Több adót fizessenek a gyermektelenek?! Mit szóltok hozzá? (beszélgetés)
Meg azért azt is el lehet ismerni, hogy tényleg elég nehéz annak is beilleszkedni, aki akar. Van egy ismerősöm, aki nem csak cigány, de ráadásul nevelőintézetből startolt. Mióta kiröppent a nem családi fészekből, normálisan eltartja magát, dolgozik, most már főiskolára is jár. Sokkal nehezebb munkát találnia, mert sok helyre nem szívesen (azaz egyáltalán nem)) veszik fel. Az előző munkahelyén meg kétszer annyit dolgozott harmad annyi pénzért, mint más ugyanabban a munkakörben, és a főnök folyamatosan cigányozta.
A nem távoli rokonságomban meg van, akit M.o.-on, ha hazajön képesek lecigányozni pusztán azért, mert nem képesek az arab vonásokat megkülönböztetni a cigánytól :P És ezek a jól tájékozott emberek okosabbnak és kulturáltabbnak tartják magukat :P
Igen, erre jött. Egyébként nem igazán ezért szülik sorra. Egyszerűen más a kultúrájuk. Azok is szülik sorra, akik nem megélhetésből teszik. Az más kérdés, és sajnos igaz, hogy annyira buta a rendszerünk, hogy megélhetésileg is megtehetik ugyanezt. Ez megint csak a rendszer hibája. Lehetne pl. a 3. gyerek utána adókedvezményként adni a családi pótlékot, és rögtön más lenne a leányzó fekvése.
Nem tudnak beilleszkedni, mi meg nem tudjuk befogadni őket. Azt hangoztatjuk, hogy mindent megteszünk értük, ami igaz is, a magunk módján. Csak közben nem vesszük észre, hogy ez gyökeresen ellenkezik az értékrendjükkel és a kultúrájukkal. Amíg ezt fel nem oldjuk, sajnos ugyanez fog maradni. Ne értsd félre, nem védeni akarom őket, ezek csak egyszerű tények. Mivel mi tartjuk magunkat okosabbnak, sajnos ránk vár a feladat megoldása is.
Asszem erre jött az a válasz, hogy az 50%-nak a 80%-a viszont megélhetésből szüli sorra a gyerekeket.
Nagyon nehéz kérdés ez, de szerintem előbb-utóbb muszáj lesz tenni valamit az okosoknak, mert az is statisztikai tény, hogy nagyon sokan vannak. És sehogy nem tudnak/akarnak beilleszkedni. A franciák is ezért számolták fel a "lakóhelyüket", és toloncolták őket haza.
Nem gondolom, hogy pár idegen szó bármit is fényezne, legfeljebb ha polírozó papírra nyomtatnánk. Mint a pokolban, úgy a bolondok közt is több az ismerős, inkább játszok ezen a térfélen.
Semmi értelme ennek az egész fejtegetésnek, sőt az egész portálnak sem, hacsak nem elismerjük, hogy az önszórakoztatás és az olykor értelmetlenség zsákutcájába futó eszmefuttatás a gondolkodó ember elemi szükséglete.
Budapesten egyedül Wang mester éttermében merek enni. Az mindig tele van kínaiakkal :)
De a fokhagymás dinnyével is kínai éttermben találkoztam. Gondolom, nem mosták meg a kést, mielőtt felszeletelték. És akkor még mázlim van, hogy fokhagyma ízű volt :D:DD
Tehát akkor te sem vagy jobb, mint az előítéletesek, hiszen neked is vannak sztereotípiáid és te is ugynúgy gyűlölködsz! :)
Ezek nem faji ítéletek, hanem a szomorú valóság és a tények! Ha te ezt nem látod, akkor komoly gondok lehetnek odabent :)
Saját magadat offolod, nem veszed észre? :P
Pont tegnap olvastam hogy lefoglaltak 2 tonna élelmiszert valami feldolgozóban, kinai büfékbe szállitottak...a kinai tulaj nem volt túl készséges, semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy beszéljen...
Amúgy ilyen kinai kajás botrányok elég gyakoriak kint is (Németben).
" Biztos azért vagyok ilyen csökött, mert cigány-zsidó-nigger vagyok, aki Kínában nőtt fel."
Na hát ezt sem én mondtam :) De jó is az, ha az embernek van önkritikája :P
A célzások meg, hát akinek nem inge... :)
További ajánlott fórumok:
- A gyermektelenség lélektana...
- Harmincas nők.. Szinglik, gyermektelenek ide:-)
- Miért nem hozza ki magából a legtöbb nő a maximumot (külsőre)?
- Létezik olyan cég, ami nem annyira unfair, hogy a családosoktól nem várja el a túlórát, míg a gyermektelenektől igen?
- Mi a véleményetek arról a gyermektelen párokról, akik a kutyájukat macskájukat "gyerekként" tartják?
- Endometriosis, gyermektelenség