Ütközések, illetve vonzások és taszítások érzelmi életünkben... (beszélgetős fórum)

én nem küzdöm le, mert olyan rövid az élet

Megőrülök ha arra gondolok, hogy amikor lehetett más élethelyzetben voltam , most mire megállapodtam és minden rend van a szívemben a hely még mindig az övé. A vágy vagy az a boldog idő amire csak a szépre emlékezem nem tudom ,újra csak rá és rá tudok gondolni.....

Persze nem akarom megbántani azt akit szeretek, de "öreg " barátnőm azt mondta, ha nem tudja nem fog fájni neki...

Úristen!

Mennyire igaz, amit leírtál!

Minden egyes szavaddal egyetértek!

Állandóan "ütközök" én is, persze akaratlanul.

Most is épp...de ez most valahogy más, mint a többi..

Ahogy Te is írtad, látom a szemében azt a bizonyos megmagyarázhetatlan dolgot, és tudom, hogy Ő is az enyémben..

De azt is tudom, hogy soha semmi nem lesz belőle.

Legalábbis remélem, hogy erős leszek:-)

Remélem lesz elég erőd hozzá, én drukkolok, hogy sikerüljön!

De egy tanácsot fogadj el: az lebegjen a szemed előtt, hogy TE boldog légy!

Ismerem..

Minden szavát..

A vonzást, az érzéseket , a gondolatokat, a kételyt, a hiányt, és az erőt...

és ami most számomra fontos az erő. Le kell küzdenem, erős leszek, ellen állok. Hogy minek? Mert végülis mi ez? Kísértés? Igen, azt hiszem elérkezett az első nagy kísértés az életemben. Szenvedek tőle, de erős vagyok és megcsinálom....

Hogy mit bizonyítok ezzel?? Legfőképp, hogy ellen lehet állni, és mindennél fontosabb, hogy NE bántsuk meg azt akit nagyon szeretünk ...még saját magunknál is ...

Szia!

Hol is kezdjem..5 éven keresztül volt barátom, 2 hónapja szakítottunk. Közben nyilván volt olyan srác, aki tetszett, de semmi komoly, nem harmadik fél miatt lett vége. Pedig volt olyan, hogy majdnem megvesztem egy srácért, minden gondolatom körülötte forgott, és fordítva is így volt, de tiszteletben tartotta, hogy nem vagyok egyedül.

Most egyedül vagyok, újra felbukkant, de nem jutottunk előbbre. A vonzalom megvan, akárhányszor összefutunk darabokra szednénk egymást. De ennyi.

Hogy miért?

Talán mert nem kellünk eléggé egymásnak.

Bemásolnék egy idézetet, ha nem is szorosan, de ideköthető és elgondolkodtató:

„Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek.

A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna.

Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem.

Van, hogy nem tudok hinni. Mint most.

És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még.

Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!”

Tóth Zsuzsanna: Eldobható vagyok

Kicsit szomorú, de benne van a lényeg. A vonzalomban ott van az a bizonytalanság, ami izgalmassá teszi az egészet. Az, hogy kinek van erre szüksége, és kinek nincs, az persze változó, attól függ szerintem, hogy ki min ment keresztül.