"A lélek nyelve: betegség" (beszélgetős fórum)
Így van, kompenzálhatjuk mással. Én pl. pont a mellemmel kompenzálom a hasam, nekem tetszenek a melleim, meg vagyok velük elégedve, főleg, hogy a napokban voltam életem első mammográfiáján, ahol szerencsére minden okés volt.
Zelma, ha már semmi nem megy, gondolja arra, hogy lehet, hogy körte alakúak a melleid, de legalább egészségesek, mert sok emlőbeteg nő szívesen visszakapná a mellét, bármilyen is legyen. Ez a drasztikusabb elgondolás, de szerintem segít.
Nekem meg kötényhasam van. Ezért tartom csúnyának. De a férjem szerint gyönyörű vagyok. Nem tudom, hogy tarthat annak ilyen hassal, de jó érzés, mégha magamnak nem is tetszem. Persze ennek is megvan a lelki háttere (álterhesként viselkedem), de erről majd talán legközelebb, mert lassan mennem kell.
Zelma, neked van családod?
Hát én nemtudom, engem is frusztrált a kis mellem, de elutasítást sosem kaptam miatta....én kompenzáltam mással, úgy gondolom. és ez a férfiaknak is tetszett. Igyekeztem nem a melleimre fókuszálni, vagyis hogy ők ne arra fókuszáljanak, ne az legyen az alap!
Azért nem csak mellből állunk ki! :) Persze nekem azért sokat segített a férfi partnerem, akiről tudtunk erről is beszélgetni, hogy miért jó így ahogy van minden!
A szexről, a testiségről is beszélni kell, én amondó vagyok!!!
Hogy a hapsik utánad füttyögjenek az utcán :)
Hogy a nyelvük lógjon, ha meglátnak egy sejtelmes felsőben... és így tovább :)
Muszály elfogadni olyannak, amilyen. Muszály megbékélned vele. Ezt csak te tudod megtenni :)
VISZKETEGSÉG
Viszketés=vakarás=ingerel
Erős szexuális vonatkozás, ill. agresszió, szerelem. A latin prurigo szó a viszketés mellett az érzékiséget, sóvárgást is jelenti.
A testi viszketegség azt jelzi, hogy pszichikai szinten valami ingerel bennünket, de nem vesszük figyelembe, ezért kell szomatizálódnia.
A viszketegség hátterében valamilyen szenvedély, belső tűz, izzás áll, amely ki akar törni, felfedésre vár. Vakarásra kényszerít, mely az ásás szelídített formája. A személy bőre felszínét vakarja, hogy szimbolikusan ráleljen arra, ami ott izgatja. Ami viszket, mindig olyasmit ad tudtunkra, ami nem hagy minket hidegen, ami a lelkünket nyomja, akár negatív, akár pozitív értelemben. Ezért jár a viszketés gyakran bőrkiütéssel, piros foltokkal, izzó sebekkel!
Lehetséges kérdések:
- Nem határolom el túlságosan magamat?
- Hogyan állok a kapcsolatteremtéssel?
- Elutasító magatartásom mögött a közelségre irányuló elfojtott vágyam áll?
- Mi az, ami a határaimat át akarja törni (szexualitás, ösztönök, szenvedély, agresszió, lelkesedés..)
- Mi az, ami valójában ingerel?
Van férjed?
Igazából én azzal nyugtatom magam mindíg, hogy nah, ezek a cicik bizony sosem fognak lógni :)
Te meg mondhatod, hogy milyen klassz dekoltázsban tudsz feszíteni, egy szépen kivágott felsőben. Hát én meg ebből maradok ki :(
Látod, a melled sem fogadod el, pedig sok nő hogy örülne neki... meg általában a férfiak is azt favorizálják, de sokaknak a kis mell jön be.
A lényeg nálad, hogy nem örülsz a nagy mellednek, pedig ez is a nőiességed része .)
