz róla!:)
Àrtalmasabb,
Alkohol
Drog
Magas koleszterintartalmú ètelek, amiknek tudjuk mi a vège
Súlyos elhízás
Csak arra akartam cèlozni, tènyleg mindent a cigire fognak.
Èn nagyon erôs dohányos vagyok, bevallom Imàdok cigizni, jólesik ès kèsz.
Az alkoholt, a drogot azt útàlom, a szülès óta nem is ittam, azelôtt nèha.
A règi nagyapáink, nagyanyàink szintèn dohányoztak, simphonia nem tudom jól írtam e, nagyon erôs cigi volt, ès 90 èvig èltek.
Èn 38 èves vagyok, nem fiatal.
Tudod akiben ott a hajlam a rákbetegsègre annak ha valami kivàltja, akkor rákos lessz, akkor is ha nem dohányzik.
Apàm gègerákban halt meg. Dohányzott, ès sajnos ivott is. Sokat. Inkább az alkoholra fogható hogy neki ez lett a veszte, nem a dohányzásnak.
Ismerôsi körömben, aki rákban halt meg, az mindd ivott, viszont nem mindd dohànyzott.
Èrdekes igaz?
🤔 Hm, a dohányzásról annyit hogy nem egèzsèges az biztos.
Na de azèrt sok minden túlzás vele kapcsolatban. Van egy kèt hónapos lányom, nem vagyok rá büszke de vègigdohányoztam a terhessègem, napi 2 dobozzal. Mindenki riogatott hogy el fog menni a baba, bajok lesznek stb..... Beleèrtve az orvost is, semmi baja nem lett a picurnak. Szerintem aki egèzsèges, nem szívbeteg, nincsenek êrrendszeri problèmáji, egèzsègesen èl, sokat mozog, sportol, annak nem lessz a cigitôl baja. Èn mindig is úgy gondoltam hogy az orvosok mindent a cigire fognak, akkor amikor már tanácstalanok. Îgy van ez a terhessèggel is, ha dohányzol ès elmegy a baba, akkor persze a cigi miatt volt, ha nem dohányoztál akkor peched volt, pfff na bumm, aki egèzsèges annak kutya baja sem lessz.
Vèlemènyem szerint többet ârt a szervezetnek a túl sok zsíros, olajos ètel, ami szívkoszorúelzárodást okoz, meg elhízást, esetleg cukorbetegsèget. Csak az ètelre már csak nem foghatunk mindent.
Egyszóval, nem kell körmeinket rágva azon gondolkodni hogy hogyan szokjunk le, a dohányzáson kívûl mèg rengeteg olyan dolgot teszünk ami sokkal károsabb.
Szerintem
Igen, ez a homokba dugom a fejem, és én leszek a kivétel.
Talán erre gondoltál?
"Egy nő hívott fel és egy privát találkozót kért tőlem. Egy ügyvédnőről van szó, aki körülbelül tizenkét éve dohányzott, de soha nem szívott el többet napi két szálnál. Egyébként egy különösen akaraterős asszony volt. Elmagyaráztam neki, hogy csoportos foglalkozások alkalmával az eredményességi mutató magasabb, mint a négyszemköztinél és hogy ilyen privát órákat csak olyan személyekkel tartok, akik a hírességük miatt a csoportot akadályoznák. Erre ő elkezdett sírni és én nem tudtam a könnyeinek ellenállni.
