Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Távol "otthontól" - érzések fórum

Távol "otthontól" - érzések (beszélgetős fórum)

2016. márc. 14. 05:31
meglehet szokni/vmit vmiert-jusson eszembe.nekem ennyi eves tavoleles utan mar nem is furcsa.
17. 70c6cee9f9 (válaszként erre: 1. - Gabbbicica)
2016. márc. 8. 18:58
Ha nem túl drága az út a látogatáshoz szerintem menj. Ha meg túl drága akkor értékeld át neked mi a fontosabb, az új hely a pároddal vagy pedig azok akik soha nem hagynak el bármi van.
2016. febr. 16. 18:56

Valószínűleg ha meg tudnám beszélni mással, akkor nem fordultam volna szakemberhez. Van nagyon jó barátom, ott a családom és a férjem. Mindegyikükkel tudok beszélgetni, de valószínűleg komolyabb oka volt annak, hogy pszichológushoz fordultam.



És igen, fizetek érte, de megtehetem és nem szokott zavarni mások véleménye. Ugyanis ez az egy dolog az, amit nagyon jól ki tudok zárni az agyamból. :)


Igen, nyilván rajtam múlik, tudom...ugyanis 10 évvel ezelőtt szintén szakember segítségére szorultam, de akkor is sikerült "helyre jönnöm".

2016. febr. 16. 18:23
Szerintem egy jó baráttal többre mész. És végül úgyis rajtad múlik, hogy kilábalsz-e ebből.
14. 00b3fbf373 (válaszként erre: 13. - 937a2a883a)
2016. febr. 16. 18:18
És ezért fizetsz is? :)
2016. febr. 16. 17:57

Igen, én is próbálom pozitívan látni a dolgokat és mindig mondogatom magamban, hogy mi is csak 2 órányira lakunk, az nem sok. De az a baj, hogy alapvetően pesszimista alkat vagyok és minden jó dolog mellé kapásból rakok egy rosszat is. :(


Nem titkos, de még igazán semmit nem mondott. 1 hónapja járok hozzá és eddig többnyire én beszéltem. Azt nagyon tudok. :) Amit eddig mondott, azokat igazából én is tudom. Pl koncentráljak a jó dolgokra, meg ez az élet rendje, meg azért sokat haza tudunk menni stb. Csak nekem azt kell megtanulnom, hogy "be is tudjam fogadni" a jó dolgokat és meglássam az apró örömöket is.

12. gabbbicica (válaszként erre: 11. - 937a2a883a)
2016. febr. 16. 16:45

Ha nem titkos elmondod, mit tanácsolt megoldásképp a pszichológus?


Persze, én magamnak mindig elmagyarázom, hogy most 2 órára vagyok kocsival/vonattal is, illetve ha költözöm, akkor is max. 3 és fél óra kocsival. ami mondjuk egy London-pici falu valahol a világ végén viszonylathoz képest távolságban és árban is kedvezőbb, és hogy szerencsés vagyok, mert a munkahelyem fizeti a hazajárását heti 1x, így nem kell az anyagiakon se agyalni, de most vhogy mégis kusza :)

2016. febr. 16. 16:30

Ismerős a helyzeted. Ugyanígy érzek én is. :( Mondanám, hogy könnyebb lesz, de nem teljesen igaz. Ha magamból indulok ki, akkor azt tudnám mondani, hogy pár hónapig megbékélek a helyzettel, aztán pár hónapig megint hajlamos vagyok kiborulni. Mi is sűrűn járunk haza, de valahogy az nem ugyanaz, mintha ott laknék, ahol ők és szinte bármikor találkozhatnánk. A telefon és a net megkönnyíti a kapcsolattartást, de számomra a fájó érzések ugyanúgy megvannak, hogy távol vagyunk. Pedig nem olyan nagy a távolság, hiszen az országon belül vagyunk mindannyian. Amúgy ez az egész 15 éves korom óta így van, amikor elmentem kollégiumba. Azóta önálló életem, férjem van, de számomra az jelentené az igazi boldogságot, ha mindenki a közelemben van, akit szeretek.


Jelenleg én ezt pszichológus segítségével igyekszem megoldani. Persze a fő probléma nem ez volt, ami miatt mentem, de a sok kicsi dologba benne volt és úgy éreztem, hogy nem bírom.

