Vercsi babám születése

2003-ban, egy véletlen találkozás hozott össze a későbbi párommal, aki ma már a férjem! Egy év után, már sokat beszélgettünk babáról, hogy mi lenne, ha... de még nem mertünk belevágni. Aztán egyszer csak nem váltottuk ki többet a fogamzásgátlót és máshogy sem védekeztünk... aminek eredménye itt fekszik mellettem és alszik!

Életem első terhességi tesztje 2008. július 16-án lett pozitív. Zuhany alatt csináltam meg napközben, mert nem bírtam kivárni a reggelt. Annyira boldog voltam, hogy csak néztem a két csíkot és alig hittem a szememnek és szép lassan elhomályosult minden a könnyektől! Aztán kiszaladtam a fürdőből és egy szó nélkül az alvó párom orra elé tettem a tesztet. Kinyitotta a szemét és azt kérdezte: Ez most komoly? És persze tudta, hogy komoly, nagyon örültünk! És még annál is boldogabbak voltunk!

A terhességem szuper volt, mindössze háromszor voltam rosszul, hányással és ájulással. A 24. héttől diétáznom kellett, mert baj volt a cukrommal. Ehhez kicsit nehezen tudtam alkalmazkodni, mert nagyon édes szájú vagyok, nagyon nehéz volt lemondani az édességről, de sikerült. A terhesség alatt egyszer orvost kellett váltanom, de már nem bánom, ennél jobban nem is dönthettem volna, mert így kerültem Dr. Rigó Barbarához, akinek ezúton is nagyon köszönök mindent!

2009. március 22-re voltam kiírva, de Kicsi Kincsem úgy döntött előbb szeretne jönni, Ő bizony nagyon kíváncsi a világra.

Február 21-én szombaton hajnalban arra ébredtem, hogy valami folyik belőlem és nem tudom visszatartani. Kimentem wc-re és észrevettem, hogy kicsit vérzek. Nagyon megijedtem, rögtön indultunk a kórházba, bár, még a kórházi csomagom sem volt összecsomagolva. De szerencsére annyiszor olvastam végig a listát, hogy 10 perc alatt mindent összepakoltam és mint utólag kiderült, csak a tusfürdő maradt ki.

Reggel 6-kor indultunk a kórházba, szerencsémre pont az én dokim volt ügyeletes. Megvizsgált, csináltak CTG-t, minden rendben volt, de fél ujjnyira kinyílt a méhszáj.

Mivel semmi fájásom nem volt, a doki hazaengedett és azt mondta, még akár egy hét is lehet, mire jön Manó. Hazajöttünk, de a Párom ágyba parancsolt. Azt mondta, pihenjek, készüljek, mert másnap, vasárnap megyünk szülni, mert ő is vasárnapi baba volt, így a kislányának is annak kell lennie. Sőt még azt is kilátásba helyezte, hogy fél 12-kor születik meg, mert ő is akkor született. És csak egy órát tévedett...

Éjjel fél kettőkor arra ébredtem, hogy fáj a hasam, de ez olyan fájdalom volt, amilyet még sose éreztem. Elkezdtem írni a telefonomba a fájások közt eltelt időt, de két fájás közt még aludtam. Fél 6-kor aztán hívtuk a dokit, hogy 8 perces fájásaim vannak. Mint kiderült, ő akkor felöltözött és bement a kórházba. Én meg 7-ig még vissza tudtam aludni. 7 órakor hívott minket, hogy ő már bent van és aggódik, hogy hol vagyunk, senki nem tud rólunk a kórházban. Mondtam, hogy én most ébredtem, de máris indulunk. Még elmentem zuhanyozni meg hajat mosni, aztán kényelmesen megreggeliztem.

Fél 9-re értünk be, akkor már 4 percesek voltak a fájások. De nem fájt annyira, mint amennyire készültem rá, hogy fog. Mert sajnos elég alacsony a fájdalom küszöböm, de egyáltalán nem volt vészes. Megvizsgáltak, felvettek az osztályra, megkaptam a beöntést aztán a négyes szülőszobát. Ide már beengedték a Páromat is, már nagyon vártam, hogy velem legyen.

Tökre izgi volt, már nagyon be voltunk zsongva, tudtuk, hogy pár óra és láthatjuk Vercsikét, és végleg egy családdá válunk! Egyáltalán nem féltem! Életem legszebb élménye volt a szülés! Komolyan mondom! Nem fájt annyira, csak nagyon fárasztó volt! Természetes úton szültem, gátmetszéssel, de fantasztikus élmény volt!

A vajúdás alatt végig feküdtem. Mondta a szülésznő, hogy kellene "forogni", hogy feküdjek először az egyik oldalamra, várjak 5 fájást, aztán ugyanezt a bal oldalamon. A jobb oldalamon kivártuk az 5 fájást, de azt mondtam, én ugyan nem fordulok a bal oldalamra, mert egyáltalán nem volt jó. Úgyhogy maradtam hanyatt fekve. A doki és a szülésznő csak akkor jöttek be, ha szóltunk, vagy ha eljött a vizsgálat ideje. A doki azt mondta, azért fáj ennyire, mert a Kisasszony nagyon siet, nagyon gyorsan tágulok. Pedig nem is fájt annyira, mint ahogy a doki gondolta, hogy fáj.

Amikor eltűnt a méhszáj, egy pillanat alatt átalakították az ágyat és onnan már tényleg minden pillanatok alatt történt. Néhányat nyomtam és 2009. február 22-én vasárnap, 12 óra 40 perckor, 2900 grammal és 47 cm-rel megszületett Fótyi Veronika Katalin, a Mi Édes Kicsi Lányunk!

A legnagyobb segítség a Párom volt, aki végig fogta a kezem, egyetlen pillanatra sem engedte el. A másik legnagyobb segítség a helyes légzés volt. Ebben is Maci segített, ő mondta, mikor mit csináljak! Csak a hangjára figyeltem és ez mindennél többet jelentett nekem. Nem lett volna még arra is energiám, hogy erre is odafigyeljek. De Maci folyamatosan mondta mikor mit csináljak a levegővel, mikor szívjam be, számolt amíg bent kellett tartani és mondta, hogy mikor fújjam ki. És igaz, amit annyi helyen olvastam, de nem hittem el soha: amint kint van a babád és meghallod a hangját vagy megpillantod, elmúlik minden, de minden fájdalmad!

A boldognál is boldogabbak vagyunk! Mindkettőnknek egy életre szóló emlék és élmény marad ez a nap, Vercsi babánk születése!

Vercsi már 7 hónapos, makk egészséges és nagyon kíváncsi baba. Minden érdekli és azóta is mérhetetlenül boldoggá teszi minden napunkat!

Hát ez a mi kis történetünk!