A találka drága volt; a legtöbb dohányos okkal csodálkozik, hogy miért is akart ez a hölgy leszokni a dohányzásról. Örömmel leszámolnák azt a pénzösszeget, amit ettől a hölgytől kértem, ha abba a helyzetbe kerülnének, hogy csak napi két szál cigarettát szívnának el. Ők tévesen azt feltételezik, hogy az alkalmi dohányosok elégedettebbek, és a dolgot jobban kontroll alatt tudják tartani. A kontrollal még csak stimmel a dolog valahogy, de emiatt ők egyáltalán nem boldogabbak. Ebben az esetben a hölgy mindkét szülője tüdőrákban halt meg, mielőtt ő maga nikotinfüggővé vált. Mint ahogy én, ő is nagyon félt a dohányzástól, mielőtt elszívta volna az első cigarettát. Mint ahogyan én, ő is a masszív külső nyomás hatására vált áldozattá, és próbálta ki az első cigarettát. Mint ahogyan én, ő is emlékezett, hogy milyen rossz ízű volt. Nem úgy, mint én, aki kapituláltam és gyorsan láncdohányossá váltam, neki sikerült nem túl mélyre süllyednie."
Nem találom, hogy azt írná, nem lehet félelemből leszokni.
A normális mértékű aggódás az egészségünkért jogos félelem.
Nagyon szívesen és boldogan segítek! ♥
Egyetlen kérésem, kérdésem van: tudunk a chaten, vagy a messengeren beszélni?
Talán (valószinüleg) tudnál segiteni. Mi tök sokat, sőt, a lényeget az erkélyen cigarettázva beszéljük meg. Az nem válik be, hogy vele ülök, mert megkivánom a cigit, viszont a gyerek miatt a nappaliban mindez nem megvalósitható (ott a füle mindenhol, plusz nyitott ajtónál alszik.
Szóval a központunk az erkélyen van(volt).
Ahogy mondtam, mellette a kocsiban már nem gyújtok rá, szinte csak itthon szivom. Már a fiam is abbahagyta a biztatást (bacogatást), mert szerintem feladta. Ő mondta mindig, hogy anya, 10-15 évvel kevesebbet fogsz élni, ha dohányzol.
És igaz lehet a meglátása. Irja Carr, hogy félelemből nem fogsz leszokni.
Szóval ha tudsz, akkor várom a tippeket, hogy lehet megállni... Duplán nehéznek gondolja a doki.
Igen.
Én olvastam Carr-t, ő nem.
Én töltöttem a kettőnk napi adagját, olyan 60 szál körül.
Egyik napról a másikra? Én úgy terveztem utoljára is, hogy egyszerüen "elengedem" a dolgot. És nem veszek többet.
Egyébként jó ideje már az autóban sem dohányzom (az új autót kimélem) illetve a nem itthon tartózkodva max 5-6 szál (olyan délután négyig). a reggeli a legszivósabb, mert akkor kettő volt az alap, este pedig megint olyan 4-5 szál. Ez igy együtt már majd' egy doboz, csak alaposan elosztva.
Sajnos nem tudok kapásból olyat mondani, aki a dohányzó párja mellett szokott le, pedig tudom, hogy van/volt ilyen.
Azt viszont biztosan tudom, hogy az arcbőrről olyan 2-3 hát múlva mintha valami szürke fátyol tűnne el.
Láttam a férjem arcán. Mi együtt szoktunk le.
Sziasztok!
Én túl vagy 30 leszokási kisérleten vagyok túl.
Érzem, hogy már nem tudom/akarom húzni tovább. Különös tekintettel arra, hogy ennyi tragédia történik emiatt.
Összeszedtem én is pár indokot, amiért érdemes küzdeni:
- nincs köhögés
- szaglás visszatérése
- szép fogak
- szebb bőr (amennyire helyre tud jönni az arcbőr persze)
- több idő
- a konyhában és az erkélyen tisztaság (elsőben tartjuk a dohányt és az erkélyen meg szivjuk)
- és persze az anyagiak sem elhanyagolhatóak!
Pont most igy hosszú hétvégére nagyon megbetegedtem és azt gondolom, ez egy "jó alkalom" hogy elkezdjem. Irt már ide olyan, aki úgy szokott le, hogy a férje/felesége /párja még szivta? Beszéltem a háziorvossal ez ügyben (nagyon szorgalmazza, hogy leszokjak, már mióta és én is annyiszor próbáltam de csinálni nem tudtam valamiért) és állitása szerint az a legnehezebb, ha a velünk élő is szivja, legjobb, ha együtt szokunk le. Ebben az esetben viszont úgy érzem, nekem kell elöl járnom, példát mutatnom, bennem már sokkal jobban érlelődik a szándék és akarat, hogy ezt megtegyem, megtegyük.
