Tűzkárok (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Tűzkárok
Annyira imádom, amikor hallomás alapján terjed a hülyeség. Szerinted azok az emberek, akik ezeket a sztorikat mesélik, be fogják vallani, hogy esetleg ők a hunyók. Szerinted el fogják mesélni, hogy évekkel ezelőtt kötöttek egy biztosítást x összegre, és évek óta nem vizsgálják felül? Az emberek nagyon nagy százaléka azt sem tudja, mire szól a biztosítása.
Mennyi idő alatt lehet biztosítási díjakból megspórolni egy leégett lakás árát, teljes berendezéssel?
Ma már lényegesen korszerűbb, jobb konstrukciók vannak. Nekem még azt is kifizetik, ha vasalás közben elégetem a ruhát. Vagy a kutyám orvosi kezelését.
Nem szidni kell a biztosítókat légből kapott fickiók alapján, hanem felelősen utána járni, hogy mi a legjobb.
És nem vagyok, nem voltam, és nem leszek biztosítási ügynök ;)
Sajnos kimaradt a cikkemből a konyhai tűzbaleset (is).
Azt hiszem, azokon a bizonyos tűzvédelmi oktatásokon elhangzott az, hogy égő olajra tilos vizet önteni, meg talán a hamar felfedezett tűz esetén az áramtalanítás fontossága is. Ezek valószínűleg azért nem ragadtak meg bennem ezek alkalmakkor, mert magamból kiindulva azt gondoltam, hogy alapdolgokról van szó. Bár nem kevés lelkierő kell, hogy pánikhelyzetben ezek beugorjanak.
Kisgyerek a konyhában. Nem feltétlenül kell főznie, hogy baj érje. Hány és hány olyan baleset történt már, hogy a kőre, hűlni letett forró étel okozott kicsiknek súlyos égési sérüléseket.
Ez természetes, és a szülők általában vigyáznak is.
DE: idős ember se főzzön felügyelet nélkül!
Tanulságos történet.
Micsoda szerencse, hogy senkinek nem történt baja!
Néha eszembe jut a történet a kis japánról, aki pont rosszkor volt rossz helyen. Végül öregen halt meg:
"93 éves korában hunyt el a japán Cutomu Jamagucsi. A férfi 1945 augusztusában éppen üzleti úton volt Hirosimában, amikor hatodikán az amerikaiak atombombát dobtak a városra. Jamagucsit sokkolta a pusztítás, és úgy döntött, hazatér szülővárosába, Nagaszakiba."... (azt is túlélte...)
Ilyen velünk is volt. Egyszerre három számítógépünk ment tönkre, a telefonvonalon jött be a villám. De fizetett a biztosító rendesen.
Egyébként ha tudnám biztosan, hogy nem lesz soha semmi káresemény, én se kötnék biztosítást.
Mázlid volt. Pl. városi lakásban simán eláztathat egy felső szomszéd elromlott mosógépe.
Nekem a kertes házban többször is rendesen fizetett a biztosító, pl. vihar miatt kitört ajtó-ablak üvegért, tetőről lehordott cserépért, villámsújtott tévéért, stb.
Ja, hogy nem is kötnek rá biztosítást.
Akkor nincs miről beszélni.
Vagy tíz éve volt egy emlékezetes villámcsapás, de csak az egyik fát repesztette meg. Akkor a tévé is kiment, javíttatni kellett. Kétoldalt a mienkénél nagyobb ház áll, a telek a háztól elfelé erősen emelkedik, ott elég magas fák is vannak.
Éppen ma is felhívtak biztosítás ügyben, a saját bankomtól, de amikor meghallották a vályogot, meg hogy nem tudom, van-e alap, meg hogy az előző tulaj téglával egészítette ki a homlokzatot, elnézést kértek a zavarásért...
Vannak hátulütői, de végül is igen. A megrakott biciklit is kint lehetett hagyni a presszó előtt, pláne amióta a segélyeket számlára utalják és megszűntek a "tömeges" napok... :D
Vagy tz
Az a pozitív, ha az ember felkészül az esetleges rosszra.
De megnyugtató tényleg, hogy a betörők 90%-ban tippre mennek. A kutyák is elriasztják őket.
Elemi károk ellen pedig az imádkozás hatásos.
Voltál már pozitív is valamikor életedben?
Nem rossz mindenben a rosszabbik lehetőséget látni?
Az éjszaka közepén is kinézne még a szomszédság is. Ha valaki mászik a kerítésen át, az összes kutya olyan más módon kezd ugatni, hogy mindenki felriad.
Egymás portájára is figyel az ember, mert ha betörő mászkálna a környéken, mindenki meg akarna tőle szabadulni.
Hidd el, inkább a szomszédhoz iparkodna befele, az én házamon nem látszik csak a szegénység. De itt még azt is figyelik az emberek, milyen idegent látnak a környéken.
Csak a helybeli romák lopkodtak egy időben a bekerítetlen telkekről, de ezt a polgárőrség felszámolta. Aki bemászik egy kerítésen, annak ki is kell jutnia, és egy komondort nem olyan könnyű lefújni. Az átmászáshoz mindkét kéz kell, utána már nincs idő a spray-ért nyúlni.
Nem ijedek meg. Imádkozni pedig szoktam.
A vályog gyorsan ég, a tűzoltók messziről jönnek.
De szerintem a biztosításból sem építenék új házat... :D Vagy volt már, akinek sikerült ilyen mutatvány?
Ezt a tetőt ennyiből kétszer is ki lehetne cserélni, de nincs olyan fa, ami rádőlhetne. Nincs a ház közelében 10 m-nél magasabb fa.
Istennek hála, védett völgyben vagyunk. Nagy viharok voltak már, de csak az utca távolabbi, nyitottabb végén emelgette a fóliasátrat egy családnál.
Évente 40 ezer, 20 év alatt 800 000 Ft, azért az nem olyan komoly összeg. Abból még a tetőt se lehet kicserélni, ha rádől egy fa.
Valóban, a legtöbb ember fölöslegesen fizet, mert nem történik semmi elemi kár. De van úgy, hogy történik. És ezt nem tudjuk előre.
Vályogháznak maga a fala is le tud égni. Ennek tudatában vagyunk.
Nádtető azért már nincs... bár lehet, hogy jobb lenne? nem értünk hozzá, azt időnként karban kell tartani, pár évente cserélni.