Találkozás önmagunkkal (beszélgetős fórum)

Egyetértek.

Ha van annyi élettapasztalatod önmagadról, ami meghaladja a könyvek és az előadások mondanivalóját, akkor akár el is ajándékozhatod ezeket a könyveket és egy előadásra sem kell elmenned.

Így ezek többnyire mankók, de nagyon fontos mankók, azoknak, akik nem tudnak önmaguk által haladni az úton. (lelki-szellemi önállótlanság)

El kell dobni azt, ami nem te vagy... Így van!

Nem szabad belemenni a játszmákba... Így van!

(Hozzáteszem, kőkemény meló, mert ezek pont a világdráma alapját képezik.)

Önazonosság... Érdekes fogalom...

Mivel vagyok ÖN-AZONOS?

A személyiségemmel ami az egóm, vagy az egyéniségemmel, ami a Szellemem?

személyiség > sok éniség > egó

egyéniség > EGY-ÉNISÉG > Szellem

Nagyon korrekt, okos hozzászólás.

Valahogy tök látom ezekben a mondatokban a tisztaságot.

Szerintem valahol te is ugyanarról beszélsz, csak már más irányból talán..

Magamba nézés nálam, egy példa: én sok mindent azért tettem, nem tettem meg, hogy másoknak megfeleljek, szeressenek... írásodból látom, hogy te ezt rég levetkőzted, vagy sikerült soha nem is így járnia a buksidnak.

Én is egy önismerő folyamatban vagyok, amit egy nagyon rossz élmény indított el nálam... ebből az egyik ez, hogy a megfelelési kényszeremet lerakni, az nem én vagyok!

Aztán a tudatosság, hogy ne játszámázzunk embertársainkkal, nem könnyű...

Az előadások arra jók egyébként, hogy felismerést adnak olyan dolgokra, amit eddig valamiért magamtól nem vettem észre, vagy nem tudtam, s esetleg technikát adhat a kézbe, hogy innentől azt a dolgot, miként kezeljem, hogy erősebb, önazonosabb lehessek úgy, hogy közben mást is tisztelek. Az előadásokból azt kell hazavinni, ami neked jó, nem kell, hogy más mondja meg.

A művészet akkor az igazi, ha legyen bármilyen egyszerű is, de mögöttes élményanyagot tartalmaz, azaz az alkotó olyan tudatállapotban van, hogy az alkotás ennek függvényében megy végbe. Ily módon a láthatatlan erő átöröklődik a láthatóba. A látható és a láthatatlan megnyilvánulása együttesen jelen van az alkotásban és mindez átsugárzik a befogadóra.

(Imádok fogalmazni...:)

Lehet hogy nem annyira érthető, de egy magasabb tudatállapotból kábé ilyennek látjuk a világot.

(Ez nagyon spirituális megfogalmazás volt.)

Ez nagyon klassz vitaindító cikk.

Szó szerint Értékes. Nekem ez ugrott be.

Gyönyörű az a kép a cikkben. A fa a dombtetőn. Sok szép képet láttam már, de ennek olyan magas a szellemi rezgése, hogy elképesztő!

Nem muszáj hinni nekem.

Érzékeny vagyok az ilyesmire.

Érdekes, ezek a folyamatok bennem nagyobb felismerések nélkül, fokozatosan zajlottak.

Két nagy külső segítséget kaptam, az egyik egy ismerős volt, akinek végre el tudtam mondani az egyik nyomasztó eseményt, ami erősen lefékezett engem. Ezzel a súly el is szállt...

A másik egy véletlen mondat volt, itt kaptam a Hoxán, és hálás is vagyok érte Forrest-nek.

Nos... Nekem kicsit más a véleményem minderről. Én nem hiszek ebben a "magamba nézek", "megismerem önmagam", "előadásokra járok" dologban. Hogy miért? Azt gondolom, hogy mindenki el tudja dönteni, hogy mi jó neki és mi nem. Ami nem jó, nem ad semmit az embernek, sőt... talán le is húzza... azt el kell engedni. A miértekre sem érdemes energiát fordítani. Vannak dolgok az életben, amit ha megfeszülsz, akkor sem fosz tudni megérteni. Akkor meg mi a fenének gondolkodni rajta? Olyanokkal kell foglalkozni, ami önmagunknak jó. Ami örömöt okoz. Ha kapsz egy rossz kritikát valakitől, valaki más megdícsér ugyanazért. Van értelme foglalkozni más véleményével? Persze, meghallgatod, beépíted az életedbe, de ennyi. Nem kell agyalni rajta. Előadások. Nehogymár más mondja meg nekem, hogy mi a jó nekem... Fogalma sincs róla, hogy milyen sebek vannak a lelkemben, mi okoz nekem örömöt, milyen a mostani életem. Általános, sablonos dolgokat mindenki tud mondani. ( Én is. :-) )

Legyél nyitott, keress egy igazi őszinte barátot magadnak (lehet ellenkező nemű is), és ne ítélj, ne bírálj ne panaszkodj. Mi, emberek tesszük bonyolulttá a dolgokat, pedig olyan egyszerű minden.