A könyvet többször is olvastam és azt gondolom, ha elhiszem, hogy leszoktam abban a pillanatban, hogy szivom a cigarettát (ahogy Alan Carr irta), akkor minimálisak lesznek az elvonási tünetek. Megerősitettem magam, hogy én már egész egyszerüen NEM AKAROM szivni a cigarettát. Kifogást alig tudtok olyat mondani, amit ne mondtam volna én magam is. Az orvos azt is mondta, hogy majd mondjam el a titkot, mikor sikerült, hogy tovább tudja adni.
Nincs titok szerintem, csinálni mégis könnyebbnek kellene lennie, ha egyszer már megértem arra, mit is akarok. Igen, még azt is mondta, hogy ne tartsak itthon cigit (vagy hozzávalókat) és aki csak egyet is elsziv, az azonnal visszaszokik. Hogy törődjek bele, örök életemre olyan dohányos leszek, aki nem gyújt rá. De persze drukkol nagyon! Szóval másfél napja figyelem magam és készülök a nagy lépésre (ki tudja hányadjára, de most sikerülnie kell).
Két nagyon megrázó fórum van még, az egyiket a kezdettől olvasom, hátha csoda történik. Ott a beteg észlelte a bajt, de nem vette komolyan, dohányzásról nem esik szó, de a feleség itt tudja kiadni az érzéseit. Borzasztó és tragikus, mit él, mit élnek át.
A másik a fiatal özvegyek fóruma, nagy részük balesetből eredően maradt magára. Nem is lehet mit mondani.
Köszönöm Guruljka.. Neki már megváltás. De itt a felesége a gyerekek... annyi dolga lett volna még.
Az a szörnyű soha nem tudhatjuk.. Ő sem gondolta még decemberben mikor együtt szívtuk a cigit a teraszon nagyokat nevetve.
Komolyan mint egy “orosz rulett” .. ő meghalt -én letettem a cigit
Tényleg ez kell?
Hova ennél nagyobb motiváció ?
Élet vagy cigi élvezet!
Tudom sok mindenbe meg lehet halni.. én tudom .. kisfiam apukája 33 évesen szállt a mennybe egy 3 hónapja vett sport motorral ... 1 hetes sem volt a kisfiunk
Szóval tudom . Így viszont végképp nem értem ha most tudunk változtatni - letenni a cigit- miért adunk esélyt a halálnak ,a nagyon csúnya halálnak?
Mi az a kis elvonási tünet ahhoz az őrült fájdalomhoz képest amit a betegség okoz -ahozz a fájdalomhoz képest amit az itt maradottak éreznek...
Ma reggel örökre elment jó ismerősöm tragikusan fiatalon! Újabb áldozata a ciginek! Decemberben még együtt ünnepeltük nevetve az új esztendőt! Erre senki nem gondolt😢
Tipikus az az ember volt aki nem törődött a napi 2 doboz cigivel.. azt gondolta Ő a kivétel,Ő megúszhatja .
Hát nem! 8 hónap agonizálás.
Aki nem tud dönteni -hezitál ... annak tudok mesélni minn ment keresztül
Ezt nem gondolta senki
Tegyétek le,komolyan
Helyetted nem tehetjük le.
Neked kell eldöntened, hogy ki a főnök.
Dohányozni sokba kerül, büdös leszel tőle és még talán beteg is. Nem tölt meg senkit semmilyen tartalommal, csak bonyolítja az életedet azzal, hogy nem tudsz nyugodtan utazni, hogy ismeretlen helyen nem a táj vagy a város szépségeit keresed, hanem a trafikot, hogy a kedvenc ruhádat véletlenül kiégeted...
Te döntesz, nem az a 30 grammnyi dohány egy papír csőben.