Zelma, ez még neked szól (illetve magamnak sem árt újra rögzíteni):
Akármi történjék is a bőrön (pirosodás, duzzanat, gyulladás, kelés, stb.) a történés helye sosem véletlen, mindig, egy, a helynek megfelelő belső folyamatra utal. A bőr nemcsak belső szerveink állapotáról tudósít kifelé, de rajta és benne mutatkozik meg minden átélt pszichikus folyamat és reakció is (pl. elpirulás, libabőr).
HA BŐRKIÜTÉS KELETKEZIK, VALAMI ÁTTÖRI A HATÁRT, VALAMI KI AKAR TÖRNI. A bőr az én határa, melyet le kell győznünk ahhoz, hogy a te-t megtaláljuk.
PATTANÁSOKKAL VÉDJÜK MAGUNKAT, melyek megnehezítik a találkozást, szexualitást. A FÉLT SZEXUÁLIS KIÜTÉSKÉNT MANIFESZTÁLÓDIK A BŐRÖN. AZ IZGATÁS ELFOJTOTT VÁGYA IZGATOTT BŐRRÉ VÁLTOZIK. A KIÜTÉS AZT JELZI, HOGY VALAMI, AMIT EDDIG ELFOJTOTTUNK, ÁT SZERETNE JÖNNI ÉS ELNYOMÁSA HATÁRAIT TUDATOSSÁ, VAGYIS LÁTHATÓVÁ TENNI.
Nekem elég kicsi melleim vannak, és én mindíg annak örülök, hogy akkor hogy megduzzad. Megelégednék azzal, ha mindíg olyan lenne, mindíg ezt mondom....egyébként lehet ennek is köze volt, hogy most jött meg. Az alábbiakban írtam a szex témáról, és hát örültem, hogy most "jó" a mellem :)
De mondom, soha az életbe ilyen még nem fordult elő velem....
Nem volt egyetlen egy normális sem.... Legtöbbször úgy görcsölök, mint a fene. Az összes praemenstruációs tünet bejelentkezik nálam, egyedül a mellfeszülés nincs. De hát épp elég teher a mérete, még csak az kellene, hogy feszüljön is... Átlagosan 8 napig tart...
Hogyan kell megélni a nőiséget? Adjatok tanácsot...:(
Félelemkeltő, vagy bizonytalan helyzetekben elmaradhat a havi vérzés. Aki fájdalmasan éli meg menstruációját, az fájdalmasan éli meg nőiességét is.
A havi vérzés egyben annak a kifejezése is, hogy a nő anyává lehet. Ha egy nő nem akar gyermeket még, alig várja, hogy megjöjjön a menstruációja.
Lényeg a lényeg, csak mert egyszer korábban jött meg, még nem vagy beteg! Ez bárkivel előfordulhat, én pl. hiszek a telihold hatásában is, mert nekem olyankor mindig késik.
Szia. A menstruációs zavarokról ezt tudom (vagyis inkább ezt tanultam): a havi vérzés a nőiesség, termékenység, fogékonyság kifejezése. A nő kiszolgáltatott ennek a ritmusnak, a vérveszteséggel életerőt áldoz magából (adás). A kínaiak Jin-nek nevezik, az alkimisták Holdként szimbolizálják, a mélypszichológia a vízzel fejezi ki. A menstruációs zavarok hátterében az áll, hogy nem tudunk megbékélni saját nőiességünkkel. A menstruáció egy kis terhesség, egy kis szülés :) ez aranyos, nem?
Amilyen mértékben nem törődünk bele ebbe a szabályozásba, olyan mértékűek lesznek a zavaraink is. Általában tudattalanul nem akarjuk odaadni magunkat a menstruációnak, a szexualitásnak (azért elég sok minden függ össze ezzel.) a férfinak, a tulajdonképpeni konfliktust is ez okozza, hogy bár nő, nem ért egyet azzal, ami a nőiességgel jár.