10. 00b3fbf373 (válaszként erre: 9. - Gabbbicica)
2016. febr. 16. 15:05
Örömmel vágj bele, és majd kialakul. :)
9. gabbbicica (válaszként erre: 8. - 00b3fbf373)
2016. febr. 16. 14:32
összességében élvezem, csak most vhogy ebben a szürke időben előjöttek a borúsabb gondolatok :)
2016. febr. 16. 14:20
Arra nem akarlak - valószínű, hogy nem is tudnálak - rábeszélni, hogy élvezd a változást, mert ez beállítottság kérdése. De mindenképp próbáld meg a jó oldalát nézni, és az új helyzetből a legjobbat kihozni.
7. 00b3fbf373 (válaszként erre: 6. - Gabbbicica)
2016. febr. 16. 14:13
Értem. Próbálj rugalmasabban hozzáállni az egészhez. Gyakran másként alakul az élet, mint ahogy eltervezzük, és eleinte nehéz elengedni a régi elképzelést. De a változás jót is hozhat, sőt.
6. gabbbicica (válaszként erre: 5. - 00b3fbf373)
2016. febr. 16. 14:05

nem, semmi ilyen Inkább foglalkoztat a családalapítás gondolata, és ugye pár évvel ezelőtt egy hosszú kapcsolatban éltem, ugyanabban a városban volt lakásunk, és valahogy az volt a világomban, hogy úgy nevelek ott gyerekeket, hogy a közelemben vannak a szüleim és tesómék is, néha átmegyünk hétköznap, vagy közösen lemegyünk a játszótérre, ismerik a gyerekek úgymond közelről a tesómat, mert ő lesz a jófej nagynéni, esetleg elmennek kirándulni apával-anyával ilyesmik.


És ugye most ahogy ismét előtérbe kerül a gyerektéma, hirtelen más a kép, mert közben bekerült a képletbe + 400 km.. ÉS ez bánt most, hogy ezek az álmaim nem így megvalósíthatóak. Mert nem fogunk átszaladni hétköznap stb. Nyilván fogom tudni remélem ezt a helyén kezelni, csak ma nem éppen megy :(

5. 00b3fbf373 (válaszként erre: 4. - Gabbbicica)
2016. febr. 16. 13:57
Úgy érzed, hogy adósuk vagy? Vagy aggódsz értük?
4. gabbbicica (válaszként erre: 3. - 00b3fbf373)
2016. febr. 16. 13:55

igen, nekem is fura az érzés, mert eddig "nem izgatott", most meg úgy hirtelen a semmiből ezt érzem pár napja.


Azt továbbra sem érzem, hogy tartósan vissza szeretnék menni, de valahogy nem érzem jól magam lelkileg emiatt.

3. 00b3fbf373 (válaszként erre: 1. - Gabbbicica)
2016. febr. 16. 13:53
Nem tudom. Soha nem éreztem hasonlót, pedig évek óta külön élek, és megelégszem azzal, hogy naponta telefonálunk. Tizenévesen sem ragaszkodtam, különbözőek vagyunk.
2. plavalaguna (válaszként erre: 1. - Gabbbicica)
2016. febr. 16. 13:41

mi nagyon messze laktunk a nagyszüleimtől... akkor még nem volt net, telefon se. havonta egyszer mégis találkoztunk. Vagy mi mentünk vagy ők jöttek. Szóval mindenki mozgott az ügy érdekében. Van a családban akik magyarország kb két legtávolabbi pontján laknak egymáshoz képest, mégis ugyanez működik, illetve mostmár jobb van teló net, szóval konnyebben beszélgetnek a személyes találkozások között. Ott is nagyon szoros unoka nagyszülő kapcsolat van.


De ismerek olyat aki simán németországból tartja a kapcsolatot a nagyszülőkkel. szintén a nagyszlők is, a család is utazik.


Az egész távolság eun belül csak akkor gond, ha haz egyik fél nem akar moccanni. Ha mindenki hajlandó utazni, akkor semmi gond nincs a kapcsolattal.


Amúgy én gyerekeimnek pl elvesztek a nagyszülők, pedig csak pár falura laknak, de hiába egészségesek nem emelik fel a seggük. Így meg közelből se működik. Szóval nem ezen múlik.

2016. febr. 16. 13:33

Sziasztok


Pár éve jöttem el a szülővárosomból, megyeszékhelyről Budapestre. Örültem neki, én szerettem volna eljönni, több ok miatt. Ami a nehézsége (és gondolom, a sok külföldön élő még jobban érti) hogy a szüleim, testvérem ott maradtak.


Most felmerült egy lehetőség, hogy visszamegyek, azonban úgy döntöttem, h maradok. Ami viszont nagyon bántja a lelkem és valahogy nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel, hogy lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem mentem haza. Ti hogy kezelitek ezt, hogy távol vagytok a szülőktől? A kapcsolat jó, havonta egyszer hazamegyek, sokszor telefonálunk, chatelünk illetve aktívak még, úgymond nem szorulnak rám/segítségre.


Közben megismerkedtem valakivel, aki még innen is +200 km-re lakik teljesen a másik irányba. Gondolkodtunk közösen, és mindkettőnknek az lenne a jó, ha én mozdulnék. De akkor még messzebb leszek, a szüleim és a leendő unokák kapcsolata is "idegesít". Ti hogy rendezitek el magatokban ezeket az érzéseket???

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook