Való Világ 2010 (beszélgetés)
Sértődés helyett a tükörbe kellene néznie, de ez nála nem megy, mert híján van a legcsekélyebb önkritikának is.
Ő bárkit kioszt, fölényes biztonsággal mond véleményt társainak vélt hibáiról, helytelen megnyilatkozásairól, de ha őt bírálják, jobb esetben szemrebbenés nélkül meghallgatja, de a magatartásán nem változtat.
Tegnap este az is kiderült, hogy nincs humorérzéke. A játékos szerelmi vallomás során Gigi szavaira ridegen, elutasítóan válaszolt, valósággal megsértve a lányt, holott egy normális ember erre könnyedén, a játék hangulatához igazodva reagált volna, nem úgy, ahogyan ő tette.
Szóval Alekosz egy igazi különc, unicum-a javából.
Az Rtl Klub óriási bakot lő, ha rövidesen üzleti ajánlatot tesz neki egy feleségkereső műsor címszerepére, mert ezzel kinyilvánítja azt is, hogy máris preferálja őt, éspedig a játék kellős közepén.
Ezt én a többi villalakó miatt ízléstelen, szégyenteljes húzásnak tartom.
miért sértődött meg mikor fog benne tudatosulni hogy hidegrázást kap tőle a csajok többsége
ráadásul most indul az akció amiben Alekosz számára hölgyek jelentkezését várják jól át fogják verni azt a szerencsétlent nem tudom beengedik e hozzá a nőt nőket mert akkor olyan szaga lesz mint az Oki Irén lamúrnak